Budapesti Napló, 1898. augusztus (3. évfolyam, 211-239. szám)

1898-08-01 / 211. szám

2 Budapest, hétfő BUDAPESTI HAPLÓ 1898. augusztus 1. 311. sz reggel a szoba közepére tolták. A halott arcki­fejezése komoly, de szilárd. Azok, akik a herce­get kevéssel halála után látták, azt mondják, hogy arca a halottas ágyban föltűnően hasonlít Vilmos császár arcához. A feje hatalmas szem­öldökeivel kissé előrehajlott, nagy teste nekidől a vánkosoknak, arca mintha kisebb volna és a bőre hófehér. Hatalmas szemöldöke és hófehér bajusza még a halálban is energikussá teszi a fejét, mely a lesoványodott testtel szemben csak még nagyobbnak látszik. Kezeit összekulcsolja; jobb keze, melyen a jegygyűrű van, a bal fölött nyugszik. A halott egész családja ott van a halottas házban. Gróf Herbert elzárta atyjának lakosztá­lyait, senkit sem bocsát kastélyba. Herbert her­ceg Vilmos császárnak tudtára a halálhírt. A kas­télyba máris sok részvéttávirat és virágbokréta meg koszorú érkezik. A friedrichsruhi kastélyt teljesen elzárja az altonai ezred díszszázada, amely Vilmos császár távirati rendeletére díszőrségnek érke­zett oda. Magának Pozadovszki grófnak, aki há­rom frakkba öltözött tanácsosával jött Hohen­lohe kancellár nevében kondoleálni, húsz percig kellett a kapu előtt várakoznia, míg az őr enge­delmet kapott, hogy beereszthesse. A kastély lakói közül csakis Schweninger professzor mutat­kozik, aki fedetlen fővel, fekete bársony kabát­ban fogadja a részvéteket kifejezni érkezőket. A pályaudvar és a posta épületén a gyászlo­bogó félárbocra van eresztve. Friedrichsruh zsúfolva van, a lakásokért hihetetlen árakat kö­vetelnek. A részvét: Bergen, július 31. Wilaids császár tegnap késő este kapta meg az első nyugtalanító hírt Bismarck állapotáról. Három órával később megérkezett a Hohenzollern­­gachtra a halál híre is, de a császárt nem akar­ták felébreszteni és azért csak hajnalban nyúj­tották át neki a táviratot. A császár rögtön ma­gához kérette a hajó kapitányát és parancsot adott a visszatérésre. A gyász jeléül a hajó lobo­góját félárbocra eresztették. Aztán dolgozóaszta­lához ült és megírta részvéttáviratát, amely már terjedelmével is jelzi, hogy a császár világtörté­neti jelentőséget tulajdonít Bismarck halálának. Megkapó szavakkal emlékszik meg a nagy halott érdemeiről és örök hálóját fejezi ki neki, a leg­hívebb kötelességteljesítés mintaképének. A csá­szár megemlékezik Bismarck családi életéről is, amely oly boldog volt és legmélyebb részvétét fejezi ki a családnak. Hamburg, julus 31. Ezerszámra érkeznek a részvéttáviratok a friedrichsruhi kastélyba és az ottani táviró hi­vatal személyzetét meg kellett szaporítani, hogy elláthassa az óriási munkát. Részvéttáviratok ér­keztek ma Ferenc József császár és királytól, Umberto olasz királytól, Viktória angol királynő­től, II. Miklós cártól, stb. A legelsők közt, akik részvétüket kifejezték, volt Crispi, a magyar kor­mány nevében báró Bánffy Dezső is igen meleg hangú részvéttáviratot küldött az elhunyt mind­két fiának. Kondoleált továbbá száznál több európai államférfi, a newyorki németség, stb. Vendéget Friedrichsruhban csak keveset várnak, köztük a herceg régi barátját, Lehnbach híres müncheni festőt. Zsolti, július 31. Bismarck herceg halálát ma reggel megtáv­iratozták a királynak, akit a hit mélyen megha­tott; a király azonnal rendkívül meleghangon tartott részvéttáviratot intézett Bismarck herceg két fiához. Róma, július 31. Bismarck halálának híre rendkívül élénk és fáj­dalmas részvétet keltett egész Olaszországban. Umberto király a német császárhoz részvéttáviratot intézett. A miniszterelnök és a külügyminiszter hasonlóképpen táviratilag fejezték ki részvétüket. Lanza gróf nagy­követ valószínűleg félbe fogja szakítani szabadságát, hogy részt vegyen Bismarck temetésén. A német nagykövetségnél és a porosz követségnél számos név­jegyet adtak le. Róma, július 31. Crispi Nápolyból a Tr­ómnához a következő kező táviratot intézte: Bismarck herceg halálával nagy alakot vesz­tett el a világ. Ellene, aki minden alakoskodás­nak ellensége és lojális barát volt, oly meséket koholtak a külföldön, amelyek kemény és erő­szakos provokátornak tüntették őt fel. Ez nem volt igaz. Az 1870-iki háborút Franciaország akarta, amely 1870. július 19-én üzente azt meg. A körültekintő előkészületek következtében, amelyek egészen 1815-ig vezethetők vissza, Poroszország győzött, amit senki sem várt. Bismarck mindig a béke barátja volt és ebből kifolyólag híve volt a francia köztársaságnak és ellensége a monarkia visszaállításának. Bismarck panasz­kodott az olasz kormányra az 1866-iki há­borúban tanúsított magatartása miatt. De az alatt a négy esztendő alatt, amíg ő (Caspi) volt a kormányon, megmutatta, hogy mily nagy Bismarck tekintélye Európában és minő becses barátsága Olaszországra nézve. Németország, amely mindent neki köszönhet, nagy tisztelettel adózott neki, noha már csak egyszerű polgár volt, épp úgy, mint az angolok Gladstonenak. Európa rövid idő alatt két politikai óriást, két nagyszívű és hatalmas tehetségű embert vesz­tett el. Felesége nem birta tovább nézni a vihart, mely urával együtt kavarog. Agyba betegült. Fia ott ült előtte s hall­gatta szavait: — Ugy­e Imre, te szelíd leszel, óvakodni fogsz a veszedelmektől? Fiát vallásosságban nevelte’s azért válaszolt így: — Megvéd az Isten édes­anyám, csakúgy mint apámat. Anyja már ekkor nagyon beteg volt. — Óh fiam! megesketik egyszer, hogy el­fordítja szemét arról is, akit őriz s végzete abban a pillanatban utoléri. Magához vonta fiát. Az ajtó halkan nyílt ki ez égi percben. Férje lépett be rajta, csendesen. — Juttass csókodból nékem is, — szólott hozzá szelíden, mintha sohasem látott volna harc­mezőt. Felesége sikoltva karolta át napégette nya­kát, csókolta hévvel, mintha túlvilági lényt látna . . . Férje csendesen fektette vissza párnájára, félkézzel­ felfogta kardját, nehogy csörrenésével háborgassa az álmodót. Nézte, nézte, aztán ölébe kapva fiát iszonyú jajkiáltással rogyott vele térdre. S zokogva rebegték vonagló ajkai: — Sírjunk, fiam. Tolvajok jöttek házunkba, istenhez lopni jó anyád lelkét, angyal tolvajok. Urbana kivágta másnap a tó mellől az olaj­fát, kellett sirjának. Temetéskor megeredt a záporeső s Emődi Lajos fedetlen fejét úgy verte, paskolta. Fia kalapját is levette és azt mondá neki: — Örömkönnyeket hullajt az ég reánk, mert övé lett, ki a mienk volt. Rideg, szomorú idő következett. Emődi Lajos napokon ült ott a sir mellett, csak,fiához volt különösen kedves, gyöngéd. Halkan beszélt hozzá, mintha erős hangjától is féltené. esége, — azt hittem, ennyi idő után kiengeszte­­lődtél irányában. — Kiről van szó? — kérdék a számüzöttek. Dévai felelt: — Emődi Mihályról, ki testvérbátyja La­josnak. — Nem ismerjük, — válaszolták ezek. — Mindössze annyit tudunk róla, hogy a számü­zöttek céljaira egyike a legnagyobb adakozóknak. S­mődi Lajos hallatlanná tette társai sza­vait. Ő kevély volt, dolgozott és sohasem vette ki részét a hazulról jött adakozásból. Emődiné szó nélkül távozott. Férjének ke­mény szavai gyilkos hatással voltak lelkére. Most már hite, amin eddig bizonytalanul töpren­gett. E beteg hit azt súgta: kicsiny vagy fér­jedhez. Kicsiny, kevés vagy, most meggyőződhet­tél jó asszony. Ha nem az volnál, vissza tudnád tartani a veszélyektől, melyekbe vad szenvedélye viszi. Majd fiára gondolt. Egyetlen fiára, kit anyai szeretetével övezett. De szerelme erősebb volt szereteténél: szerelmes volt férjébe mint asszony, szerelme elnyomta anyaságát. A száműzöttek elbúcsúztak a barátságos hajléktól, hol azt hitték, csak a boldogság ta­nyázik. Csak az a szelíd asszony ne lett volna olyan rejtelmesen beteg! A száműzöttek nemcsak vendéget láttatni jöttek hozzájuk. A másfélévi pihenés után ismét puskaporszagot éreztek a levegőben, vágtató ágyu­­szekerek, rohanó paripák dübörgését vélték hal­lani. Olaszország önállóságához hiányoztak még némely részletek. A nyugodt okosság kedvezőbb alkalmat várt; a függetlenség szilaj vágya újra ugrásra készült és fontolgatta az eseteket. Emődi Lajos ismét ott volt elül; a szilaj ugrás azonban most megtört, falnak ugrottak. A fal röhyögölt, ropogott, szi őrölte korhadtalapját, de még kibírta és visszavetette. Az eredmény Ga­ribaldira megsántulás lett s Emődi Lajosra ré­mü­l­t ■ TTM i.iT.TTaiTnTjiTi ~.:г Vja Haja megnőtt. Fürtjei göndörödve lógtak homlokára s Urbano azt tanácsolta: vágassa le. Emődi mélyen felsóhajtott. — Nem vágatom ,én azt le soha, Urbanó. Ő simogatta. Hallod? Ő, s nem hord a föld más asszonyt nekem. A temetés. Bérk­e, julius 81. A császár hétfőn este érkezik vissza Bergen­­ből s addig a temetés iránt véglegesen nem in­tézkedhetnek. A beteget alkalmasint a fried­­richsrubi kastélylyal szemben levő magaslaton a „Hirpologruppe“ közelében temetik el, abba a mauzóleumba, amelynek terveit a herceg már elkészíttette. Felesége Faradban nyugszik, de ha a mauzóleum felépült, férjével együtt odateme­tik. Azon a magaslaton van az anhaltiak által ajándékozott szoborcsoport, amely egy hatalmas szarvast ábrázol, amint legyőzi üldözőjét, a ku­­tyafalkát. A császár részvéttáviratát vasárnap dél­előtt 11 órakor kapta meg gróf Herbert, tudatva azt az óhajtását, hogy a herceget Berlinben te­messék el. Herbert erre azt válaszolta, hogy tisz­telni kívánja atyja akaratát, aki már évek előtt úgy nyilatkozott, hogy az új családi mauzóleumba felesége mellé temessék. A halottat vértes­ ezredének egyenruhájában hétfőn teszik ravatalra. Eddig csak a család szá­mára fotografálták le. Halotti maszkot is készí­tettük arcáról. A temetés csak ideiglenes jellegű lesz és a koporsót a mauzóleum elkészültéig a Sárgaházba viszik. Az elhunyt végrendelete hír szerint a szom­szédos swarzenbecki bíróságnál van letétben. A végrendelet nem lesz meglepetés, mert a herceg régen megállapította az örökség szétosztását. A hercegi dm Herbert fiát illeti. A vagyon értéke néhány millióval több, mint általán hiszik. Egy milliót maguk a rendjelek, gyémántok és dísz­­ajándékok tesznek ki. A vagyon legnagyobb része a Rantzau-fiuknak jut. A franciák ítélete: Párig, július 31. Bismarck halálának hírét a vasárnap reggel megjelent lapoknak csak egy része közölte. A halálhír itt nem keltett semmi meglepetést, semmi szenzációt. A Rapper azt írja, hogy: vas és vér — ez volt a­ Bismarck egész műve. Jelleme csalfa, ke­gyetlen volt, lelkéből az irgalom hiányzott s nem volt benne jogérzék, sem igazság, sem lelkiis­­meret. Egész erkölcse egy szóba foglalható ösz­­sze: siker. A Radical azt mondja, hogy Bismarck véres műve háttérbe nyomott haladást, civilizációt. A Petit Journal: Az emsi hamisított tele­gramus által okozott öldöklésben kiöntött vérrel Két legény, két leány. 1863. február havában vagyunk, Európa népei farsangot ülnek, vigadnak. Csengés-bongás mindenfelé. A farsangot bolondok napjának is nevezik: az ur, a jómódú polgár e napon összeölelkezik a szegényekkel, leszáll hozzájuk; a szegény, az urak bolondsá­gaiban részegül. Tarkábbnál tarkább a ruházat, mindenki álarcoskodik. A farsangban mégis benne van az a kegyetlen őszinteség, mikor az em­berek veszedelmes egyenlőségben hasonlítanak egymáshoz. Mindenki léhaság után fut és ez édes él­vezetből legalább a világ szegényeinek is jut e napokban. A vén Európa teste azonban nem mindenütt­ egészséges. Bőrén kelések támadnak néha, a kelés hevenyül, meggyül s felfakad. Az össze­­gyülemlett mérget tovább a vastag bőr sem tűri, csatornája évődik. Hogy aztán milyen ott a farsang, arra a varjak, farkasok regélnek: a varjú a levegőben károg, a csikasz a hómezőn vonit. Ott is van világítás az erdők rengetegeiben. Komor férfiak roppant hasábfákat hánynak a­ máglyára, körülülik, szentebben még vadabb tűzzel, mint a máglyának egymással kavargó lángja. Az erdő fáit zúzmara lepi, a hó ropog a lépések alatt. A máglya fénye nagy területen világítja az erdőt, a fák gallyait borzas toll, nyugodtan várakozó fekete madársereg lepi, csak néha kurjant rekedten a vezérholló. (Folytatása következik.)

Next