Budapesti Napló, 1899. február (4. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

4 Budapest, szerda BUDAPESTI НЛРЬб 1899. február 1. 13, száruk tisztán magyarországi kérdésekben nem volna többsége a kormánynak. Már együtt vagyunk és egymás mellé állunk a kellő pillanatban. Nem konferenciázunk, hanem résen vagyunk. És nem lépünk ki, hanem meg fogunk akadályozni benn a pártban minden merényletet, amely a párt és az ország érdekei ellen irányul. Az új miniszterelnök. A Tisza-csoport erősen lancírozza Lujcs László miniszterelnökjelöltségét, amelynek érdekében a legképtelenebb agitációt fejtik ki. Ezt a jelölt­séget nemcsak az ellenzéken, hanem a kormány­párton is határozott visszatetszés fogadja. Széll Kálmánt tekintik mindenütt az egyetlen alkal­mas férfiúnak arra, hogy az állapotok szanálá­sával új, egységes rendszert teremtsen. Felmerült ma ismételten a Fejérváry-féle kombináció is. Erre nézve a Még egy po­litikus nyilatkozatát közli, aki laptársunk sze­rint „a kormánypártnak igen előkelő tagja, akinek a békeakcióban, benn a pártban nagy szerepe van.“ Az illető politikus így nyilatkozott: Az új miniszterelnök személyére vonat­kozó kombinációk igazsága — mint mindig — most is a középúton keresendő. Lukács László jelöltsége nem komoly. Ő maga sem számít reá, egészségi állapota különben sem olyan, hogy a kormányelnök terhes felada­taira vállalkozhatnék. Aztán Lukács nem is exponált politikus. Azonban nem kell mesz­­szire menni, hogy Bánffy utódját megtaláljuk. Ott van báró Fejérváry Géza. Tudjuk vala­mennyien, hogy ő a korona legbizalmasabb embere. A béketárgyalásokban is őt bízta meg a részvétellel, pedig a megoldandó kér­dések az ő tárcáját érintik talán legkevésbé. A szabadelvű pártnak sok alapja van arra a föltevésre, hogy ő lesz Bánffy utódja. Bécsi lapok hírei. KÜLFÖLD. Bolgár kormányválság. Bulgáriában a fejede­lemasszony váratlan, gyászos halálával egyidejűleg következett be a kormányválság, amely már régóta a levegőben van. Sztojlov kormányelnök és Ferdinand fejedelem közt különben sem igen nagy volt a szim­pátia s most, hogy a kényes vasúti kérdés miatt a pénzügyminiszter és a belügyminiszter lemondott, Sztojlovnak is vissza kellett lépnie egész kabinetje­iével együtt. Utódja már meg is van az ismeretes Grekov személyében, ki mellett Radoszlavov vette át a belügyi kormányzatot. Külpolitikai tekintetben — s ez az egyetlen szempont, amely egy bolgár kormány­­válságban némi fontossággal bír — a Grekov-Radosz­­lavov kormány nem jelent változást a Sztojlov kabinet­hez képest. Bulgáriában elvégre is megtanulták már, hogy a kifelé való rugdalózással úgysem mehetnek semmire, és a fehér Atyuska, kinek kegyeibe Sztam­­bulov halála után Bulgária visszatérhetett, nem is hajlandó már az esetleges bolgár nagyralátókkal tit­kos összeesküvéseket szőni a nagyhatalmak ellen, a­melyekkel állandó, szíves barátságban él. A félhivatalos szófiai Mir a következőkben ismerteti a Sztojlov-kormány lemondásának okait: A közvetlen okot a lemondásra Teodorov pénzügymi­niszter és Benev belügyminiszter lemondása szolgál­tatta. Teodorov lemondó levelében azt mondja, hogy őt a keleti vasutakra és a bolgár vas­úti kölcsön konverziójára vonatkozó szerződések ellen országszerte űzött lelkiismeretlen izgatás indította a lemondásra, hogy ezzel lehetővé tegye a fejedelemnek, hogy más felelős személytől kérjen tanácsot a szerződések hasznos vagy káros voltáról. Utódja tehát a maga felelősségére elfogadhatja vagy elvetheti a szerződéseket, mert a szerződő bankok által aláírt okirat feljogosítja a kormányt, hogy a szerződéseket február 1-ig visszautasíthassa. A két miniszter lemondása következtében Sztojlov minisz­terelnök kénytelen volt beadni az egész kabinet le­mondását. Egy másik cikkben ugyanez a lap felsorolja mindazokat a hasznos dolgokat, amelyeket Bulgária a Sztojlov-kabinetnek köszönhet és felszólítja a nem­zeti pártot, hogy bízva erejében, vitézül küzdjön a nemzeti párt igaz ügyének diadaláért, amely párt nemsokára úgyis visszanyeri a hatalmat. Egyelőre az új kabinet megalakult, még­pedig négy Radoszlavov-párti és négy pártonkívüli tagból, következőleg: Grekov — elnökség és külügy; Radoszlavov — belügy; az asszonyt mindörökre Radányinál hagyja Fiu­méban, ahol a tenger többnyire csöndes. Gálán György önfeláldozó sikkasztása melo­dramat­ikusan valószínűtlen, az asszony szívte­lensége brutális, új szerelemre gyuladása volt férje iránt közel jár a komikum határához. Csak egy szép és jól megalkotott jellem van itt: a leány, aki változhatatlan, nagy, odaadó szeretettel ragaszkodik az apjához és ennek a nagy szere­tetnek a sejtelmével ártatlannak vallja, mielőtt a valóságot tudná. A Lélekvásár sajátszerű meséje rövid kivo­natban a következő: Egy Darmay György nevű módos úri­ember (s úgy látszik, tehetséges amatőr a drámaírás terén, szép lelkű dilettáns, aki rajong az írói dicsőségért) Oktávia című jam­­busos tragédiájával meglehetős sikert aratott, de a kritikákkal nincs megelégedve. Különösen az Igazság című tekintélyes napilap rántotta be a sárga földig, noha ennek a szerkesztője, a híres Imrefi Jenő, annyira jó barátja Darmaynak, hogy ez a jeles drámaíró állandóan magánál tartogatja Imrefi úrnak egy 500 forintos váltóját, amit a híres szerkesztő Darmay nevére hamisított. Imrefi egyszer csak beállít a lerántott dráma­íróhoz és hallatlan cinizmussal a szemébe vágja: — Igazságtalanul dorongoltalak le, de ha­ragszom rád, mert becsületes ember vagy és ad­dig foglak ütni, mig olyan gazemberré nem válsz, mint a milyen én vagyok. De ha szövetkezel velem, fölemellek a hit magaslatára, képviselővé, minisz­terré, nagy íróvá teszlek! — Ezek után pedig félrevonul reggelizni a Dalmay asztalához. Hol vannak ilyen nyílt gazemberek a világon? Jön Veér Zoltán, vézna, beteg poéta és György baráti gondjaira bízza Lélekvásár című, kéziratban levő modern társadalmi drámáját, azután halálosan rosszul lesz. Szívgörcs. Elviszik a pavilion egyik szobájába. Imrefi és két munkatársa ott nyomban megírják a nekrológot, György nyomban félre­vonul, hogy a rábízott kéziratot átolvassa, nyom­ban konstatálja a darab titáni nagyszerűségét és Ivancsov, a statisztikai hivatal igazgatója — közoktatásügy; Toncsev — közmunkaügy; Tenev, a nemzeti bank igazgatója — pénzügy; Nacsovics — kereskedelmi és földmivelésügyi; Pesev — igazságügy; Paprikov Róbert — hadügy. Minthogy az utóbbi időben sokat beszéltek a bulgáriai zavargásokról, amelyeket most a kormány­válsággal is kapcsolatba hoznak, a bolgár távirati iroda szükségesnek látja konstatálni, hogy Bulgáriá­ban egyáltalában sem tüntetés, sem összeütközés nem fordult elő. A vidéken állítólag előfordult véres összeütközések hírét olyan emberek terjesztették, akiknek érdekükben áll, hogy a politikai köröket olyan irányban befolyásolják, hogy az ő pártjuk jus­son a kormányra. Azokról a helyekről, ahol állítólag zavargások fordultak elő, táviratok érkeztek, ame­lyek azt mondják, hogy semmiféle rendzavarás nem történt és mindenütt nyugodtan várják a miniszter­válság megoldását. A Neues Wiener Abendblatt ma esti számában a következőket jelenti: A magyar képviselőház február 4-én is­mét összeül. E napra várják az ellenzék még elintézetlen propozícióira a kormány végleges válaszát és ezzel a tárgyalások befejezését. Az eredmény vagy a kompromisszum meg­valósítása, vagy ennek ellenkezője lesz. Azon­ban minden várakozás és kilátás a mellett szól, hogy a kompromisszum-tárgyalások nem fognak sikertelenek maradni. Az új kabinet meg­alakítása alighanem csak február vége felé fog megtörténni, mert az előmunkálatok, úgy­mint az ülésszak berekesztése, az új ülésszak megnyitása, az elnökválasztás, úgyszintén a véges-végig. A darab társadalmi milienje sokszor túlzott, sokszor egészen hamis. Magyarországon folynak politikai és családi vetélkedések, de nem olyan szennyes modorban, mint itt. Magyarorszá­gon vannak mesallianceok, de hol látott a szerző olyan előkelő magyar urfit, aki excellenciás ur­nak, gazdag földbirtokosnak a fia, aki szép állást foglal el az ármádiában s aki mindent oda dob — vagyont, befolyást, főtiszti uniformist, csak azért, hogy a felesége — vidéki operett-prima­donna maradhasson. S mit mondjunk a Kereszt­­szeghy Ákos lovagiatlan viselkedéséről ? A Tetemre hivás­Ъап Gálán György pénz­tárost sikkasztás miatt ötévi fegyházra ítélték. Pedig György nem is a maga, hanem az apósa javára sikkasztott, aki hirtelen meghalt, mielőtt a pénzt visszatéríthette volna. Nota bene: ez az após egy haszontalan, kártyás dsentri-korhely volt, aki azért bírta rá vejét a sikkasztásra, hogy kifizethesse­­ a hamis váltóját. Ilyen ember miatt sikkasztani: valóságos paralizis progresz­­szíva. De György még többet tesz. Elfogadja né­mán a büntetést, nem szól, hogy legalább valamit megmentsen a becsületéből, engedi, hogy magára, feleségére és a leányára gyalázat boruljon. És ezt a nemes hallgatást a felesége miatt gyakorolja, kíméli előtte­­ az apja nimbuszát! A feleség gyö­nyörűen viszonozza ezt a gyöngédséget. Egyszer sem látogatja meg börtönében, sőt él törvényadta jogával, elválik a kompromittált embertől és férj­hez megy a jól szituált Radányi úrhoz, volt fér­jének egyik barátjához. Gálán György leüli az öt évet és fölkeresi az asszonyt, hogy elvigye magával a leányát, aki mindig vakon hitt az apja ártatlanságában. Egy nagy jelenetben min­den kiderül és az asszony most megint őrült szerelemre gyullad György iránt Nyomban válni akar Radányitól és menni akar imádott Györ­gyével, akit annak idején egyszer sem látogatott meg a fegyházban. De Gálán Györgyben nincs elég galantéria, csak a leányát viszi magával és Budapest, január 31. A szétosztáshoz közel álló Reichsrath kép­viselőházának ma két ülése volt, az egyiken, az estin, dolgozott valamicskét, megszavazott egy törvényt, de a másik ülés órákig tartó petíció­­olvasással és azon való meddő vitatkozással telt el, hogy kik az okai a mai züllött politikai hely­zetnek. Az egyik pártszónok azt mondta, hogy a kormány a bűnös, a másik a csehek szertelen nemzeti követeléseit okolta, a harmadik viszont a németekre vetett, mint akik vezérszerepet akar­nak játszani, a negyedik meg a feudalizmust és klerikalizmust szidta. Bűnös van tehát elég, s az igazság az, a­mivel a Heine-féle Disputádé végződik, hogy bizony bűnös ott valamennyi. A két ülésről szóló távirati tudósításunk a következő: Bécs, január 31. A képviselőház mai ülése tizenkét órakor kez­dődött. A karzat zsúfolva volt, mert mindenki a mi­­ napi botrány folytatását várta. Az elnök körül szá­mos jobb- és baloldali képviselő csoportosult, hogy a vizsgálatról szóló elnöki jelentést jobban meg­hallhassák. Fuchs elnök bejelenti, hogy a legutóbbi ülés eseményeire nézve beható vizsgálatot indított, amely­nek alapján konstatálta, hogy egy újságíró tapsolt és közbeszólt. Ez arra indította az elnököt, hogy ezt az újságírót megrójja és fegyelmi büntetéssel sújtsa. Az elnök részrehajlás nélkül, őszinte meggyőződésből cselekedett, de nem hallgathatja el azon való sajnál­kozását, hogy néhány képviselő az elnök és a rend­­fenntartók prerogatíváját bitorolva, olyan jogokat nyomban elhatározza, hogy a szegény Yoér Zoltán drámáját a maga neve alatt fogja színte hozatni. Imrefivel szövetségre lép és kedvese lesz a csá­bos Flammának, a modern drámák nagy alakí­tójának. Mindez megtörténik. Zoltán darabját a Bűn büntetése címen előadják. Szerzőül Darmay György szerepel. Óriás hatás. György úszik a dicsőség­ben, noha Zoltán, az igazi szerző, él és egyre egészségesebb lesz a György tulajdon házában, ahol ápolják. A hírnév és imrefi protekciója meg­szerzi Györgynek a képviselői mandátumot, de Imrefi egyik kópéja, Szalmáry, egyúttal kiszag­­lászsza a diadalmas darab eredeti kéziratának egypár impuzumos részletét Veér Zoltán egykori háziasszonyánál, majd megkeríti és átadja prin­cipálisának ama vasszekrény kulcsát, ahol György gondosan őrzi az egész manuscriptumot. Im­refi úrék természetesen kilopják a becses lele­tet, hogy Györgyöt, ha kell, lesújtsák vele. Most megtörténik az a különös eset, hogy Flamma, a bájos démon, minden meghívás nélkül betolakodik abba a házba, ahol Györgyön kívül György felesége, Anna is jelen van, aki előkelő asszonyság. Üdvözli György urat, mint képvise­lőt, voltaképpen pedig randevúra hívja éjjelre, a lopott darab ötvenedik előadása után. György megy, Anna sir­s elmondja panaszát Veér Zoltán­nak, egyúttal megjelöli a helyet, ahol a hűtlen férjet rajta lehetne kapni. A nemes Zoltán vál­lalkozik is erre. Miután anyai áldást kapott Annától, (mert a rekonvaleszcens költő és György leánya, Vilma, halálból megszerették egymást) megy a jövendőbéli após nyomában. Harmadik felvonás: bakhanália Slamma la­kásán. A színésznő (akiről azt mondják, hogy modern darabokban elragadó) hosszadalmas, da­­gályos jelenetben, egy vidéki tragika pátoszával lobogtatja démoni szenvedélyét György előtt. Györgyöt szomorú sejtelmek bántják, de megy vacsorálni a meghívott díszes kompániával Fiammá étkezőjébe. Most berobban Zoltán. Mindent tud.A mostani kabinet demissziója és az új kabinet megalakítása iránti tárgyalások sok időt vesz­nek igénybe. Ki a bűnös? — Az osztrák képviselőházból. —

Next