Budapesti Napló, 1899. augusztus (4. évfolyam, 210-240. szám)
1899-08-01 / 210. szám
SIO. számi Budapest, tea BUDAPESTI NAPLÓ . 1899. augusztus 1. 31 Az 1. és 2. zóna részére fennállott menetdijak fenntartása mellett a 3. zóna menetdijait a három kocsiosztály részére 50,50, illetőleg 20 krajcárral állapították meg. Egyúttal pedig az I. osztályú távolsági forgalmi menetdíjak általánosan mintegy 20 százalékkal lettek felemelve és azonkívül a XIII. és XIV. vonalszakaszú menetdíjak is megfelelően szabályoztattak, miáltal az utóbbiakban is csekély díjfelemelés állott be. Ennek utána áttérve a zóna-díjszabás által elért eredményekre a szállított személyek, valamint az azok után elért bevételek következően alakultak. Mint ennek a táblázatnak adataiból ki úgy a szállított személyek, mint a bevételek azonnal a zónadijszabás életbeléptetésével rendkívül nagy mérvben emelkedtek, amennyiben még az 1889. évben — holott a zónadijszabás ezen évben csak 5 hónapig állott fenn — az előző évvel szemben a szállított személyek száma 5,047.500-ról 8,944.900-ra, tehát 3,897.400-zal azaz 77%-kal, a bevételek pedig 6,811.100 írtról 8,437.500 írtra, tehát 1,626.400 írttal azaz 20%-kal emelkedtek, míg a pálya hossza csak 429 kilométerre, azaz 9%-kal emelkedett. Mily mérvben emelkedett azonban a személyforgalom a lefolyt 10 év alatt, ez abból kitűnik, hogy a fenti táblázatokban foglalt adatok szerint az 1888. évről az 1898. évre a szállított személyek száma. Az I. osztályban 105.700-ról 556.500-ra, tehát 450.800-zal = 426%; a II. osztályban 1,175.300-ról 6,354.000-re, tehát 5,178.700-zal = 44360; a III. osztályban 3,766.500-ról 26,235.900-ra, tehát 22,469.400-zal = 596%. Összesen: 5,047.500-ról 33,146.400-ra, tehát 28,098.900-zal, 557%. A bevételek pedig: Az I. osztályban 521.700 frtról 1,787.500 írtra, tehát 1,265.800 írttal, azaz 242%; a II. osztályban 2,121.200 frtról 8,502.500 írtra, tehát 6,281.300 írttal, azaz 301% ; a III. osztályban 4,168.200 írtról 11,182.300 . írtra, tehát 7,014.100 írttal, azaz 168%, összesen: 6,811.100 írtról 21,472 300 írtra, tehát 14,661.200 írtra, azaz 216%-kal emelkedtek, míg a pálya hossza csak 3525 kilométerrel, azaz 79%-kal emelkedett. A fentiekben kifejtett adatok világosan bebizonyítják, hogy milyen fényesen bevált a zónadíjszabás és hogy milyen teljes mérvben eléretett az a cél, mely annak életbeléptetése alkalmával az alkotók szeme előtt lebegett, amennyiben elsősorban a m. kir. államvasutak, habár a megnövekedett személyforgalommal az üzleti kiadások önként érthetőleg szintén megfelelően emelkedtek, a személyforgalomból mégis jelenleg sokkal nagyobb hasznot húznak, mint az az előtti években, de a legnagyobb, kimérhetetlen haszonnal volt a zónadíjszabás az ipar és kereskedelem fejlődésére, valamint egyáltalában az általános Petőfi emlékezete. Budapest, július 31. A segesvári Petőfi-ünnepre lerándult fővárosi vendégek ma reggel érkeztek vissza két külön vonaton a keleti pályaudvarra. Az első vonaton jöttek Zsilinszky és Vörösmarty államtitkárok, a főrendiház, a képviselőház, a székesfőváros és a Petőfi-társaság küldöttei. A második vonaton érkeztek az egyetemi ifjúság és a különböző társulatok és egyesületek küldöttségei. Az utasokon egy csöppet sem látszott meg a nagy utazás fáradalma, mert a magyar államvasutak igazgatósága igen jól gondoskodott a kirándulók kényelméről. E. Kovács Gyula, a kolozsvári Nemzeti Színház tagja — mint említettük — alig hogy elszavalta a segesvári honvédszobor előtt Jókai Apotheozisát, rosszul lett. A budapesti önkéntes mentő-egyesület kirendelt őrsége rögtön ápolás alá vette a jeles művészt, akit csak egy órai kezelés után sikerült egy kissé magához téríteni. A művész még most is a honvéd síremlék mellett levő őrházban fekszik és Haller Lujza grófnő ápolja. Ma reggel, mint bennünket értesítenek, teljesen magához tért a művész és rövid idő múlva már el is hagyhatja a betegágyat.* Az óbudai református templomban tegnap Petőfi emlékét kegyelettel újította fel egyházi szónoklatában Mészáros Sámuel, a gyülekezet lelkésze. A hazafias pap lelkes szavakban méltatta a nemzet Tyrtaeusának világot meghódított költészetét s lángoló hazaszeretetét.* Az egyesült asztaltársaságok központja Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulója alkalmából tegnap este fényes ünnepélyt rendezett a Barossutca 45. szám alatti helyiségében. Az elnöki megnyitót Biró János tartotta, amely után az asztalosok dalárdája több hazafias dalt adott elő. Beszédeket mondtak: Seter László, dr. Kovács Ödön, Bárány Sándor, Mészáros Dániel. Székely Menyhért elszavalta a Talpra magyart, Dura Máté és Zempléni Gyula pedig saját költeményeiket szavalták. A szép hazafias ünnepélyt a Szózat hangjai zárták be. * A Posta- és Távírda Altisztek és Szolgák Köre tegnap este fényesen megünnepelte a legnagyobb magyar költő emlékét a Petőfi-szobor előtt. Mintegy ötszáz díszruhás altiszt és szolga vonult fel a Petőfiszobor elé a kör zászlaja alatt a dalárdával. Miután a dalárda Burghardt karnagy vezetése alatt elénekelte a Szózatot, Nagy Lajos elnök szép beszéd kíséretében megkoszorúzta a szobrot. Ezután a dalárda elénekelte a Talpra magyart és Koszorú István hatásos beszédben magasztalta a nagy költőt. A Himnusz hangjai zárták be a szép ünnepélyt, melyen mintegy ötezer ember volt jelen. A tegnap lezajlott nagyszabású nemzeti ünnepségek alkalmából a már említetteken kívül is nagy- számú távirat érkezett az ünnepély színhelyére, me-lyeket Bartók Lajos, a Petőfi Társaság alelnöke a társas ebéd alatt olvasott fel. Most is egyre érkeznek a megkésett üdvözlő sorok Európa minden jó- szóból, sőt a tengerentúlról is, melyek fényes bizonyítékai ama általános tiszteletnek és csodálatnak, amelylyel az egész világon Petőfi neve iránt viseltetnek. Bausznern Guido, Fogaras vármegye főispánja a következő levelet küldte Bartók Lajosnak, a Petőfi Társaság alelnökének: Nagyságos alelnök úr ! A segesvári Petőfi-szobor két évvel ezelőtt tartott leleplező ünnepélyén, legnagyobb sajnálatomra, akkori gyöngélkedésem miatt személyesen nem vehettem részt, — most pedig feleségemmel együtt felejthetetlen, drága jó édesanyánk iménti elszenderülése folytán legmélyebb, gyászban lévén, fájdalom, szintén nem jelenhetek meg a Petőfi Sándor nagy költőnk halálának 50-ik évfordulója alkalmából Segesvárt e hónap 30-án tartandó emlékünnepélyen. De mint két évvel ezelőtt, úgy most is szellemileg bizonyára ott jelen leszek ugyanazon lelkesedéssel és ugyanazon érzelmekkel, melyeknek két évvel ezelőtt kifejezést adtam a Petőfi-emlék végrehajtó bizottságához intézett levelemben. Ezen érzelmeimhez járul a jelen alkalommal véghetetlen örömöm a felett, hogy valahára elhárítani sikerült azon gyötrelmes félreértéseket, melyek erdélyi szász testvéreimet passzív magatartásra indították az akkori Petőfiünnepélylyel szemben, és hogy tehát most már semmi kétség, hogy erdélyi szász testvéreim a jelen alkalommal karöltve a Segesvárt összegyűlt többi ünneplő honfitárssal, szívvel, lélekkel fogják leróni a legbenső kegyelet adóját a halhatatlan magyar szabadságdalnok és költőhős Petőfi Sándor iránt. Vajha ez mielőbb odavezetne, hogy a félreértések az erdélyi szászok és a magyarság közt egyáltalában teljesen megszűnjenek és igy mindkettőt azon becsületes és őszinte barátság felbonthatatlan köteléke fűzze egymáshoz, melynek előfeltételét a kölcsönös bizalom, valamint a kölcsönös érdekközösség világos megismerése képezik és melynek létesítését, mint országos képviselő, évek hosszú során át csekély erőmhöz képest előmozdítani iparkodtam. Adja az Isten, hogy úgy legyen! Fogadja, nagyságos alelnök úr kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását és legszivélyesebb hazafira üdvözletemet, melylyel maradtam, Fogaras, 1899. julius 28-án, alázatos szolgája: Bausznern Guidó főispán. » Év A pálya Szállított Bevételek hossza személyek forint km. 1888. 4.455 5,047.500 6,811.000 1889. 5.084 8,944.900 8,437.500 1890. 5.176 15,690.600 9,363.300 1891. 5.969 19,739.400 11,121.100 1892. 7.656 28,623.700 16,326.400 1893. 7.721 31,504.500 17,607.500 1894. 7.747 32,583.100 19,301.400 1895. 7.828 34,318.000 19,740.400 1896. 7.850 35,442.000 22,169.700 1897. 7.915 32,174.100 20,784.500 1898. 7.980 33,146.400 21,472.300 volt, ő neki viszont a chevalier parancsolt. Titokban ezt az ördöngősen ravasz hóditót szerette ő évek óta s ez a nagyravágyó kalandor volt a szövetségese közös nagy terveikben. Ha éppen akarják, elmondhatom, hogy maga a Monsieur de Riem beszélte rá a vicomtessét, hogy a királyi kedves állására pályázzék, mert ez neki is rést nyitott az udvari cselszövényekben . . . Természetes, hogy akkor, mikor Madame d’Artigny a marquisval kacérkodott, a chevaliernek szinteg le kellett győzetnie magát a költő által. Tüzelnie kellett őt valamivel . . . Monsieur de Saint Aubin szinte szégyenkezve add elő a vicomtessenek, hogy szeretné, ha Riem úr játszaná Arlequin szerepét, s bizonyos gyermekes félénkséggel súgta meg neki, hogy boldog volna, ha az udvar is tanúja lehetne diadalának. Mondjam-e, hogy a kacér vicomtesse egy nagyot nevetett s kész örömmel adó beleegyezését. Megígérte, hogy ő maga fogja rávenni a szerep eljátszására a chevaliert * * . . * Volt-e boldogabb ember a világon a marquisnál, mikor a próbák megkezdődtek? Amiből a vicomtesse még mindig semmit se akart juttatni neki, bőven kivette ő a részét abból a próbák alatt: végre, ha szinpadilag is, de ölelhette, csókolhatta bálványát ! . . . Hisz erre való tekintettel már előre úgy irta ő a darabját, hogy Pierrot mentői többet csókolhassa Colombinet s a pásztornő mentői több és szerelmesebb vallomást tegyen neki! Ő maga volt a rendező és szerelmes gerjedelmében mindig úgy találta, hogy Colombine sohse szavalja elég hévvel ömlengéseit s főleg hűségesküjét nem mondja elég meggyőző lelkesedéssel. A végtelenségig ismétejtette a maga szerelmes jeleneteit és pedig a konokul mosolygó Riam szeme láttára ... Ha diadalmaskodott is felette, mintha érezte volna a vesztét — napról-napra jobban gyűlölte ujból. Arleaumn ^|>1Ш»-.||.. Г1.|||____ini_jj_i______ Ш____L_g szerepét sohse találta eléggé visszataszitónak s esetről-esetre mindig belejavított valami aljas vonást: hadd legyen csak annál nagyobb a végén a szerelem diadala az Ármány felett .. . Egyre gyötörte féltékenységével a vicomtessét. A kacér asszony csak nevetett és csilította őt, mint valami gyermeket, de utóbb kezdte már unni a dolgot. Annyival is inkább, mert más oldalról a chevalier is görbe szemmel kezdte nézni a marquisval való ölelkezését. Végre bejelentették a vígjátékot a királynak s ő felsége maga tűzte ki az előadás napját. Csak erre várt Madame d’Artigny. Most már megvolt a darab, megvolt a szerep, be is tanulta, nem volt többet szükség arra a komikusan érzelgő költőre, kinek ömlengéseit eddig az ügy érdekében békésen kellett elviselni. Egy napról a másra modort változtatott a szellemes vicomtesse.* És akkor az eddigi boldog órák helyett nehéz próbák következtek el a szegény marquisra. Ő, az erdei magány kedvelője, a virágok barátja s a nimfák ábrándos keresője, mit sem értett ebből az emberi fondorlatból, de a szive szakadt meg belé. Csak azt látta, hogy bálványa és tanítványa most egyszerre hanyagul és unottan darálja el azokat a szerelmes részeket, melyekre ő olyan gyöngéden betanította s hogy Colombine ellenkezőleg sokkal engedékenyebben fogadja az Arlequin csábitó szavait, semmint a szerepben meg volt írva. Hiába hivatkozott a szövegre, Colombineja rá se ügyelt többé, hanem ott, ahol vissza kellett volna taszítania Arlequint, ott ellenkezőleg olyan kéjesen csókolta meg a csábítót, mint ahogy őt, Pierrot-t kellett volna csókolnia... Csak azt látta, hogy más juvalom szólalt meg a vicomtesse áprilisi szívében, hogy nem őt szereti többé, hanem azt a vetélytársat, akiről ő azt hitte, hogy mindörökre legyőzte. Pildner Ferenc orsz. képviselő betegségével mentette ki távolmaradását. Bartók Lajoshoz írt levelében többek közt így szól: „Igen köszönöm hozzám intézett szép leveledet. Aláírom minden szavát. Igazad van, a segesvári Petőfi-ünnepélyen vegyenek részt, akiket a haza és műveltség szeretete egyesít, erős a hitem és reményem, hogy a magasztos ünnepélyen kigyuló hazafias lelkesedés szikrája gyújtani fog. Majd igy végzi levelét: Egy ily kimagasló történelmi alak ünnepeltetésénél a vallás és faj, vagy mondjuk nyelvkülönbség nem képezhet válaszfalat. Fogadd stb. Pildner Ferenc. — Bergeronette — suttogd a bus marquis — hát nem szeret többé? , Madame d’Artigny a szemébe nevetett... És attól fogva nagy bánat költözött a Monsieur de Saint Aubin lelkébe. Nem szólt többet semmit, nem zaklatta féltékenységével Colombinet, csak napról-napra sorvadt és fogyott. Alig volt már ereje játszani .. . Könnyek voltak a szemében, mikor epedő bánattal susogta a Pierrot vallomását s egyszer hangos zokogásban tört ki, ahogy a Colombine hazug hűségesküjét hallá ... Az előadás előtt két nappal beteg lett s bejelenté Madame de Pompadournak, hogy nem fog játszhatni. Ágyában érte a vicomtesse ismét hazugan érzelgő levele, melyben Madame d’Artigny minden szentekre kérte őt, hogy ha fél holtan is, csak játszszék, „mert a király biztosan ott lesz“ ... Szegény szerelmes ! Még egyszer utoljára lépre ment s azt hitte, hogy a vicomtesse tán mégis csak őt szereti s azért hívja annyira, hogy Colombine szerepében igaz szerelmet vallhasson neki...* A tavasz legfényesebb ünnepélye volt az a trianoni délután ... A park egy árkádiai sarkában a szabadban állott a szinpad s a nézőtéren a király bársonyszéke körül egész Versailles ott volt. Ő felsége rendkívüli jóakarattal nézte végig a darabot, tán csak magát a vicomtesse személyét részletezte nagyobb jóakarattal .. . Azonban csodálkozott, hogy Monsieur de Saint Aubin ígérete ellenére ismét csak vígjátékot írt. A szereplők kitűnőek voltak. Colombine-Bergére gyönyörűen nézett ki, pompás volt Arlequin, mint alattomos csábító, de színpadi hatás dolgában egyik se mérkőzhetett Pierrotval. A marquis valami nyugtalanító, szinte megdöbbentő lázas hévvel játszott . . . Barátai, kik az előbb félholtan látták, egész elcsodálkoztak hirtelen átalakulásán. Hát azt csakugyan senki se tudta, még a mezőgazdasági és kulturális érdekekre. A zóna jubileuma alkalmából hálás kegyelettel emlékezzünk meg Baross Gáborról, a nagy reformerről és elismeréssel mindazokról, akik az ő művének megteremtésében és továbbfejlesztésében részesek voltak.