Budapesti Napló, 1899. augusztus (4. évfolyam, 210-240. szám)

1899-08-29 / 238. szám

6 Budapest, kedd BUDAPESTI NAPLÓ 1899. augusztus 29. 338. szám. fugális fúróval eltávolítják a behorpadt koponyarészt és ezzel meg fog szűnni az agyra gyakorolt nyomás is. Az operációt alkalmasint a seeheimi kastélyban végzik s a vár arra az időre, amig ott lesz, Nikola­­jevics Mihály nagyherceget nevezi ki régensnek. — Magyar portán — magyar generális. A közös hadsereg tábornokait minden egyébbel inkább lehet vádolni, mint azzal, hogy túlságo­san magyarok lennének. Sőt a legtöbbje nem is igen akar megbarátkozni azzal, hogy­­ ő közös. Német a nyelve, osztrák a gondolkozása,­­ Ma­gyarország pedig arra jó, hogy regrutát adjon. Ilyenformán majdnem unikumszámba megy az armeeban az olyan generális, mint amilyen Konya Sándor, ungvári tábornok. Hét éve van Magyar­­országon s ez az idő elég volt neki arra, hogy magyarrá legyen. S nemcsak vendég itt, hanem itthon is van. Elhagyta az osztrák állampolgár­ságot, magyar leányt vett nőül, teljesen megta­nult magyarul s most arra kérte Nagyvárad ta­nácsát, hogy vegye fel őt is, a fiát is a város polgárai közé. Azt írja, hogy magyar városban akar megtelepedni. Hódítsunk hát legalább így, ha másként nem lehet. — Erzsébet királyné emléke. Salzburgból táv­iratozzék, hogy St.­Kolomanban tegnap leplezték le nagy ünnepélyességgel az Erzsébet királynénak állí­tott emléket. Siller tartománygyűlési képviselő, az emlék­bizottság elnöke üdvözölte a megjelent vendé­geket, köszönetet mondott az adakozóknak és éltette a királyt. A környék lakossága nagy számban jelent meg az ünnepségen. — Kormányzási elvek. Az esztergomi primási udvarnál nagy eset történt a legutóbbi tisztelgés alkalmával. Valamelyik tisztelgő ur — horribile dictu! szürke nadrágban jelent meg az egyházfő előtt. Ez a szürke nadrág csak a tisz­telgők előtt keltett feltűnést, maga a hercegprí­más azonban egy cseppet sem csodálkozott rajta, s eszébe sem jutott, hogy megrójja a szürke pan­­tallós urat. Mert Vaszary Kolosnak úgy látszik, mindegy az, hogy milyen gúnyában tiszteli va­laki az­­ urat. A fő az, hogy tisztelje. Az ilyen külsőségek úgy látszik, törpe kérdések abban az udvarban, ahonnan a magyar egyház ügyeit intézik. Simor János idejében másféle kormány­zási elvek voltak nadrág­ügyekben. Akkor pél­dául megesett az, hogy Szigeti bácsi, a Nemzeti Színház művésze s a hercegprímás rokona fehér nadrágosan jelent meg a prímási udvarban. — Kedves öcsém — mondta neki a prímás, Magyarország prímása nagy ur­am, ahhoz nem illik ilyen pantallóba járni. Szigeti úgy tett, mint akit lefőztek. Másnap azonban díszmagyarban állított be az udvarhoz. — Milyen figyelmes vagy öcsém — mondta a prímás. Csakugyan szép tőled, hogy így kiöl­töztél. Nem szolgálhatok-e valamivel ? Van tán valami kívánságod? — Kedves urambátyám, felelte Szigeti, a Nemzeti Színház művésze nagy ur­am, annak nem illik ilyen ajánlatokat tenni. A mai kormányzási elvek mellett hallgatagul elismerik, hogy a szürke nadrágos emberek is — nagy urak lehetnek. — Kőmüveslegényből milliomos. Rónay János temesvári kőmüveslegény hivatalos értesítést kapott egy brüsszeli közjegyzőtől, aki tudatja vele, hogy mostoha nővére, Speyer Hedvig meghalt s egy millió forintnál nagyobb értékű vagyonát ő reá­hagyta. A lány apja a szabadságharcban esett el s a tungardn maradt árva kivándorolt Belgiumba, ahol egy gaz­dag bankár felesége lett. A kőmüveslegény, aki így jutott a milliós örökséghez, már tegnapelőtt elutazott Brüsszelbe. — Szivar-automaták. A pénzügyminiszter a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg tudva­levőleg megengedte, hogy a nyugati pályaudvar­ban próbaképpen két szivar-automatát állítsanak fel, melyeket, ha beválnak, szaporítani fognak és ennek következményeképpen a pénzügyminiszter megadja a dohányárusoknak régóta óhajtott és kért vasárnapi munkaszünetet. A két szivar­­automatát most már kipróbálták és a miniszté­rium szakközegei a próbát sikeresnek nyilvánít­ják. A két szivar-automata a megfigyelés ideje óta kifogástalanul működik s naponként átlag 20 forint bevételük van. Az automatákat még egy­szer felülvizsgálják s azután, mint értesülünk, a pénzügyminiszter az automatákkal kapcsolatban a dohányárusok vasárnapi munkaszünetét oly­képpen szabályozza, hogy minden dohányárusó bolt előtt kell fölállítani egy automatát, amelyet a dohányárusok bérelnek ki és látnak el saját felelősségükre. Az automaták különböző nagysá­gúak lesznek s kiki olyat állíthat fel, amilyent üzleti forgalmához megfelelőnek talál. A szivar­­automatának meglesz a nagy közönségre nézve az az előnye, hogy éjjel is árulnak szivart. — Adomány. Dr. Dolecskó János fővárosi mű­ködő orvos egy darab tízforintos bankjegyet és egy körmöci aranyat küldött a budapesti újságírók egye­sülete segítőalanyának adományként. — Merénylet Vilmos császár ellen. A Vossische Zeitung jelenti azt a szenzációs hírt, hogy Vilmos német császár ellen legutóbb, ami­kor a Rajna vidékén járt, merényletet terveztek. A merénylet azért hiúsult meg, mert a rendőr­ség idejekorán neszét vette a dolognak és meg­tette a legszigorúbb óvóintézkedéseket, így mi­alatt a császár megnézte a Saulny mellett levő erődítéseket, a környéken lakó összes munkáso­kat fogva tartották, ugyanígy jártak el Metzben és St.-Privatban is. Mindenütt száz titkos rendőr kísérte a császárt. A Kölnische Zeitung, amely éppenséggel nem szokott szenzációra vadászni, megerősíti laptársának hírét és azt írja, hogy a rendőrség azért foganatosította azokat a szigorú óvóintézkedéseket, mert megtudta, hogy a csá­szár rajnai útját megelőzőleg egy hírhedt anar­­kista Párisból a Rajna vidékére utazott. A Petőfi-kör. Bartók Lajos, a Petőfi társaság alelnöke ma Szombathelyről levelet kapott, amelyben értesítik, hogy Szombathely városának lelkes pol­gárai az ötven év előtti nagy napok emlékére a szabadságharc halhatatlan költőjének neve alatt kört alakítanak. E kör célja főleg a Petőfi-ház létesítésé­nek előbbrevitele lenne, feladatköre pedig megfelelne annak a nemzeti kegyeletnek, amely július 31-ikét nemzeti ünneppé avatta. Ez a Petőfi-kör e hó 31-én tartja alakuló közgyűlését, s a megalakulásról Serényi Béla, mint a szervező bizottság elnöke, érte­síteni fogja a Petőfi-társaság elnökségét. — Harminc év. A Pester Lloyd kiadóhivatalá­nak főtisztviselője, Loeblin Ernő, tegnap ülte meg a lapnál töltött tevékenysége 30-ik évfordulóját. Ez al­kalommal a lap szerkesztősége, kiadóhivatala és nyomdájának tagjai házi ünnepre gyűltek egybe és a jubilánst meleg ovációban részesítették. A szer­kesztőség részéről Veigelsberg Leo szerkesztő, a ki­­adóhivatal részéről pedig Mauthner Károly üdvözölte az ünnepeltet, ki egyszersmind átnyújtotta a Pesti Lloyd társaságnak, valamint a kiadóhivatali és a nyomdaszemélyzetnek e célra szánt értékes ajándé­kait. Dr. Fáik Miksa főszerkesztő, valamint a távol­levő szerkesztőségi tagok részint levélben, részint távirati uton fejezték ki szerencsekivánataikat. — Orvosok vándorgyűlése. Szabadkáról távira­­tozza tudósítónk. Az orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésének orvossebészi sza­kosztályát Ge­­nersich tanár az alkoholizmus hatásáról tartott nagy­­érdekű előadásával nyitotta meg, azután Dollinger tanár előadása következett. A természettudományi szakosztály ülésén Morváik nemzeti múzeumi igaz­gatóőr a magyar búza keletkezéséről szólt. Koch tanár a magyarországi kövüli emlősökről tartott elő­adást. Dr. Halavács a szarvasi ártézi kutat ismer­tette. Az orvosi szakosztályban Lévai és Winternitz tartott előadást. A társadalmi szakosztályban Huffy képviselő nagy hatással fejtegette közigazgatá­sunknak és szegény ügyünknek összefüggését. Ruben dr. az utóbbi negyven évben Magyarországon is­mertté vált százhúsz méregkeverő nőről értekezett. Dr. Konrád előadása után dr. Eresz­t Mentő intézmé­nyek szervezéséről nagyobb városokban“ cím alatt tartott előadást, dr. Aczél az első segélynyújtásról értekezett. Délután dr. Makara az érzéstelenítő mó­dok fontosságáról beszélt, dr. Grosz Gyula 168 skár­iát eset kezeléséről számolt be, dr. Salgó az alkoho­lizmus es epilepszia kórtani viszonyaitul. ьл Кщаег a bányászaszályról, dr. Pécsi & sterilizált­­tájsul be­szelt. Chali Gusztáv a ténolyon eszinényi­be*Cnúozó­­ьыót tartott dióavasat. Az esti tudouron­yos estélyen Latinouush képviselő tuniszi utleirubu, Szokutai Kor­nél boszniai tájékoztatója olvastatott fel nagyszámú közönség jelenlétében. — A vasúti portáé­na. Somogy-Szobban ma reggel a Pécsből érkezett vonat utasainak szo­morú meglepetésben volt részük. Azok, akik a másodosztályú váróterembe léptek be, megdöb­benve hökkentek vissza. A váróterem egyik falá­nak azon a részén, ahol máskor az óra függött, egy vasúti hordár teste lógott le a szegről. Rög­tön levágták a szerencsétlent, de életre nem kelt­hették. Kállai Sándort, a portás fiát ismerték fel a halottban, aki apja állítása szerint csak kevés­sel azelőtt követhette el az öngyilkosságot, mert egy negyedórával előbb még beszélt vele. Akkor éjszaka is átdorbézolta az éjszakát az öngyilkos, s apja erősen szemére lobbantotta könnyelmű­ségét. Lehet, hogy a dorgálás hatása alatt szánta le magát a halálra. — Gyermekvédelmi kiállítás. A jövő hónap­ban Budapesten tartandó gyermekvédő-kongresszus­sal kapcsolatosan gyermekvédelmi kiállítást is ren­deznek, amely minden tekintetben felülmúlja az ed­dig rendezett ilyfajta kiállításokat. A bejelentések egyre érkeznek s a kiállítás rendezését már meg­kezdték dr. Kovács Gyula kir. tanácsos felügyelete alatt az iparcsarnokban. A kiállítás szeptember 10-ig elkészül, s ünnepélyesen 13-án nyitják meg. Előtte való napon bemutatják a kiállítást a sajtó képvise­lőinek is. — Iskolaorvosi tanfolyam. Az iskolaorvosi tanfolyamot, amelynek célja egészségtan-tanárokat képezni, az idén is megtartják az egyetemen. A tan­folyamra való fölvételért okleveles orvosok szeptem­ber 2-től 10-ig­ folyamodhatnak. — Bőrkórtani konferencia. A nemzetközi bőr-­ kórtani konferencia az idén Rómában lesz, még­pe­­­dig szeptember 4—8-ig. Eddig 11 nemzet jelentette be, hogy részt vesz a konferencián, amelyen a пш­gyarországi orvosi kart Róna Samu egyetemi magány tanár fogja képviselni. — Választások az egyetemi­ körben. Az egye­­tem­i körben az elnök és a tisztviselők választása szeptember 18-án lesz. Bár az ifjúság között két párt alakult, eddig csak egy jelölt van az elnökségre: Bánlaky András joghallgató. — Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, Koll­mann Károly királyi tanácsos, székes­fővárosi adós, felügyelő-helyettes ma meghalt. Az 55 éves életerős férfiú halála bizonyára széles körökben fog igazi részvétet kelteni, mert a boldogult nemcsak tiszt­társai, de a főváros polgárság becsülését is bírta. Tagja volt a törvényhatósági bizottságnak is, he működése inkább a hivatalos tevékenységre szorí­t­­kozott. Igazi mintaképe volt a pénzügyi főtisztviselő­nek, aki minden érdeknél magasabbra becsülte a polgárság méltányos óhajtásait. Előzékeny, szives volt mindenkivel szemben, aki ügyes-bajos dolgá­­ban fölkereste és nem volt rá eset, hogy bárki is hiába appellált volna humánus gondolkozásához, jó szivéhez. Most, hogy meghalt, nagyon sokan szeretettel fogják áldani emlékét. — Egy kis időt — ebédelni. A postai alkalmazottak dolga egyáltalában nem valami rózsás, mint ahogy minálunk a kis emberrel semmiféle munkaadó se szokott törődni. Kegyet­len dolga van a vasutas altisztnek, a közúti vas­utasnak, a levélhordónak — mindenek közt azon­ban talán a levélgyűjtők azok, akik a legjobban be vannak fogva a munkába. Reggel fél hatkor ülnek föl a kis zöld kocsira s szaladják egész nap a várost a nagy bőrtáskával. Még arra se adnak nekik időt, hogy ebédeljenek. Ez már pedig a legeslegkevesebb, amit a munkás ember megkívánhat a munkája fejében. Nem is kérnek többet. Egy órácskát délben, ami alatt bekanalaz­hassák a levesüket. Olyan szerény a kérés, hogy tán meg se lehet tagadni. — Gázrobbanás. Ma délben az Arany János­­utca 14-ik szám alatt levő Pressburg-féle könyvnyom­dában könnyen veszedelmessé válható gázrobbanás történt. Az üzlethelyiség egyik szobájában a gázvezető cső megrepedt és a gáz betöltötte a helyiséget. Witt­­mann Anna munkásleány benyitott a raktárba, égő gyufát tartva kezében, amikor a kiáramlott gáz­­mennyiség hatalmas dördüléssel felrobbant. Két ablak bezúzódott és a lángok mintegy ezer nyomtatványt elhamvasztottak. A szerencsétlen leány karján és fején súlyos égési sebeket szenvedett, a közelben dolgozó Doleschall Gizella könnyű égési sebekkel menekült meg. Wittmann Annát a mentők a Rókusba vitték, a tüzet pedig a házbeliek hamarosan el­­oltották. — Tizenhat ember halála. Nagy szeren­­­csétlenség történt egy sz­etlem­ei távirat szerint az ottani kőszénbányában. Egy függő kosárnak elszakadt a kötele éppen akkor, amidőn 16 mun­kás szállt le a bányába. A munkások lezuhantak, a mélységbe­n valamennyien életüket vesztették. a Letörők és útonállóra. Az elmúlt héten a­ Jokisel-köz­aton Schön Lajos magánhivatalnokot, aki késő éjjel jókedvűen tért hazafelé, két hozzászegő­­dött ember megtámadta és kirabolta. A rendőrség megindította a nyomozást és a tetteseket Kohn Hen­rik kis-ujszállási születésű bukott kereskedő és Schlesinger Lajos pásztói születésű csavargó cipész­­segéd személyében kinyomozta. Mind a kettőt letar-­ tóztatták. Két héttel ezelőtt betörők jártak Földiák Vilmos takarékpénztári igazgatónak az Andrássy­ út 91-ik szám alatt levő villájában. A betörők álkulcscsal nyitották föl a lakást s körülbelül ezerötszáz forint értékű ruhaneműt loptak el. A rendőri vizsgálat kiderítette, hogy a betörést Lukovics-Szabó Nándor privigyei születésű mekanikus és Bálint József aranyozólegény követte el, akik a lopott holmit Weinberger Simonná házaló útján értékesítették. Luko­­vics­ Szabót és Weinbergernet letartóztatták, Bálint azonban a zsákmány egy részével megszökött. — Felfordult csalnak. Dortmundból táviratoz­zék, hogy Schwieringhausen mellett, a dortmund-emsi csatornán tegnap nagy szerencsétlenség történt. Egy osornak, amelyben hat ember ült, felfordult és négy ember a vizbe veszett. — Gyermekgyilkosság. A rendőrség letartóz­tatta ma reggel Pártai Borbála szakácsnőt, aki szol­gálati helyén, a Hermina­ út 27-ik szám alatt elpusz­tította újszülött fiúgyermekét. A gyilkos anyát egy­előre kórházba vitték.­­ A­ Petőfi Társaság tagjait Bartók Lajos arra kéri, hogy értekezletre nála (Szentkirályi­ utca 22.) 30-ik­án, szerdán délután 5 órakor megjelenni szívesszed­enek.

Next