Budapesti Napló, 1900. május (5. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-20 / 137. szám

1ST. szám. Budapest, vasárnap тпмдеевтх яарьС 1900. májas 20. 11 (Kopácsi Juliska vendégfölléptével). — Szombaton: A görög rabszolga. — Vasárnap: Az igmándi kispap. Magyar Színház. Vasárnap: El Párisba! — Hét­főn: El Párisba ! — Kedden : El Párisba! — Szerdán : El Párisba! — Csütörtökön: El Párisba! — Pénte­ken : El Párisba! — Szombaton: El Parisba! — Vasárnap : El Párisba! Uránia Színház. Vasárnap délután: Velence. — Este : Transvaal, A föld regénye, Más világok mint a mienk. Hétfőn : A női szépség. — Kedden : Velence. — Szer­dán: Transvaal, A föld regénye, A mi fürdőink. — Csütörtökön: A női szépség. — Pénteken: Velence. — Szombaton: А пот szépség. ** Operaelőadás a Telefon Hírmondóban. A Telefon Hírmondó esti szórakozásul ma az Operaház elő­adását fogja közvetíteni előfizetőknek, még­pedig Rossini Szevillai borbélyát és a Rococo-ballet zenéjét. Az előadás ma este fél 8-kor kezdődik. Az opera előadásának közve­títése után még 11 óráig katona és cigányzene lesz hall­ható a Hírmondó kagylóin keresztül. Golgota. — Premiere a Vígszínházban. — Budapest, május 19. Jászai Mari szerződtetése a Vígszínház játék­­rendjét megnagyobbítja és magas színvonalra emeli. A vidámság, a jókedv, a magyar humor és francia esprit színházában megjelenik a komoly és nemes drámai Múzsa. S a kacagáshoz szokott közönség mély megilletődéssel hallgat és viharos lelkesedéssel tapsol annak a nagy művésznőnek, akinek a hatalmas játéka könnyeket sajtol a szemébe. A mater dolorosa ma egy modern német asz­­szony alakjában állott előttünk. Philippi Félix Gol­gotától került színre a Vígszínházban nagy és fényes közönség előtt. . A német drámaírók majoritása Ibsen hatása alatt áll. Ibsen szimbolizmusa valóságos orgiákat ül a fiatal német drámaírók darabjaiban. Ködös hangu­latok, elmosódott jelenetek grasszálnak a színpadon. A drámai cselekvény eltűnt és helyét a rejtélyes, órákig tartó párbeszéd foglalta el. A szerzők folyvást mondani akarnak valamit és a megkezdett, télben maradt mondatokból nem domborodik ki semmi jel­lemző, semmi igaz, semmi életrevaló. Az egész dráma egy nagy készülődés, de hiába várjuk, hogy a rej­télyes, ködös khaosz organikus lényeget, szilárd testté tömörült világokat szüljön. A forrongó khaosz­­nak nincs magja. Hartmann, Schopenhauer és Nietz­sche filozófiája kavarog bennük Ibsen szimbolizmu­sával keverve és ebből a keverékből tündöklő, szét­pattanó szappanbuborékot támadnak. A Philippi Félix inkább a Vass Rikárd és Suder­­mann csoportjához tartozik; a német realistákhoz, akik az életből, a körülöttük levő társadalomból ve­szik a dráma tárgyát; akik valóságos embereket visznek a színpadra és nem riadnak vissza attól, hogy logikus, világos, jól megérthető cselekvényt kompo­náljanak a színházba járó tömegek gyönyörköd­tetésére. A Golgotában egy Bülau nevű becsületes em­ber, aki Wedekind, gazdag kereskedő pénztárosa volt, sikkasztás gyanújába keveredett. Egy reggel azt a borzasztó fölfedezést tette, hogy az őrizetére bízott pénz­tártól kivettek húszezer márkát. Ehhez a kasszához­­csak neki és Wedekindnek volt kulcsa. Becsületes­ségére hivatkozott, de hiába. A veje kedvéért börze­spekulációba fogott, szerény vagyona elveszett és adósságai maradtak. Ez a dolog nagyon gyanússá tette szegényt. Nem tudta fedezni a hiányzó összeget, Wedekind törvény elé vitte és Bülaut sikkasztásért három évi börtönre ítélték. A­mikor a börtönből kiszabadul, főnöke már nem él és egyetlen leánya, Dorottya, özvegy Wede­­kindné házában tartózkodik, a­kit a tisztes matróna magához vett a katasztrófa után. Az özvegy asszony erverten, sápadtan jár-kel előttünk. Halvány képére nagy, titkos bánat, gyötrő lelkifurdalás van felírva. Sejtjük, hogy iszonyú titok fog kipattanni ebből a szomorú borongásból. Az özvegy legidősebb fia, Herbert ügyvéd, be­szél a börtönéből kiszabadult Bi­lauval, meggyőződik arról, hogy ez az ember nem lehet bűnös és elhatá­rozza, hogy ki fogja kutatni az igazi tettest. Özvegy Wedekindné Herbert inkvirálására meg­törik s először neki, majd Bülaunarc vallja be, hogy a húszezer márkát legifjabb fia, Egon lopta ki a pénz­tárból a betegen fekvő apa kulcsával. Egon egy évvel a Bülau elitéltetése után vallotta meg anyjának nemtelen tettét. Az anya, bátyjának, a hajóaryáros Pretorius Henriknek a segítségével Khinába küldte a romlott erkölcsű fiút, de nem volt annyi ereje és erkölcsi bátorsága, hogy az igazság nyílt kimondásával rehabilitálja, megmentse az ártatlanul elítélt Bülaut, akinek az édes­anyját megölte a szégyen és a bán­at. Rettentő jelenet következik erre a töredelmes vallomásra. Bü­lau ordít, mint a sebzett oroszlán és vad energiával követeli, hogy becsületét állítsák helyre azok, akik méltatlanul r­eggyalázz­ák. Wedekindné bátyja és Herbert is egyetértenek abban, hogy ki kell mondani a tiszta igazságot. Az özvegy, a fájdalmas anya, aki szereti bűnös fiát, irgalmat könyörög Bülautől, de a felháborodott em­ber kérlelhetetlenül követeli a becsületét és inzultálni akarja Egont, akit a nagybátyja visszahivatott Khiná­­ból, hogy becsületes embert faragjon belőle s aki éppen akkor érkezik haza, amikor legjobban tombol a vihar. Dorottya kezét Herbert megkérte az első felvo­násban. A nemes szivü fiatalok szeretik egymást, de a leány szolidaritást vállal az apja becsületével és készül örök búcsút mondani a vőlegényének. S itt következik a darab legszebb fordulata. A leány roskadozva indul apja oldalán, de bánata terhét nem bírja tovább és ájultan, élet nélkül omlik össze. Ekkor a bősz apa megérti az özvegy asszony lelki­állapotát, átérzi azt, hogy a szülői szeretet minden­nél, még a becsületnél is hatalmasabb. Nem ragasz­kodik többé ahhoz, hogy becsületét visszaállítsák, kész elhallgatni mindent, ami történt, lemond minden elégtételről, csak a gyermeke maradjon életben, csak a gyermeke legyen boldog! Bülau az anya álláspontjára áll. Rehabilitálja az anyát, aki gyermeke iránt való szeretetből két évig hallgatott, két évig vándorolt mardosó fájdalommal a lelkifurdalás Golgota-útján. Erre az anya azzal vála­szol, hogy viszont kész rehabilitálni az apa becsü­letét ; magáévá teszi azt, amiről Bülau lemondott és indul a törvényszék elé, hogy megtegye vallomását. Egon, akiben szintén fölébredt a nemesebb rész, a kötelességtudás, az expiálás erős vágya , csatlakozik az édes­anyjához. A szülői szeretet drámájának kell tekintenünk ezt a darabot. S nem lehet tagadnunk, hogy ezt a témát érdekesen, hatásosan dolgozta ki a szerző, sok­kal több drámai erővel és kevesebb szentimentalitás­sal, mint német kollegái, a­kik ebben a zsánerben manipulálnak. A cselekvény természetesen fejlődik s a jellemekben nincsenek goromba túlzások. Egészen érthető, hogy az anya vonakodik odadobni fiát a gyalázatnak; hogy anyai szeretetének a határtalan­ságában inkább gyötrő lelkifurdalásnak veti oda ma­gát, inkább a maga lelkét égeti pokoli tűzben, semhogy a fiát elárulja és megbecstelenítse. We­­dekindnének ez a lelkifurdalás a jogos bün­tetése. S azzal még inkább kiengeszteli igazság­érzésünket, hogy a darab végén nemcsak ő maga kész minden expiálásra, de a fiát is föl­emeli magával és a férfias megtérés útjára tereli. Bülauban a bosszúállás, a becsület visszakövetelése majdnem brutális, tehát kellemetlen szigorúsággal nyilatkozik meg, de itt viszont azzal enyhít és en­gesztel a drámaíra, hogy a bősz ember a brutális indulat tetőpontján nemes ellágyulást mutat és ke­ménységét megolvasztja a szülői szeretet lángjában. A többi alak is egészséges, változatos: a derék, szim­patikus Herbert, a kötelességérző Dorottya, a jó hu­morú nagybácsi, az úri tempót affektáló középső fiú, Albert és a megtérő Egon. A darabnak nálunk természetesen az volt a legnagyobb szerencséje, hogy az anyát Jászai Mari játszotta. Csodálatos fenség és igazság volt abban a szenvedő polgárasszonyban, akinek a martíriumát ma este bemutatja. A második felvonás közepéig halkan, megtörve, szinte suhanva járt, mint az árnyék. Felül­múlhatatlan arcjáték fejezte ki titkosan bánkódó lel­kének minden fázisát. Művészi remeklés volt kezé­nek a zavart reszketése, mikor Herbert kezdte magya­rázni, hogy Bülau nem lehetett bűnös. Egysze­rűségét pillanatra sem áldozta föl oda nem való tragikai páthosznak és attitűdöknek. Pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy nem heroinát játszik, hanem polgárasszonyt, hogy nem a nagy­stílű tragédia nyelvén, hanem a közönséges élet hangján beszél. Még ott is tökéletes harmóniában maradt az alakkal, ahol Wedekingné fájdalmas, nagy erővel védi anyai szeretőjét a támadó Bülau előtt s ahol a helyzet szinte csábította, hogy kiessék a sze­repéből és átadja magát hatalmas szenvedélyének, fejedelmi orgánumának. Mérséklete, alkalmazkodása, egyszerűsége a legnagyobb és legigazabb művészet ebben a darabban. A közönség mélyen meghatva nézte Jászai Mari újabb remek alakítását és elragadtatva tapsolt neki minden nagy jelenet, minden felvonás után. A Vígszínház hozzá méltó kitűnő ensemblet adott. Első­sorban Gál Gyulát dicsérjük, aki erős, igaz és nagyhatású alakot teremtett a becsületét visszakövetelő Bülauból. Kedves, volt Szathmáry Ár­pád, mint Pictorius, kedélyes és férfias Góth mint Herbert, pompás német ficsur Fenyvessy (Alfréd), szim­patikus megtérő Bihari (Egon) és helytálló, ambició­zus valamennyi szereplő. A kiállítás olyan fényes, a rendezés olyan összevágó, értelmes és friss, amilyet manapság csak a Vígszínház produkál. Nagy dicséret illeti Ilus­kay György kollegánk kitűnő fordítását. Erős drámai, szingazdag ez a nyelv. Ábrányi Emil: MŰVÉSZET.­ ­ Szobrot Munkácsynak. A Műcsarnok kimu­tatása szerint a Munkácsy-szoboralap javára újabban a következők adakoztak : Schrikker László 20, az ág. ev. főgimnázium .Arany János önképző körei 20, dr. Dirner Gusz­táv ICO, B. J-né (Szolnok) 2, gróf Apponyi Sándor 200, Silberer Béla 5, Grünbaum Nathaniel 2, Vargha Béláné és családja 20 koronát, összesen 359 koronát. Berzeviczy Albert, a Képzőművészeti Társulat alelnöke gyüjtölven: Perczel Dezső 100, Tallián Béla 50, Dániel Gábor 30, gróf Zichy Jenő 200, Lánczy Leó 400, Pólyák Béla 200, dr. Chorin Fe­renc 100, dr. Mitlekovics Sándor 100, Weisz Ber­­thold 100, dr. Nagy Sándor 50, Vásárhelyi Béla (Arán) 50, dr. Pulszky Árost 100, Tisza Kálmán 100, dr. Fraknói Vilm­os 50, Kiobusitzky János 50, Arányi Miksa 50, Rakovszky Géza 100, Rosenberg Gy­ul­a 100, dr. Sámuel Lázár 50, dr. Neumann Ármin 50, Wolfner Tivadar 50, Molnár Béla 20, Gajáry Ödön 20, gróf Nakó Kálmán 20, báró Podmaniczky Fri­gyes 20, báró Wochat­er Albert 1000 koronát, össze­sen : 3160 koronát. A művészek idén: Zichy Mihály 200, Tölgyessy Arthur 20, Skuteczky Döme 10, Révész Imre 20 ko­rona. Összesen 250 korona. A Műcsarnoknál eddig bejelentett adományok összege, a múltkor kimutatott 8026 koronával együtt 12.695 korona, amelyből 1631 korona művészek ado­mánya. A Mű­csarnok a kestyeletes célra a legcseké­­lyebb adományt is hálás köszönettel fogadja és kéri az adakozni szándékozókat, hogy az emlékszoborra szánt összeg nagyságát a Műcsarnok szerkesztősé­gével (Városliget, Műcsarnok) közölni, magát a pénzt pedig az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat számvevőségének (VII. Bulyovszky­ utca 2.) küldeni szíveskedjenek. A Műcsarnok szerkesztőségénél be­jelentett adományokat, mint eddig, úgy ezentúl is a lapban nyilvánosan fogják nyugtázni és a Magyar Földhitelintézetnél letétbe helyezni. 1 . Krisztus emlékmű a Vezuvon. Római leve­lezőnk írja, hogy az idei szent­ év alkalmából nagy­szerű emléket emelnek Jézus Krisztusnak a Vezuvon. Az emlék hófehér márványból készül, feszület lesz, amely ellátszik egész Nápolyig. A Colle Calderoni nevű lávadombon fog emelkedni. . .(1070) göb­ölgéb gafeiliíl TUDOMÁNY, IRODALOM.­ ­ Ifj. Ábrányi Kornél munkája. Id. Ábrányi Kor­nél .4 magyar zene, a 19. században cimű­ monumentális diszmüvét tegnap nyújtotta át Wlassics Gyula mi­niszternek, kinek a műt ajánlva van s kinek támoga­tása mellett vált lehetségessé annak megjelenhetése. A 45 nyomtatott ívre terjedő és számos nagyérdekű arcképpel és autográfiával ellátott, mű a Rózsavölgyi és társa kiadó cég pak­si kiállítási zeneosztályá­nak egyik díszét képezi. A száz önálló fejezetre oszló munka felölel minden dologi, személyi és ese­ményi mozzanatot, amely a magyar zene százados fejlődésére vonatkozik és annak hű és hiteles képét tünteti fel. A felette poetikus címlap Lotz Károlynak mesteri műve, amelyet Morelli Gusztáv tanár művészi sikerrel metszett hiba. A tiszta, elegáns nyomás a „Pannónia“ nyomdát dicséri. Olyan közérdekű ter­méke ez a magyar irodalomnak, amely méltó fel­tűnést kelthet.­­ új Idők. Az e heti számban egy csomó pompás kép van a túrsról, valamennyit Linek Lajos rajzolta. Aktuális rajzok még néhány kép a párisi világkiállításról, két új budapesti épületnek, a föld­tani intézetnek, meg az egyetem új épületének rajza, Konti József, ХШ. Leó pápa és dr. Веке Manó, az új egyetemi tanár képmása és egy nagyon szép kép a tavaszi műtárlatból. Az irodalmi részben van egy novella Herczeg Ferenctől, egy másik Lovász Já­nostól, cikk Maronyay Dezsőtől és Lyka Károly­tól, vers Endrődi Sándortól és Juhász Sándortól. A Min­denféle rovat a hét eseményeit tárgyalja színes apróságokban. Regényfolytatás Ugody Lilla Szikrá­tól és Wells angol regénye. Az Uj Idők címlapját Linek Lajos rajza diszíti. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal (Andrássy­ út 10. szám.) , El Parisba! Gyakorlatias érzékkel összeállí­tott útmutatót adott ki evvel a címmel a párisi kiál­lításra a Dobrotcsky és Franke cég. A kis kötet rövid, de teljes képét adja a francia fővárosnak és környé­kének, a látnivalóknak és a kiállítás nevezetességeinek. Paris térképe, a kiállítás tervrajza, és Paris környé­kének térképe van a füzethez mellékelve, melyet Se­bestyén Ede újságíró állított össze. Ara­b korona.­­ Az idült ezivbántalmak kezelése. Ilyen címen jelent meg a Dobrovszky és Franke cég ki­adásában егт vaskos és tanulságos könyv, a szerzője.

Next