Budapesti Napló, 1900. június (5. évfolyam, 149-177. szám)

1900-06-01 / 149. szám

2 Budapest, péntek BUDAPESTI NAPLÓ 1900. junius 1. 140. szám? jék meg, hová vitte a felekezeti szenvedély s az ennek nyomán fakadt általános megha­­sonlás a lajtántuli államot. Testvérharc dúl odaát. Az államszervezet minden tagjában ott lappang a polgárháború emésztő láza, a parlament vonagló hadaverré lett, az alkot­mány hitvány omladékká, a honszeretet elsik­kadt, a közszabadság porrá zúzódott. Az a folyamat, amely erre a lejtőre dobta Ausztriát, az antisemitizmuson kezdődött. Akarják-e a magyar ifjak ugyanilyen sorsra juttatni ezt a mi hazánkat? Annyian vagyunk-e ma­gyarok, hogy a felekezeti türelmetlenség bontó hatalmával veszély nélkül pusztíthat­juk nemzeti egységünket? Nincs-e többé szükségünk a közélet összhangjára, a­ társa­dalom nyugalmára, a lelkek békéjére, a test­véri együttérzésre? Az egyetemnek háromezer hallgatója van; tegnap csak háromszáznak hallottuk a szavát. Vájjon mit jelent a többinek a hall­gatása ? Azt-e, hogy ők is helyeslik a testvérharcnak ledér módon való kigyulasz­­tását, a nemzet társadalmi békéjének romba­­döntését s az állami züllés folyamatának a reakció által való meginditását? Az alma mater épületének ormára egy megtévedt cso­portja az ifjúságnak kitűzte a Lueger lobo­góját. Azokhoz szólunk, akiknek gondolkodá­sát s érzését még nem mérgezte meg a fele­kezeti szenvedély: tépjék le onnan azt az ocsmány cafatot s dobják azt oda, ahová való — a sárba. A delegációk, Budapest, május 31. A delegációk elvégezték munkájukat s a szokásos üdvözlő és záróbeszédek után véget ért az idei ülésszak. A magyar országos bizottságban a közös pénzügyminiszter, az osztrák delegáció előtt pedig a közös külügyminiszter köszönetet mondott az uralkodó megbízásából a tanúsított odaadásért és áldozatkészségért, Szilágyi Dezső elnök lelkesedéssel dicsőítette a király uralkodói erényeit, az ősz Jaworsky Apollinar pedig intő szózatot intézett az osztrák birodalmi gyűléshez s békés munkára, a parlamentarizmus helyreállí­tására hívta fel a reichsrathot. (A magyar delegáció.) Délben tizenkét órakor ülést tartott a magyar delegáció, hogy átvegye az osztrák országos bizott­ság nunciumait. Délután négy órakor a záróülésre jött össze a magyar delegáció. Tudomásul vette, hogy a két or­szágos bizottság határozatai megegyezők s ezzel az " ..............." országos határozatokat legfelsőbb szentesítés alá ter­jesztik. Kállay Béni közös pénzügyminiszter: Kedves kötelességet teljesítek, amikor ő felsége parancsára, valamint a magam és közös minisztertársaim nevében köszönetet mondok a bizottságnak odaadó munkás­ságáért. Elnök : A felség elismerését kódoló tisztelettel veszszük tudomásul és egyszersmind jegyzőkönyvbe igtatjuk köszönetünket a közös minisztereknek azért az előzékenységükért, amelylyel az alkotmányos tárgya­láshoz szükséges f­ölvilágosításokat megadták. Berzeviczy Albert a delegáció nevében köszö­netet mond Szilágyi Dezső elnöknek, akinek hatalmas egyénisége irányította a bizottság fontos tárgyalásait. Elismerését fejezi ki gróf Szapáry Gyula alelnöknek és az albizottságok előadóinak. Szilágyi Dezső elnök megköszönte az elismerő szavakat, majd utalt arra a nagy és magasztos pél­dára, amelyet nekünk az alkotmányos nemzetnek a törvényhozás másik faktora, a koronás király nyújt, aki súlyos megpróbáltatások közepett nem lankadó buzgósággal szakadatlanul népei boldogságára törek­szik. Tanácskozásainkat nem végezhetjük méltóbban, mint azzal az egyértelmű, szívből fakadó óhajjal: Isten éltesse királyunkat! (Általános éljenzés.) Ezzel a delegáció ülésszakát bezárom. * A magyar delegáció záróülése alkalmából Bran­­kovics György szerb pátriárka ma a Brisztol szálloda külön termében fényes ebédet adott, melyhez hivata­losak voltak a magyar delegáció tagjai közül báró Nikolics Fedor, Busevics Szvetozár és Gyurkovics György országgyűlési képviselő. Ezeken kívül részt­vettek az ebéden a fővárosi szerb előkelőségek kö­zül: Bogdanovics Lucián szerb püspök, Barlovácz György szerb főkonzul, Musiczky Brenko alkonzullal, Vaszujevics Vazul kúriai bíró, Zubkovics Arzén a leg­felsőbb közigazgatási törvényszék bírája, továbbá Jovcmovics István, Szentiványi Ivanovics Iván és Popo­­vics Vazul István orsz. képviselők, Borota Simon kir. tanácsos, Ivanovics Pál miniszterelnöki titkár és Ne­­deljkovics Velimir budai szerb főesperes. (Az osztrák delegáció.) lehetetlenné teszi, a delegációban még nem hara­pódzott el. A tárgyalások megmutatták, hogy lehet nyomatékkal és mélységgel ügyek felett dönteni a­nélkül, hogy veszélyeztetni kellene a parlamenta­rizmust. Bárha az itt tanúsított példa a Reichsrath­­ban is ragadós lenne! Köszönetet mond az alel­nöknek, a költségvetési bizottság elnökének, az elő­adóknak és a delegációnak, hogy lehetővé tették neki a tárgyalások nyugodt vezetését. Beszédét ő felsége éltetésével fejezi be. (Hoch! Hoch!) Trautm­annsdorff herceg köszönetet mond az elnöknek a tárgyalások tapintatos vezetéséért. Az elnök zárószavai után az osztrák delegáció ezidei ülésszaka véget ért. Rózsával dobálták egymást. Marokkal tép­ték a szirmot, s egymás fejére szórták. Ketten táncoltak, hirtelen kitalált balletlépéssel, rózsa­szálakkal integetve, nevetve. Már tele volt szirom­mal a föld, nedves fehér vállaikon is megragadt a rózsalevél, kergetőztek, sikongattak, talán e pillanatban voltak életükben legmesszibb a halál gondolatától. Aztán hirtelen egy ijedt sikoltás vágta el a mulatságot. A kis szőke kiáltotta: — Jön egy ember! S hanyatt-homlok rohant be a vízbe, amint megbeszélték: nyakig, a szikla mögé. Egy szem­­pillantás múlva már nagy locsogás, csapkodás lett, szaladt a többi is, mint valamikor régen a görög nimfák a faun elől. És hirtelen felhangzott a második sikoltás is, élesebb, fájdalmasabb, mint az első. Az egyik nimfa a parton egy rózsába lépett. A görbe, nagy tüske tövig belement a talpába. És már akkor késő volt. A fordulónál kibukkant a babér közül a faun: egy roskatag öreg százados a tisztek sza­natóriumából, nagy fekete szemüveggel, két botra támaszkodva. Szegény kis nimfa egész testében reszketett. Az úri leány mélységes nagy szégyenérzete lökte arcába a vért. A fájdalomtól moccanni se tudott, úgy állt ott, kezével eltakarta az arcát és gyönge kis testét rázta a sírás, ahogy mindenről megfe­ledkezve, hangosan zokogott. A beteg öreg tiszt tőle telhető gyorsasággal elfordította a fejét, maga is megfordult és visszabicegett arra, ahon­nan jött. Gavallér volt, meg kell adni. A többi nimfák a szikla mögött kuksoltak, nyakig a vízben, hirtelen elkomolyodott arccal. Öt kipirult leányfej állt ki a vízből, ijedten, ré­mült várakozással. Egy szó se hangzott köztük. Várták, hogy most mi lesz. A rajtakapott nimfa pedig, amikor hallotta Jaworsky elnök tíz órakor megnyitja az ülést. Az egyes költségvetések előadói konstatálják a ha­tározatoknak a magyar delegáció határozataival való egybehangzását. Bacquehem márki előadása alapján az összes határozatokat harmadik olvasásban is elfogadok, va­lamint egy határozati javaslatot is, mely szerint a közös költségvetésekhez való hozzájárulási arány a monarkia két állama között az 1867. december 21-én kelt törvény értelmében meghatározandó kvóta sze­rint fedezendő. Gróf Goluchowski Agenor közös külügyminisz­ter felel egy hozzá, Bossen Miklós Smyrnában lakó osztrák alattvaló bántalmazása tárgyában intézett in­terpellációra. Ez ügyben a nyomozat folyik és annak eredményéhez képest intézkedni fog. Közli, hogy a delegáció határozatait legfelsőbb szentesítés alá fogja terjeszteni. Egyszersmind ő fel­sége megbízásából köszönetet mond a delegációnak a tanúsított odaaadásért és hazafias áldozatkészségért. A maga és minisztertársai nevében is köszönetét fejezi ki a delegációnak. Jaworsky elnök a tanácskozás sima és előkelő lefolyásából azt az örvendetes konzekvenciát vonja le, hogy az a halálos, felbontó méreg, mely a par­lamentarizmust és az alkotmányos életet Ausztriában az öreg katona távozó lépéseit, fellélegzett. Előbb csak két ujja közt nézte, hogy tiszta-e a terep, aztán levette a kezét az arcáról. Kisirt szeme a rossz véget ért tréfa kifejezésével kémlelte a bokrokat. Aztán egy lábra állt s újból sirva fakadva egy rántással kihúzta talpából a tüskét. Bicegve ment vissza a vizbe, s megállt a többitől vagy húsz lépésnyire. A megriadt nimfák bűnös­ségük tudatában még most se mertek szólni. Ijedten, komoly arccal néztek feléje, mozdulat­lanul. A rajtakapott lány óvatosan lépkedve ment feléjük. Aztán megszólalt a szikla mögül az első suttogó, félénk hang: — Te, ki volt az? A kis szőke is nekibátorodott: — Annyit láttam, hogy katona. Újra csönd lett. Most mindenki a főher­cegre gondolt és erre a gondolatra gyorsabban vertek a szívek. A katonát nem látta senki más, csak az, amelyik póruljárt. És ez fájós lábbal lépkedve lassan ment a szikla felé. Újra szólt az egyik: — Ki volt az? És a kis nimfa rájuk nézett, látta az iszo­nyatos kíváncsiságot az arcokon, a várakozást, hogy igazán ő volt-e az, és ekkor egy alig észre­vehető hamis villanás szaladt a szemébe. Hir­telen elgondolta, hogy ha már megvan a baj, hát legyen érdekes és amikor az irigyelt kis szőke különösen várakozó tekintetét látta, hal­kan mondta: — A főherceg. S amikor erre megint nagy csönd lett, ő is hallgatott, talán egy nagyon kis, meggondolat­lan, ostoba örömmel és mind a part felé néztek, ahol már nem volt senki, csak a napon szikrázó fehér kavics és sok, sok lehullott rózsaszirom. BELFÖLD: Az igazságügyminiszter reformjai. Az igazságügyminisztériumban most több fontos re­form készül. Ezek között a legfontosabb a magyar általános polgári törvénykönyv, melynek első előadói tervezetét még e nyár folyamán nyomtatásban kiadják és őszszel ankét elé viszik; továbbá a büntetőtörvényk­önyv több szakaszának módosítása, vala­mint az egységes polgári perrendtartás, mely a szó­beliségre és közvetlenségre van alapítva. A büntető­­törvénykönyv novellája ki fog terjedni a bűntettek­ről, a vétségekről és a kihágásokról szóló, a büntető­törvénykönyv számos szakaszának módosítására. Ez a novella már teljesen elkészült. De mielőtt a no­vellát a képviselőházhoz beterjesztenék, dr. Plósz Sándor igazságügyi miniszter kriminalistákból álló ankét bírálata alá bocsátja és csak, ha majd minden kérdés, nézet, vélemény tisztázva lesz, iktatják törvénybe a novellát. A büntetések ki­mérésére, arányosítására, az egyes büntetendő cselekmények tüzetesebb meghatározására vonat­kozólag sok üdvös helyesbítés lesz ebben a no­vellában, mely a büntetőtörvénykönyv életbelép­tetése óta a törvénykezési gyakorlat terén észlelt hiányok szorgos figyelembevételével készült. De lesz ezenkívül több egészen új intézkedés is. Ezek között legfontosabb az úgynevezett feltételes elítélés intézménye, mely eddig hiányzott büntető jogrendszerünkből. Félhivatalos cáfolat. A Budapesti Tudósító írja: Egy esti lap Széll Kálmán miniszterelnök személyére vonatkozó hírt közöl azzal a megjegyzéssel, hogy ezt a hírt a miniszterelnökségi sajtóiroda küldötte volna szét. A félhivatalos Budapesti Tudósító kije­lenti, hogy az egyik épp olyan valótlan, mint a másik: sem a hír nem igaz, sem az, hogy a minisz­terelnökségi sajtóiroda küldötte volna ezt szét. A sajtóiroda e fajta híreket egyáltalában nem szokott terjeszteni. A mezőgazdasági munkáspénztár, Budapest, május 31. A képviselőház földmivelésügyi bizottsága ma Bedő Albert elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a mezőgazdasági munkás és cselédpénztárról szóló tör­vényjavaslatot. Az ülésen a kormány részéről Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, Kiss Pál államtitkár, továbbá Bartóky József osztálytanácsos és mint mate­matikai szakértő, König Gyula miniszteri tanácsos volt jelen. A javaslatot a bizottság nagy szimpátiával fogadta és általánosságban egyhangúlag hozzájárult. A részle­teken tettek itt-ott módosítást, de lényegeset csak egyet, azt tudniillik, hogy a család nélkül meghalt pénztári tag temetési költségeit 200 koronáról 100 koronára szállították le. Az ülés következőképpen folyt le: Szily Pongrác előadó tüzetesen ismerteti a tör­vényjavaslat célját és főbb intézkedéseit, nevezetesen azon szempontokat, melyek a belépés kötelezővé té­tele ellen szólanak. A törvényjavaslatot, mely kitű­zött nemes feladatának minden irányban megfelel, általánosságban elfogadásra ajánlja. Darányi Ignác földmívelésügyi miniszter utal arra, hogy a kormány a szóban forgó intézmény­ létesítésére a munkásokkal szemben annak idején­ kötelezettséget vállalt, amelynek beváltására a most­­tani nyugalmas időpontot tartja a legalkalmasabb­nak. Köszönetet mond a bizottságnak azért, hogy még a mostani szünetek alatt összeülvén, lehetővé tette, hogy a javaslat már a jövő hó folyamán letár­­gyaltassék, amire a kormány különös súlyt fektet. Kiemeli azután, hogy a számítások, amelyekre a tör­vényjavaslat fektetve van, a lehető legreálisabbak. Ha az intézmény akként fog fejlődni, amint a szóló reméli, előreláthatólag maguk a munkások fogják kí­vánni a belépés kötelezővé tételét, azonban mindjárt kezdetben ezzel jönni, nézete szerint nem lett volna célszerű. Az a reménysége, hogy e javaslat intézke­dései úgy a munkaadóknak, mint a munkásoknak megelégedésével fognak találkozni. A javaslat bizo­nyos nemét az autonómiának állapítja meg, amelynek értelmében először fognak együtt tanácskozni a munkaadók és munkások. Szociális szempontból nem lehet kicsinyelni ennek erkölcsi hatását. Az intéz­mény fejlődésével előreláthatólag tetemes összegek fognak összegyűlni, amelyekben a szövetkezeti intéz­.

Next