Budapesti Napló, 1900. július (5. évfolyam, 178-208. szám)

1900-07-01 / 178. szám

Ötödik évfolyam, 178. szám Vasárnap, julius I Budapest, 1900. ■ BUDAPESTI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: Egész évre 28 k., (14), és évre 14 k., (7), 1,­ évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 írt). József-körut 18. VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. Szünet Budapest, június 30. (v.) sí­élységes csend ül a magyar köz­életen. Az évad utolsó szenzációját is lezárja holnap a reichstadti esküvő. Aztán jogaiba lép a nyugalom és az unalom, a holt sze­zonnak ez a két drabantja. És három teljes hónapon keresztül pihenni fogunk. Csupán pihenni? Tartunk tőle, hogy sok lesz a jó­ból ennyi temérdek pihenés. Az időnek egy részét fordíthatnók bizony okosabb dologra is, ami nem jár túlságos fáradsággal: elmél­kedhetnénk kissé a magyar közélet elvi tar­talmáról. úgy rémlik nekünk ugyanis, hogy ezt az elvi tartalmat nem ártana bizonyos mértékben és bizonyos irányban felfrissíteni. Az egyházpolitika óta elrenyhült a magyar szabadelvűség. Az a nagy és dicső alkotás mintha kimerítette volna a liberalizmus te­remtő erejét. Mikor létrejött a korszakos reformma s az új intézmények ellen irtó háborút indított a saját kudarcát sem elfe­ledni, sem elviselni nem tudó reakció, akkor a szabadelvűség a viszonyok kényszerítő ha­talmának súlya alatt a defenzívába szorult. Ebből aztán ki sem tudott vergődni azóta. Egy végzetes tévedésbe vitte bele a megszo­kás és a kényelemszeretet. Abból, hogy a néppárt törekvéseivel szemben legfőbb köte­lességévé lett az új vívmányok feltétlen és könyörületlen megvédelmezése, idővel azt következtette, hogy nincs is egyéb feladata. A legfőbb feladat ilyen módon átváltozott, egyetlen feladattá. S itt van a dolog kübnerje. Ezen a ponton lett kórságossá a magyar sza­badelvűség. Ha egy politikai tábor minden erejét arra fordítja, hogy már kiküzdött vívmányokat fenntartson, akkor konzervatív természetet öltött. Az nem változtat a dolgon semmit, hogy azo­kat a vívmányokat, amikor még csak törek­vések voltak, szabadelvű zászló alatt s az ellenük szegülő reakció ellenére kellett kiküz­­deni. A valóság az, hogy az a politika, amely a meglevőnek fenntartására szorítko­zik, konzervatív politika. A szabadelvű párt­nak tehát az egyházpolitikai alkotások élet­belépése óta konzervatív a politikája. Mi ezt nagy bajnak tartjuk, talán közéletünk legna­gyobb bajának, mindenesetre sok, igen lénye­ges baj kutforrásának. Nem hinnék, hogy bárki is félreérthetné ezt az álláspontunkat. Az egyházpolitika diadaláért lángoló lelke­sedéssel harcoltunk mi is; büszkeséggel fo­gunk mindenka arra gondolni, hogy abban a küzdelemben a veszedelmek nőttével megnöve­kedett a magunk buzgósága is és hogy volt ne­künk is részünk, habár még oly parányi, a győze­lem kivívásában. Arról is tanúbizonyságot tesz egész működésünk, hogy lelkesen serényke­dünk abban az őrszolgálatban is, melyet az egyházpolitikai intézmények sérthetetlen ép­sége érdekében teljesít a liberális közvéle­mény. S barátaink el fogják rólunk hinni azt, amit felőlünk tud és hirdet a reakció tábora, hogy tudniillik irgalmatlan üldözői vagyunk az egyházpolitika ellen folyó kleri­kális áskálód­ásoknak. S mégis azt mondjuk, mi mondjuk azt, hogy a magyar szabadelvű­ség nem érheti be azzal a konzervatív hiva­tással, amelyre öt év óta szorítkozik. A szabadelvű politikának leglényegesebb jellemvonása a haladó irányzat. Soha meg nem állani egy ponton, előbbre törni mindig fáradhatatlanul, a kiküzdött vívmányokból egyre újabb haladásra meríteni ösztönzést, a liberalizmusnak ebben áll a sajátossága. Ezt a progresszív vonást szeretnék mi erő­sebben kidomborodottnak látni a szabadelvű párt törekvéseiben. Jól megértsék szavunkat: a pártról beszélünk, nem a kormányról. A Széll Kálmán kormányzati programmjában elegendő munkaanyagot találna a legbuzgóbb májok ébredtek föl néha. Nem tudta elképzelni úgy az életet, hogy ő csak éljen, éljen, mint egy állat, örökösen ehhez az asszonyhoz, ezekhez a piszkos gyerekekhez kötve. Fiatal szeretett volna lenni újra és okosabban, mint valaha. Vagy pe­dig, ha az már nem lehetséges, hát megpróbálni kissé, hogy milyen lehet az olyan ember élete, aki csupa szép asszony körül forgolódik, hódít... Csak kiáll az utcára és int a szemével s lebo­rulnak előtte a hölgyek, szép fehér bőrű, magas, ru­galmas járású, mosolygó asszonyok. És csupa ka­land az élet, csupa szerelem. Az egyik még el se végződött és már következik a másik... Bor­dás úr azt mondta, hogy bánja a szösz, éljen akár még ötven esztendőt ezzel a nővel meg a gyerekekkel, szívesen folytatja a számfejtést a minisztériumban is, ami pedig csúnya robot, ha­nem egyszer szerelmes akar még lenni. Valahogy irtózatos módon szerelmes, hogy beleszédüljön egészen, hogy hemperegjen benne, mint valami végtelen pázsit üde, friss, illatos ölében. Egy asszonyt keresett, becsületeset vagy nem becsü­leteset, mindegy, csak asszony legyen. De szép, puha meleg karjai legyenek, gyönyörű keble s olyan szeme, ami kacag... Az se baj, ha nem szereti Bordás urat, elég, ha Bordás ur szerelmes és aztán mohón, szomjasan gondolt arra, hogy hogyan esik az ölébe ennek az uj asszonynak, míg otthon a gyerekekkel nyafog a régi. Bordás úr szerelmes akart lenni minden­képpen. Mielőtt meghal, tudni akarta azt is, hogy micsoda gyönyörűség lehet a szerelem olyan va­dul, és szilajon, mértéktelenül, ahogy elképzelte. Mindig csókolni, hogy egymásba szívja át a tes­tét, lelkét az asszony meg az ember. —Azonban halogatta a dolgot. Bordás úr három nap és há­rom éjjel egyvégtében tudott volna számfejteni, de gyors elhatározásokra nem igen volt képes, progresszív igyekvés is. Csak karolja fel a párt ezeket a feladatokat. Ott van például az adóreform ügye, amely kiinduló pontja lehet egy nagyszabású demokratikus átalakulásnak. A mostani adórendszer az arisztokráciának és a plutokráciának kedvez az igazság rová­sára és a demokratikus néprétegek ártalmára. E bajnak ellenszere a progresszív adózás, amely kiegészítő része a kormány programm­­jának. Több példát akár ne is említsünk. Hát mért nem karolja fel a liberális párt ezt az esz­mét az igazság, a demokrácia s a szabadelvűség nevében? Mért nem szegődik apostolává en­nek a gondolatnak, amelynek megvalósítása lényegesen könnyítene az adózók millióinak terhein? Mért mond le arról a presztízsről, amelyet ez a népszerű és méltányos reform szerezne zászlajának? Egyre több és egyre újabb gyökérszála­kat bocsátani le a nemzet lelkébe, belekap­csolni a maga létét a milliók jogos érdekeibe s a tömegek életösztönébe: ime, ezen az úton haladjon a szabadelvű politika, ha bol­dogulni akar. Tanuljon ellenségétől, a kleri­­kalizmustól. Az bizony akar haladni, csak­hogy visszafelé. S kifejt csodás leleményes­séget és fürgeséget, hogy elkábitsa a nagy tömegnek józan életösztönét s megnyerje magának a nép előítéleteit és gonosz indula­tait. Nosza legyünk mi leleményesebbek s fürgébbek nálánál s fordítsuk meg az ő pro­cedúráját: mi a nép előítéleteit és gonosz indulatait kábítsuk el s nyerjük meg magunk­nak a milliók józan életösztönét. A szabad­­elvűségnek abban áll a rendeltetése, hogy ő szolgáltassa a lendítő erőt a nemzeti szerve­zet mechanizmusába. A veszteglés nem poli­tika és semmi esetre sem a szabadelvűsé politikája. A demokratikus fejlődést előbbi vinni, a közszabadságot megszilárdítani, nemzet mivelődését s anyagi és erkölcsi ! (Szóval: — nem akarom én azt, hogy ill­ziókba ringassák magukat Bordás urat illetőle — Egyszer már a kalapját kefélte, valami nagy szép­ asszony járt az eszében s indulni al utána, de aztán visszatette a kalapot a helyét még meggondolta a dolgot. — Tudniillik att lehetett tartani, hogy kitudódik a dolog. S mi tudódik ki, azt még nem tudta. Valami, kifejlődik majd, ha üti a vasat Bordás úr ebben az esetben töméntelen kellemetlenségre kilátás. Az asszony duruzsolni fog egész na iszonyú pillantásokat vet majd reá , és a szoba kevés ahhoz, hogy menekülhessen az emb a család elől. Ezek után azonban mégse követs tett az, hogy Bordás úr lemondott volna modozásról. Csak éppen elszontyolodott aztán még vadabb tikkadtsággal rontott lakásból Bordás úr. Most rögtön ölelni, esni harapni akart valakit. S egyszerre rájött arra, hogy ki legyen a valaki. Egy szép nagy barna asszonyt­­ néha az utcában. Egy kicsit durván volt­­ másvá az arca, de cseresznyepirosak volt, ajkai, szemöldökeinek ivei alól valóságos tűz csillogott elő s állandóan jókedvű volt, a pazar csengéssel nevetett, ami belerag a kedvbe mást is és ami a fődolog, isz !­­ Bordás ur előtt a szép asszony tört asszonyt egyszerűen kidobta a házát, mert rájött arra, hogy nagyon szervy­­mészete van. Ez vidéken történt, Olt­rosban, ahol sok volt a huszártiszt, asszony aztán feljött Budapestre és hőseinek valami részvényeket emlegetei azokból él. Roppant sok részvénye fehete szép nagy lakást tartott, szobalányt is f­ran látták frakkeren. Bordás úr valami búcsún ismerkedett meg vele, ahol a buc­ s­ÁRCA. Bordás úr. A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Thury Zoltán. Bordás urnak, aki számfejtőnek volt alkal­mazva a minisztériumban, kis, fekete képű, örökké nedves szemű felesége volt. A nedves szemek azonban nem valami nagy bánatot jelentettek, hanem betegséget. Bordásné asszony különösen nyáron, a meleg napokban úgy sírt, mintha az arról a hétről való halottakat mind neki kellene elsiratni, pedig semmi oka se volt a bánatra. Forgott, éppen úgy forgott vele a világ, mint a a­hogy leforogta magát tizennégy esztendő óta minden nap, változatosság nélkül, események nélkül. Azaz hogy történt minden évben valami. Bordásné a maga pontos, rendes idejében ágy­nak esett s egy­­yel több lett a famíliában a Bor­dás. Azonban ez is olyan lehetetlenül pon­tosan bekövetkezett, hogy már föl se tűnt. Ilyenformán mindig lármás, rendetlen és pisz­kos volt a kis háztartás, amiben csendesen, fejét a vállai közé húzva, lehetőleg olyan ki­csinyen, hogy észre se vegye senki — élt vala­hogy, békétlenül, korán megvénülve Bordás úr, a számfejtő. Ha úgy körülnézett néha, nem is tudta, hogy a magáénak ismerje-e el ezt a lár­más két szobát meg konyhát, meg az asz­­szonyt, aki menet, jövet, ahogy erre-arra bódor­­gott a gyermekek között, mindig könnyezett. Arról már nem tudott számot adni, hogy miért vette el. Elvette, ennyi az egész, elvette vala­hogy és most ebben a csendes, vér és ideg nél­kül élő békességes emberben is nagy vágyak.­ Lapuak mai száma huszonnégy oldal.

Next