Budapesti Napló, 1900. augusztus (5. évfolyam, 209-238. szám)
1900-08-11 / 219. szám
6 Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1900. augusztus Ili ■■■■■■■■ 219. szám. nak a budapesti tudományegyetemen a társadalmi politikából egyetemi magántanárrá történt képesítését s végül dr. Vámossy Zoltánnak, a budapesti tudomány-egyetemi gyógyszertari tanszék I. tanársegédjének ugyane tanszék mellé adjunktussá történt megválasztását jóváhagyta s őket e minőségükben megerősítette. A közoktatásügyi miniszter Strausz Adolfot, a kiváló orientalistát a keleti kereskedelmi akadémiához rendes tanárnak nevezte ki. — A kereszténység jubileuma. Vaszary Kolos hercegprímás dr. Kohl Medárd pápai prelátus kíséretében tegnap este Balaton-Füredről a fővárosba érkezett és ma reggel nyolc órakor Esztergomba utazott. A hercegprímás Esztergomban az ünnepségre vonatkozó intézkedésekről tüzetes jelentést tetetett magának. A főkáptalan tagjai valemennyien méltóságos címet kaptak s ezentúl minden kanonok kineveztetésekor olyan egyházi rangot kap, mely után a méltóságos cím jár. A kitüntetés a kereszténység ünnepével kapcsolatos. A város és főszékesegyház díszítésén javában dolgoznak. * Az Egyetemi Kör az esztergomi ünnepeken küldöttségileg képviselteti magát. Az ifjúság kiküldöttei zászló alatt, díszmagyarban jelennek meg az ünnepélyeken. — A belgrádi nász után, Belgrádban is jóformán már napirendre tértek a király házassága felett. A nagy izgatottságot, amely a nevezetes proklamációra támadt, a megnyugvás váltotta fel. A nyugalomból most újra felzavarja a szerb főváros népét Belimárovics volt régensnek letartóztatása. Belimárkovics a legtöbb szerb politikussal együtt ma is hibáztatja Sándor király házasságát és elítélő kritikája közben megsértette a királynét, azért tartóztatták le. Kihallgatása után a belgrádi várba vitték. — Nikolics vált minisztert királyi tanácsossá, a királyné nénjét, Petrovics bankigazgató feleségét pedig udvarhölgygyé nevezték ki. A királyi pár tegnap ismét több üdvözlő küldöttséget fogadott, köztük az osztrákmagyar kolónia küldöttségét is. — Nemzetközi börtönügyi kongresszus. Brüszszelből Írják nekünk: Folyó hó 6-án kezdődött meg a Vl-ik nemzetközi börtönügyi kongresszus Brüszszelben, mely több napon keresztül fog tartani. A kongresszust a belga igazságügyi miniszter nyitotta meg, azután a tisztviselői kart választották meg, mégpedig ilyképpen: tiszteletbeli elnökök: Beltoacci, Song Galkine, Wraskoy, Gols dán igazságügyminiszter, az V-ik nemzetközi börtönügyi kongresszus volt elnöke. Alelnökökké választottak : az Északamerikai Egyesült Államok küldöttje Barrows, továbbá Rnggh Brice angol, Kosti Holzknecht osztrák, Engelberg badeni, Goss D. dán, Picot francia, Scousis görög, béllyei Rickl Gyula magyar, Pessina olasz, Van der Aa németalföldi, Voxen norvég, Salamon orosz és Vieselysen svéd kormánykiküldöttek. A magyarok itt is igen meleg fogadtatásban részesültek s a III-ik szakosztály elnökévé Kéllyei Bickl Gyula igazságügyminiszteri osztálytanácsos választatott meg. — Monsieur Karl és Baurepaire. Quesnay de Baurepaire — van-e, ki e nevet nem ismeri ? — képviselő akar lenni. Talán valami mondanivalója van még a Dreyfus ügyet illetőleg, szóval: akar. A veje jó fiú. Le fog mondani a mausi kerületről az apósa javára. Ezzel rendben is volna a Baurepaire dolga, ha hirtelen ellenjelöltje nem akadt volna egy szintén ismeretes, vicces figura személyében. Monsieur Kari levelet írt a Soir szerkesztőségének, amiben azt mondja, hogy képviselőnek lép föl a mausi kerületben, ha Baurepaire is ott pályázik a mandátumra. — Máskülönben nem volna értelme. Monsieur Kari tudniillik nem a politikát szereti, hanem a tréfát. — A perzsa sah merénylője. Francia jogászkörökben sokat vitatkoznak mostanában azon a kérdésen, mily sors vár arra az emberre, aki a perzsa sah ellen merényletet követett el. Csaknem általános volt az a vélemény, hogy ha megbüntetik is Saisont, büntetése nagyon enyhe lesz. A szakértők kimutatták, hogy Salson revolvere a merénylet idején olyan állapotban volt, hogy tölténye nem robbanhatott föl és maga a merénylő tette a pisztolyt használatlanná. Gastione Benete szakértő ismételten megkísértette elsütni a revolvert, de mindig hiába. Az orvosi szakértők meg egész határozottsággal azt állítják, hogy Larson őrült, őrültebb mint valamennyi anarkhista társa. Egész élete pontos szabálytalanságokat tüntet föl, cselekvései összefüggéstelenek és gondolatvilága ellenmondásokban domborodik ki. A bíróság kezében van egy 1894-ben írt levele, amelyben kijelenti, hogy nem lehet katona, mert nem akar oly intézményt szolgálni, amelynek az a célja, hogy embereket gyilkoljon ,mert hisz én minden emberben testvéremet látom.“ Néhány évvel később önként állt be katonának. A katonaságtól lelkes levelet írt haza és csak az az egyaggasztja, hogy katonai éveinek letelte után nem maradhat katonáéknál. Az orvosi szakértők azt is hangsúlyozzák, hogy Sarson úgy örökölte elmebaját. Atyját szintén ilyen betegség bántotta. Egy napon az volt a rögeszméje, hogy háztulajdonos lett és birtokába vette egy teljesen idegen embernek a házát. Erőszakkal kellett onnan eltávolítani. Anyja fiatalabb éveiben igen derék asszony volt, de később meghibbant elméje és ha rohamai támadtak, mindent tört-zúzott. Egy éjjel egy ingben kirohant az utcára és megszúrta az első asszonyt, aki szembe jött vele. Ekkor beszállították az őrültek házába, ahonnan később hazabocsátották, abban a hiszemben, hogy felgyógyult. De csakhamar újra előtt vett rajta a régi baja és mint egykor férje, ő is háztulajdonosnak képzelte magát és egy baltával rontott be abba a házba, melyet a magáénak hitt, és ki akarta onnan űzni a lakókat. Saison anyjának nővére is őrült volt. — Szegény asszonyok. Minden asszonyszív szomorúsággal és szánakozással dobban meg, mikor arra a koronás martirnére gondol, akit a földi boldogság magasságaiból egy hitvány fickó őrjöngése egyszerre a legmélyebb gyászba borított. Az olasz királyasszony belépett a szegény asszonyok sorába, gyászfátyolt öltött örökre. Margit királynő föloszlatja egész ruhatárát udvarhölgyei között. Első palotahölgye és régi barátnője, Villa Marina grófnő tette ezt az ajánlatot a királynőnek, aki mindjárt beleegyezett s elhatározta, hogy gyásza jeléül örök időkre fekete ruhában fog járni. Csak menyasszonyi ruháját s azt a fehér szatinöntözetet tartja meg, amelyben királyi férje őt utoljára látta. Fekete, siró királynő lett tehát az örökké derűs és mindig mosolygó Margarethából s ő is a koronás szegény asszonyok közé állott. Viktória királynő, aki immár negyven év óta gyászolja Albert herceget, a feje ennek a gyászoló asszonycsoportnak. Ő csak egyetlen egyszer, egy színházi előadás alkalmával öltött más ruhát magára, egyébként pedig mindig gyászruhában jár. Az asszonyi szomorúság és gyász örök mintaképe Eugénia császárnő, aki mint valami tündéri hercegkisasszony került egy hatalmas birodalom trónjára s rövid boldogság után örök időkre gyászba borult szívvel távozott a hatalom és boldogság helyéről. Azóta a tengereken bolyong s a végtelenségből merít vigasztalást magának. A harmadik koronás szegény asszony frigyes német császár özvegye, aki azon naptól fogva, hogy özvegységre jutott, még nem vetette le a gyászt. E közé a három szegény asszony közé jutott most Margit királyné is, Olaszország szegényeinek nemzője. — A veteránok az államtitkárnál. Széll Kálmán belügyminiszter nemrégiben olyan rendeletet adott ki, melyben megtiltotta a veteránoknak a kard- és a katonaruhához hasonló uniformis viseletét. Ez a rendelet nagyon rosszul esett a derék veteránoknak és nagy elkeseredésükben tíz tagú deputációt menesztettek Gulner Gyula államtitkár elé. A küldöttség szónoka az öreg Kurtz János arra kérte az államtitkárt, hogy ha már a kardviselést meg nem engedik, legalább az egyenruhájukat hagyják meg. Az államtitkár nagyon megsajnálta az elszomorodott embereket, de kijelentette, hogy nem tehet értük semmit, mert a belügyminiszter rendelete komoly és azt visszavonni nem lehetséges. Az öreg hadfiak rezignációval fogadták az államtitkár barátságos, de kedvezőtlen válaszát, csak egyikből tört ki ilyformán a méltatlankodás: — Akkor mindnyájan feloszlatjuk az egyesületeket. Mert mit ér az olyan veterán, akinek még uniformisa sincsen. — A matador útra készen. Hamburgból a napokban indul el egy expedíció az északi sarkra. Mindössze öt ember Bauendahl kapitány parancsnoksága alatt. Három esztendőre való eleséget visznek magukkal. A kapitány titokban tartja még a módot, aminek a segítségével a sarkot megközelíteni akarja, de azt mondja, hogy a sikeréhez kétség se fér. — Müncheni sakverseny. A magyar sakkozóknak nagy dicsőséget szerzett a müncheni versenyen Maróczy Géza a jeles magyar mester. A mai utolsó fordulóban Pillsburyval és Schlechtbvel az első helyre került. Hármuk között tehát külön zárt verseny lesz az első, második és harmadik díjért. Maróczynak, a müncheni sakkversenyen tanúsított nyugodt és biztos játéka alapos reményt nyújt arra, hogy az első díjat a magyar mester viszi el. A negyedik díjat Burn nyerte meg, az ötödiket Marco. A három mester döntő mérkőzése vasárnap kezdődik. — Házasság: Kasziriner Miklós fővárosi gyógyszerész e hó 19-ikén délelőtt tizenkettedfél órakor tartja esküvőjét Klein Hermin kisasszonynyal, Klein Vilmos fővárosi magánzó leányával. Polgár József hirlapíró vasárnap, augusztus 12-ikén, délután 2 órakor tartja esküvőjét Berkovics Erna kisasszonynyal a dohány utcai izraelita templomban. Stern Emil budapesti kereskedő eljegyezte Lőwinger Berta kisasszonyt, Lötvinger Jakab bécsi kereskedő leányát, — Umberto haláláról. Egy olasz grófnő, Freddi Márta, aki szemtanúja volt a monzai királygyilkosságnak, most következőképpen beszéli el a szomorú esetet: A tornaünnepély vidámságát — így mondja a grófnő — egy pillanatra megzavarta egy sötét férfiarc, melyet, magam sem tudom miért, de folyton figyelemmel kisértem. Távcsővemet folyton e felé a férfi felé irányítottam s bizonyos nyugtalanság vett rajtam erőt. — Nézz csak oda, — mondom férjemnek s odanyujtottam neki a távcsövet. — Ha most nem Felső- Olaszországban volnánk, hanem Nápolyban, akkor a közönség menekülne a közeléből. Férjem is jól megnézte. — Igazad van. Makacs, meglehetősen korlátolt fickónak látszik. A közönség is megjegyezte, hogy csodálatos mennyi konfiskált arcot lehet most az ünnepélyen látni, még a rezervált helyeken is. Most a közönség oszladozni kezdett az emelvény előtt s a két pompás, barna lótól vont királyi fogat előrobogott. Fél tizenegy óra volt. Umberto beszállt, erőteljes kézszorítással búcsúzott el az uraktól. Ponzio-Vaglia tábornok, a királyi ház minisztere s Avvogadro tábornok szintén helyet foglaltak a fogatban. Az előbbi a király balján, az utóbbi vele szemközt. Egy csoport tornász még a fogat után futott, hogy még egyszer hódolatát fejezze ki a király iránt. A király fölemelkedett a kocsiban s kissé hátrafordulva azt mondta: grazié, grazié giovanotti ! (Köszönöm, köszönöm, fiuk !) E pillanatban csettenést hallottam s kezdetben azt gondoltam, hogy a kocsiajtó becsapása okozta. Nyomban reá azonban még két száraz, erős, éles csattanás következett. Umberto fölállt, mereven s oly kifejezéssel és tartással nézett egy emberre, ki egy lépésnyire állt a kocsitól, hogy soha életemben el nem felejtem. Azonnal fölismertem azt az embert, aki a tribün előtt állott s aki olyannyira nyugtalanított. Ebben a pillanatban láttam, hogy a lovak megbokrosodnak, a király meginog és Ponzio-Vaglia térdeire roskad. Ez a király szemébe néz és valamit szól és aztán a kocsisnak kiabál, ki mint a villám csap a lovak közé. A kocsi keresztülgázol a kiabáló, ordító tömegen, amely ijedten rebben széjjel. Még láttam, hogy Avvogadro tábornok a királyt a kocsiülésre segíti, a király feje azonban ijesztő módon hanyatlott félre. Mindez természetesen tízszerte gyorsabban történt, mint ezt én most elmondom. Csak most vettem észre, hogy a többi tisztek eltűntek és valószínűleg a helyszínre rohantak. Több asszony elájult, mások sírtak és az egyik elkiáltotta magát: — Dio, dio, Umberto era pallido come un morio ! (Istenem, istenem, Umberto olyan sápad volt, mint egy halott!) E percben egy fiatal tiszt rohant feléje, aki azt kiáltotta: — Semmi, semmi ! Hallottam, amidőn Ponzio Vagliat kérdezték, hogy megsebesült-e a király és ez azt válaszolta: — Niento, niente, via, via! (Semmi, semmi, utat, utat!) Borzalmas jelenet játszódott le előttünk. A tömeg dühös ordítása felhangzott hozzánk, a fickó, akinek kezéből kicsavarták a fegyvert, szökni akart és halálmegvetéssel küzdött, hogy a tömeg karmai közül kimeneküljön. A tömeg azonban nem tágított. Ütötték, verték, rúgták, arcáról csurgott a vér. Ruhái rongyokban lógtak róla. A karabinierik meg akarták védeni, de ők is ütlegeket kaptak. — Jer gyorsan, — szólt férjem — siessünk a királyi kastélyba, hogy megtudjuk, hogy megsebe- sült-e a király. Azt hiszem, hogy a dolog komoly. Már messziről láttuk, hogy a Villa reale kajpuja, ajtaja zárva. A féljárat vasrácsos kapuját éppen akkor csukták be, amidőn odaértünk. Férjem megszólított egy szolgát, aki szalutált s valamit beszélt. — Mit mondott, mit? — kérdeztem izgatottan. — A király meghalt. Itt a rácsos kapu előtt halt meg. — Canaglia, canaglial — kiabált férjem s ökölbe szorultak kezei. Képtelen voltam tovább lábaimon állani, odahanyatlottam az út szélére és sirva fedtem el arcomat. A világtörténet egy szomoru eseménye játszódott le előttünk. — Az Ungvármegyei Kör szívesen ajánl egyetemi hallgatókat korrepetitori, irodai és egyéb foglalkozásokra. Megkeresések Tahy Endre elnökhöz , (E^s^beUér, 9., lb) intézendőfe.,