Budapesti Napló, 1900. augusztus (5. évfolyam, 209-238. szám)

1900-08-11 / 219. szám

6 Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1900. augusztus Ili ■■■■■■■■ 219. szám.­ nak a budapesti tudományegyetemen a társadalmi politikából egyetemi magántanárrá történt képesítését s végül dr. Vámossy Zoltánnak, a budapesti tudo­mány-egyetemi gyógyszertari tanszék I. tanársegéd­jének ugyane tanszék mellé adjunktussá történt meg­választását jóváhagyta s őket e minőségükben meg­erősítette. A közoktatásügyi miniszter Strausz Adolfot, a kiváló orientalistát a keleti kereskedelmi akadémiá­hoz rendes tanárnak nevezte ki. — A kereszténység­ jubileuma. Vaszary Kolos hercegprímás dr. Kohl Medárd pápai prelátus kísére­tében tegnap este Balaton-Füredről a fővárosba ér­kezett és ma reggel nyolc órakor Esztergomba utazott. A hercegprímás Esztergomban az ünnepségre vonatkozó intézkedésekről tüzetes jelentést tetetett magának. A főkáptalan tagjai valemennyien méltósá­­gos címet kaptak s ezentúl minden kanonok kinevez­­tetésekor olyan egyházi rangot kap, mely után a méltóságos cím jár. A kitüntetés a kereszténység ünnepével kapcsolatos. A város és főszékesegyház díszítésén javában dolgoznak. * Az Egyetemi Kör az esztergomi ünnepeken küldöttségileg képviselteti magát. Az ifjúság kikül­döttei zászló alatt, díszmagyarban jelennek meg az ünnepélyeken. — A belgrádi nász után, Belgrádban is jóformán már napirendre tértek a király házas­sága felett. A nagy izgatottságot, amely a neve­zetes proklamációra támadt, a megnyugvás vál­totta fel. A nyugalomból most újra felzavarja a szerb főváros népét Belimár­­ovics volt régens­­nek letartóztatása. Belimárkovics a legtöbb szerb politikussal együtt ma is hibáztatja Sándor király házasságát és elítélő kritikája közben megsértette a királynét, azért tartóztatták le. Kihallgatása után a belgrádi várba vitték. — Nikolics vált minisz­tert királyi tanácsossá, a királyné nénjét, Petro­­vics bankigazgató feleségét pedig udvarhölgygyé nevezték ki. A királyi pár tegnap ismét több üd­vözlő küldöttséget fogadott, köztük az osztrák­magyar kolónia küldöttségét is. — Nemzetközi börtönügyi kongresszus. Brüsz­­szelből Írják nekünk: Folyó hó 6-án kezdődött meg a Vl-ik nemzetközi börtönügyi kongresszus Brüsz­­szelben, mely több napon keresztül fog tartani. A kongresszust a belga igazságügyi miniszter nyitotta meg, azután a tisztviselői kart választották meg, még­pedig ilyképpen: tiszteletbeli elnökök: Beltoacci, Song Galkine, Wraskoy, Gols dán igazságügymi­niszter, az V-ik nemzetközi börtönügyi kongresszus volt elnöke. Alelnökökké választottak : az Északame­rikai Egyesült Államok küldöttje Barrows, továbbá Rnggh Brice angol, Kosti Holzknecht osztrák, Engel­berg badeni, Goss D. dán, Picot francia, Scousis görög, béllyei Rickl Gyula magyar, Pessina olasz, Van der Aa németalföldi, Voxen norvég, Salamon orosz és Vieselysen svéd kormánykiküldöttek. A magyarok itt is igen meleg fogadtatásban részesültek s a III-ik szakosztály elnökévé Kéllyei Bickl Gyula igazságügyminiszteri osztálytanácsos választatott meg. — Monsieur Karl és Baurepaire. Quesnay de Baurepaire — van-e, ki e nevet nem ismeri ? — képviselő akar lenni. Talán valami mondanivalója van még a Dreyfus ügyet illetőleg, szóval: akar. A veje jó fiú. Le fog mondani a mausi kerület­ről az apósa javára. Ezzel rendben is volna a Baurepaire dolga, ha hirtelen ellenjelöltje nem akadt volna egy szintén ismeretes, vicces figura személyében. Monsieur Kari levelet írt a Soir szerkesztőségének, amiben azt mondja, hogy képviselőnek lép föl a mausi kerületben, ha Baurepaire is ott pályázik a mandátumra. — Más­különben nem volna értelme. Monsieur Kari tudniillik nem a politikát szereti, hanem a tréfát. — A perzsa sah merénylője. Francia jogász­körökben sokat vitatkoznak mostanában azon a kér­désen, mily sors vár arra az emberre, aki a perzsa sah ellen merényletet követett el. Csaknem általános volt az a vélemény, hogy ha megbüntetik is Saisont, büntetése nagyon enyhe lesz. A szakértők kimutat­ták, hogy Salson revolvere a merénylet idején olyan állapotban volt, hogy tölténye nem robbanhatott föl és maga a merénylő tette a pisztolyt használatlanná. Gastione­ Benete szakértő ismételten megkísértette el­sütni a revolvert, de mindig hiába. Az orvosi szakértők meg egész határozottsággal azt állít­ják, hogy Larson őrült, őrültebb mint valamennyi anarkhista­ társa. Egész élete pontos szabálytalan­ságokat tüntet föl, cselekvései összefüggéstelenek és gondolatvilága ellenmondásokban domborodik ki. A bíróság kezében van egy 1894-ben írt le­vele, amelyben kijelenti, hogy nem lehet katona, mert nem akar oly intézményt szolgálni, amelynek az a célja, hogy embereket gyilkoljon ,mert hisz én minden emberben testvéremet látom.“ Néhány évvel később önként állt be katonának. A katonaság­tól lelkes levelet írt haza és csak az az egy­­aggasztja, hogy katonai éveinek letelte­­ után nem maradhat katonáéknál. Az orvosi szakértők azt is hangsúlyozzák, hogy Sarson úgy örökölte elme­baját. Atyját szintén ilyen betegség bántotta. Egy napon az volt a rögeszméje, hogy háztulajdonos lett és birtokába vette egy teljesen idegen ember­nek a házát. Erőszakkal kellett onnan eltávolítani. Anyja fiatalabb éveiben igen derék asszony volt, de később meghibbant elméje és ha rohamai tá­madtak, mindent tört-zúzott. Egy éjjel egy ing­ben kirohant az utcára és megszúrta az első asszonyt, aki szembe jött vele. Ekkor beszállí­tották az őrültek házába, a­honnan később hazabo­­csátották, abban a hiszemben, hogy felgyógyult. De csakhamar újra előtt vett rajta a régi baja és mint egykor férje, ő is háztulajdonosnak képzelte magát és egy baltával rontott be abba a házba, melyet a magáénak hitt, és ki akarta onnan űzni a lakókat. Saison anyjának nővére is őrült volt. — Szegény asszonyok. Minden asszony­­szív szomorúsággal és szánakozással dobban meg, mikor arra a koronás martirnére gondol, akit a földi boldogság magasságaiból egy hitvány fickó őrjöngése egyszerre a legmélyebb gyászba borí­tott. Az olasz királyasszony belépett a szegény asszonyok sorába, gyászfátyolt öltött örökre. Mar­git királynő föloszlatja egész ruhatárát udvar­hölgyei között. Első palotahölgye és régi barát­nője, Villa Marina grófnő tette ezt az ajánlatot a királynőnek, aki mindjárt beleegyezett s elhatá­rozta, hogy gyásza jeléül örök időkre fekete ru­hában fog járni. Csak menyasszonyi ruháját s azt a fehér szatinöntözetet tartja meg, amelyben királyi férje őt utoljára látta. Fekete, siró királynő lett tehát az örökké derűs és mindig mosolygó Margarethából s ő is a koronás szegény asszonyok közé állott. Viktória királynő, aki immár negyven év óta gyászolja Albert herceget, a feje ennek a gyászoló asszony­csoportnak. Ő csak egyetlen egyszer, egy szín­házi előadás alkalmával öltött más ruhát magára, egyébként pedig mindig gyászruhában jár. Az asszonyi szomorúság és gyász örök mintaképe Eugénia császárnő, aki mint valami tündéri her­­cegkisasszony került egy hatalmas birodalom trónjára s rövid boldogság után örök időkre gyászba borult szívvel távozott a hatalom és bol­dogság helyéről. Azóta a tengereken bolyong s a végtelenségből merít vigasztalást magának. A harmadik koronás szegény asszony frigyes német császár özvegye, aki azon naptól fogva, hogy özvegységre jutott, még nem vetette le a gyászt. E közé a három szegény asszony közé jutott most Margit királyné is, Olaszország szegényei­nek nemzője. — A veteránok az államtitkárnál. Széll Kál­mán belügyminiszter nemrégiben olyan rendeletet adott ki, melyben megtiltotta a veteránoknak a kard- és a katonaruhához hasonló uniformis viseletét. Ez a rendelet nagyon rosszul esett a derék veteránoknak és nagy elkeseredésükben tíz tagú deputációt menesz­tettek Gulner Gyula államtitkár elé. A küldöttség szónoka az öreg Kurtz János arra kérte az államtit­kárt, hogy ha már a kardviselést meg nem engedik, legalább az egyenruhájukat hagyják meg. Az állam­titkár nagyon megsajnálta az elszomorodott embere­ket, de kijelentette, hogy nem tehet értük semmit, mert a belügyminiszter rendelete komoly és azt visszavonni nem lehetséges. Az öreg hadfiak rezig­­nációval fogadták az államtitkár barátságos, de ked­vezőtlen válaszát, csak egyikből tört ki ilyformán a méltatlankodás: — Akkor mindnyájan feloszlatjuk az egyesüle­teket. Mert mit ér az olyan veterán, akinek még uniformisa sincsen. — A matador útra készen. Hamburgból a napokban indul el egy expedíció az északi sarkra. Mindössze öt ember Bauendahl kapitány parancsnoksága alatt. Három esztendőre való ele­­séget visznek magukkal. A kapitány titokban tartja még a módot, aminek a segítségével a sar­kot megközelíteni akarja, de azt mondja, hogy a sikeréhez kétség se fér. — Müncheni sakverseny. A magyar sakkozók­nak nagy dicsőséget szerzett a müncheni versenyen Maróczy Géza a jeles magyar mester. A mai utolsó fordulóban Pillsburyval és Schlechtbvel az első helyre került. Hármuk között tehát külön zárt verseny lesz az első, második és harmadik díjért. Maróczynak, a müncheni sakkversenyen tanúsított nyugodt és biztos játéka alapos reményt nyújt arra, hogy az első díjat a magyar mester viszi el. A negyedik díjat Burn nyerte meg, az ötödiket Marco. A három mester döntő mérkőzése vasárnap kezdődik. — Házasság: Kasziriner Miklós fővárosi gyógy­szerész e hó 19-ikén délelőtt tizenkettedfél órakor tartja esküvőjét Klein Hermin kisasszonynyal, Klein Vilmos fővárosi magánzó leányával. Polgár József hirlapíró vasárnap, augusztus 12-ikén, délután 2 órakor tartja esküvőjét Berkovics Erna kisasszonynyal a dohány utcai izraelita temp­lomban. Stern Emil budapesti kereskedő eljegyezte Lőwin­­ger Berta kisasszonyt, Lötvinger Jakab bécsi keres­kedő leányát, — Umberto haláláról. Egy olasz grófnő, Freddi Márta, aki szemtanúja volt a monzai királygyilkos­ságnak, most következőképpen beszéli el a szomorú esetet: A tornaünnepély vidámságát — így mondja a grófnő — egy pillanatra megzavarta egy sötét férfi­­arc, melyet, magam sem tudom miért, de folyton figyelemmel kisértem. Távcsővemet folyton e felé a férfi felé irányítottam s bizonyos nyugtalanság vett rajtam erőt. — Nézz csak oda, — mondom férjemnek s oda­­nyujtottam neki a távcsövet. — Ha most nem Felső- Olaszországban volnánk, hanem Nápolyban, akkor a közönség menekülne a közeléből. Férjem is jól megnézte. — Igazad van. Makacs, meglehetősen korlátolt fickónak látszik. A közönség is megjegyezte, hogy csodálatos mennyi konfiskált arcot lehet most az ünnepélyen látni, még a rezervált helyeken is. Most a közönség oszladozni kezdett az emel­vény előtt s a két pompás, barna lótól vont királyi fogat előrobogott. Fél tizenegy óra volt. Umberto beszállt, erőteljes kézszorítással búcsú­zott el az uraktól. Ponzio-Vaglia tábornok, a királyi ház minisztere s Avvogadro tábornok szintén helyet foglaltak a fogatban. Az előbbi a király bal­ján, az utóbbi vele szemközt. Egy csoport tornász még a fogat után futott, hogy még egyszer hódolatát fejezze ki a király iránt. A király fölemelkedett a kocsiban s kissé hátrafordulva azt mondta: grazié, grazié giovanotti ! (Köszönöm, köszönöm, fiuk !) E pillanatban csettenést hallottam s kezdetben azt gondoltam, hogy a kocsiajtó becsapása okozta. Nyomban reá azonban még két száraz, erős, éles csattanás következett. Umberto fölállt, mereven s oly kifejezéssel és tartással nézett egy emberre, ki egy lépésnyire állt a kocsitól, hogy soha életemben el nem felejtem. Azonnal fölismertem azt az embert, aki a tri­bün előtt állott s aki olyannyira nyugtalanított. Ebben a pillanatban láttam, hogy a lovak meg­bokrosodnak, a király meginog és Ponzio-Vaglia térdeire roskad. Ez a király szemébe néz és valamit szól és aztán a kocsisnak kiabál, ki mint a villám csap a lovak közé. A kocsi keresztülgázol a kiabáló, ordító tömegen, amely ijedten rebben széjjel. Még láttam, hogy Avvogadro tábornok a királyt a kocsiülésre segíti, a király feje azonban ijesztő mó­don hanyatlott félre. Mindez természetesen tízszerte gyorsabban történt, mint ezt én most elmondom. Csak most vettem észre, hogy a többi tisztek eltűn­tek és valószínűleg a helyszínre rohantak. Több asszony elájult, mások sírtak és az egyik elkiáltotta magát: — Dio, dio, Umberto era pallido come un morio ! (Istenem, istenem, Umberto olyan sápad volt, mint egy halott!) E percben egy fiatal tiszt rohant feléje, aki azt kiáltotta: — Semmi, semmi ! Hallottam, amidőn Ponzio­ Vagliat kérdezték, hogy megsebesült-e a király és ez azt válaszolta: — Niento, niente, via, via! (Semmi, semmi, utat, utat!) Borzalmas jelenet játszódott le előttünk. A tömeg dühös ordítása felhangzott hozzánk, a fickó, akinek kezéből kicsavarták a fegyvert, szökni akart és halálmegvetéssel küzdött, hogy a tömeg karmai­ közül kimeneküljön. A tömeg azonban nem tágított. Ütötték, verték, rúgták, arcáról csurgott a vér. Ruhái rongyokban lógtak róla. A karabinierik meg akarták­ védeni, de ők is ütlegeket kaptak. — Jer gyorsan, — szólt férjem — siessünk a­ királyi kastélyba, hogy megtudjuk, hogy megsebe-­ sült-e a király. Azt hiszem, hogy a dolog komoly.­­ Már messziről láttuk, hogy a Villa reale ka­j­puja, ajtaja zárva. A félj­árat vasrácsos kapuját éppen­­ akkor csukták be, amidőn odaértünk. Férjem megszólított egy szolgát, aki szalutált s valamit beszélt. — Mit mondott, mit? — kérdeztem izgatottan. — A király meghalt. Itt a rácsos kapu előtt halt meg. — Canaglia, canaglial — kiabált férjem s ökölbe szorultak kezei. Képtelen voltam tovább lábaimon állani, oda­­hanyatlottam az út szélére és sirva fedtem el arcomat.­ A világtörténet egy szomoru eseménye játszódott le­ előttünk.­­ — Az Ungvármegyei Kör szívesen ajánl egye­temi hallgatókat korrepetitori, irodai és egyéb fog­lalkozásokra. Megkeresések Tahy Endre elnökhöz , (E^s^beUér, 9., lb) intézendőfe.,

Next