Budapesti Napló, 1900. október (5. évfolyam, 269-299. szám)

1900-10-01 / 269. szám

Budapest, 1900. Ötödik évfolyam. 269. szám. Hétfő, október I Szerzeesztőség és kiadóhivatal . Főszerkesztő: József-körút 18. VÉSZI JÓZSEF. Felelős szerkesztő: BRAUN SÁNDOR. Kiadja: A SZERKESZTŐSÉG. т^тятя^ш^^ттттвштштшшятшттшяттшят^явттяяшяятт Egész évre 28 k., (14), V* évre 14 k., (7), V« évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2­0. 40 fillér, (1.20 frt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. A tisztességtelen verseny ellen. Budapest, szeptember 30. Mindenkit érdeklő törvénytervezetet ké­szített a kereskedelmi m. kir. minisztérium nagytudományú államtitkára s közzétette, hogy mindenki hozzászólhasson. Büszkeség­gel tölthet el mindnyájunkat, hogy e törvény­­tervezet legszűzibb alakjában is oly kevés al­kalmat nyújt a kritikára; s ha hozzászólunk, úgy ezt nem a kritika szempontjából teszszük s még kevésbé gáncsoló célzattal, hanem vagy ellentétes elvi szempontoknál, vagy an­nál az elvnél fogva, hogy „több szem többet lát“. Ezért hiszszük, hogy bizonyos körülmé­nyek precízebb kifejezést, bizonyos esetek pe­dig szabályozást kívánnának. A törvénytervezet a magyar ipar és ke­reskedelem pártolását tűzve ki céljául abból a kétségtelenül helyes alapelvből indult ki, hogy a tisztességtelen verseny nem a kár­okozás, hanem a kár­okozhatás miatt bünte­tendő ; éppen azért a tényleges kár­okozást a büntetés kiszabásánál figyelmen kívül hagyva büntetendő cselekménynek minősíti mindazo­kat a cselekményeket, melyek a versenytár­saknak kárt okozhatnak. E törvény készítésénél azonban az az alapelv is szem előtt tartatott, hogy minden körülményre, minden eshetőségre szabály állít­tassák fel, mert e törvénynek puszta létezése kell hogy a tisztességtelen versenyt megaka­dályozza. Továbbá eléggé nem dicsérhető intézke­dése a törvénynek a 13. §-nak az a rendel­kezése, hogy a tisztességtelen verseny miatt elítélt nyilvánosan megszégyeníítetik az­által, hogy a vonatkozó ítélet hírlapilag közzétehető. A tervezet szerkezetére nézve azt kell megjegyeznünk, hogy helyesebbnek kell tarta­nunk azt, ha a 8. §-ban foglalt rendelkezés az első szakasz helyére létetik, mert minden üzlet a céggel kezdődik. Az e szakaszban foglalt rendelkezés egyike a legégetőbben szükségeseknek, s nagy hiányt pótol, mert a kereskedelmi törvény 17. §-ának azon intézkedése, hogy minden új cégnek az azon a helyen vagy abban a községben már létező cégtől világosan különböznie kell és hogy aki valamely kereskedővel egyenlő nevet visel, köteles azt cégül olyképp használni, hogy az a már bejegyzett cégtől világosan megkülönböztethető legyen, nem elegendő biztosíték arra, hogy e tekintetben visszaélé­sek elő ne fordulhassanak. Mert a kereske­delmi törvény ez intézkedése tekintettel arra, hogy a kereskedő cégének bejegyzésére vo­natkozó intézkedések prekárius értékűek és mert a kereskedelmi cégjegyzések törvény­­szék­i előadói által kifejtett az a gyakorlat, mely a legkisebb megkülönböztetést is elegen­dőnek tekinti a bejegyzésre, nem elég biztosí­ték a cégek használatában kifejlődött tisztes­ségtelen versenynyel szemben. A ma már na­gyon elterjedt névmagyarosítás indoka igen gyakran egy-egy előnyösen ismert kereskedővel való névrokonságba juthatás, vagy pedig ha­sonló hangzású név szerzése. Gyakran ugyane célból egy az üzletben éppen nem érdekelt személy neve vétetik fel a cégbe, a­nélkül, hogy ennek megtörténte után az Iflelifnek a cég vagyonához része vagy üzletében intéz­kedési joga volna. Gyakran kétes exisztenciák előnyösen ismert kereskedőkkel való névazo­nosságukat arra használják fel, hogy hasonló üzletágban nyitnak üzletet oly célzattal, hogy azonos hangzású nevüket kiaknázzák, ami annál könnyebb, mert a törvény által megkí­vánt megkülönböztetésnél elég az ilyenféle különbség is: Fehér János, — Fehér­­ János, — Mit jelentsen ez? — kérdé. — Hallgass rám! Tegnap Lygiával a kertben sétáltam. Itt találkoztunk Poppaeával és a kis Augustával, akit Lillith, ja már nő, vitt karjain. Este megbetegedett a gyermek, és Lillith azt mondja, hogy meg lett babonázva, még­pedig attól az idegentől, akivel a kertben találkozott. Ha a gyermek meggyógyul, akkor megfeled­keznek erről, de ha nem, akkor Poppaea lesz az első, aki Lygiát, majd ha kézrekerül, varázs­lással fogja vádolni és akkor menthetetlenül el van veszve. Rövid ideig hallgattak. Majd Vinicius mint­egy magához szólva, mormoga: — Valóban lehetséges, hogy megbabonázta, sőt engem is! — Lillith folyton azt hajtogatja, hogy a gyer­mek akkor, mikor mellettünk elhaladtak sírva fakadt. És ez igaz! Tényleg sirt! Bizonyára már betegen hozták le a kertbe. Marcus, keresd Lygiát ott, ahol akarod, de ne beszélj róla a császárral mindaddig, míg a kis Augusta meg nem gyó­gyult, mert különben kihívod Poppaea bosszúját. Úgyis már elég könnyet ejtett a szegény gyermek miattad; óvják meg az istenek drága fejét minden további csapástól! — Te szereted őt, Acte? — kérdé Vinicius sötéten. A szabados szemeiben könnyek csillan­tak meg. — Igen, — mondá, — nagyon megszeret­tem őt. — De legalább nem fizetett neked is gyű­lölettel, mint nekem. Ac­e egy ideig habozva vizsgálgatta őt, aztán fölkiáltott: — Oh, te elvakult, gyorsharagú ember, hiszen szeretett téged! Vinicius felpattant,mint egy sebzett vad: — Ez nem igaz! Ő gyűlöl engem! Hirtelen elhallgatott. Visszaemlékezett, hogy Ipolyi Ferenc. — Ipoly Ferenc. A nagy közön­ség megtévesztésére alkalmas a cégeknek ilyen használata is: Fehér testvérek, — Fehér János és testvére. A kereskedelmi cégek használatában a kereskedelmi törvény 11. §-a szerint használ­ható toldás gyakran nem felel meg az üzleti viszonyoknak, így az ilyen kitétel: Bútoripar­­telep, mely gyárra enged következtetni; az ilyen kitétel: Asztalosok bútortelepe, mely több kisebb­­nagyobb asztalos egyesülésére enged követ­keztetni, nem felel meg a valóságnak, — sajna, hogy a tervezet az utóbbi irányban rendelke­zést magában nem foglal. A cégek használatán kívül nagy szereppel bír bizonyos előnyösen ismert áruknak hasonló névvel való jelzése és áruba bocsátása. Ezen­kívül nagyon fontos bizonyos áruknak vala­mely kereskedő nevével összekapcsolt elneve­zése, mely gyakran köztulajdonná válik, vagy válhatik, ilyen: Brázay-sósborszesz, Zsolnay-ma­jolika, Meiclinger-kályha, mely elnevezések ha köztulajdonba mennek át, mindenki által hasz­nálhatókká lesznek, amikor is nem a forrást, hanem az előállítási módot jelölik meg. A nagy közönség megtévesztésére szolgálhat tehát, ha a versenytársak valamelyike ezen cikkekre a valódi jelzést használja; baj, hogy a tervezet erre nézve sem tartalmaz rendelkezést. Ennél azonban nagyobb hiány az, hogy az olyan áruk, melyek hosszabb idő óta egyenlő palackokban, vagy cso­magokban a mennyiség megjelölése nélkül „kis“ és „nagy“ jelző alatt árultatnak, e palac­kok vagy csomagok külső terjedelmének és alakjának megtartása mellett kisebb mennyi­ségben büntetlenül lesznek árusíthatók. Nem intézkedik továbbá a mérlegeléseknél elköve­tett visszaélésekre nézve sem. A tervezet általános hiányait feltüntetvén Lygia Aulus kertjében mily ragyogó szemekkel és elpirulva leste szavait. Úgy érezte, hogy e perc volt az, amelyben a leány őt tényleg meg­szerette. Ki tudja? Talán saját akaratából is át­adta volna magát neki? Ajtaját körülhálózta volna, farkaszsírral kente volna be a küszöbét és mint feleségét üdvözölhette volna tűzhelyénél. Elmondta volna ünnepélyesen: „Ahol te Cajus vagy, ott akarok én Caja lenni“ és örökre egye­sültek volna. Miért is nem mint feleségre vágya­kozott utána. E gondolatoknál ismét ellepte őt a düh, de nem Aulus és Pomponia, hanem Petronius ellen. Ő volt mindennek az okozója. Petronius nélkül talán Lygia ma már hitvese volna. És most már minden késő! — Késő! — sóhajtott! Tógáját gépiesen fel­ölte és Ad­étől búcsút sem véve, el akart távozni, midőn az előcsarnok és az átrium közötti függöny félrelebbent és hir­telen megjelent előtte Pomponia Graecina mély gyászban. Midőn Viniciust megpillantotta, gyöngéd ha­la­vány arcával feléje fordult. — Marcus! — mondá. — Az istenek bocsás­sanak meg neked mindazért, amit ellenünk és Lygia ellen elkövettél! Vinicius lehorgasztott fővel állott előtte, szíve tele volt szomorúsággal és keserűséggel; nem ér­tette, miért beszél Pomponia bűnbocsánatról, mikor ő csak bosszút emlegethetett volna. Tanácstalanul, agyában forró szenvedélyek­kel és lelkében nehéz gondokkal, csodálkozva hagyá el az átriumot. Az udvaron és az oszlopcsarnokokban nyug­talankodó embercsoportok sürögtek-forogtak. A palota rabszolgái között feltűntek lovagok és se­­natorok, akik azért jöttek, hogy a kis Augusta hogylétéről tudakozódjanak. Egyesek megállították Viniciust, hogy tőle kérjenek felvilágosításokat. REGE N Y. QUO VADIS? (31) — REGÉNY — Irta: SIENKIEWICZ HENRIK Vinicius elhallgatott. Acte egy ideig vizs­gálta sötét tekintetét, aztán így szólott: — Nem, Marcus! Csak az történt, amit Lygia maga akart. — Te tudtad, hogy szökni készül! — pat­tant fel hirtelen Vinicius. Acte szomorúan és egész közelről rátekintett. — Tudtam, hogy nem akar szeretőd lenni! — És te, te mi voltál egész életeden ke­resztül ? — Igen, én rabszolganő voltam. Vinicius nem tudott uralkodni magán. A császár neki ajándékozta Lygiát, tehát nem kel­lett vele törődnie, hogy mi volt azelőtt. De mind nem használt, meg kellett őt találnia, elő kellett őt keresnie, akár a föld alól is. Igen! A szerető­jévé akarja tenni Lygiát, minden áron! És korbácsoltatni fogja őt, ahányszor csak akarja! És ha meg fogja őt unni, akkor odaadja a legutolsó rabszolgájának, vagy kiküldi őt afrikai birtokára, hogy forgassa a kézi malmot. Igen, meg fogja őt keresni, ha semmi másért, hát csak azért, hogy megalázza, megtapossa, meggyalázza. Mindjobban­­dühöngött, de lelki kínjai annyira lát­hatók voltak, hogy Ac­e megsajnálta őt. — Vigyázz, Marcus — inté őt. — Ha Lygiát most a császár parancsára találják föl, akkor iga­zán elvesztetted őt örökre. Vinicius összeráncolta szemöldökeit. Lapunk mai száma nyolc oldal.

Next