Budapesti Napló, 1900. november (5. évfolyam, 300-329. szám)

1900-11-01 / 300. szám

Budapest, 1900. Ötödik évfolyam. 300. szám. Csütörtök, novembr. BUDAPESTI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: József-körút 18. Főszerkesztő: VÉSZI JÓZSEF. Felelős szerkesztő : Kiadja: BRAUN SÁNDOR. A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), és évre 14 k., (7), x/4 évre 7 k., (3.60), egy hónapra 2­0. 40 fillér, (1.20 frt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. A vita magva: Budapest, október 31. (v.) Hogy a legjobb diplomácia az őszinte­ség, ezt ma ismét sikeresen , bizonyította be Széll Kálmán, az őszinteségnek ez a finom­­lelkű diplomatája. Hozzá kellett szólania ahhoz a törvényjavaslathoz, amely Ferenc Ferdinánd főherceg házasságában a legkényesebb kérdé­sek egyikét vitte a parlament színe elé. Bizo­nyítani e kérdésnek kínosan kényes voltát nem kell. Ha csínján bánik vele a kormány, a közvélemény nyugtalankodik; ha az erős táma­dásokra ugyanakkora indulatú védekezéssel felel a kormány, könnyen kelthet fölfelé visszatetszést. Vagy benne hagyni néhány tövist a magyar nemzet lelkében, vagy pedig tüskét ütni azoknak a lelkébe, akiket ez a családi ügy személy szerint illet: ez elé a veszedelmes dilemma elé akarta az ellenzék heves akciója Széll Kálmánt állítani. A mi­niszterelnök ma szerencsésen megkerülte mind a két sziklazátonyt s biztos révbe vitte a reá­­bizott ügyet. Beszédében az uralkodó vonás a férfias őszinteség volt. Minden aggodalomra megadta az egyenes választ; minden kétségre az okok és körülmények bátor feltárásával fe­lelt. Biztos kézzel odanyúlt a kérdésnek leg­intimebb mozzanataihoz is, de szónoklatának és okfejtésének erejét ott, ahol kellett, a gyöngédségig elmenő delikateszszel enyhítette. Szavainak hatása meggyőző, megnyugtató és lelkesítő volt. S a diadal, amelyet aratott, mélyreható áll­am­férfiúi cselekedetszámba megy, amelynek áldásos nyoma marad a királyi ház és a magyar nemzet közt való viszony törté­netében. Politikai szempontból a legjelentősebb momentum az volt, hogy ez a beszéd egy­­szers mindenkorra véget vetett a dinasztia úgynevezett házi törvényéhez fűződő rémme­séknek. Hetek óta s még órákkal ezelőtt is viharosan zúgott az ellenzéki erdő, hogy a rejtelmesen őrzött családi statutum hét pecsét­tel lepecsételt titka tirannizálja a magyar tör­vényhozást. Indulatosan kérdezték, ki látta valaha azt a házi törvényt. A bécsi burgban hétfejű sárkányok vagy élestöltésű Uchatius­­ágyak­ strázsálják e titok pecsétjeit. A házi törvény tartalma rettenetes lehet, különben nem őriznék annyira és olyan csökönyösen az indiskréciótól. Hiába is kérné a miniszter­­elnök, hogy legyen szabad neki abba be­tekintenie. Kinevetnék vagy elcsapnák ezért a vakmerőségéért. Mert veszedelmes és bor­zalmas dolog a házi törvény; nem mutatják azt meg mindenkinek, Magyarország miniszter­­elnökének pedig a legkevésbé, így szólt a vád sajtóban és parlamentben. Ma aztán megtörtént az a nagy csuda, amit igazán nem várt senki sem. A minisz­terelnök — mondanunk sem kell, hogy ő fel­sége engedelmével — bemutatta a magyar par­lamentben a híres házi törvényt. Mosolyogva emelt föl asztaláról egy iratcsomót s azt mondta, hogy ime itt van az, amire rá­fogták, hogy közönséges halandónak szeme elé sem eddig nem jutott, sem ezentúl nem fog jutni soha. És nyomban fel is olvasta Széll Kálmán a házi törvényből szórul-szóra mindazt, ami az uralkodóházhoz való tarto­zásra, továbbá a dinasztia tagjainak hay­ ö-'Hág­­kötésére vonatkozik. S megtudta ország­ilag, hogy nincs abban a statútumban egyetlen árva betű sem, ami akár a trónöröklés rend­jére, akár egyéb közjogi természetű dologra nézve az ország törvényeivel bármi csekély ellen­tétben is állana. Kiderült, hogy az úgyneve­zett házi törvény egyáltalában nem is jogforrás, hanem csupán gyűjteménye a dinasztiában a közös ügyes közjogi alap ellenében összegyűlt a magyar kebelben, imádatszerű rajongássá vált a vármegye iránt, s az alkotmány és a magyarság biztosítékának egyedül azt tekintették, hirdetve, hogy a vármegye a parlamentáris kormánynak nem szubordinálva, hanem koordinálva van: abban az időben Grünwald Béla már nemcsak tudta, ha­nem merte is nemzeti ideál gyanánt látni s dogma­ként állítani fel az állameszmét; s ki merte mon­dani, hogy a magyar állameszme fölépítését a közigazgatás államosításán kell megkezdeni. Senki előtte Magyarországon nem prokla­­málta ezt. Mert báró Sennyey Pál is, aki 1872. őszén, a képviselőház tapsai közt bocsátotta szárnyra az „ázsiai állapotok“-ról mondott jelszót, nem fejtette ki ennek tartalmát s megmaradt az általánosság félhomályában. S Grünwald Béla már 1874-ben, tehát majdnem egy évvel a zempléni pontok előtt kiadta „Közigazgatásunk és a magyar nemzetiség“ című könyvét, melyben megmutatta a magyar állam dekompozícióját, ha a nemzet az egyedüli fegyvert, melylyel szabadon rendelkezik, a közigazgatás államosítását nem ragadja kezébe. „Az állam valóban a személyi élet legma­gasabb formája—írja Gru­mvald Béla.— Ez foglal össze nagy területeken elszórt milliókat közös ön­tudattá, közös, nagy célokban összetört egységgé, öntudatosan akaró, cselekvő személyiséggé. Az élet minden egyéb formája szűk és tökéletlen, mert az ember lényegének csupán egy vagy több momentumát, de nem az egészet foglalja magá­ban ; az állam azonban emberi természetből eredő célok összessége s teljessége, az emberi nagy célok valósításának egyedüli eszköze. Az állam maga is és pedig a legmagasabb személyiség. Magasabb természete abban nyilvánul, hogy míg az egyes emberben az emberi természet egyes momentumai határozatlan s fejletlen alakban van­nak meg, addig az államban önálló nagy orga­nizmusok alakjában jelennek meg.“ „Ami pedig Magyarország lakosságának min­t h agy­ományosan dívó vagyonjogi és családjogi gyakorlatnak. Még csak az sincs benne meg­határozva, hogy mik a rangegyenlő házasság kellékei s a morganatikus házasságnak mi a jogi természete. A házi statútum mindössze arról rendelkezik, hogy a gyakorlatból ismert­nek feltételezett morganatikus házasság meg­kötésének a család belső rendjében mik a feltételei. Nincs hát szó semmiféle titokról. Tudjuk immár, mi van a házitörvényben,é­s tudjuk azt is, mi nincs benne. Ami benne van, az sehol és semmiben nem ütközik köz­jogi törvényeinkbe. Titkos klauzulák, rejtett jogszabályok a magyar alkotmány kijátszására, a törvényes trónöröklési rend felforgatására sem a múltban nem voltak, sem most nin­csenek benne. Mikor Széll Kálmán az igazság­ügyi bizottságban ugyanezt állította, az ellen­zék válasza az volt, hogy ilyen puszta állítá­sokra nem lehet hajtani, mindezekről az országgyűlésnek kellene közvetetlen meggyőző­dést szereznie, de erre a parlamentnek a kormány nem fog módot adhatni soha. Hát most itt a mód. Széll Kálmán kieszközölte a felséges úrtől a házi törvény házasságjogi részének közzétételét. Ma hallotta az egész parlament, holnap olvasni fogja az egész ország. Amit profán szemek elől feltétlenül elzárt titoknak mondtak, azt most köztudomásra hozta az őszinteség diplomatája. A parlament tapsai üdvözölték ezt a gyönyörű politikai cselekede­tet. S az egész nemzet közvéleménye osztoz­kodni fog ebben a lelkes elismerésben. A házi törvény tehát nem foglal magá­ban semmi törvénytelenséget, semmi elrejten­­dőt, semmit, ami bevallható nem volna. Azt igenis kimondja, hogy mi történik mor­ganatikus házasság esetén. De ezt is csak abban a formában, hogy egyszerűen regiszt­rálva az ismertnek feltételezett s csaknem hen osztályát jellemzi, az, hogy mindent az állam­tól várnak, de az államnak nem akarják megadni a magáét.“ Ebben a könyvben Grünwald Béla tükröt tartott a magyar nemzet szeme elé, épp úgy mint egykor gróf Széchenyi István a „Hitel“ című könyvben. Megindította az eszmék forrongását és porrá törte azokat a hamis illúziókat, melyek a magyar közvéleményt a hipnózis erejével kerget­ték az egyik logikai ellentmondásból a másikba. Az akkori zólyomi alispán alakját gyűlölet és csodálat vette körül. Csakhogy már akkor meg­történt vele, hogy azoknak a nagy igazsá­goknak, melyeket zászlajára irt, semmi sem ártott inkább, mint az, hogy egy évvel később a „köz­­igazgatás államosítását“ a Sennyey vezérlete alatt alakult konzervatív párt vette fel programmjába. Grünwald Béla azzal mutatta meg, hogy nem a konzervatívok intenciója szerint törekszik az álla­mosításra, hogy nem csatlakozott a konzervatívok­hoz, hanem kiadta 1876-ban másik könyvét e cím alatt: Közigazgatásunk és a szabadság. Ennek a könyvnek éle a konzervatívok ellen irányult, s gyönyörű érveléssel bizonyította, hogy a magyar állameszme lelke csak a szabadelvű­ség lehet. De egyik könyve sem tett olyan nagy és általános hatást, mint az, melyet Felvidék címmel adott ki 1878-ban, s melyben kézzel foghat­ólag illusztrálta az összefüggést a vármegyei rendszer és a nemzetiségi aknamunka közt, nemkülönben a felekezeti autonómia veszélyeit a nemzetiségi poli­tikában. Ebben az évben képviselővé választották s ő a szabadelvű párthoz csatlakozott. A szabadelvű pártban már nagy tábora volt. A legelőkelőbb szellemek vallották vele a szolidaritást. De Tisza Kálmán még mindig a megyei rendszerhez ragasz­kodott. Elvesztvén népszerűségét a közjogi politika és ez általa kötött kiegyezési politika, valamint az okkupáció miatt, nem akarta fölvenni a harcot a megyei autonómistákkal is. S itt áll be Grün­­wald Bélára nézve az a diemma, melyben későbbi T­á . . A. Grünwald Béla sírjánál. — A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: ifjabb Ábrányi Kornél. Páris legrégibb és legnagyobb temetőjében,­­a XIV. Lajos gyóntató papjáról elnevezett Pere ■Lachaiseben aluszsza örök álmát Grünwald Béla. Sírja a dombtetőn van; kelet felől nem mesz­­­szkre a Moliére és Lafontaine és tovább az Abélard és Besse sírjaitól; észak felől pedig az ez évben felállított hullaégető ház (crematorium) és a hamv­vedrek őrzésére szánt magas falak közvetlen közelében. A vezető, aki a temetőben kalauzol, mind jól ismeri e sírt, és hamar rátalál. Azért-e, mivel nagyon sokan keresik fel és nagyon sokan látogatják? Nem. Hanem azért, mert az egész rengeteg temetőben, ahol minden síron francia a­­ sírás, csak egyetlen egy sírkő akad, melyen nincsen egyetlen francia szó sem. Erről ismert minden Guide, s ezen kívül még csak annyit tud róla, hogy aki ott alszik, magyar képviselő volt és ingyilkos lett, s hogy a morgue-ból vitték oda. A vasrácsozattal elkerített sir felett, a vízszintesen lekvő fehér márványlapon, magyarul, nagy s szé­les betűkkel ez van felírva: Grünwald Béla, országgyűlési képviselő , 1891. május 2. A magyar állameszme törhetlen apostola. * * * Valóban az volt. Még abban az időben, mi­kor az állameszme gyűlölt volt és félelmetes, mert a régi Gesammtreich útját s eszközét látták benne; abban az időben, mikor minden ellenszenv, mely Lapunk mai száma huszonnégy oldal.

Next