Budapesti Napló, 1902. április (7. évfolyam, 89-118. szám)
1902-04-01 / 89. szám
89. szám. Budapest, kedd BUDAPESTI NAPLÓ 1902. április 18 — Gyorsírók ünnepe, Szegedről telegrafálják lapunknak. Nagy érdeklődés közt, mintegy 800 vendég részvételével folyt le ma Szegeden a gyorsírók országos ünnepsége, amelyet délelőtt 10 órakor Szeged város székházának nagytermében Cserép Sándor főgimnáziumi igazgató nyitott meg. Az elnök lelkes szavakban méltatta a gyorsírás jelentőségét, üdvözölvén az ország minden részéből egybegyút gyorsírókat és a díszes nagyközönséget, amelynek sorában Szeged város is képviseltette magát László Gyula helyettes polgármesterrel az ünnepségen jelen volt Lázár György szegedi országgyűlési képviselő, Pálffy Ferenc polgármester, a város nagyszámú társadalmi egyesületeinek képviselői; az országgyűlési gyorsirodát Antalik Károly másodfőnök képviselte. Érdekes vendégei voltak az ünnepségnek dr. A. Shiratori, a tokiói egyetem tanára, keleti nyelvész és történész és Enlund Sailo-Alpo finn szobrász, akik Vikár Béla országgyűlési gyorsírórevizorral jöttek le. A megnyitó beszéd után Lázár György országgyűlési képviselő indítványára Széll Kálmán miniszterelnökhöz és Wlassics Gyula közoktatási miniszterhez üdvözlő táviratokat küldtek. A miniszterelnöknek ezt telegrafálták: Magyarország gyorsírói az ország minden részéből összeseregetve, mély tisztelettel köszöntik Nagy méltóságodat azon alkalomból, hogy az országgyűlési tárgyalások közzétételének új módját megalapította s ezáltal a parlamenti nyilvánosságot és a gyorsírói munka megbecsülését magas fokra emelte. Wlassics miniszterhez ezt a táviratot intézték. A Szegeden évfordulót ünneplő magyar gyorsírók mély tisztelettel üdvözlik Nagy méltóságodat, mint akinek a hazai közművelődés minden ágára kiterjedő figyelme és gondoskodása a gyorsírást is szeretettel öleli fel. Az ünnepségnek kimagasló pontja volt Vikár Béla lendületes ódája, amely után dr. Fábró Henrik, az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület elnöke a gyorsírás kulturális jelentőségéről tartott tanulságos és szellemes szabad előadást, majd Czigán János jászberényi polgármester a gyorsírás hasznáról értekezett, azután Kállai Emil joghallgató s hírlapíró „A gyorsírás Szegeden“ címen tartott előadást. Perhács Béla, Venetianer Frigyes és Sofró Béla főgimnáziumi tanulók előadásai Markovits Iván és Bódogh János, a szegedi gyorsírókör megalapítója érdemeinek méltatása körül forogtak; közben leleplezték Markovits Iván sikerült arcképét is. Ekkor programmon kívül kedves meglepetés következett Jakab Lajosra, a szegedi gyorsírókor fáradhatlan tanárelnökére nézve, akinek Szibinkics György üdvözlő beszéd kíséretében a hálás tanítványok nevében remek aranytollat nyújtott át. Azután a szabatos levelező- és vitairási sztenogramm-pályázat eredményét hirdették ki. Beadtak összesen 468 pályamunkát, amelyek közül a levelezőírásnál az első díjat Klein Dezső szegedi főgimnáziumi tanuló, a második díjat Székely Dezső pápai főgimnáziumi tanuló, a harmadik díjat Gaál Samu debreczeni főreáliskolai tanuló, a negyedik díjat Stiassay Béla budapesti főreáliskolai tanuló nyerte el; a vitairási pályázaton az első díjat Szrnka Mihály szarvasi főgimnáziumi tanuló, a másodikat Taussig Eleonóra hivatalnoknő (Budapest), a harmadikat Vajda Ármin magánhivatalnok (Budapest), a negyediket Perhács Béla szegedi főgimnáziumi tanuló kapta, míg a szépségűtkat Németh Gyula soproni iheológus pályamunkájának ítélték oda. Az ország minden részéből s a külföldről is érkezett számos üdvözlő levél és távirat felolvasása után Jakab Lajos lelkes befejező szózatával a mintaszerűen rendezett ünnep délelőtti része 12 órakor véget ért. A délelőtti ünnep bevezetéséül és befejezéséül a városi főgymnasiumi zenekar szabatosan előadott egy-egy zeneszámot. Délután pontban 2 órakor rendkívüli érdeklődés közepette kezdődött meg az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület 48. (tavaszi) írásversenye, kapcsolatban az ez alkalommal először tartott rendkívüli, percenként 270—300 szótagos versenynyel, amelyen több országgyűlési gyorsíró is részt vett. A verseny eredményét késő este hirdethették csak ki, a résztvevő pályamunkák nagy száma miatt. Este 9 órakor a Kass-vigadóban a vendégek tiszteletére sikerült bankett volt. — Házasság: Kraus A. Andor, az Első Magyar Varrógépgyár tisztviselője eljegyezte Löwinger Malvin kisasszonyt Budapesten. Dr. Krauzell Béla Váczról eljegyezte Kéler Ida kisasszonyt Késmárkon. Dr. Vermes Lajos szemorvos eljegyezte Budapesten Guttentag Stefiké kisasszonyt. — Sztrájk Fiuméban. Fiuméból táviratoztak . A munkaadók és munkások között napok óta folyó tárgyalások eredményre nem vezettek. A fűtők és munkások ma megkezdték a sztrájkot. A kikötői és hajómunkások reggel nem állanak munkába. A város különben teljesen nyugodt. — Letartóztatott sikkasztó. A hamburgi rendőrség táviratilag értesítette a budapesti rendőrség főkapitányát, hogy ma letartóztatta Hamburgban Setahulyák Istvánt, a fővámhivatal sikkasztó pénztárosát. A sikkasztót, aki körülbelül háromezer koronával károsította meg a fővámhivatalt, rendőri kíséret mellett hazahozzák. . . A két rab, Mattasich Keglevichről legutóbb akkor volt szó, amikor Daszinsky lengyel képviselő interpellált az érdekében a Reichsrathban. Most a Neues Wiener Journal egyik tudósítója ad róla hírt, aki Möllersdorfban és Lindenhofban járt s úgy a szerencsétlen főhadnagyról, mint Koburg Lujza hercegnőről tudott meg egyet-mást. Elsőben leírja, hogy milyen szigorúan őrzik Mattasich-Keglevichet. Ha ezt a nevet említik a fegyház személyzete előtt, akkor olyan némák lesznek, mint a hal. Azért mégis sikerült róla valamit megtudni, így például azt, hogy a fogoly őrei előtt és a séta alkalmával folyton azt hangoztatja, hogy ártatlan és hogy a hároméves fogság egészen megtörte. Az egykor daliás, szőke fiatal ember, aki mint üdülő beteg ismerkedett meg Lujza hercegnővel Abbáziában, egészen megtört és húsz évvel idősebbnek látszik. Egész nap a fegyház könyvtárában ül és olvas, vagy ír. Arra azonban szigorúan ügyelnek, hogy a külvilággal ne érintkezhessék. Ezért a fehérneműjét, amelyet a fegyházon kívül mosnak, mindig megvizsgálják, hogy nincs-e benne valami titkos üzenet. Daszynski lengyel képviselő interpellációja óta azonban úgy látszik, mégis történik valami a szerencsétlen fogoly ügyében, mert nemrég künn járt a fegyházban Powek altábornagy Bécsből és hosszabb ideig hallgatta ki Mattasich-Keglevichet. Kóburg Lujza hercegnőről a következőket írja: A lindenhofi gyógyintézet bejáratától balra álló, csinos svájci stilban épült, fáktól környezeti emeletes épület a hercegnő lakása. A Lindenhof közelében levő községekben képes levelezőlapokat is árulnak, amelyek a pavillont ábrázolják amint a hercegnő, fehér ruhába öltözve néz ki az ablakból. A fehér ruhát különösen kedveli és folyton azt hangoztatja: — Ártatlan vagyok, mint egy fiatal leányka. Szeretem a liliomot és a fehér rózsát, mert azok is olyan ártatlanok, mint én. A tudósító látta is a hercegnőt, amint társalkodónője, Gebauer Annának, a bécsi rokkantak, parancsnoka leányának kíséretében sétakocsizásra indul. A hercegnő fekete angol kabátot, széles violaszínű tollas kalapot viselt, arcát sűrü fátyol borította és kezében ibolyabokrétát tartott. Éppen a vasúthoz indult, hogy kirándulást tegyen Drezdába. Ide gyakran ellátogat, hogy bevásároljon és színházakba is szokott járni, így tehát meglehetős szabadságot élvez, de azért mindig szigorú felügyelet alatt van. Főszórakozása az újságolvasás, zongorázás és az ének. Hetenként kétszer egy énektanárnő járt ki hozzá Drezdából. A hercegnő nagyon feledékeny, járása ingatag és az a mániája, hogy toalettjeit folyton széjjel fejtegeti. Mohó étvágygyal eszik, a családjáról mit sem akar tudni, csakis Dorottya leányát, Günther Ernő schleswigholsteini herceg feleségét szereti, akivel állandóan levelezik. Arra a kérdésre, hogy gyógyítható-e, a hercegnő orvosa vállvonogatással felelt. — Felolvasás. A budai izraelita hitközség és a budai izraelita nőegyet a társasélet fejlesztésére havonta felolvasó estélyeket tartanak. Az első estét dr. Kiss Arnold főrabbi gazdag tartalmú felolvasása töltötte be. Április 6-án este 8 és fél órakor lesz a második felolvasóestély, amelyen Lasz Samu főgimnáziumi tanár és ismert író tart előadást. Az estélyt a budai Vigadóban tartják. — Kisiklott vonat. A Budweisból reggel 3 óra 19 perckor elinduló és 7 óra 30 perckor Pilsenbe érkező 11. sz. személyvonat a strankonitzi állomásra érve egy üres szeneskocsihoz furlódott, amelyet a szél megindított. A vonat postakocsija és két podgyászkocsi kisiklott, a gőzmozdony és a szerkocsi felborult. Két vonatkísérő és nyolc utas kissé megsérült. A személyforgalmat átszállással tartják fenn. A balesetet alkalmasint az okozta, hogy a nagy szélvészben nem gondoskodtak arról, hogy a szenes kocsi megmaradjon a helyén. — Temetés. A dob-utcai véres dráma áldozatát, Goldstein Ignác magánzót, akit sógora, Deutsch Sámuel pénteken este agyonlőtt, ma reggel 9 órakor temették el a Dob-utca 24-ik száma alatt levő gyászházból, a rokonság és a jó barátok rendkívül nagy részvéte mellett. — Deutsch Sámuel holttestének fölbontását a rendőri hatóság szintén mellőzte, temetése iránt azonban eddigelé még nem történt intézkedés. — Leégett hengermalom. Szászrégenből táviratozzák, hogy Schwarz Mendel nagy hengermalma a múlt éjjel leégett. A kár körülbelül 200.000 koronára rúg, de a biztosítás révén megtérül. Elfogott tolvaj. Feith Samu 24 éves kereskedősegéd azzal állított be Virág József cipészsegédhez az Izabella utca 5. szám alatti lakására, hogy ágyat akar bérelni. Beszélgetés közben zsebrevágta a házigazda óráját. A lopást azonban észrevették és a tolvaj kereskedősegédet átadták a rendőrségnek. — Szerencsétlenség a vadászaton. Nagy szerencsétlenség történt a napokban a lubornai erdőben. Szikatórisz Sándor és Babók Lajos egyetemi hallgatók néhány ismerősükkel és Vopeleczki György erdővéddel együtt kimentek szalonkalesre. Az erdővéd a társaság minden tagjának kijelölte a helyét. De a vadászizgalom erőt vett rajtuk, s odahagyták a helyüket. így esett meg hogy Babók Lajos a vele szemben álló Sapa Frigyes segédjegyzőnek mind a két szemét kilőtte. A végzetes lövés után a szerencsétlenül járt Sajbát karonfogva vezették ki az erdőből. Ekkor történt, hogy Vilcsek Győző imnák, aki Sajbát vezette, fegyverét fölhúzott ravaszszal vitte a vállán. Valami faágban a fegyver megakadt, a ravasz lecsapódott, s a sörétek az utánuk ballagó Szikatórisz Sándornak az arcába és nyakába fúródtak. A szerencsétlenül járt két fiatal ember életbenmaradásához nincs remény. — Hazatértek. Sátoralja-Ujhelyről táviratozték. A szomszéd ungmegyei Oroszvég községből két évvel ezelőtt Brazíliába kivándorolt 38 család nagy nyomorban tért vissza. Az udvarló merénylete. Rosina Ferenc tüzesen udvarolt Mikulecz Katalin 22 éves napszámosnőnek. A szerelmesek tegnap valamin összevesztek a leány Losonci utca 3. sz. alatti lakásán. Rozina félretéve a lovagiasság összes szabályait, felkapott egy nádbotot és azzal úgy vágta fejbe a kedvesét, hogy az eszméletlenül esett össze. Súlyos sérülésével a Rókus-kórházba vitték. A veszedelmes udvarló ellen a rendőrség vizsgálatot indított. — Rendőri hírek. Adler Jakab tanító 2 esztendős Ferenc nevű fia Andrássy ut 24. sz. alatti lakásán véletlenül felhajtotta a benzinnel telt üveget és csaknem fenékig kiitta. A kisfiú pár órai kínlódás után meghalt. — Eisenberger Márton pincér Podmaniczkyutca 21. sz. alatti lakásában tolvajkulcsosok jártak és 20 korona készpénzt s 157 koronát érő ékszert elvittek. Szörényi József kocsis és Varga József napszámos az István-út 14. számú ház udvarán összevesztek. Verekedés közben Varga a zsebkésével nyakszirten szúrta Szörényit, akit súlyos sérülésével a Rókus-kórházba szállítottak. Varga ellen a rendőrség megindította a vizsgálatot. (x) Sántai Egger név alatt a Nádor-gyógyszertárban Budapest, Váci-körút 17, specifikus szer kapható, mely a külföldi hasonló szereket felülmúlja. Orvosok és más férfiak egyaránt dicsérik kitűnő hatását azon bajoknál, hol Santal-olaj van javasolva. Egy üveg 3 korona. (x) Wright-Dilson tennis rákezek Kertész Tódornál. FŐVÁROS. (*) Jelölés. A 45-ös választmány húsvét vasárnapján délelőtt ülést tartott, Kléh István királyi udvari tanácsos elnöklése mellett, amely alkalommal megtette a jelölését az üresedésben levő tiszti ügyészi, az újonnan szervezett két árvaszéki ülnöki állásra s a megüresedett népszínházi bizottsági tagságra. A tiszti ügyészi állásra, hat kerület szavazatával három ellenében, Borbás Gáspár ügyvédet s tiszti ügyészségi fogalmazó-dijnokot jelölték. Borbásra szazott az L, III., IV., VII., VIII. és IX—X. kerület, míg dr. Májer József működő ügyvédre a I., V. és VI. kerület. Az újonnan szervezett két árvaszéki ülnöki, állásra, az összes kerületek egyhangúlag jelölték dr. Ságody Imre I. osztályú és Sámson Tivadar II. osztályú árvaszéki jegyzőket. A népszínházi bizottsági tagságra történő jelölésnél nagyon eltérők voltak a nézetek s a kerületek négy jelöltet hoztak javaslatba: Hűvös Józsefet, Unger Alajost, Zsigmondy Bélát és Filó Lajost. A kerületek szavazatai ekként alakultak: I., III., IV., VII., VIII kerület: Hűvös József; V., V. kerület: Unger Alajos; I. kerület: Filó Lajos; IX—X. kerület: Zsigmondy Béla. A kerületek többsége tehát Hűvös József mellett fogl áll állást. A választás a szerdára kitűzött közgyűlésen történik meg. (*) A belvárosi plébánia-templom fölemelése. A Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület mű- és középítési szakosztályának április hónap 7-ikén — este 6 órára — kitűzött ülésén A. Balogh Lóránt elő- adást fog tartani a belvárosi plébánia-templom fölemelésének a kérdéséről (*) Fertőző betegségek. A tiszti főorvosi hivatal jelentése szerint, az elmúlt héten a következő fer- főző betegségek fordultak elő: tífusz 2, bárány- himlő 33, vörheny 32, kanyaró 312, difteritisz és torokgyík 27, egyiptomi szembetegség 1, járványost fültő-mirigygyuladás 21, vérhas 1, hörghurut 19, orbáné 10, gyermekágyi láz 1, Halálozás: vörheny 4, kanyaró 7, difteritisz és torokgyík 6. (*) Kisiparosok és kereskedők segélyezése. A néhai báró Wodianer Mór alapítványából az idén 151 fél részére adnak ki 100—100 koronát elszegényedett kisiparosok és kereskedők s azok özvegyei és árvái részére. A pályázat határideje husvét vasárnapján járt le s a székesfőváros tanácsához erre az időre 386 kérvény érkezett be. A segélyösszegeket- a budapesti