Budapesti Napló, 1902. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
1902-06-01 / 148. szám
148 számi. Budapest, vasárnap BUDAPESTI NAPLÓ 19021 junius il уд. -... *1, ■ ■ , —-........... . -................... * : egyiknek képviselőség kellett, a másikat csak ily föltétel alatt tömték az Alldeutschok pénzzel, a harmadik csak mint izgató pumpolhatta végig Németországot és hogy ilyen emberek nem képviselhetik őket az országgyűlésen. Azonban akár megtérnek, akár nem, a közigazgatás addig is úgy álljon résen, mintha ostromállapot volna, s a legcsekélyebb jelre csípje nyakon a fölforgatókat. Az agitáló pénzintézeteket pedig vizsgálat alá kell venni és a lapok kitartott firkászait kérdőre vonni: hol és merre van hazájuk, s mily alapon tartózkodnak Torontál és Temes megyékben? Így jár el a modern német közigazgatás és rendőrség. A magyar delegáció. Budapest, május 31. A magyar delegáció ma a bosnyák költségvetést tárgyalta. A paritás kedvéért ma a magyar delegáció cselekedte meg ugyanazt, amit a minap az osztrák delegáció csinált: tárgyalta és le is tárgyalta ugyanis a költségvetést, de mikor szavazásra került volna sor, a tisztelt delegátus urak nem voltak határozatképes számban együtt. Ebben tehát megvan a paritás. A költségvetés megszavazása miatt még egy ülésre lesz szükség. A vita azonban érdekes volt, sőt a szcéna is akadt. Ezért persze Rakovszky Istvánt illeti a koszorú. Már ő csak mindenütt kiválik, ha arról van szó, hogy szcénát kell csinálni. Ma például már künn a Múzeum-kertben is készült egy kis hangulat, amennyiben a Budapesten időző mohamedán küldöttség (egészen európai szokás szerint) brosúrákat osztogatott a delegációba siető törvényhozók és újságírók közt. A brosúrákban lenyomatták az ő panaszaikat. S az ellenzéki delegátus urak nagyon a szívükre vették a szegény mohamedánok dolgát, mert alighogy Münnich Aurél a négyes albizottság nevében elfogadásra ajánlotta a bosnyák költségvetést, már kipattant gróf Wilczek Frigyesből a kérdés, hogy miért nem fogadja Kállay Béni a bosnyák küldöttséget? Ez a kérdés azonban még hagyján. Wilczek csöndes ember és formái vannak. De aztán kiugrott a sorompóba Rakovszky István és akkora tűzzel hadakozott, mintha most is Bánffy Dezső ingerelné valahonnan. Nem hagyott Bosznián egy becsületes vonást, nekirohant Bosznia kormányzójának is, azonfelül pedig hozott magával hazulról (vagy ki tudja honnan) egy hasonlatot, melylyel ősi szokás szerint meggyanúsította az egész magyar |нННШПМИИИИИИНННШШИН»»НЦ!Ша1М1Ш1^ДОМ1М1РГНИ1ДМЯННИНИЯШММЮМИИИДННИИШЁ sajtót. Erre a hasonlatra Rakovszky úr kétségtelenül büszke, hát ezennel átadjuk a nyilvánosságnak, így szól: — A velencei Szent Márk-téren a galambok a legidegenebb embernek is kezére szállanak, mert az teli van — "kukoricával. S a sajtó galambjai is örömest habzsolnak bármely idegen kézben, ha azon szép, aranyos buzaszemeket látnak. Ezért van olyan csönd a sajtóban s ezért nem veszi észre senki az utcákon járkáló bosnyákokat. íme a hasonlat. Ha valaki nem akarná megérteni, kihámozzuk a hasonlat kagylójából a gyöngyöt: — Kállay megfizeti a sajtót, azért hallgat ez Boszniáról. Már tudniillik Rakovszky úr szerint. A gyöngy rávall Rakovszkyra és ezen a helyen ne is firtassuk tovább a dolgot. De a folytatásról illik beszámolni, mert ott fejlődött ki a szcéna. A vita során ugyanis fölszólalt Kállay Béni közös pénzügyminiszter, hogy megfeleljen az ellene intézett támadásokra. Már amikor fölemelkedett a miniszter, történt valami, ami említésre érdemes. A brosúra-osztogató mohamedánok ugyanis, akik végezvén a füzetek szétosztásával, fölmentek a delegáció karzatára, Kállay beszédének kezdetén tüntetőleg kivonultak a karzatról. Egy szálig valamennyien. Ez csinos tüntetés volt és lehet, hogy mohamedán szokás, de lehet, hogy avatott európai rendező munkája volt. Mindegy. Ezen ugyan senki sem akadt fenn s a miniszter nyugodtan védelmezte meg művét, nyugodtan fejtette ki a mohamedán néplélek titkait, melyeknek ismerete nélkül vajmi könnyen tulajdoníthatunk túlnagy fontosságot az elégületlen bosnyákok panaszainak. Finom pszichológiai munka volt a miniszter polémiája és az objektív delegáció meg is nyugodott a nyert fölvilágosításokban. A végén azonban Kállay Béniben fölébredt a régi újságíró és rátért a hasonlatra is. Arra a bizonyos hasonlatra. Azt mondta körülbelül: — Rakovszky úr azt hiszi, hogy az én kezem tele van buzaszemekkel a sajtó galambjai számára. Fájdalom, Bosznia olyan szegény, hogy miniszterének keze nem is lehet teli buzaszemekkel. De ha lehetne is, nem hiszem, hogy az a magyar sajtó, melynek szerény munkása voltam egykor magam is, bármekkora előnyökért elhallgatná meggyőződését. Ez tetszett. A forma is, a tartalom is. Rakovszky István belekapott, megint az ő sajátos módján: — Mikor a miniszter úr újságíró volt, más karakterű emberek állottak a sajtó élén, mint most. _ Bolgár Ferenc, aki maga is újságíró, haragosan szólt közbe: — Vannak olyan gavallérok a maiak is, mint aki igy beszél! Rakovszkyt meglepte az erős hang és amit maga elmulasztott, most Bolgárral szemben eszébe jutott distingválni. Most már azzal a kérdéssel fordult Bolgár Ferenchez, hogy hát * nem ítéli-e el a sajtó kinövéseit? ! — A kinövéseit igen, szólt hiána Bolgár, de nem általánosítok. S ez az igazság. Rakovszky úr, ha esz- tendők óta hallja, nem akar róla tudomást venni, hogy a sajtó kinövéseit maga a sajtó irtja legszenvedélyesebben, őt viszi a szó, mint rossz lovast a paripa és egy hasonlat kedvéért általánosít. Lelkes rajta. A sajtó még elbírja a Rakovszky haragját, s akinek ambíciója, hogy politikai vércse legyen, nem is csoda, ha a sajtó embereit megteszi galamboknak, így több kedvvel csap le rájuk. De kárt nem fog bennük tenni s az ilyen szcénák csak őt tépázzák meg. Egyébként a bosnyák vita csöndes volt s a végin, mint jeleztük, kitűnt, hogy a delegáció határozatképtelen. A szavazást tehát hétfőre kellett halasztani, rendbe hozatott. A gondnoki megbízatás is simán folyt le, az évi apanázs kikötésével; — a zsokéklubból kilépés; — a versenyparipa-istálló feloszlatása egyszerű levélváltás útján elintéztetett; ami végül a lipovai színház megszüntetését illeti, azt Tihamér egész lelkesedéssel fogadta. Dehogy kell neki több komédia, orfeum, brettli! Pokolnak való mind! Elég volt ebből ennyi! Új ember lett Tihamérból. A rendezkedés bizony sok időbe került, mindent írásba kellett tenni. Magának Tihamérnak is sokszor kellett a tollat a kezébe fogni,a a fejét ugyan nem törte, mert Negrotin diktálta, hogy mit írjon. Mindent stemplis papirosra írtak, ahogy az uj korszak rendje követelte s két tanúnak kellett hitelesíteni az iratokat, a második tanú volt a gyártelep ügyvezetője, morva uraság. Öreg este lett, mire mindent rendbehoztak, onnan egyenesen a vacsorához lehetett járulni. Tihamérnak széles jókedve volt, beszédes lett, kifogyhatatlan a ráváró új élet magasztalásából. Ami elmúlt, az el van ítélve. A főúri pajtások, a csábító szirének mind por és hamui (Ez is benne volt a pópa levelében: az emlékek elégetése.) Végül a színházra került sor. — Soha többet komédiás néppel! A színházamból Buddhatemplomot csinálok! Negrotin azt hitte, hogy talán a fogalom lett eltévesztve. — Hiszen Hruszkay bácsi is azt ajánlotta, hogy engedd át jó pénzért a nazarénusoknak imaházul. — Semmi nazarénusok! Én a Buddhavallást akarom meghonosítani. — A Buddhavallást ? — Igen. Az a legészszerűbb, legvigasztalóbb, az emberi lélekre legméltóbb vallás a földön. Bécsben tanultam megismerni, ahol számos követői vannak. A Nirvána a túlvilági élet legtökéletesebb megoldása. Negrotin hagyta őt beszélni. A közben Tihamér közelismerésre méltó munkát is végzett: bonlét csinált. (folytatása következik.) A konok János. — A Budapesti Napló eredeti tárcája.— Irta: Szántó Kálmán. I. Giréth Miklósnak épp a tizenegy óraiját tálalta fel az inasa, mikor Maklári László rányitotta az ajtót. Ezzel egyszersmind bemutattam név szerint történetünk két hősét, mert a címben megnevezett Konok János nagyon alárendelt szerepet játszik az egészben. Fura is lenne, ha János, az inas, már szintén novellahősnek lépne fel. Münnich Aurél előadó ismerteti a költségvetést és megokolja a tételek szaporodását. A katonai költségek emelkedtek ugyan, de a feltüntetett költségből fedezi Bosznia nemcsak saját területén elszállásolt, hanem a monarkhia területén elhelyezett bosnyák ezredek költségit is. A közös pénzügyminiszter az albizottság sürgetésére megígérte, hogy a parlamentek kívánságára elő fogja terjeszteni Bosznia és Hercegovina zárószámadásait. Előadó kéri, hogy a hegyi tarackok számára kért póthitel a hadügyi költségvetéssel együtt tárgyaltassék s csak azután csatoltassék Bosznia költségvetéséhez. Végül indítványozza, hogy Kállay közös pénzügyminiszternek elismerés szavaztassák. Gróf Wilczek Frigyes nem tartja célszerűnek, — Soha jobbkor, — kiáltott Giréth a noivellahősök ismeretes nyelvén a belépőre, itt piszkálódom egymagam az ételben, gyere, ülj le mellém, mindjárt jobban esik ... János, adjon csak még egy terítéket... Éppen csak hogy feltápászkodtam, olyan a fejem a legénybucsu után most is, mint egy hordó s a te gyomrodnak is, jót tesz bizonyosan egy kis káposztásé. Tudtam, hogy igy lesz s már tegnap ezt rendeltem . Hát kend, János, megsikerült talán ? — Nem én, nagysás urfi, de nincs több terítékünk, a többit már mind elpakkoltam. A legényszállás költözködőben volt, függönyök, szőnyegek fölszedve, bútorok kimozdítva. — Ne bomoljon kend, János, csak akad tán? még egy kés villa, meg tiszta tányér a háznál?! — Ha az urfí jobban tudja ... én nem tudom. — Akkor meg pakkolja ki kend. — Ha az csak úgy menne, próbálja meg az urfí, én nem. Miklós bosszúsan intett a kezével s mikor az öreg kifordult, mosolyogva szólt barátjának:! — Napja van a Jánosnak s nem bírok vele.] Ilyenkor hat ökörrel se tudom megmozdítani, most már csak ülj le s nézd végig, mig el? készülök. ", — Annál könnyebben, felelte Maklári, mert] én már bevettem a magamét. Különben se soka] maradok, mert rövid az időm. Búcsúzni jöttem,] hozzád, az éjjel utazom. — Utazol? — Igen, a gyorsvonattal Fiuméba^ holnapután indul egy Adria-hajó az partokra.^ — És mit keresel te az afrikai partokon? A magyar delegáció nyilvános ülése. — Kezdete d. e. 10 órakor. — Elnök: Gróf Andrássy Gyula. Jelen voltak, a közös kormány részéről: Kállay Béni pénzügyminiszter, báró Krieghammer Ödön hadügyminiszter. A magyar kormány részéről: Széll Kálmán miniszterelnök. A delegáció megválasztja az egyeztető hetes albizottság tagjaivá: báró Dániel Ernő, Falk Miksa, Hegedűs Sándor, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Perczel Dezső és Szerb György delegátusokat. A megszállási hiteim FÉNYKÉPÉSZETI MÜKEDVEZJŐKNEK Kitűnő fényképészeti szálon és utazó apparátusok uj, felülmulhatlan pillanatkézi apparátusok MOLL 1. császári és királyi udvari szállítónál, BÉCS, Tuchlauben 9. sz. Kívánatra nagy képes árjegyzék. В&36Г Ezen üzletág alapíttatott 1854-ben. °*%£QI