Budapesti Napló, 1902. október (7. évfolyam, 271-299. szám)
1902-10-04 / 272. szám
3 Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1902. október 4. 272 szám. . hogy nem gondolta végig azt, amit a világ színe előtt, istenre való hivatkozással a kezét az evangéliumra téve esküvel fogadott? Ha a főherceg úr nem állapodott volna meg a saját lelkiismeretével abban, hogy bármi történjék, gyermekeire e jogigényeket nem fogja kiterjeszteni, akkor azt az esküt nem tette volna le. Maga az eskü ténye döntő bizonyíték arra, hogy elhatározása egész súlyát átérezte s egész tartalmának tiszta tudatában volt. Ugyanaz a férfiasság, amelyet benne annyi rokonszenvvel bámultunk, mikor szive frigyéért küzdött, bizonyára nem csupán a vágyban való kitartását jellemezte, hanem azt az eltökéltséget is, amely esküjében megnyilatkozott. Nem most és nem ezentúl lesznek hát lelki harcai a főherceg urnak, hanem e harcok elviharzottak már lelkében akkor, midőn e megoldásban megnyugodott. A második kérdés ezzel körülbelül elveszti egész jelentőségét. Hogy mi lesz, ha később a pápa fel találja oldani esküje alól a főherceget? De hiszen ő fensége éppen arra esküdött meg, hogy ilyen feloldást sem kérni, sem elfogadni nem fog. Ám ha mégis bekövetkeznék ez az eset, a pápa végzése nem töröl ki a magyar törvénykönyvből egyetlen betűt se. A mi törvénykönyvünkben pedig benne van, hogy a magyar alkotmány szerint a főherceg úr gyermekei nem részesednek a trónutódlásban, s hogy ő fensége ezt a jogrendet megváltoztatni nem fogja. Van egy kérdésünk ama laptársainkhoz, amelyek ezt a végleg elintézett ügyet ismét vita tárgyává teszik. Mit szólnának ők, ha a pápa a magyar királyt feloldaná a koronázási eskü alól, amely uralkodónkat az ország területének, a nemzet szabadságának és alkotmányának épségben tartására kötelezi? Ugyebár, azt mondanák, hogy az egyház magánügyekben köthet és oldhat ugyan korlátlanul, de a magyar nemzet közjogaira az egyház e hatalma semmi szín alatt nem terjedhet ki. Nos, méltóztassék ezt a nagyon helyes elvet az adott esetre is alkalmazni. Az egyik eskü olyan, mint a másik, pláne ha mind a kettő egyazon ország közjogára vonatkozik. Aki nem koncedálja az egyháznak azt a jogot, hogy a magyar királyt а кого- ] názási eskü alól oldja fel, az nem fogadhatja el még mint eshetőséget sem azt a feltevést, hogy az egyház oldó hatalmával befolyhat a firagyar trópttffifflffi rendjének ilyen vagy amolyan alakulásába. _.'S_gé4p még\§gnfet. A főherceg ur becikkelyezett esküje révén nemcsak bizonyos jogok érvényesítése vált lehetetlenné, hanem ugyanazon a réven bizonyos más jogok is keletkítették. Amely percben bizonyossá vált, hogy Ferenc Ferdinánd gyermekei nem vesznek részt a trónutódlásban, az öröklés rendje rászállott elsősorban Ottó főhercegre és ennek gyermekeire s aztán a pragmatica sanctio szerint következő ágakra. Hát ezekkel a jogokkal vajjon mit akarnak tisztelt laptársaink csinálni? A dinasztikus egyensúly végzetes megrendülésétől nem tartanak-e azok, akik egyfelől megítélik a trónörökösödés jogát oda, ahol erre közjogi igény nincs, másfelől pedig elveszik ezt a jogot onnan, ahol ez az igény kétségtelenül fennforog? Határozottan mondhatjuk, hogy e kínos kérdések feszegetése nem válik hasznára sem a trónnak, sem a nemzetnek, s nem hiszszük, hogy kedve tennék benne ama kiváló lelki tulajdonságokkal megáldott férfiúnak, aki mikor elhatározását magában megérlelte, feltétlenül végiggondolta azt az egész gondolatot, aki tehát ez idő szerint már túl van ama fájdalmas lemondás minden gyötrelmén s immár megbékült lélekkel a dinasztiája és népei irányában való kötelességeknek szenteli életét. BELFÖLD Minisztertanács. Ma délben minisztertanács volt, amelyen a kabinetnek a fővárosban időző valamennyi tagja részt vett. — A t. Házból. Szerdán az új képviselőházban indul meg az országgyűlés második ülésszaka. A megnyitó iránt, nagyon természetesen, a szokottnál is nagyobb az érdeklődés. Pedig az új parlament megtekintésén kívül, ami különbél gróf Apponyi Albert elnök előzékenységéből égy nappal korábban lesz módjában a tisztelt képviselő uraknak, az első ülés nem sok érdekességet ígér. Szép momentum lesz mindenesetre, mi-kor az ülésszak megnyitása után gróf Apponyi Albert s utána Széll Kálmán miniszterelnök az új hajlékba való költözködés jelentőségét fogják kiemelni, de aztán semmi különöset sem ígér az első napok programmja. Az elnökbemutatja a nyáron beérkezett tömérdek kérvényt, átiratot, kúriai értesítést és miniszterelnöki üzenetet, jelentést tesz az elhalálozásokról és új képviselők választásáról és szerda lévén, fölolvastatja az interpellációs könyvet. Hir szerint mindjárt az első ülésen tíz interpellációt terjesztenek elő. Az elnök végül megállapítja a közelebbi napok munkarendjét, amely az időszaki választásokból fog állani. Kilencedikén ugyanis a két alelnököt és a jegyzőket választja meg a t. Ház , vagy még ezen a napon, vagy másnap megválasztja a bizottságokat. E formalitásokkal azért sietnek, mert az elnök, több miniszter és a t. Ház számos tagja 11-ikén leutazik Kolozsvárra, a Mátyás-szobor leleplező- és az egyetem fölavató-ünnepségére. E miatt 11-étől több napi szünet lesz. A szünet után terjeszti elő Lukács László pénzügyminiszter az expozéját s bemutatja az 1903. évi költségvetést. A további munkarendről Széll Kálmán miniszterelnök tesz előterjesztést. pc . : — A kiegyezés. Ismételten megírtuk, hogy a kiegyezési tárgyalások körül több mese kerül forgalomba, mint valóság. E mesék ellen kel ki ma este a félhivatalos Magyar Nemzet, mikor a következőket írja: * Találkozunk egy-két olyan állítással, amit szó nélkül nem hagyatunk, mert azokban nyilvánvaló és rosszhiszemű makacsság, vagy oktalan inszinuáció foglaltatik. A Pesti Hírlapnak az az állítása, hogy a kiegyezés sorsa már az ischli királyi kihallgatás idején el volt döntve, az előbbi kategóriába tartozik. Az ischii kihallgatás óta kétszer volt Budapesten, kétszer volt Bécsben, egy ízben Rátóton tanácskozás a miniszterek közt, most pedig újból tíz napig tárgyaltak a miniszterek s vasárnap folytatják a tárgyalásokat. Hát elhiheti-e a józan olvasó, hogy ennyi tárgyalásra van szükség, ha már eldőlt volna a kiegyezés sorsa? Hisz ezt az állítást a nyilvánvaló tények bélyegzik abszurdummá. A másik kategóriába tartozik az Egyetértés okoskodása, hogy akármilyen legyen a megállapodás, mely létrejövendő lesz, az azt jelenti, hogy az ország általa károsodik , s hogy Széll Kálmán nem ura ismételten és ünnepélyesen az ország színe előtt tett fogadalmának. Honnan tudja, s miből sejti ezt az Egyetértés ? Abból, hogy érdemleges dolgokról tárgyaltak a miniszterek, éppenséggel nem következik egyik sem. Sőt ha egy kevés tárgyilagosság irányítaná az Egyetértés okoskodását, éppen abból, hogy érdemleges tárgyalások folytak, azt következtethetné, hogy Széll Kálmán az országot a megkárosodástól akarja óvni, abból pedig, hogy oly nehezek és hosszadalmasak ezek a tárgyalások, arra konkludálhatna, hogy Széll Kálmán be akarja váltani az ország színe előtt tett nyilatkozatait. S biztosít- e Tényleg van is egy kis diskrét deklamáció a nemesi osztály ősi földjéről. A Vékey-család szent pietással csüng a régi kúrián és a tönkrejutott, meghalt alispán fia, Gedeon, mint dolgozó dientri, mint nagyszabású ügyvéd, első nagyobb honoráriumából visszavásárolja ezt a birtokot az új gazdájától, Marosvári Marossy (azelőtti Morgenstern) Mózestől, aki rossz üzletnek tekinti a földdel való foglalkozást és siet megszabadulni a kevéssé jövedelmező kúriától, ahová örömkönnyek közt vonul be az özvegy és ünnepélyesen hozzák vissza a néhai alispán exhumált holttestét. Itt megvolna tehát a szívekre ható antitézis a magyar föld régi és új kezelői közt. A darab azok mellett csinál hangulatot, akik ezer év óta éltek a föld jövedelméből, mint a föld kiváltságos birtokosai, — és azok ellen, akiket sok századon át kizártak minden emberi és patriotikus jogból, akiket megfosztottak attól a lehetőségtől, hogy a földdel foglalkozhassanak, akiket igen alacsony üzérkedésre szorítottak s akikkel igen sértő és kegyetlen dölyffel éreztették, hogy ez a föld (amit nekik meg kellett volna őrizniük, de amit sokszor vétkes hanyagsággal és fölöttébb könnyelműen prédáltak el) csak a lakóhelyük, de nem a hazájuk. Az ellentét megvan, bár diskrét, mértékben, nem rikító módon. (Ami különben nagy ízléstelenség lett volna.) A darab nem lázít, csak meghal. Noha rám nézve az ősi földért való posthumus rajongás inkább bosszantó, mint elérzékenyítő. Elpazarolni hanyag, könnyelmű gazdálkodással az ősi jószágot, azután szent pietással sóvárogni utána: ezt a pietást nem sokra becsülöm. Akkor vagyunk igazán kegyeletesek az ősi föld iránt, ha értelmesen, ügyesen, sellemes emberhez illő tartózkodással gazdálkodunk rajta; akkor szeretjük igazán, ha nem tekintjük féktelen úrhatnámságunk eszközéül; akkor tiszteljük igazán, ha meg tudjuk tartani azzal a függetlenséggel együtt, amit képvisel és nem engedjük át idegen kezekre, nem megyünk (szidván az időt, a világot, a németet,, a zsidót,mindenkit, csak.. magunkat nem) ukas eltartást követelni az állam nyakára. A darabból különben nem derül ki, hogy a Vékey-kúria rossz gazdálkodás, vagy szerencsétlenség révén úszott el a család kezéről. Gondolhatjuk az utóbbit is. Ez enyhítő körülmény. A másik enyhítő körülmény, hogy a tönkrejutott dsentri-család sarjadéka, Vékey Gedeon, szorgalom és munka révén szerzi vissza az ősi birtokot. A harmadik enyhítő körülmény — és ez már valóságos koncesszió a modern felfogás javára — hogy Marossy (Morgenstern) Mózes fia, Bódog, a huszárhadnagy, beleházasodik a Vékey-családba. Feleségül veszi Gedeon hugát, Juliskát. S ugyanakkor Vékey Barnabás, huszár-óbester, Gedeon nagybátyja, feleségül veszi Marossy-Morgenstern leányát, Susanne-t, a jukker-kisasszonyt. Ez a fontos, korszerű összeolvadás érdekessé tehetné a darabot. Kár, hogy jelentőségéhez képest nincs komolyabban kidolgozva. Jóformán csak oda van vetve, mint egy kedves epizód, mint egy jóízű hors d’oeuvre. A darab lényege egészen más. Főalakja nem az igazi dsentri, Gedeon, nem a dsentrit utánzó Marossy-Morgenstern, hanem a földre éhes magyar paraszt, Dobos Kovács József. Ez a Dobos Kovács József mint vállalkozó milliókat harácsol össze jogtalan után, bűnös manipulációval. Legutóbb egy nagy töltés, három gát és két keresztvágás kiépítését vállalta el záros határidőre. Az egyiket nem építette ki, a másikat rosszul építette, a harmadikat más helyre építette. A Tisza fölszorította a Bodrog vizét a Latorcába, a Latorca kitört. Kilenc falu viz alá került és a víz azóta nem folyhat viszsza, éppen a Dobos Kovács József uram gátjai miatt. De neki éppen az kellett. Potom áron megvette a kárvallott parasztok viz alá került szántóföldjeit, fí -um határban már minden föld az övé. Most éppig Trékey-kuriát akarja megvenni üzlettársától, .. "öcstől. De a fátum lecsap rá Vékey Gedeon alanyában, aki jön, hogy visszaperölje a parasztok földjét, hogy a vizeket lecsapolja és óriás kártérítést hajtson be az állam nevében. Ezenfelül a Vékey-kuriát is ő veszi meg Marossytól, akit egyszer megcsúfolt és aki most így áll bosszút rajta. A milliomos, föld-éhes paraszt mindenkit megvesztegetett, hogy gazul szerzett jussaiban ne háborgassák. Zsebében van az egész megye. Minden hivatalos hatóság. A kormánybiztos nemkülönben. Gedeont is meg akarja vesztegetni, de az rendületlenül ellenáll. Még az sem puhítja meg, hogy szerelmes a vállalkozó leányába, Klárába. Három felvonáson át foly a titkos küzdelem Gedeon és Kovács közt. Ebben a küzdelemben a büszke Klára is az apja mellett áll, mert azt hiszi, hogy Vékey Gedeon nemesi gőgjében a gazdag és irigyelt parvenüt akarja megalázni benne. Csak akkor tántorodik el az apjától (s ugyanazt teszi a milliomos paraszt talpig becsületes felesége, Zsuzsa is), amikor Kovács bevallja bűnös manipulációit. A harmadik felvonás végén Kovács beleugrik a Latorcába, de még élve kihúzzák.Ez a kétségbeesett lépés megtérést jelent. Kovács kezet nyújt Gidának.Megmostam! —úgymond. És Gedeon most már kezet fog vele, a tönkrejutottal, aki új, becsületesebb életet fog kezdeni, mint a szigorú ügyvéd — apósa. Mert Gedeon ott nyomban megkéri Klára kezét. Hiszen már szegény leány! Kemechey Jenő, ez a tősgyökeres magyar, ez a kitűnő tollú író, bizonyosan a maga gazdag tapasztalásaiból állította össze a vállalkozó paraszt masszív alakját. Egy-egy vonása bámulatosan hűnek, magyarosnak, népiesnek és tipikusnak látszik. De én a magam emlékei közt hiába keresek példát arra, hogy egy paraszt vállalkozó így megcsalta légyen az egész országot, így megvesztegette légyen az egész hivatalos ellenőrzést. Úgy tudom, hogyzági Józsefek és Zsótérek igen becsületes emberek voltak. Borzasztó az, amit ez a Dobos Kovács József a maga mentségére fölhoz s aminek az a csattanója, hogy Magyarországon csak a gazember boldogul. Magyarországon a nép romolhatott, veszíthetett szül: