Budapesti Napló, 1902. november (7. évfolyam, 300-329. szám)

1902-11-01 / 300. szám

300. szám­ Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ 1902. november A 3 legmelegebb szeretettel fog referálni e kérdésről Darányi miniszternek, akiről tudnivaló, mennyire szivén viseli a kis exisztenciák érdekeit s akinek jóindulatára mindenképp számíthat a deputáció. Mindaz, amit törvényes módon meg lehet tenni, okvet­lenül meg fog történni, és a küldöttség legyen meg­győződve arról, hogy ő eleven érdeklődéssel és tőle telhető buzgósággal lesz azon, hogy a malomtulajdo­nosok kellőképpen fölsegélyeztessenek. Az államtitkár szavait zajos éljenzésekkel kísérték az egybegyűltek és előre is köszönetet mondtak a földmivelési kor­mány jóindulatáért. A küldöttség elnöke, Bubik Sándor ezután átadta az emlékiratot az államtitkárnak, aki újból megígérte, hogy már legközelebb behatóan meg fogják vizsgálni a felpanaszolt sérelmeket és bajokat. A póttartalékosok behívása ellen. Kecskemét város törvényhatósági bizottsága a mai közgyűlésén egyhangúlag elfogadta azt az indítványt, hogy a tör­vényhatóság feliratot intéz a kormányhoz a póttar­talékosok behívásáról szóló törvényjavaslat vissza­vonása tárgyában. A polgári perrendtartás, és igazságügyi bizottság ülése­­ delmi körök óhajtására is. A javaslat e részben tov­­­vább megy, mint bármely más államnak, sőt Ausz­triának a perrendtartása is. A javaslatnak az ügyvédi kötelező képviselet kérdésében elfoglalt álláspontja megegyezik az 1893-iki sommás törvény álláspont­jával. Hogy az ügyvédi kényszer némiképp szűkebb korlátok közé szorul, ez a járásbírósági hatáskör kiterjesztésének a következménye, ez nem ügyvédi, hanem csak hatásköri kérdés, vele jár ez a járásbíró­sági eljárással, amely úgy van berendezve, hogy nem teszi az ügyvédi képviseletet szükségessé. A járás­­bírósági hatáskör kiterjesztése már a sommás eljárás megalkotásakor is szóba került, de soha senkinek sem jutott eszébe, ezt a kérdést az ügyvédi exisztenciális érdekek szempontjából tárgyalni. A felebbezési eljá­rásban az ügy­védi kényszer mellőzése megegyezik a sommás törvénynyel. A Nagy Mihály részéről javasolt behozatalát az ügyvédi kényszernek telekkönyvi ügyekben ő is helyesnek tartja és ezzel a telekkönyvi rendtartás keretében foglalkozik is és pedig akképen, hogy a fél telekkönyvi kérelmét vagy a bíróságnál személyesen szóval, vagy ügyvéd, vagy közjegyző útján adhassa elő. A kereskedelmi bíróság fenntartása ellen felhozott érveket nem tekinti meggyőzőknek és különösen csak óvatossággal lehetne a kereskedelmi törvény­szék kérdéséhez éppen most, amikor az új eljárás behozataláról van szó, hozzányúlni, tekintve különö­sen azt a fontos hivatást, amelyet a budapesti keres­kedelmi és váltótörvényszék, amely az egész ország kereskedelmi ügyeinek túlnyomó részét elintézi, ebben a munkakörben betölt. Elismeri, hogy a ténykérdés­nek a jogkérdéstől való szétválasztása néha nehéz, de a legfőbb bíróságtól meg lehet követelni, hogy ezt a nehézséget helyesen oldja meg s megjegyzi, hogy egyes esetekből nem lehet szabályt alkotni. A ténykérdésben való revízió nyilvános előadás útján nem lenne egyéb, mint a jól informált bírótól a kevésbé jól informált bíróhoz való felebbvitel. A tár­gyalás ismétlése nélkül nem lehetne a ténykérdésben alaposan határozni, ez pedig igen nagy költségbe ke­rülne. Az ellentmondás intézményét azért vette fel a javaslat, mert arra gyakorlati szükség van. Megtörté­nik, hogy az alperes jelen van a bíróság épületében, de nem találja a tárgyaló helyiséget, vagy más ok miatt nem tud pontosan jelentkezni a bírónál és meg nem jelenése miatt elmarasztalják. Ilyen esetekre az igazolás nem nyújt elég orvoslást. Az ellentmondással való visszaéléstől nem kell tartani, mert a költségben való marasztalás és a törvényszéki eljárásban még az is, hogy az ellentmondással kapcsolatosan az érdem­leges tárgyalást is elő kell készíteni, a visszaélések elé gátat fog vetni. A járásbírósági eljárásban egyébként a huza­vonától azért sem kell tartani, mert az ilyen kis ügyeknek elhúzása alig áll érdekében a félnek. Arra az ellenvetésre, hogy­ az ellentmondás a cenzúra elvébe ütközne, megjegyzi, hogy a cenzúra keresz­tülvitelét a javaslat nem hajtja túl, de abba nem is ütközik az ellenmondás azért, mert ha az alperes ellentmond, ezzel annak ad kifejezést, hogy perelni akar és így nem valószínű, hogy az ügy érdemleges tárgyalás nélkül elintézhető lesz. Arra az ellenvetésre pedig, hogy az ellentmondás folytán kitűzött határnap elmulasztása esetében az igazolás kizárása igazságtalan, felhozza, hogy ez a mai eljárásnak felel meg. A fize­tési meghagyások tekintetében felemlíti, hogy a javaslat nem zárja ki a fizetési meghagyást azokban az ügyek­ben sem, amelyek egyébként községi bíróság elé tartoznak és hogy a községi bíráskodást az életbe-l léptetési törvényben fogja szabályozni akképpen, hogy a fél a községi bíróság helyett fakultative a járásbí­rósághoz is fordulhasson. Rámutat továbbá arra, hogy a javaslat a mai törvénynyel szemben sok tekintetben­­javítja és például az ellenmondás némi szigorításával biztosabbá is teszi ezt az intézményt. M­g­­ Szivák Imre kijelenti, hogy az ő felszólalását­ félreértették, ha azt úgy értelmezik, hogy a javaslat­nak általánosságban való elfogadását a 6. pontban kívánt módosítások keresztülvitelétől tette volna füg­gővé. Ő csak azt jelentette ki, hogy ezeknek a módo­sításoknak elfogadása nélkül nem tartja a javaslatot megnyugvással keresztülvihetőnek. Ezek után az elnök kijelenti, hogy a bizottság a javaslatot Holló Lajos kivételével általánosságban a­ részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Áttérve a részletes tárgyalásra, a bizottság új javaslat első címéhez Simonyi-Szemadam Sándor ré­széről az első cím beosztására nézve, Vancsó Gyula részéről a bíróságoknak külön szakaszokban valós felsorolására nézve előterjesztett módosítványokat a­ miniszter, továbbá Sághy, Nagy Mihály, Holló és­ Visontai fölszólalásai után elvetette. Budapest, október 31. A képviselőház igazságügyi bizottsága tegnap tar­tott ülésében Hódossy Imre elnöklete alatt folytatta a polgári perrendtartás tárgyalását. A kormány részéről jelen voltak Plósz Sándor igazságügyminiszter és Mohay Sándor államtitkár. Az elnök bemutatta az országos ügyvédgyűlés állandó választmányának a perrendtartási javaslatra vonatkozólag a képviselő­házhoz intézett és a bizottságnak kiadott kérvényét. A mai tárgyalás Rabár Endre előadó beszédé­vel kezdődött, aki előadói szempontból tett észrevéte­leket a javaslatra és azután reflektált az elhangzott kifogásokra. Nem helyeselné a kereskedelmi törvény­szék fenntartását. A könyvkivonati illetékesség kér­dését nagyon fontosnak tartja; hosszú bírói gyakorlat adott okot arra, hogy ezt a kérdést másképp kell szabályozni, mint ahogy ma van; és ha a javaslat­ban tervezett szabályozás ellen kereskedői és ügy­védi körökből panasz emelkedik is, nem szabad meg­feledkezni arról a százezerre menő panaszról, amely hosszú idő óta a mai szabályozás ellen felhangzott, úgy hogy a panaszolt visszaélés nem kivételszámba ment, de valósággal az a kivétel, amikor a könyv­kivonati illetékességet jogosan veszik igénybe. Meg­győződése szerint a könyvkivonati illetékességnek a javaslatban tervezett szabályozása a kereskedők érde­keit kielégíti. Plósz Sándor igazságügyminiszter szólalt fel ezután. Az általános vita során elhangzott több fel­szólalásra reflektált. Ami első­sorban is a szociál­politikai szempontokat illeti a kereskedelmi és az ügyvédi osztály részéről merült fel az az észrevétel a javaslat ellen, hogy a kereskedelmi és az ügyvédi érdekeket háttérbe szorítja. A kereskedők panaszára nézve hangsúlyozza, hogy a javaslat 34 paragrafusá­nak szövegezésében már tekintettel volt a kereske­alatt Csernátony. Hanem mindvégig fölemelt fővel járnak, é­s tüntetve mennek el még a saját áldozataik temetésére is. Hát hadd akadjanak össze az ilyenek a Csernátony hideg bronz tekintetével. S közelebb fogják leleplezni a Kozma Sán­dor síremlékét is, azét az európai szellemű faj­magyarét, aki nemcsak a jogtudomány tételeit tudta betéve, hanem aki épp úgy tudott olvasni a természet, az emberi lélek és a história törvény­­könyveiben is. Ő volt a legnagyobb Deák-párti soviniszta s az ő szeme előtt a magyar nemzet nagysága, függetlensége és európai súlya nem volt fantom. Ő látta az ide ve­zető utakat. S amint lelkesedni tudott ezeknek láttára, úgy kétségbeesett, hogy rajta kívül má­sok oly kevesen látják. Férfikorának legszebb évei azokban a meddő harcokban vesztek el, amikor a drága idő elpocsékolása és az alkotá­sok akadályozása volt a tiszta és hamisítatlan hazafiság. Az ő harca, az erős judicium idealiz­musának küzdelme volt a gyönge judicium ha­mis illúzióival. De az ő elfogulatlan haza­szeretetének jutott a népszerűtlenség. S vele szemben a zománcozott elfogultságoknak, elő­ítéleteknek és babonáknak a népszerűség. Az ő síremlékén is látni fogjuk arcának voná­sait. De a sok csalódás után a kétely, me­lyet sírjába vitt, vagy amely sírba vitte, nem fog-e kiülni arcára ? — S midőn az illusztris társaságon, mely körülveszi ott­hünt, végigtekint a mai sötétlelkü, gyűlölködő, reakciós világban — nem fog-e­­ a márványajkakról kiröppenni ez a kérdés, hogy: „vájjon nem éltünk-e, nem fáradtunk-e, nem küzdöttünk-e valamennyien hiába ?“ De nem! — Hisz csak poraik vannak ott eltemetve. Eszméik és igazaik mind köztünk ma­radtak. S ha a feledés is temető, — de ennek a temetőnek kapujára is fel van írva: feltámadunk! In memoriam ... — A Budapesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Martin. Ha taplószivü, rideg emberek volnánk, igy kezdenek: Halottak napjának borongó őszi alkonyán fölgyűl nekünk is a mi mécsesünk: ime, az est­hajnali pir, mely ott rezeg a sötét láthatár pere­mén, hol az üdvösséges menyország szelíden le­­hajlik a földhöz. Mi kevesen, kiválasztott fiai az embernek, hol gyújtanánk különben mécsest a mi hatodainknak, akik nem járnak le többé hoz­zánk a menyország rózsás lépcsőin, hogy bevilá­gítsák e siralom völgyét? Hiszen nem találjuk meg őket, mert nem nyugosznak fallal körülvett temetőben, szentelt vízzel behintett földben, éke­sen összerótt kövek alatt. Mert a mi halottaink­nak az egész föld az ő temetőjük. Vagyunk azonban poétalelkek, tehát nekünk úgy forog a föld az űrben (vagy nem bánjuk, s keserű levében) időtlen időkig, mint egy spékelt nyúl. Tele van tűzdelve meghalt s agóniában lévő istenekkel. Vájjon merre, mily tájain a földi téreknek? Rájuk nem akadunk a földi ka­taszter gyarló eszközeivel, de érzésünk hozzá­vetőleg megsejteti velünk, hogy a teutoburgi erdő cserfás rengetegében évezredes avar alatt nyug­szik a temérdek Wotan és a rettenetes Donar. A szfinkszet kiásták a síró homokból, Karnak és Luxor templomai régi pompájukban ragyog­nak, ismét verőfényben fürdik, amit emberkéz alkotott sejtelmes ősidőkben, s szántja földjét a fellah, de Ozirisz, aki őt a szántásra m­egtanította és Ptah, a nagy demiurg ott porlad a homokré­teg alatt. A Csad-tó iszapos vidékén, hol zizegő káka és szittyó közt szerelmeskedik a vizitó, pempőbe fulladva nyugszik a nagy Manitu, a fekete szerecsen isten, kinek hasa megpukkadt a sok vértől. A huronok és delawarok rézbőrű istene, a Nagy Szellem valahol Dakota vidékein porlik, ha fel nem falták a dögkeselyűk, vagy Pittsburg határában, hol most trösztök sarjadza­­nak a földből. De hol vagy, Marduk, feke­tevérüs asszír isten? Hol vagy szőke Zeusz és barna Allah? Hol vagy kérlelhetetlen Jehova és Nap­kelet szentle­átja, a szeretet istene? És hol vagy nagy Hadúr, a csattogó fogú Vick­puch­nak anti­­pódja úgy térben mint karakterben? Talán meg­találjuk Ninive és Asszur omladékai alatt, hol most északi tudósok kotornak holmi adatokért, míg rajtuk nem ütnek a derék teke-turkománok. És megtaláljuk az aegei tenger valamelyik mo­solygó szigetén, az olajfás Számoszon vagy a sokciprusi Küproszban. És a Móriah-hegy tövé­ben, az Olajfák-hegyének lankáin, avagy a Szent- Maaffir Vilmos EgTTT üveg, ára sárg­a 2 korona, ... 3 korona és kapható a fehér Az első orvosi tekintélye által megvizs­gáltatott és könnyű emészthetőségénél fogva gyermekeknek is különösen ajánltatik és rendeltetik mindamaz eseteknél,mely­eknél az orvos az egész testi szervezet, különösen a mell- és tüdő erősítését, a testsúlyának gyarapodását, a nedvek javítását, valamint általában a vér tisztítását el akarja érni a gyári raktárban: MINGER VILMOS-nál Bécs Ш/3., Heulmarkt 3., és minden gyógyszertárban és drogériában KÜLFÖLD Koerber a királynál. A király ma délután, hosszú ideig tartó külön kihallgatáson fogadta Koerbert miniszterelnököt. Egyház és állam Franciaországban. A párisi Figaro több előkelő egyházi férfiút meg­­ kérdezett, hogy mi a véleményük az egyház és a­ állam szétválasztásáról. Dulac jezsuita atya azt felelte, hogy a do­logban semmi olyan nincs, amitől az egyház megijedne. Fupey jezsuita atya meg éppen kivá­­rásnak tartja a szétválasztást. Maurius és Ollivier domokosrendi atyák kijelentették: „Ettől a sza­badságtól, ha valóságos szabadság lesz, több előnyt remélünk, mint attól a félrabszolgaságtól, melyben Franciaország egyháza most nyög “. Monod és Gent protestáns lelkészek, a reformált egyház konszisztoriális elnökei, továbbá Kulin lelkész, az­ ágostaiak konszisztoriumának elnöke a szétválasz­tás mellett vannak, nemkülönben Faye, a szabad evangélikus egyház konszisztóriumának elnöke. Zadoc Kahn franciaországi és Dreyfus párisi fő­rabbi szintén a szétválasztás mellett vannak, melyből semmit sem kell tartaniok. A lemps azt jegyzi meg erre, hogy a kleri­kálisok közül csak a szerzetes papokat kérdezte­ meg a Figaro, ellenben a világi papokat nem." Ezek bizonyára kétszer is meggondolnák, hogy csatlakozzanak-e a fentebbi nyilatkozatokhoz. Yves Guyot pedig a következőket írja a Liede­­ben a Temps megjegyzésére: Osztozunk ebben a véleményben. A tábornokok,­ érsekek és püspökök, akik sok tekintetben még a törvények fölött is álló testületek képeznek az állam­ban, nem hajlandók a konkordátum nyújtotta anyagi I —иишп^— ■■■■■ «

Next