Budapesti Napló, 1903. február (8. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-08 / 38. szám

& Budapest, vasárnap BUDAFESTI NAPLÓ 1903. február 8. 38. szám (x) Rivolt fényképészeti és festészeti műterem Kerepesi­ ut 30. Farsang idején kitűnő felvételek este 10 óráig. (x) Használjon Kerpel kézfinomitó folyadékot. A kezet 3 nap alatt bársony simává és hófehérré teszi. 1 üveg 90 fillér 4 üveg rendelésnél franko. Kerpel gyógytár. Budapest, Lipót­ körút 23. Udvari bál. Budapest, február 7. A magyar király házában ma kezdődött a farsang. Pazar fénynyel és csodás színpompával, ahogy egy királyhoz illik, és magyaros vendég­látással, magyaros jókedvvel, ahogy a magyar ki­rályhoz illik. Leírni azt a káprázatos képet, amit a magyar király udvari bálja nyújt, egyfelől hiábavaló s másfelől felesleges. Hiábavaló az idegennek, aki a magyar asszonyok tündér­­szép­ségét s a díszruhába öltözött magyar leventék daliás csillogását amúgy sem tudná semmiféle leírás révén a szeme elé varázsolni. És felesleges a magyar embernek, akinek amúgy is elmond mindent a fantáziája, mihelyt el kell képzelnie a magyar király udvaránál adott bálünnepet. A nagy trónterem küszöbén csillogó dísz­ben őrtálló két gárdista ámulva tekinti a színgaz­­dag tömegnek nyüzsgő bevonulását. A márvány­­falú óriás terem felé szinte ontja a vendégsereget az alabárdos koronaőrök sorfalától szegélye­zett lépcsőház. Benn a teremben hagyományos módon történik az elhelyezkedés. A fiatal lánykák — meganyi viruló és illatos asszonybimbó­k a terem túlsó végére húzódnak, amaz ajtó felé, amely előtt hármat fog koppintani az udvarnagyi pálca, jelezvén az udvar közeledtét. Szemközt az ifjú hölgyekkel a jeunesse d’orée verődik össze: fiatal katonatisztek, délceg mágnásifjak. Ők al­kotják a táncosok kontingensét. A leendő táncosra könnyű ráismerni: nincsen kard az oldalán. Nekik szabad a díszmagyarnak s a katonaruhá­nak egyformán elengedhetetlen díszét, a kardot a garderobe-ban hagyni. Egymással szemközt cso­portosul a táncosanyag két tábora. Pillantások váltódnak, diskrét kacérkodások folynak, moso­lyogva és sugdosva folyik az előzetes kiszemelés, a táncra vonatkozó szelekció. Majd ha itt lesz az udvar s megrendül a hegedű, egymásba elegyül a két tábor s a tánc ringó ritmusaiban igéző valósággá válik, amit a váltott pillantások ígértek. A lányok csoportján túl a bálterem innenső küszöbéig, ahol a főhercegasszonyok pálmák övezte emelvénye áll, a mágnásmenyecskék s az éltesebb úrasszonyok helyezkednek el. S velük szemben a meglettebb korú férfisereg, a dignitá­­sok serege. Azok, akiknek kard fityeg az oldalán s akik tehát már nem táncosok. Itt állnak a mi­niszter urak, az ország főbirái, a püspökök, a törvényhozók, a generálisok. Nini, egy uj alak is látható közöttük : jóképű katonabácsi, húsos fejjel, mócsingos fülekkel, vidáman csillogó szemekkel s az egész zömök megjelenésen valami kellemes bonhomia ömlik el. Pitreich altábornagy ő nagy­méltósága ez, az új hadügyminiszter, A bál ötle­téből lejött közibónk ismerkedni. Ismerkedik is igyekvő szeretetreméltósággal. Hol Széll Kálmán, hol báró Fejérváry mutatja be neki a magyar törvényhozókat. Elmés és kedves embernek lát­szik. Semmi marconaság benne, ezzel, úgy látszik, lehet majd okosan beszélni. Megválik nemsokára, csalékony volt-e ez a látszat. Vele jött Golu­­chowski is, ahogy jó öreg Madarász József mondaná: a külügyér. Az egyetlen osztrák diplomatauni­form is az ő elegáns termetén feszül. Bécsben az a széles aranyhímzés a barna frakkon nyilván imponál; itt bizony fakónak mutatkozik a ma­gyar díszruhák ezerszinű csillogása közepette. Az arckifejezése pedig a máskor oly derült külügyfél­nek ma feltűnően komoly. Mintha Macedóniának előre vetett árnyékából suhanna végig rajta va­lami. Se baj, majd felderül talán későbben. Merő ellentéte neki a mi Széll Kálmánunk, aki mintha fel se venné a sok zenebonát s az egyre tornyo­suló akadályokat, rugalmasabban és vidámabban cseveg szomszédaival, mint valaha. A szomszédok közt se rend, se rang se párthoztartozás, nem statuál különbséget. Ott emelkedik ki fejmagas­­ságnyira a tömegből az Apponyi Albert éles pro­­filú feje. Ott mosolyog ki búzavirágszinű ment­­téjének felhajtott gallérja mögül a báró Bánffy Dezső ábrázata. Ott enyeleg hol egy néppárti ró­kával, hol egy szélbali farkassal a szerény hon­védhadnagyi ruhába bújt Andrássy Gyula. Akit tegnap kis híjja, hogy szét nem marcangoltak ezek a rókák és farkasok. És aki ma olyan kedves szerénységgel és olyan otthonias biztossággal mo­zog itt, mintha csak ezután akarna a katonai javaslatokról beszélni. Egy óriási méretű méhkas zsibongása tölti meg a levegőt. Általánossá lett a terefere. Ismer­kedés, csevegés, ingerkedés járja. Nagyban járja. És derülten járja. Még meg sem kezdődött a bál és máris beköszöntött a jókedv. Víg este lesz ebből. Kopp! Kopp ! Kopp! Jön az udvar. A terem túlsó végén megnyíl­nak az ajtószárnyak. S belép Mária Jozefa főher­cegnővel a karján a királyi házigazda. Mögötte Ottó főherceg következik Klotild főhercegnővel, aztán József Ágost Auguszta főhercegasszonynyal és végül egy szépséges fiatal leányzó, Erzsébet Henrietta királyi hercegkisasszony, a József fő­herceg legifjabbik leánya. A zsibongás az első koppanásra megszűnt. Az agg­fejedelem a némán hajlongó tömeg között daliás lépésekkel kíséri a terem túlsó vé­gére dámáját. A főhercegnek a pálmás emelvényen foglalnak helyet, a király és a főhercegek pedig az urak felé fordulnak és szóba elegyednek velük. A királyt nézte kiváncsi részvéttel mindenki legelsőbben. Vájjon látszik-e rajta az átszenvedett betegség valami nyoma? Hál’ istennek nem. Su­dár alakja meg se görnyedt, s arca még mintha meg is hízott volna. Panyókára vetett aranyzsi­­nóros mentése délcegen fest rajta még mindig, skarlátpiros huszárruhájában még most is impo­záns megjelenés. A szeme se fáradt. Kegyes mosolygással fürkészi a tömeget, kikémleli benne az ismerősöket, aztán eléjük lép és társalog velük. Közben rágyújtott az első táncra a zenekar. Tiszta sor, hogy cigány szolgáltatja a zenét, hiszen a magyar király házában volnánk. Régeb­ben katonazene is volt, a cigányból csak a csárdás tellett. Néhány esztendő óta immár a Berkes bandája szolgáltatja egyedül királyéknél is a talp alá valót. Csárdás az első tánc, úgy illik a legelső magyar ember házához. Még pedig tü­zes szilaj csárdás, hamisítatlan magyar zam­atu, amit ragyogó ábrázattal és dallamos lengéssel lejt a lelkes ifjúság. Egy ifjú gróf karján a táncosok közé perdül Erzsébet főhercegkisasszony is és olyan nyalkán ropja a frissít­és, hogy merő gyö­nyörűség elnézni. Vissza is fordul Berkes a le­gényeihez és önti beléjük a lelket erős biztatás­sal. Mintha mondaná: „Tüzesen, fiuk, királylány­nak húzzátok !“ Második táncul a keringő következik, aztán egy erősen összevont, kevés figuráju négyes, még egy polka, s aztán ismét csárdás. Összependülnek a szerkantyuk még a nem táncosok sorában is, az öregurak ajka is nesztelen füttyre csucsorodik s a jókedv magával ragadja az egész társaságot. Még király ő felsége is odatekintget olykor a tán­coló fiatalságr a méla szelídséggel és atyai jósággal. Időközben megnyílt a buffet s a drága fala­toktól roskadó asztalok körül kezdetét vette a falatozás és a poharazás. Benn a teremben azonban még bírja a király a házigazda köteles­ségeit. Feltűnik, hogy kivált azokat szólítja meg, akik a véderőjavaslatok mellett szólaltak fel. Min­­deniknek megmondja, hogy elolvasta a beszédjét s pontosan tudja, ki mit mondott. Itt aztán már nemcsak szeretetreméltó házigazda, hanem ke­gyelmes király is — és hálás hadúr. Tizenegy óra táján szünetel a tánc. Az ud­var a teaasztalokhoz vonul. A sokaság oszladozni kezd. A bálnak nemsokára vége. * A király megjelenésétől fogva mindvégig cerclet tartott és mindenekelőtt megszólította gróf Goluchowski külügyminisztert, Széll Kálmán miniszterelnököt, báró Fejérváry Géza honvédelmi minisztert, Pitrekh lovag közös hadügyminisztert, továbbá Lukács, Wlassics, Plósz, Darányi, Láng és Cseh minisztereket, majd Wekerle S Sándor, Hieronymi Károly és báró Bánffy Dezső volt minisztereket gróf Csáky Albint a főrendi-­­ ház és gróf Apponyi Albertet, a képviselőház elnökét tüntette ki megszólításával. Most a király a hölgyekhez lépett, akik közül előbb Széll Kálmán miniszterelnök nejével, született Vörösmarty Ilonával társalgott hosszabban, majd gróf Andrássy Gézánéval, gróf Wenckheim Frigyesnével, gróf Karátsonyi Jenőnével és másokkal. Érdekes volt, midőn a király egy képviselői cso­porthoz közeledve az egészen háttérben álló Wolfner Tivadar képviselő felé vette útját, aki huszár­­főhadnagyi egyenruhában jelent meg. Wolfnert, akit a király gödöllői vadászatairól ismer, nevén szó­lította és gratulált neki a katonai javaslatok tár­gyalása alkalmával minap tartott beszédéhez, majd még néhány kérdést intézett hozzá a javaslatok tár­gyalásának várható tartamáról. Éppen oly meglepő volt, midőn a király báró Solymossy Ödönt is, aki a vitában szintén szót emelt, megszólítással tüntette ki. Gróf Pejacsevich Tivadart is megszólította a felség. Ezalatt a király figyelmessé lett gróf Andrássy Gyula képviselőre, aki huszárhadnagyi egyenruhát viselt és midőn hozzálépett, a többi jelenlevők nagy körbe húzódtak vissza, hogy a király zavartalanul beszélhessen a gróffal. Az uralkodó kezet szorított Andrássy Gyulával és feltűnően hosszú ideig társal­gott vele, azután pedig a püspökök csoportjához kö­zeledett . Firczák Gyula és Bogdánovics Lucián püspö­köket tüntette ki megszólítással. Ottó főherceg és József Ágost főhercegek is az estén át cerclet tartottak, m­íg a fiatal Bourbon Orleans Lajos herceg élénken résztvett a táncban. A Krupp-ügy. •— Tények gyűjteménye. — München, február 7. Az ágyu-király nagy ügye feltámadt egy röp­­iratban, mely itt jelenik meg a napokban. A röpirat „Tények gyűjteményének" mondja ma is­át és ,,a dél­német jogszolgáltatás nagyobb hidegvérűsége­i követ­keztében jelenik meg Münchenben és nem Berlinben. A röpirat az első fejezetében a homoszexualitással a tudományos kutatás alapján, humanitárius, tehát anti­­kriminalisztikus szempontból foglalkozik és rámutat a német büntető­ törvénykönyv 175-ik paragrafusának a tarthatatlanságára. A következő fejezet címe: A Krupp­esch krono­lógiája. Ebből kitűnik, hogy nem a Vorwärts, hanem a klerikális Augsburger Postzeitung volt, amely először kö­zölte a Capri-sziget eseményeiről szóló hírt, még­pe­dig egy héttel a Vorwärts előtt. Megállapították, hogy egy nappal Krupp halála előtt, tehát közvetetlenül a hírek felmerülése után az esseni Hügel-villában el­határozták Kruppnénak egy ideggyógyintézetbe való szállítását. A Vorwärts egyenes morális kényszer alatt foglalkozott bővebben az esettel, mert többfelől sür­gették rá, s a késedelmezés miatt már eltussolási szán­dékkal is gyanúsították. A Krupp halála és a császár Essenben című feje­zet azt mondja, hogy a császár nem mindig szerepelt az ágyúkirály , barátjaként , mint az esseni halotti beszéd alkalmával, sőt abból az alkalomból, hogy­ Krupp a kü föld számára olcsóbban szállított hajó­­páncélokat, a hatalmas gyároshoz táviratot küldött, amelyben felháborodását fejezte ki, s abban ezt a kifejezést is használta: „szégyen a német népre” Az egész ügyre azonban, legélesebb világítást az a tudósítás vet, amel­yet a Münchener Post kapott Essenből a Hollmann admirális részvétlevelével kap­csolatosan. Ez a tudósítás többek között így szólt: Kruppné nagyon erélyes és okos hölgy, akire férjének gyakori és hosszas távolléte és azok a hírek, amelyek Capriból az ő szórakozásairól (nem szexuális természetűek értendők) érkeztek, rendkívül kellemet­lenek voltak. Ehhez járult az is, hogy Krupp urnak extravaganciái olykor a jövedelmeire is kissé hátrá­nyosak voltak, úgy hogy a család szükségesnek vélte, hogy a dolgon segítsen. Szorult helyzetében Kruppné egyszer magához a császárhoz fordult, akiben a család a Krupp-ház szíves barátját tisztelte. Kruppné­nak a közlései akkor olyan hatást tettek, hir szerint, a császárra, hogy azt tanácsolta, tegyen a család eré­lyes lépéseket, esetleg helyezzék gyámság alá Kruppot, hogy a család művét, becsületét és vagyonát meg­mentse. Amikor ezt Krupp barátai megtudták, köztük különösen az ő benső barátja, Hollmann admirális, erről a részről mindent megtettek, hogy Kruppot ettől megmentsék. Kruppnét a császár előtt mint nagyon izgatott, féltékenységtől gyakran magánkívül lévő hölgyet festették le, akit ideggyógyintézetbe kell vinni. Kruppné csakugyan orvosi megfigyelés alatt állott és csak egy orvosnak a közbelépése akadá­lyozta meg, hogy Baden-Badenben Kruppnét zavart­­elméjűnek ne nyilvánítsák. De azért a megfigye­lést továbbra is fenntartották és éppen azon a napon.

Next