Budapesti Napló, 1903. június (8. évfolyam, 149-176. szám)
1903-06-02 / 149. szám
Budapest, 1903 Kedd, jinuss 2 Nyolcadik évfolyam. 149. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő. Kiadja: Kerepesi ut 25. VÉSZI JÓZSEF. BRAUN SÁNDOR: A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), 12 évre 14 k., (7), 11 évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 írt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. „A hadsereg szelleméről.“ Budapest, junius 12 Gróf Andrássy Gyula elmondta figyelmeztetését a magyaroknak s most hasonló intelemmel fordul az osztrákokhoz. Amit nekünk mondott, azért az ellenzék majdnem hazaárulónak kiáltotta ki, amit az osztrákoknak mond, azért majd elkeresztelik magyar sovinisztának. Pedig egy és ugyanaz a gondolat formálódik ki mindkét figyelmeztetésből. A közös és együttes védelem alapjáról hirdeti mindkét irányban az egységes vezénylet szükségét, de ebben a keretben éppen a véderő erősítése szempontjából követeli a speciális nemzeti tulajdonságok kihasználását. Osztrákok és magyarok vigyék a hadseregbe az ő egyéni nemzeti erényeiket, hazafias lelkesedésüket s ha az uralkodóhoz való szeretet kapcsa összefűzi őket, akkor a speciális nemzeti érzések összeütközésétől tartani nem kell. Csak az eleven élet lehet az erőforrás, — hirdeti gróf Andrássy Gyula. A közös hadseregbe tehát csak akkor viszünk erőt, ha kizárólag olyan elemek kerülnek beléje, akik is eredeti érzéseiket, hagyománytól szentesitett s a polgári és társadalmi élettől kifejlesztett, nevelésben is gyökerező érzést viszik oda. Ha erejüket magukkal hozzák, erőssé tehetik a közös hadsereget; ha mindent otthon kell hagyniok, maguk is haza fognak kívánkozni s a hadseregben csak élettelen bábok maradnak. Rendkívül érdekesen fejti ki ez a gondolatot gróf Andrássy Gyula a Neue Freie Fresse pünkösdi számában az osztrák közvélemény számára. Azt mondja, hogy az ő édes atyja és Deák Ferenc nem akarhatta a hadseregben meghagyni azt, amit az állami kapcsolatból szerencsésen kiirtott. Azt a szellemet, melyet az állami kapcsolatban végzetesnek találtak, nem lehetett szándékuk a védelemben fenntartani. Nyilvánvaló tehát, hogy mint az állami kapcsolatban, a védelem terén is csak a speciális nemzeti erények szabad kifejthetése lebeghetett szemeik előtt. S gróf Andrássy Gyula, mikor meggyőzően illusztrálja az osztrák közvéleménynek, hogy a magyar nemzeti tulajdonságoknak a hadsereg szellemében való érvényesülése távolról sem rejtene magában veszedelmet a közös hadsereg harcképességére nézve, másrészt — ugyanazzal az okfejtéssel, melyet Vészi József Vázsonyi Vilmossal és Eötvös Károlylyal szemben használt a magyar törvényhozásban — kimutatja, hogy a közös hadseregnek Magyarországon csak azért vannak ellenségei, mert ez a hadsereg valójában nem közös. És nem is lehet az. Vagy hol vannak azok a népiskolák, melyekben a monarkia összes államaihoz való egyforma ragaszkodást tanítják? Hol vannak azok az anyák, akik valami nagy közös haza iránt való szeretetet oltanak a gyermekek fogékony szívébe? Nincsenek sehol és nem is lesznek soha. Ha már most tapasztaljuk, hogy Ausztriában éppúgy nem található meg olyan közérzés, mely nem tenne különbséget Ausztria és Magyarország között, mint ahogy igen természetesen a magyar szív is inkább húz a magyar földhöz, hát akkor kétségtelen, hogy az a közérzés, mely sehol és semmiben sem tud kialakulni, a közös hadseregben sem születhetik meg, mintegy parancsszóra, három szolgálati év alatt. A nemzeti gondolatnak a közös hadsereg szellemében való érvényesülését szerencsésebb okfejtéssel, szerencsésebb pillanatban és szerencsésebb tekintély nem állíthatta volna az osztrák közvélemény elé, mint éppen másakik a Mária-templom felől tértek vissza, megálltak; amikor észrevették, hogy az erkély kinyílik, mindnyájan szétszaladtak. Csak Ciolia maradt ott, aki úgy tett, mintha útja vinné erre, és valami nótát dúdolt. Crimena asszony és a márki is közeledtek a balkonhoz. Az utóbbi megszólalt: — Most már mehet, Sára. Nincs már senki sem lent. Crimena asszony felpattant, mint a rugó. — Nem félek, bátyám! . . . Azt teszem, ami nekem tetszik és amit jónak látok. Azért vagyok itt, hogy Biancánál az anyát helyettesítsem . . . minthogy közelebbi rokon, nincs itt. Nem hagyhatjuk úgy magára a menyasszonyt, mintha talált gyermek volna . . . már a család iránt tartozó tekintetből sem. — Oh, óh ! — gúnyolódott a márki. Sára asszony rárivallt, nem is tompítva a hangját : — Ne tegye magát olyan tudatlannak, bátyám. Maga jobban tudja, mint én ... Magának sem mindegy, hiszen maga is a családunk tagja... Meg kell tenni azt már , az emberek miatt, ha nem az ő kedvükért. — És folyvást szitkozódva, a hálószobába ment. — Szép, szép ! Ne haragudjék . . . vagyis menjünk! Ugye, kanonok úr, ideje volna, ha mennénk!... — Óh, óh — gúnyolódott a kanonok. — Jó éjszakát, gyermekek ! Áldásom rátok, úgy sem kerül semmibe ... Bianca olyan fehér lett, mint egy kimosott kendő. Szintén fölemelkedett, álla megrezzent, szép kék szemeinek zavart tekintetével, hebegte, megbotolva új ruhájába: — Bácsi! . . . Hallja bácsi! ... És félrevonta a márkit és halkan, élénken mondogatott neki valamit. tan, éppen gróf Andrássy Gyula. Amilyen erős visszhangja volt gróf Andrássy Gyula figyelmeztetésének, mikor nekünk szólt, olyan hatalmas mozgást fog okozni odaát, mikor az osztrák közvéleményhez fordul. Támadták Andrássyt itthon, támadni fogják bizonyára odaát is, — de az kétségtelen, hogy ebből a nagy kavarodásból a nemzeti gondolat győztesen fog kikerülni.* Gróf Andrássy Gyula cikkelyét a következőkben szó szerint átadjuk a magyar közönségnek: Andrássy a hadseregről. Nagy küzdelem közepett élünk. A magyar nemzet egy része ugyanazon hazafias érzéstől áthatva, amely bennünk is megvan és minden magyarban kiirthatatlan gyökeret vert, de más látókörrel, más nézetekkel és meggyőződéssel, mint a mieink, az újoncjutalék emelését csak úgynevezett nemzeti vívmányok árán hajlandó keresztülbocsátani. Nem hiszem, hogy a tőlük követelt vívmányok a sereget erősítsék. A sereg érdeke pedig épp annyira magyar érdek, mint osztrák. Közös biztosságunk, tekintélyünk, létünk harcképességünktől függ. A sereg ereje mindnyájunk ereje. Egy esetleges háború mindnyájunk sorsa fölött fog dönteni. A győzelem mindnyájunk legfontosabb érdeke. Az ellen tehát, ami meggyőződésem szerint a seregnek árt, küzdeni fogok. Ezért védeni fogom ezentúl is a közös és egységes sereget. S belső szolgálati viszonyait is olyanoknak akarom, melyek a sereg gyors és pontos működését biztosítják. Ezért védem a német szolgálati nyelvet is. Ezen álláspontomat kifejtettem a magyar képviselőházban. Sok támadás ért miatta. De ezzel nem törődöm és megállok meggyőződésem mellett. Mások kritikáját egyáltalában könnyen bírom el. De még saját szívem hangját is legyőzöm, ha ítéletem azt mondja, hogy az ország jól felfogott érdeke ezt megköveteli. A politikában csak egy kötelességet ismerek: azt tenni, amit az elme minden erejének REGÉNY Motta mester — REGÉNY — Irta: GIOVANNI VERGA 133) -------Nunzio, Burgio fia, úgy belopózott, mint egy macska, belekapaszkodott az asztalba a lábaival, az ökleivel taszigált mindenkit, nagyokat ordítva; a többi gyerek négykézláb hentergett az asztal alatt. Motta dühében bottal akart beszaladni, hogy végét szakítsa a nagy csetepaténak, de márki bátyja visszatartotta a karjánál: — Ugyan hagyja őket. . . hagyja őket. Crimena nőne, aki legalább mulatott kissé e jeleneten, odaállt a terem közepére és ránézett az emberekre, mintha mondaná, hogy most már ideje, hogy távozzanak. Azalatt lelkendezve tért vissza a sekrestyés titokzatos ábrázattal. — Az egész város fent van, lent az utcán és nézik a lakodalmat!... Zacco báró úr, a Margaronék, még Mendola báróné is ... a város legeslegelső uraságai... Lakodalma feltűnést kelt, Motta úr! És elment, ahogy jött, sebtében és izgatottan. — Borzasztó! . . . Csak legalább volna egy másik kijárati — dörmögött Crimena néne. A kanonok azonban ki akart menni a balkonra, hogy megnézze, mi van odalenn. Szemben az utcasarkon egy csapat ember állott, világos ruhák csillogtak a sötétben. Mások lassan járkáltak, lábujjhegyen, a fal mellett elsompolyogva, felfelé tekintve. Többen halkan beszélgettek, mások elnyomni próbálták a nevetést. Ketten, — Maga meg van bolondulva! — vágott szavába a márki hangosan, szintén élénk gesztusokkal. Megérett az őrültek házára! Ha még egyszer a világra jövök, magának is megmondom, Simoli Alfonz mester szeretnék lenni. — Helyes! — kiáltott a kanonok gúnyosan. — Ez tetszik nekem! — Jó éjszakát! Jó éjszakát! Ne gondoljatok rá. Holnap reggel elmegyek hozzájuk... És kilenc hónap múlva, jegyezd meg magadnak, hívjatok meg a keresztelőre ... A kanonok és én .. . csak mi ketten ... akkor még a Crimena consinera sem lesz szükséged. — Kisded társaság, vidám élet! — rekeszte be a társalgást a márki. Motta kikisérte őket az ajtóig, bensőleg megvigasztalódva a kanonok bókjaitól, aki nem győzte ismételni, hogy kitűnően végezte dolgát. — Kár, hogy nem jöttek el mind a meghívottak ! Meglátták volna, hogy maga olyan lakodalmat csapott, mint egy császár! Csudálom Sganzi asszonytól! Rubiera báróné is meg lett volna elégedve, ha látta volna, hogyan tiszteli maga az ő unokahúgát.. . hogy maga nem tartozik azok közé, akik még akkor is zsugoriskodnak, amikor nem volna szabad .. . bár nemsokára társak lesznek. — Hm, hm,—válaszolt Motta,aki e pillanatban bosszankodott a hiábavaló költségek miatt. — Addig még várhatunk egy darabig. Addig még sok víz foly le a híd alatt, amely már nincs meg . .. Mondja meg csak neki, a bárónénak. — Mit? Hogyan? Hát már befejezett tény! Ha társak lesznek. — Az én társaim ezek itt! — szólott Motta — zsebeire ütve. Nem szeretném, ha Rubiera bárónénak szégyenkeznie kellene amiatt, hogy én vagyok a társa... mondja meg csak neki ! (Folytatása következik.) Lapunk mai száma tíz oldal.