Budapesti Napló, 1903. december (8. évfolyam, 329-357. szám)

1903-12-01 / 329. szám

Budapest, 1903 Nyolcadik évfolyam. 329. szám. Kedd, december I Szerk­esztőség és kiadóhivatal: Kerepesi­ ut 25. Főszerkesztő: VÉSZI JÓZSEF. Felelős szerkesztő: BRAUN SÁNDOR. Kiadja: A SZERKESZTŐSÉG. Egész évre 28 k., (14), Vt évre 14 k., (7), 1/4 évre 7 k., (3.50), egy hónapra 2 k. 40 fillér, (1.20 frt). Egyes szám Budapesten 8, vidéken 10 fillér. Békés fordulat, Budapest, november 30. (V.) Az obstrukciós özönvíz sivár szem­határán ma keresztülrepült egy fehér galamb, olajággal a csőrében. Még nem ereszkedett le az obstrukciós gálya árbocára, csak meg­mutatta magát s aztán továbbszállt. De, úgy látszik, vissza akar térni, mihelyt hiheti, hogy el nem hessegetik. Vagyis: a mai napon elő­állott ismét a béke lehetősége. Váratlanul állott elő, mint amikor a gomolygó viharfelhők villámterhes kárpitján vékonyka rés támad s ezen keresztültör egy biztató napsugár. Örömmel is fogadta mindenki, aki visszadöb­ben a harc folytatásától s a folytatott harc rombolásaitól. Ijedten és zavarodottan csakis azok viselkedtek, akik a zivatar továbbdúlá­­sára építették reményeiket és számításaikat. Lehet, hogy a felhőkárpit ismét összevonódik s az idetévedt napsugár megint eltűnik, mint múló káprázatnak csillogása. De akkor is itt marad fontos tanulságul, hogy a békének egy tűnő percre feltámadt a lehetősége s hogy e biztatásnak valósággá válása csupán azon múlt, hogy egyesekben nem volt meg a bé­kére való hajlandóság. Akkor aztán ám jöjjön az elkerülhetetlen zivatar: megváltozott hely­zetet és más felelősségeket fog találni. Kossuth Ferenc volt az, aki a legheve­sebb ütközet közepette még egy végső kísér­letet tett a béke helyreállítására. Ma még megtehette, mert a házszabály épségén már esett ugyan csorba, de a szólásszabadságén még nem. A legnagyobb veszély tehát ma még elhárítható. A parlamenti szólásszabadság korlátlansága felett hajszálon függő pallos még nem zuhant le, még nem ejtett sebet, aggodalmakat ébresztett ugyan, de valóságos kárt még nem okozott. A nemzetnek ezt a legdrágább kincsét tehát még teljes épségben meg lehetne menteni, ha az utolsó órában az összecsapásra készülő két erőszak közé odaáll tiltó, kérlelő, engesztelő szavával a hazafias józanság s a kölcsönös békeszeretet. Ma még érdemes békét kötni a parlamenti szólásszabadság épsége érdekében, s ez a béke megér minden áldozatot, mert a nemzet eme nagy jogán ejtett minden csorba gyó­gyíthatatlan sebet ütne alkotmányos életün­kön. Ezt a veszedelmet akarta Kossuth elhá­rítani, midőn ma megtette szenzációs béke­ajánlatát. Szavait a küzdő táborok mind­egyikéhez intézte. Figyelmeztette mindkettejü­ket ama végzetes rombolásokra, amelyek a küzdelem továbbvitelének elkerülhetetlen kö­vetkezményei lennének. S felelőssé tette őket ama helyrehozhatatlan nemzeti kárért, amely e végső békés kísérlet meghiúsultából fakadna. Szavai mély hatást tettek minden oldalon. A kormánypárton is, amely láthatóan vissza­döbbent az erőszak ellen alkalmazandó erő­szak útján elérhető sikerektől. De az ellen­zék józanabb részén is, amely a fenyegető katasztrófa kiszámíthatatlan pusztításaiért a felelősséget nem akarná vállalni. Kossuth a már elért katonai vívmányo­kat elegendőknek tartja a harc beszünteté­sére, ha egyben intézményes biztosítékokat szerzünk arra nézve, hogy a parlamentariz­mus számára új erőforrások fognak megnyílni. A magyar vezényleti nyelv ügyének győzelme hatalmasan megedzett nemzeti akaratot s ki­vált igen erős parlamentarizmust feltételez. A mostanáig folyt politikai hadjárat megmutatta, a hadseregben és Ausztriában s legfőképpen a trón körül milyen elszánt és milyen szívós ellentállásba ütközik a véderő nemzeti re­formja. Azzal az ércfallal, amely ellenünk mered, nekünk is ércfalat kell szembeszeget­kosztümbe bujtatni tiltja az egészséges forma­érzék. Fényes Adolf kis gyűjteménye olyan, mintha az első kollekciójából kimaradt műveket küldte volna be. Megvan bennük a nagy művész­nek minden kiváló kvalitása, de nem az első kol­lekció darabjaiban megnyilvánuló első ihlettel. Más művész megélne ezekből a képekből, de Fényesnél nem egyebek ezek, mint fáradt ismétlései önmagá­nak. Még mindig várjuk ama nagy kompozíciókat, melyekhez ezek csak tanulmányokul szolgálnak. Mi legalább így szeretnők fölfogni a dolgot. A 61. és 62. számuak meggyőző erejű tájak, de a figurálisok itt-ott meszesedni kezdenek. Olgyay Ferenc készebb, gondosabb, mint egyébkor, s jobban belemélyed a tárgyába. S méretre is "kisebb. 89. és 93. számú tájképei gyönyörűek, poétikusok. Az oly rendkívüli gondossággal és ügyességgel megcsinált miniatűröknek, mint aminő a Kéméndy Jenő „A könyvtárban“ című kis képe, mindig lesznek amatőrjei és bámulói, bár inkább kuriózum, mint nagy művészet. Ujváry Ignác mintha ismét átalakulóban volna. Tisztázódik, leszűrődik. Rendkívül erős dolgokkal szerepel. 84. számú festménye (A rév) Turner világos szí­neiben ékes s technikája érdekes tanulmánytárgy, amennyiben megfordítva, azaz világosabban festi alá s különféle lazurokkal s bedörgölésekkel ad neki mélyebb szint, piszkot és levegőt. Magyar— Mannheimer Gusztáv nedvdus zöldjeit s immate­­riális világitó kékjeit messziről megismerni. Sajá­tos technikájával, mely teljesen kiválik környe­zetéből, ennek rajzával, mely épp oly kitűnő a hátravonuló részekben, mint a zsombékos előtér­ben, s finom érzékével, mely a legjelentékenyebb tájrészletben is meglátja a megkapót, minden tár­laton igaz gyönyörűséget szerez a közönségnek. Az idén nagyobbára apróbb tájképeket küldött, megmu­tatván rajtuk, hogy kis területen is lehet nagy művé­szetet kife­jteni s nem muszáj éppen apró, gyötrelmes pepecseléssel elnyomorítani a témát. Olyan olasz nünk: a demokratikus reform utján kiszélesí­tett népképviselet ércfalát. A mai magyar parla­­mentarizmus erőtlen, mert a nemzetnek csak igen csekély töredékét képviseli. Ezért nin­csen súlya szavának, ezért nincsen hatalma akaratának, ezért nincsen tekintélye felfelé, ezért merik legszívósabb küzdelmeit is fity­málni. Lenne csak erős a magyar parlament, tudnák csak a vezérkari irodákban s az udvarnál, hogy a magyar képviselőház aka­ratában csakugyan e nemzet millióinak ereje és elszántsága lüktet, majd felhagynának ki­hívó hencegéseikkel s ama konokságukkal, amelylyel minden nemzeti törekvésünket visszaverik. Az összeférhetetlenségi törvény és a kúriai bíráskodás csak kikotorta azt az al­kotmányos csatornát, amelyen át a választók akarata a parlamentbe ömlik. A népképvise­let ezzel csak tisztább lett, de erősebb nem, mert azon a keskeny csatornán csak néhány százezer választónak, de nem a szélesebb tár­sadalmi rétegekben elhelyezett nemzeti zömnek az akarata tud a parlamentbe jutni. Ki kell hát szélesíteni azt a medret, hogy bővebbben s na­gyobb erővel hömpölyögjön a magyar parlamen­­tarizmusba az igazi nemzet igazi akaratának ára­data. Az ilyen parlamentnek nem lesz többé szüksége rendkívüli eszközökre, hogy a ma­gyar nemzet jussát a hadseregben is érvénye­sítse. Az ilyen parlament tiszteletet fog paran­csolni felfelé s önérzetes fellépésével szem­ben el fog némulni minden dac, minden gőg, minden előítélet és minden hepciáskodás. A meddő küzdelem folytatása helyett egy sike­res új harc leglényegesebb előfeltételének megvalósítását sürgette Kossuth Ferenc, midőn ma ismét visszatért a választói jog reformjá­nak kérdésére s a békés kibontakozás elvi alapjául erre nézve kötelező és kielégítő nyi­latkozatot kért a miniszterelnöktől. tájat, mint a 73. számú, ez idő szerint egész Olaszországban nem produkálnak és az olasz vidék és levegő igazi karakterét még Dall’ Oca sem érezheti ki finomabban, mint ő. Katona Nán­dor kezd kijönni eddigi stílusából. Két tájképet küldött s e nem­ igaz, irizáló, opalizáló, de azért pompásan megcsinált képek után nem szabad megítélni az ő nagy kvalitásait. Keményfy Jenő arcképtanulmánya (232 ) nagyon rossz helyen függ s angolos, de különben kitűnő hatását rontja az üveg refleksze. Bájos leányarcképa (234.) folyton erősödő tudásnak s keresetlen, őszinte művészet­nek a terméke. Nagyot haladt a magyar művészet az utóbbi másfél évtized alatt, ha még Krasznay igen kiváló tájképei sem tesznek nagyobb hatást. Nem zsenialitással, de ritka talentummal megcsinált dolgok, főképp a 86. és 87. számú tájképek. A 233. számú (téli tájkép) meg egyenesen kitűnő. Zemplényi Tivadar a nyugodt modellfestést űzi rég kiforrott és megállapodott művészettel s szuverén rajztudással. Egy alak, két alak, nyugalmas csend­ben, meggondolt mozgásban vagy mozdulatlan­ságban. Szóval, nem invenciózus képek, hanem nyugodt beállítású modellek, kifogástalanul meg­csinálva. Szlányi Lajos holdas falusi házsorai a tárlat legszebb tájképei közé tartoznak s ennek dacára a művész a nagy átlagból mégsem tud kimenekedni. Mert, újra ismételjük, a ma­gyar tájképfestészetnek nagyon magas az át­lagos színvonala. Nehezebb lesz Szlányinak a hátralévő századik lépést megcsinálni, mint az eddigi kilencvenkilencet. Glatter Ármin 229( 231) apró arcképei rendkívül aprólékos, pon­tos, gondos, minden tekintetben kitűnő mun­kák. Bihari Sándort sem lehet vádolni valami nagy impetussal, de amit alkot (verőfény játéka, polgári nyugalommal kontemplálódó öreg pár, bucsusok) az mind kitűnő munka s nagy lelki rokonságban van Zemplényivel. Annyira egyforma 1.1 .. ...... .■» T Á R 0 A Téli tárlat. m A Budapesti Napló eredeti tárcája, Irta: Yartin, IL Kernstocke Károlynak egy finom kettős arc­képe mellett ki van állítva egy három modellt ábrázoló festménye is, melyet a be nem avatott­nak lehetetlen megértenie. Két felöltöztetett, hal­vány, szinte vilódzó arcú zsidó ifju mellett egy meztelen modell, mely félhomályban van s csak a térde környékére esik egy kevés, de annál in­tenzívebb világosság. Hogy a cím nem fedi azt a tartalmat, melyet a művész kifejezni akart, az bizonyos. Lehet, hogy csak puszta festészeti pro­bléma akar lenni, lehet azonban az is, hogy va­lami mélységes filozófiai experimentum, ellentétes felfogásoknak, irányoknak, világnézetnek az egy­más mellé állítása. Ha ez nem, hát akkor valami más. S mivel nem tudjuk, azt sem tudjuk, hogy mennyiben tudta a művész az általa kitűzött célt megvalósítani. Szeretjük hinni a legjobbat: ez a kép egy mély intelligenciájú és sejtelme­sen nagyot akaró művésznek a vajúdása, melyből talán egy új művészet, a holnap művészete fog kisarjadni. Boruth Andorról mi is csak azt mondhatjuk, amit mindenki szélté­ben mond róla, hogy tudniillik jobban Velasquez hatása alatt áll, mint kellene. Pompásan rajzol s a nagy spanyolnak tompa színeibe nagyszerűen beleéli magát. De ne akkor tegye ezt, mikor egy magyar főúri sarjat fest s staffázsul Krasznahorka várát használja, mert a magyar felvidéket s a magyar főurakat s a magyar művészetet spanyol Lapunk mai száma tizennyolc oldal.

Next