Budapesti Napló, 1904. január (9. évfolyam, 3-30. szám)

1904-01-03 / 3. szám

3. szám, Budapest, vasárnap BUDAPESTI NAPLÓ 1904. január 3. — Bonaparte Matild herceg­nő meghalt. Paris­ból táviratozzál, hogy Bonaparte Matild hercegnő, a Bonaparte-család legidősebb tagja ma délután meg­halt. A nyolcvannégy esztendős hercegnő december másodikén, amikor már gyöngélkedett, székét az ablakhoz tolatta s kitekintve az ablakon, gyönyörkö­dött a pompás téli napfényben. — Igazi auszteruitzi napfény — mondotta. Állapota ezután némileg javult, de néhány nap óta ismét válságosra fordult és ma délután csendesen elhunyt. — Sándor szerb király utolsó éjszakája. Hiteles történetét kaptuk a szerb trónváltozásnak, mely a történelem legborzalmasabb lapjai közé tartozik- különösen érdekesek a borzalmas éjsza­kának előzményei. Mark­ovics Cincár tábornok mi­niszterelnök néhány nappal a rémes éjszaka előtt megjelent a királynál és sürgősen azt a tanácsot adta neki, hogy váljon el a királynétól. — Ez az egyetlen kivezető útt felség, a mostani nehéz helyzetéből. Fontolja meg a dolgot. Csakis ezalatt a feltétel alatt bocsáthatom továbbra is szolgálataimat rendelkezésére. Tervem készen van. A királyné Franzensbadba megy, ahová különben is készül és nem tér vissza többé Szerbiába. — Elvesztette ön az eszét, tábornok? — volt a király felelete. Ennyit mondott el a miniszterelnök legkö­zelebbi meghittjeinek a királyinál való beszélge­tésből, melynek egy külföldi követ kihallgatása vetett véget. Június 10-én, a borzalmas éjszaka estéjén tíz órakor a konokba hívták a tábornokot. A ki­rály és a királyné még az asztalnál ültek és Naumovics szárnysegéd valami vidám történetkét mesélt el. A társaság rövid ideig még együtt volt, aztán a miniszterelnök és a belügyminiszter ma­radt a királynál. — Holnap, uraim, van a fordulója Milos herceg meggyilkoltatás­ának, —kezdte a király. Fi­gyelmessé akartam önöket tenni rá, hogy a re­kviemen r­észt veszek, tehát helyén volna, hogy megtegyék a szükséges óvóintézkedéseket. Ezt különösen neked köröm a telkedre Veljo. (Veljo Todorovics a borzalmas éjszakán véletlenségből életben maradt akkori belügyminiszter.) Ezeknél a szavaknál a király ismeretes gyanakvó pillantását rávetette a minszterelnökre. Gyanúja volt rá. A tábornok, aki ezt a pillantást észrevette, elmenőben ezeket a szavakat súgta oda a királynak: — Felség, lábam nem fogja többé küszö­bét átlépni! Három órára rá a királyi pár Markovics Cincár miniszterelnökkel együtt meg volt gyil­kolva. — Amerikai koszorú a szegedi Kossuth- szoborra. Szegedről táviratoztak, hogy az amerikai magyar munkások Pennsylvániából Polczner képvi­selőhöz koszorút küldöttek, hogy azt a Kossuth­­szoborra helyezze. A koszorút e hó 10-én helyezik a szoborra. — Egy óriási csatorna terve. A Balti-tengert a Földközi-tengerrel már régóta akarja az orosz kor­mány egy óriási csatornahálózattal összekötni. Leg­utóbb több tervezetet dolgoztak ki orosz mérnökök. Ezek között a legnagyobb eredménnyel a Berezina­­féle tervezet kecsegtetett és a hivatalos szakkörök erélyesen pártoltak is. Egy angol szaklap jelentése szerint azonban egy újabban készült tervezet háttérbe szorítja a Berezina-félét. Egy nagy amerikai szindi­kátus ajánlkozott az orosz kormánynak arra, hogy a két tenger között direkt csatornát készít. A csatorna 315 millló rubelbe kerülne­, holott az orosz mérnökök propozíciójának megvalósítása sokkal költségesebb. Az amerikai szindikátus tervének részleteit titokban tartják, de annyi bizonyos, hogy a csatorna széles­sége és mélysége nagy hajók közlekedését tenné lehetővé a Balti- és a Földközi tengeren és ennyiben gazdasági értéke mellett fontos stratégiai jelentősége is van. Hír szerint az orosz kormány legközelebb tárgyalásba bocsátkozik a csatorna ügyében az ame­rikai szindikátussal. — Az Állami Tisztviselők Országos Egyesü­lete e hónap­ 31-én délután 4 órakor tartja rendes évi közgyűlését a vármegyeház tanácsterm­ében. — Agyonütötte az apját. Nagy ribillió támadt az éjjel a Kis-Fuvaros­ utca 19. számú házban. Klénár János napszámos dulakodott mostohafiával, a huszon­négy éves Szuchy Istvánnal, aki szintén napszámban keresi kenyerét. Szuchyt eközben annyira elfogta dühe, hogy fejszét ragadott és agyonütötte mostoha­apját. Szuchyt az keserítette el, hogy mostohaapja rosszul bánt édesanyjával. — Az „Internationale1" komponistája. Francia­országban sem forradalmi dal már régóta a Marseillaise, hanem inkább csak himnusza a polgári köztársaság­nak, sőt az abban demokratikus és zsarnokellenes szövege ellenére valósággal a klerikálisok haroldba lett, akik a szerzetesek és apácák eltávolításának je­leneteivel éneklik. A szocialisztikus eszmék terjedé­sével azonban Franciaországban mind nagyobb jelen­tőséghez jut az Internationale és elnyomja Pouget de V­asle történelmi himnuszát. A francia munkásdalt két munkás csinálta. Pother, a nagy tehetségű proletár­poéta költötte, aki néhány évvel ezelőtt a legnagyobb nyomorúságban halt meg s a komponista, Pierre de Geyter is egyszerű munkás. Louis Lemet most érdekes részleteket közöl a Petit Republique­­ben Geyter életéből. 1843-ban született Gent-ben, mint egy gyármunkásnak a fia. Apja harmadfél frankot keresett naponkint s nyolc gyermeket kellett eltartania. Nyolc éves korában egy lillei szövő­gyárba került, ahol kilencórai munkával csak tíz centime-ot, később egy frankot keresett. Népiskolába nem­­járt, de esténként, pihenő órá­ban mohó tudás­­vágygyal mivelte ki magát. Tizenhatéves korában szép hangja révén bejutott a konzervatórium esti tanfolyamába, ahol napi munkája után énekelni ta­nult. Azonkívül több fúvó- és és vonós­ hangszeren is tanult, sőt meglehetős rajzoló talentuma is volt, amelynek birtokában a fafaragásra csaphatott át. A katonai szolgálattól megszabadulva, nagy hévvel ve­tette bele magát a szocialista agitációba. Különösen szakszervezeti mozgalmakban vett részt buzgón és a népdal ápolását is hangoztatta. 1888-ban a mos­tani lillei polgármester, Dob­ry egy kötet Pot­­tier-verset kölcsönzött neki, s felszó­­totta, hogy zenésítse meg az egyik költeményt. Geyter az Internationalet választotta. Legelőször az us­ág áru­sok ünnepségén még abban az évben énekel­ték el a dalt. Hatása rendkívüli volt. Lillében csak­hamar a munkások kedves dala lett, de a vállalkozók a fekete listára írták érte a komponistát. Öt évig egy­szerű asztalosmunkákkal tartotta fenn magát küzködve, s ezenközben csakhamar a francia és belga szocialis­ták párt­dala lett az Internationale. Anyagi haszna nem véd belőle Geyternek, de nem­ is akarta, hogy legyen. Éppen azért nem is fordult az írók­ és zene­szerzők egyesületéhez, hogy művét a szerzői jog oltalmától távoltartsa. 1902 ben Saint Denisbe ment ahol megint mint fafaragó munkálkodott. 1903-ban az a szerencsétlenség érte hogy egy fűrész mélyen bele­vágott a kezébe Azóta két ujját nem használhatja. Most nyomorúsággal küzd és feleségével és gyerme­kével elvtársai támogatására szorul. A civilizáció, vagy a ki­csinyes fontoskodás dia­dala-e, de az bizonyos, hogy a lacikonyhának halálát kell regisztrálnunk. A kereskedelmi minisztérium szi­gorú rendeletben a kifőzések csoportjába degradálja ezt a kedves vásári ismerősünket. A föld ezért to­vább fog ezután is forogni, s az is valószínű, hogy gyászlobogók sem lengnek majd a házakon, de ta­gadhatatlan, hogy sok sajnálkozással töröljük ki tuda­tunkból a lacikonyha kedves fogalmát. Értjük ugyan hogy ilyen boldog gazdag országban olyan jól rend­ben van már minden nagy dolog, hogy immár az ilyen apróságokra kerül a sor, de mi, részünkről szí­vesebben vettük volna, ha előbb a hortobágyi gé­­meskőutakat rendszabályozza meg az országboldogító gépezet. Miért rögtön a lacikonyha szellős, ponyva­­falaira csapott le a rendelet ? A nomád élet utolsó maradékának emlékét avval a melegséggel raktároz­zuk etnográfiai relikviáink közé, amely mindenkor megilleti a mártírokat. — Jövendő. Bródy Sándor kitűnő revüje e héten is gazdag tartalommal jelent meg. A Jövendő mai száma a következő cikkeket tartalmazza: —­ Széchenyi. — Szilágyi Dezső öröké. — Ambrus Zoltán: Góliáth. — Bródy Sándor: A király fia. — Erdős Renée: Kleopatra — Hermann Ottó: Az én édes­anyám­. — Rudyard Kipling : Beszélgetés egy benszülöttel. — Guy de Maupassant: Halálos szere­lem. — Kazár Emil: Budapest a hídjairól nézve. — L­ász Zoltán: Az örök női eszmény. — Tolstoi Leo: Háború és béke. — Lapokról. — Írókról. — Termé­szettudomány. — A soványitókurák bírálata. — A meteorok száma. — Véres verekedés. Az éjszaka az Illés- és Dugonics-utcák sarkán egy napszámosokból álló ré­szeg társaság összeverekedett. Verekedés közben Hav­­resecsik András napszámost úgy összeszurkálták, hogy haldokolva vitték a Rókus-kórházba A rendőrség a veszekedők kö­üt Gurka János, Gurka Simon, Mol­dauer Hermann és Stögel János napszámosokat letar­­tóztatta. — A katasztrófa után. Rettentő nagy színházi város ez a Chicago ! Aki nem hiszi, olvassa el azt a néhánysoros táviratot, amelyik tegnapi kelettel ma hozzánk érkezett. Semmi egyebet nem mond, csak ezt: Chicago, január 1. A polgármester elrende­te tizenkilenc színház bezárását, amelyeknek építése nem felel meg a színházlátogatók biztonságát célzó óvóinté­ze­déseknek. Hát nem óriási színházi város az, ahol csak olyan múzsahajlék is tizenkilenc akad így hirte­­lenében, amelyet be kelljen csukni, mert egy kicsit nem biztos benne a tisztelt szórakozó közön­ség testi épsége,élete. Pedig hát nyilvánvalóan olyan színház is található Chicagóban, amely megfelel , a színházlátogatók biztonságát célzó óvóintézke­­déseknek“. Hanem az mégis csak sajátságos, hogy tegnap még nem csukdosták így be a chi­cagói színházakat, ma meg már tizenkilenc is alkalmas arra, hogy a közönséget beléjük ne ereszszék s boldogtalan direktoraikat egy kicsit megugrassák. Különös, hogy a chicagói polgár­­mesternek tegnap még hályog volt a szemén, s csupa enyheség volt a kellő óvóintézkedések híján működő színházak irányában, ma már csupa tisztalátás és gyors, szigorú intézkedés. Hja, csakhogy a tegnap és ma közé belefurako­­dott lélekzetfojtogató irtózatosságával az Iroquois­­színház a maga páratlanul gyilkos méretű tűz­­katasztrófájával. Az ilyen tűzpokol magasba csapó lángjaival nincs a világnak az a polgármes­tere, akibe egyszerre szem, intézkedési buzgalom, meg más efféle hasznos holmi bele ne szökken­jen. A chicagói városi igazgatásnak is szüksége volt a maga Párisi Áruház-katasztrófájára. S hogy megkapta, hát szörnyen kedve támadt a gyors intézkedésre. Most Chicagóban is van meg­rendülés, ott is dermedez a vér az erekben. De majd múlik a döbbenet, majd lanyhul a borza­lom és elmosódik a gonosz emlék. És akkor tán még színház is lesz egyszer Chicagóban, amely a közönség biztonságát célzó óvintézkedések nél­kül szórakoztatja majd a művészetet kedvelő nagyokat és kicsinyeket. — A munkások panaszai. Szegény ember dol­gát boldog isten birja, — mondja az okos példabeszéd, ami úgy értelmezendő, hogy ha a szegény embernek baja akad, napestig szaladgálhat Ponciustól Pilátusig, de nem igen hallgatja meg más a jó istenen kívül. Csakhogy ez a legeslegfelsőbb fórum akármilyen nagy jóakarattal van is eltelve a gyöngék és ma­gukra hagyottak irányában, — amit a mező liliomát«­, kezdve, melyet ő ruház, a toprongyos proletárig, akit szintén ő ruház, mindenki érez — nem tarthat hivata­los órákat a különböző hivatalos bárokban, ahol a hi­vatalos urak mogorva arccal és ezekkel a szavakkal fogadják az ügyes bajos szegény embert: — Jöjjön máskor! Most nincs időm! S a szegény ember dolgát továbbra is boldog isten birja . . . Nyilván ez a siralmas állapot indít­hatta a kegyelmes kereskedelmi miniszter urat aki rende­ltet adott ki az iparhatóságoknak, amelyben megparancsolja, hogy a munkásoknak bárminő termé­szetű panaszai azonnal­ fogadják el, soronknül tárgyalják s azokat lehetőleg a panasz beadásának napján intézzék is el. Jó lesz, ha igy lesz s a kegyelmes miniszter ur parancsa nem marad meg írott malasztnak s a szegény munkásnép hálás lesz iránta, ha a nyomasztó bajával nem kell majd heteken át Poncinstól Pilátusig sza­ladgálnia a nélkül, hogy valaki meghallgatná. A Népkonyha Budán. Budán, a Döbrentey­ utca 31. számú itazban a minap nyílt meg a népkonyha, ahol 2­­ fillérért kapnak a szegények meleg ebédei. Jegyek a helyiségben Malek Lajos elnöknél kaphatók. — Takács Zoltán haldoklik. Az egyetemi ifjú­ság egykori demagóg vezére, dr. Takács Zoltán, mint Szegedről jelentik, az ottani Csillagbörtönben halálán van. Már régóta mutatkoztak Takács Zoltánon a tüdő­vész tünetei. Két éve, a budapesti büntetőtörvényszék fetárgyalásán már látszott rajta, hogy beteg. Legutóbb pénzhamisításért tudvalevőleg hétévi fegyházra ítélte a törvényszék Takács Zoltánt. Eleinte őrültséget szi­mulált, mikor így kórházba került, szökési kísérletet tett. De idejekorán észrevették a szándékát s mint­hogy a törvényszéki orvosok normálisnak mondották, a Csillagbörtönbe szállították, ahol most éli utolsó óráit. — Főispánból — ügyvéd. Nyitráról táviratoz­zék, hogy dr. Kramplin Viktor Nyitramegya volt fő­ispánja s volt pozsonyi főügyészhelyettes Pozsonyban legközelebb ügyvédi irodát nyit. Thuróczy Vilmos főispán beiktatása január hó 7-én lesz, mely alkalom­mal Vietorisz Miklós országgyűlési képviselő üdvözli e főispánt. A lacik uyha. 5 MOST JELENT MEG! ez ELSŐ ÖSSZEGYŰJTÖTT NÉPSZERŰ KIADÁS! is© ez ÁBRÁNYI EMIL KÖLTEMÉNYEI Ára diszkötésben, a költő arcképével 3 korona. Singer és Wolfner kiadása Bpest, Andrássy­ út 10.

Next