Budapesti Napló, 1904. február (9. évfolyam, 32-60. szám)
1904-02-01 / 32. szám
tt Budapest, hétfő BUDAPESTI NAPLÓ 1904. február 1. fis. szám. előtt, az utolsó órában még alkalmat kinál a magyar delegáció. És legalább egyszer azt mondhatnók, hogy történt valami Bécsben, ami nekünk jó... BELFÖLD Bánffy Dezső Debreczenben. Debreczenben ma történt a Bánffy-párt ünnepélyes megalakulása. A zászlóbontás ünnepére maga báró Bánffy Dezső is Debreczenbe utazott, ahol pártjelei nagy lelkesedéssel fogadták. Az alakuló közgyűlésen, amelyet gróf Degenfeld József pártelnök nyitott meg, háromezer ember vett részt. Képviselve volt a közgyűlésen a kolozsvári, deési, hunyadmegyei, torontáli és nyíregyházai Bánffy-párt is. Báró Bánffy Dezső a megnyitó beszédben arra emlékeztetett, hogy a ma náron Debreczenben hangzottöl az első szó, amely tiltakozott a nemzet jogainak fegadása ellen. A debreceni határozati javaslat alapján indult meg országszerte a törvényhatóságok nemzeti mozgalma. Ezen alaphoz kel váltig ragaszkodni. A mai helyzet nehéz. Belőle ki kell bontakozni nehogy talán a kormányunk veszélybe jusson De ez nem oly könnyű dolog, mert engedni a nemzeti jogok tekintetében nem szabad. (Lelkes éljenzés )Másfelől az alkotmányos élet gépezetét sem helyes megakasztani. Meddő küzdelemben fecséreli erejét a nemzet harminchét év óta ; a közjogi alap támadása és védelme körül folyik e küzdelem. Aleg kell tehát szüntetni a közjogi harcokat s a meglévő állapotok alapján kell megteremteni az egységes nemzeti államot, és pedg úgy a nemzeti fejődés, mint a gazdasági önállóság tekintetében. A pragmatica sanctio biztosította a magyar állam tejes független önállóságát s ezzel a nemzeti állam tovább ferjeszthetését. 1148-ban ezen az alapon rendeztük önálló belkormányzati helyzetünket, 1867-ben pedig szükségessé vált az Ausztriával való viszony rendezése. Az új pártnak programzaja abban áll, hogy a cs-iki kiegyezésnek teljes tartalmat kiván adni és ennek érvényesülésével akarja a magyar államot egységes magyar nemzetivé és gazdaságiig teljesen függetlenné tenni A 67-iki törvény erre megadja a módot, a katonai kérdésekben is. Nem elég a közjogi alapot védeni, hanem az kell, hogy építsünk rája és fejleszszük. Az önálló vámterületnek nem állja útját semmi törvényes akadály. Ezt kell tehát megvalósítani, mert a gazdaságilag független nemzet mindig erős. Az új pártalakulás át fogja alakítani a parlament hangulatát, ha a meglévő alapot nem támadjuk, hanem arra támaszkodva, építünk, így lehet rázkódtatások nélkül a nemzeti fejlődést biztosítani. Végül erőteljes szervezkedésre buzdítja híveit. Az új párt sürgeti a paritás jogcímén a nemzeti államnak a külképviseletben Ausztriával teljesen egyenlő jelentkezését, s ugyancsak a 67: XII. §-c. alapján a nemzeti oktatásnak a véderőben teljes érvényesülését, mégpedig úgy a tiszti oktatás, mint a legénységi kiképzés terén. A vezérlet és belszervezet nem fogatja magában a nyelvkérdés megoldását, a hadsereg nyelvének meghatározása nem haduri jog, hanem a törvényhozás joga. Követeli továbbá a választói jog tetemes kiterjesztését, a cenzus leszáltását, a poltikai jogoknak a munkásosztályra kiterjesztését, a választói jogot azonban a magyar nyelv leírásától akarja függővé tenni. Kívánja továbbá az adóreformot, a fogyasztási adók leszállítását. A dinasztia érdekében követelni kell a paritásnak megfelelő magyar udvartartást. A bizalmat a korona és a nemzet közt nem túlzott lojalitással, hanem a fejedelem őszinte fölvilágosításával lehet elérni. (Nagy éljenzés.). Tapasztalásból mondja, hogy bizonyos dolgokat célzatos ellenkezés miatt nem lehet elérni, mert egyes tényezők, akiknek a magyar államot kellene képviselni, a magyar állam elfedésére törekszenek. Végül újból szervezkedésre hívja föl a megjelenőket. (Hosszantartó éljenzés és taps.) Bánffy után dr. Tüdős János és Körösy Kálmán üdvözölök az új programot, majd a más városokból jött Bánffy-parti küldetségek vezérei szólaltak föl. Végül megalakult az új párt tisztikara. Elökké: gróf Degenfeld József, helyettes elnökké : Szabó Kálmán iparkamarai elnök, alelnökökké: Berger Jenő építész, Erős Lajos tanár, Pálffy Gábor birtokos, dr. Popper Alajos orvos és dr. Tüdős János ügyvéd, titkárokká: dr. Kőrözy Kámán ügyvéd, dr. Tüdős Kálmán orvos választottak meg. I Willi III OW MW más fordulatot vett volna, ha a végzetes percben amazok nem keresztezik útjukat. S hányszor zavarták meg álmaim nyugalmát: csipkefodraikkal, az illattal, mely azokból árad, a pillantásaikkal. Nem reszkettél meg soha pillantásaik Itatási alatt, Irma? Bűvös a szemük sugara, kábító a lehelletük, más a ruhájuk suhogása, más a kezük érintése, mint a mienké. A mindennapi élet gondjai, keservei nem támadják meg sem külsejüket, sem szellemüket, lelküket. Mindig képesek, mindig készek arra, hogy élvezzenek s élvezetet nyújtsanak. Csoda-e, hogy nem tud ellentállni a férfi? Rettegek tőlük.. . Nézd, Lenke kis leány, még számba sem vehető. És én már is aggódom a jövőjén. Ne nevess ki, borzadok a gondolattól, hogy őt is férjhez kell adnom, hogy valamikor ő is áldozata lesz egy olyan asszonynak, kivel mi becsületes nők nem mérkőzhetünk, mert felfogásunk, érzésünk nem engedi, hogy az ő fegyvereivel vívjunk. Odakinn csöngettek. A hangok elhallgattak. Kár. Lenke érezte, mily lázasan lüktet a vére, mint remegnek ajkai. A szobaleány vendéget jelentett. Istenem, ide fognak jönni. Lenke gyorsan és nesztelenül, mint a macska, osont ki az ebédlőből, suhant keresztül a sötét szobákon, egészen az utolsóig: ez az övé. Ott magára zárja az ajtót. Felcsavarja a villamos lámpát. A kékre festett, fehérbútoros szobácskát elönti a fény. A sarokban magas, keskeny tükör. Lenke lassan, de határozottan, mint az alvajáró, közeledik a tükörhöz. Előtte megáll. Szőke, göndör haját megaranyozza a fény, ragyogva veszi körül az ő lágyvonásu, fehér arcát, melynek ajkai vérpirosak s ha kissé nyilvák, mint most, kilátszik az apró, hegyes fogak fölött a rózsaszínű foghus. — Szép vagyok, — suttogja a leányka — de a szépség nem minden. Azok az asszonyok — Hogyan is mondta a mama ? „Bűvös a szemük sugara, szédítő a mosolyuk, más a ruhájuk, suhogása, más a kezük érintése, mint a miénk“... Kié? — A becsületes, erényes asszonyoké. — Értem. Akiknek komoly az érzésük és tiszták s erősek az elveik. Kiket legyőznek, diadalmas fölényes mosolylyal azok a hatalmas erős, ujjongó asszonyok, akik érdemesek az életre, mert élni tudnak! És a többiek? Nem tudnak élni, nem tudnak győzni, mert becsületesek? — Oh! A mama tévesen fogja föl a dolgot. A becsületes asszonyok a fonákját látják ennek a pernek. Nem tudom megmagyarázni,de érzem. — Még alig látszottam ki a földből, máris fiúval játszottam inkább, mint leánynyal. Iskolába is a szomszédok Palikája kísért el nap nap után. Később, amikor vizsgáztunk s a többi leány figyelemmel leste a tanító szavát, az én szemem lopva odakandikált a hallgatók közé s ha fiú pillantásával találkozott, kigyulladt az arcom. Másféle léptekkel mentem a tábla elé . . . Azóta, hogy kimaradtam az iskolából, alig beszélek valakivel. Elég baj, hogy a mama nem szereti a társaságot. — De a minap megérintette a kezem csuklóját a papa írnoka, a kis Babé György, és én éreztem, mint jut édes forrongásba a vérem s a tekintetem mint Spad oda — majdnem akaratom nélkül — a fiai arcára, és ő lesütötte a szemét . . . Akkor elcsodálkoztam. De azóta visszaidéztem emlékezetembe azt a jelenetet — s most tudom előre, milyen arckifejezéssel, mozdulattal lépek majd elébe, ha újra meglátom. Néha érzem, mint ébredeznek a lelkemben szunnyadó hatalmak, tudom, erőt fognak vonni rajtam — ők játszanak majd velem, nem én velük — ők fognak vezérelni.. . Hirtelen lehunytati szemét Lenke, a fejét hátravetette, táncolni kezdett. Eleinte lassan, ütemesen, hajlékony alakját sajátosan, de kecsesen ringatva, majd gyorsabban, egyre tüzesebben; karjait eg szilaj mozdulattal a feje fölé vetette, szemei, ajkai mosolyra nyíltak és egyszerre csak odaperdült a tükör elé és kipirult, szenvedélyes kifejezésű arca láttára halk, dallamos kacajra fakadt. — És engem fest a mama ! Szegény mama! Ha merném, megsúgnám neki: „Anyácskám, örülj ! Lesz, aki megboszul. Mert én meg tudok vívni azokal az asszonyokkal, élesebbak a fegyvereim, mint akármelyiké! Értem őket. Nyugtalanok, örökké éberek az érzékeik, sebesen kering a vérük, minden elvet, meggondolást elseper az árja, erőszakos, fékezhetetlen a vágyuk s azért nem lehetnek becsületes, erényes asszonyok!... Nini. Hát akkor én . . .. Nem gondolja végig. Hanyatt veti magát a pamlagon s a puha párnákba rejti titokzatos, sejtelmes mosolyát . . . Ismertem a kis Lenkét, a szüleit, a családja történetét. A minap követtem, hosszú darab után, mikor sétálni ment az angol misszel. S aztán megsúgta nekem e furcsa, e különös dolgokat az ebédlőajtó függönye s a leányszobácska'flüss' keskeny tükre. Az állami tisztviselők közgyűlése. — A Budapesti Napló tudósítójától. — Budapest, január 31. Az Állami Tisztviselők Országos Egyesülete vasárnap délután 4 órakor tartotta rendes évi közgyűlését a vármegyeház nagytermében. A közgyűlést Vörös László elnök nyitotta meg, s miután határotképesnek mondotta a közgyűlést, felolvasták az egyesület múlt évi tevékenységéről szóló jelentést. E jelentés szerint az egyesület egész esztendei tevékenységét a fizetésjavítás kérdése foglalta le. Elmonda a jelentés mi történt ebben az ügyben a kormány részéről, kiemeli a visszavont javaslat sáréves intézkedéseit és hangsúlyozza, hogy a fietés póték törvénye sem tudta lecsendesíteni az országszerte mutakozó izgatottságot. Különösen sérelmes e törvényben az, hogy a XI—VI. fizetési osztályokban az első fizetési fokozatnak megfelelő pótlékok nem adattak ki s ezáltal éppen a hosszú idő óta szolgáló, többnyire családos tisztviselők szenvedek anyagi sérelmet. A választmány a mai közgyűlésen indítványt nyújt be amelybe sorolja a sérelmeket és kérni tudja a kormányt, hogy a végeges rendezés alkalmával azokat orvosolja. A jelentésben érdekes adat az, hogy az egyesületnek a múlt év végéig 324 közvetlen és 103 közvetett tagja volt. A jelentés körül megindult vitát Juhász Ödön nyitotta meg. Keményen kritizáta az elnökség eljárását, azt okolva azért, hogy a fizetésrendezésről szóló javaslat lekerült a napirendről. Vörös László elnök: Nem került le. Juhász Ödön azután köszönetét fejezi ki gróf Batthyány Tivadarnak az állami tisztviselők érdekében a képviselőházban mondott beszédéért, (Felkiáltások : Éljen Batthyány !) amelyet szinte Vörös László elnöknek kellett volna elmondani. (Derültség.) Hibáztatja, hogy a függetlenségi és 48-as párt a rendkívüli parlamenti fegyverekkel való felhagyás feltételei közé a Széll-féle fizetésrendezési javaslat változatlan fenntartását fel nem veszi. Az elnökség intézkedései őt nem eégítik ki és ezért az évi jelentést tudomásul nem veszi. (Eonzus.) Szilágyi József: Támadja a vezetőséget azért, hogy a fizetéspótlákról szóló törvényjavaslat kiáltó igazságtalanságait teljes energiával megszüntetni nem igyekezett, pedig az a javaslat — mely most már törvény — egészen elnyomja a kisebb javadalmazású tisztviselőket a nagyobb javadalmazásúak előnyére. Nem viseltetik bizalommal az elnökség iránt és ezért a jelentést nem veszi tudomásul Benedek Sándor alelnök, a közigazgatósági bíróság ítélőbírája hangsúlyozza, hogy a választmány megtett mindent, amit csak tehetett. A parlamenthez nem kordált, mert a parlamentnek minden pártja helyeselte Tisza miniszterelnöknek álláspontját, hogy egyszerre akarja rendezni az állami és megyei tisztviselők fizetését. Tisza azonban tovább ment, amennyiben benyújtotta a fizetéspótlékról szóló törvényjavaslatot és ma már 14 millió korona ki is lett fizetve. Az új rendszerben sérelem kétségtelenül van a kisebb javadalma ásó tisztviselőkre, amelynek orvoslása végett kérvénynyel is fordulnak a kormányhoz és Szilágyi József felszólalása után a közgyűlés az évi jelentést tudomásul vett. Miután minden irányban megadták a felmentvényt a pénztárnoknak, ellenőrnek és a számvizsgálóknak és elfogadták a jövő évi költségelőirányzatot a benyújtott indítványokat tárgyalták. Elsőnek dr. Bíró Bertalan terjesztette elő az igazgató-választmánynak a kormányhoz intézendő felirat-tervezetét és kérelmét melyet a közgyűlés változatlanul elfogadott. A felirat arra kéri a kormányt: 1. Hogy a végleges rendezésnél az országos kongresszus memorandumában kiejtett kivánatnakat fogadja el zsinórmértékül, vagy legalább a Ház asztalán fekvő törvényjavaslatban foglalt méreteket tartsa fenn, és hogy intézkedjék a kormány abban az irányban, hogy e törvényjavaslatban foglalt fizetési fokozatok és kárpótlékok rendszeresültesenek és hogy ezen intézkedés az 1903. év január hó elejétől visszaható erővel bírjon. (Zajos éljenzés.) Az igazgatóválasztmány ez előterjesztésében, amely Benedek Sándor munkája, többen szóltak mindannyian elismerést szavazva a kiváló munkálatért és a közgyűlés azt egyhangúlag magáévá tette. Szilágyi József indtványozza hogy az egyesület sürgősen hívjon össze országos kongresszust és abból egy monstre küldöttséget küld,ha ő felségéhez, a kormányhoz és a törvényhozás elnökeihez, mely kérje őket, hogy a fietésrendezési javaslatban — az osztrákhoz hasonlóan — az 1600 koronás minimum vetessék fel, továbbá küldöttség keresse fel a függetlenségi és 48-as pártot, hogy hárítsa el azon hátrányokat, melyek az obstrukció folytán érik az állami tisztviselőket. Az indítványt a közgyűlés elvetette. Kabisz Ferenc kultuszminiszteri osztálytanácsos azt indítványozta, hogy az állam és törvényhatósági tisztviselőknek a budapesti és kolozsvári főiskolákban a Budapesti Napló szakkiadóhivatala Muzeum-körút 18. sz. a. (Takarékpénztári építtet) vai