Budapesti Napló, 1904. december (9. évfolyam, 332-360. szám)

1904-12-01 / 332. szám

Budapest, 1904. Kilencedik évfolyam, 332. szám. Csütörtök, december . Szerkesztőség: V., Honvéd-utcza 10. szám. Kiadóhivatal: V. kéri Nádor-utcza 84. szám. Szerkesztőségi telefon: 35— 85 Felelős szerkesztő: VESZI JÓZSEF KABOS EDE Igazgató: HERTHKA LOTHÁR Egész évre 14 kor., V­* évre 7 kor., V* évre 7 kor, 50 fillér, egy hónapra 1 kor. 20 fillér. Egyes szám Budapesten és a vidéken 4 fillér, —------­-------- ---------|----------------- ^ Kayában. (v.) Hogy kátyúban vagyunk, az bizonyos. Kik ? A kormány is, a többség is, az ellenzék is. Benne vagyunk mind­nyájan: szőröstül-bőröstül az egész or­szág. November 18-áig csupán a kor­mány és a többség volt kátyúban: véd­telenül állott szemközt a minduntalan megújuló obstinkcióval. A november 18-iki fordulat aztán belevitte a kátyú­ba az ellenzék szekerét is: jogszegéssel fosztották meg, de megfosztották a jogszegés folytonos gyakorlásának lehe­tőségétől. A többség ezen akcióját nem szépíti senki: az erőszak — mindhiába — erőszak marad. Igaz másfelől, hogy van igazolt erőszak is. Ennek az esete akkor következik be, ha erő­szakkal hiúsítjuk meg a másoknak ellenünk érvé­nyesített erőszakát. A Dániel Gábor­­fél­e indítványt különböző népgyűléseken betörésnek mondották. A hasonlat nem rossz. A többség csakugyan betört az obstrukció. . hajlékába, visszahozta onnan a szintén betörés utján tőle el­hurcolt parlamenti hatalmat s magával vitte, hogy ezután biztosságban élhes­sen, az ellene alkalmazott­ betörőszer­­számokat is. Az ellenzék pedhe­ koalí­cióra lépett, hogy visszakövetelje ha már nem is a tőle elvitt, zsákmányt, de leg­alább — a szerszámait. A képletes beszéd fonalát elmetsz­ve, állapítsuk meg újból, hogy magát a házszabályrevíziót az ellenzék többe­t­ nem utasítja vissza.Azt mondja, hogy mihelyt helyreáll a jogfolytonosság, nem támaszt többé akadályt a házsza­bály módosítása ellen; csupán azt köti ki, hogy ez a módosítás ne érintse a szó­lásszabadságot. Ilyen házszabályra víziót elfogadhatónak, sőt kívánatosnak mon­danak a kilépettek is. Tisza István pe­dig számtalanszor megmondta, hogy ő sem gondol a klotúr semmiféle formájá­ra s hogy a revízió után is megmarad a lehetősége minden javaslat agyonbeszé­­lésének, még a rendes évi újonc jutalék agyonbeszélésének is. E ponton tehát megvan immár a teljes összhang az el­lenzék, a kilépettek és a kormányelnök között. Pedig ez­ a pont volna tán a fődolog, ugy­e­bár? Látnivaló, hogy a fő dologra nézve a helyzet lényegesen megváltozott. Ama bizonyos parlamenti csíny napjáig csupán a kormány s a többség akarta, a revíziót. Ma már az ellenzék is akarja­. És akarja ugyanolyan mértékben, mint Tisza­ István. Mert­­hajlandó a technikai obstrukciót meg­nehezíteni és a­ költségvetési vitát sza­bályozni. Hát a kormány szándéka is ugyanez. Vitás a két tábor között csak az elnöki hatalom foganatossá tétele már rad, de itt sem az elv, hanem csak a mérték. Arról pedig, ha minden egyeben már túl volnánk, bizton hiszszük, hogy lehetne mindkét féllel okosan beszélni. Ennyiben tehát határozottan és lényege­sen javult a helyzet. Ám az ellenzék a jogfolytonosság tetejébe még valami kis ráadást is követel: a Tisza István fejét. Ha ezt megkapja, szent a­ béke huszon­négy óra alatt. A kérdés ennélfogva­ immár arra redukálódott, hogy Tisza István mihez ragaszkodik jobban: a sa­ját fejéhez-e vagy a házszabály kényel­mes és békés revíziójához­? De maga a revízió bizonyosan meglesz: vagy a Tisza-kabinet árán az ellenzék ujjongó hozzájárulásával vagy pedig ezen ár nél­kül, nyilván borzasztó újabb harcok után. A jövendőbe senki sem lát bele s te­hát annak, hogy e két eshetőség közül melyik fog bekövetkezni, ma még nincs megmondhatója. De a tény maga fenn­marad s az esetleges küzdelmek legerő­sebb hulámzajlása közben sem fog alá­­­m­erülni, hogy Tisza István utódának szives készséggel akarta a koalíció a házszabály szigorítását megajánlani.­ Az ellenzék okadatolása az, hogy a szólás­szabadság hóhérjának pusztulnia, kell. Jó, tehát más hóhérnak igenis kiszolgál­tatják a­ szólásszabadságot. Álláspont­­nak ez is álláspont. De vájjon akad-e publikum, amely belevihető abba­ a­ gon­dolkodásba-, hogy ugyanés­, a revízió, ha Tisza, csinálja, a szólásszabadság legyil­­kolását jelenik de ha­ bárki más csinálja* TÁRCA Politikai mesék. ' — A Budapesti Napló eredeti tárcája. —* A kakas és a denevér. Tenyérnyi fehér folt ütközik keresztül az ég fekete kárpitján. Erőszakos fehér folt. A levegő frissen áramlik és jókedvűen cibálja az alvó­ fák üstökét, lusta kölykök, ébred­. A denevér fázva, remegve száll az éb­­redő kakas közelébe. ,— Szövetkezzünk, barátom! ,— Én veled ? És én barátod . — Barátommá tesz a közös veszedelem és szövetkezned kell velem. — Hol van az a közös veszedelem? A denevér babonás remegéssel mutat az udvarosodó fehér foltra az égen. — Ott van. A bajnak A kakas ég felé nyújtogatja a nyakát, harsány diadalkiáltást hallat és elá­rad hangja, iránt a himnuszé. —• Rejtőzzél odúdba, Ezerén esétlen! Igaz, • m­ind akettfen • várjuk a hajnalt, de reszketve te és ujjongva én. Te félsz a, hajnaltól, mert élet­ az sokaiknak és halál neked, én hirdetem a haj­nalt, noha semmi az nekem, de élet az egész vi­­lágnak. Te elbújsz a hajnal elől, én elébe kül­döm ujjongó hangomat. Te hajnalfért» vagy, én hajnalváró, te denevér, én kakas — nem szövetkezhetünk mi, ha ugyanazt várjuk is. ---------------De azért a Kossuth-kakas szövetkezik a Rakovszky-denevérrel. S az a má­sik a mese, ez pedig a valóság. A Podmaiczky legyei. Az öreg Podmaniczkyról mesélik. Egy­szer betévedt valami kisebb korcsmába levest rendelt. Hozzák a levesét s volt benne egy légy. Nem szólt az öreg báró semmit. Hozzák a busz paradicsom-mártással s volt a mártás­ban két légy­. Akkor Podmaniczky odahivatta a pin­cért. — Kedves barátom — mondta szelíden. Én elismerem, hogy nincs jogom a panaszra, ha többet kapok, mint amennyit rendeltem. De talán tehetne nekem egy szívességet. A végén, ön mégsem tudhatja a gusztusomat és ugy­e, hogy szeretne a kedvemben járni? Nos hát ön nem tudhatja, hogy egy légygyel szeretem-e a levest és kettővel a mártást. Hátha én két légygyel szeretem a levest és csak egy légygyel a mártást? Arra kérem tehát, kedves barátom, kegyeskedjék nekem külön koz®­­a1 levest, bü­­lön a mártást és külön a legyeket. .. keverést bízza rám! ------— —. Csak úgy gondolom, hogy a választóközönség nem fog-e tiltakozni a szö­vetkezett ellenzéki korcorna pincéjének önké­nye ellen! A választók is azt mondhatják:­— Az úr elvégre nem emerheti a gusz­tusunkat! Hozza nekünk külön a függetlenségi elveket, külön a hatvanheteseket és egészen külön tányéron a reakciós legyeket. A keverést­ bizza ránk! A patkányok. Az emberek a parton öeszecsapnn­­k kezeiket. — Nini, csoda! Körülbelül egy tengeri mértföldnyire lát­­szott a hajó a tengeren. És villámgrorsan­­bo­­csájtották le a mentőcsolnakot , villám,piro­san menekültek az­­ emberek. S. a parti nézők, akik a kultúra áldásaitól csak a közmondások ragadós bölcseségét kapták, nem győzték cso­dálni, hogy a sülyedő hajóról nem a patkányok menekülnek először, sőt a patkányok egyáltalán nem menekülnek, hanem maradnak. S a partlakók képzeletben látták a nagy patkány­ népgyűlés lefolyását. Egy öreg patkány-agitátor felugrik vak­um hordóra, vagy mire s ,mialatt a megriadt patkányok már millió nyilason akarnak men©ö­kölni, egyszerre rájuk kiálts

Next