Budapesti Orvosi Újság Mellékletei, 1912
Fürdő- és vizgyógyászat - 1912-11-28 / 4. szám
4. szám. A Budapesti Orvosi Újság 48. számának melléklete. 1912. november 28. FÜRDŐ- ÉS VIZGYÓGYÁSZAT szerkesztik: BOSÁNYI BÉLA DR és DALMADY ZOLTÁN DR-kir. tanácsos, a szék. röv. Sáros gyógyfürdő igazgató főorvosa, egyet. tanársegéd. MEGJELENIK ÉVENKÉNT NÉGYSZER. Tartalom. Eredeti közlemény. Dalmady Zoltán dr.: Az ásványvizek hydrogénsuperoxyd bontó képességéről. Strassier Alajos dr.: A belső betegségek vízzel gyógyításának alapelvei. Referátumok. A Basedow-kór hydrotherapiája. — A hydrotherapia a szemészetben. A physikális therapiáról. — Balneológia és klimatológia. Lapszemlék. Borogatások és bepakkolások tengervízzel. — A gégetuberculosis kezelése magas hegyek éghajlatában. — Vizsgálatok az urobilin- és húgysavkiválasztásban rövid tartamú hideghatások nyomán beálló változásokról. — Az alkalikus és radium tartalmi vizek hatása egészséges és köszvényes emberek nitrogenforgalmára. A tüdőtuberculosis hydrotherapiás kezeléséről. — Lokális beavatkozások hatása a vérre. Ideges gyomorbajok hidegvízkezelése. A heliotherapia kérdéséhez. A fénynyel gyógyításnak új módja. Eredeti közlemények. Az ásványvizek hydrogénsuperoxyd bontó képességéről. Irta: Dalmady Zoltán dr. Régi tapasztalás, messze a tudományos kutatás előtti időkből származó megfigyelés, hogy a legtöbb ásványvíz kevésbbé jó hatású, ha palaczkozott, raktáron állott vizet otthon végzett kúrában használtunk, mint ha a beteg a forráshoz megy s a föld titokzatos mélyéből frissen előbugygyanú vizet a helyszínen fogyasztja. Mint ahogy az anyatejet többre becsüljük a mesterséges pótlószereknél, mint a hogy a friss eledelt jobban szeretjük a konserv áránál, azonképpen előnyben részesítjük a friss ásványvizet a kereskedelemben lévő állott ásványvíz fölött, de míg a tej, a konserv és más hasonlók esetében tudásunkat kielégíti azon különbségek ismerete, melyeket a bakteriológiai és chemiai vizsgálatok adatai nyújtottak, addig az ásványvizek friss és palaczkozott volta közötti különbség mind a mai napig élénken kutatott, kielégítően meg nem oldott probléma. Az ásványvizek chemiai összetételének kutatását nyomon követte a synthetikus ásványvízkészítés megpróbálása (Jedlik Ányos) s csakhamar a kiábrándulás. A synthetikus víz nem vált be: nem vált be még akkor sem, ha a leggondosabban utánozta is az eredeti összetételét. Az orvosi megfigyelés arra vallott, hogy a vizek hatása nem felel meg a bennük oldott anyagok külön-külön ismert és kombinálnak gondolt hatásának. Az ásványvizeknek iparszerű forgalomba hozásakor pedig úgy a laikus észlelő, mint a klinikus arra a meggyőződésre jutott, hogy még a híres vizek is gyengébb hatásúak, sőt hatástalanok, ha nem a forrásnál, hanem a betegszobában kerülnek alkalmazásra. A probléma tehát adva van: miért más hatású a forrásnál élvezett ásványvíz, mint annak konservált alakja, vagy mesterséges surrogatuma ? Elméletek egész sora igyekezett választ adni a fölvetett kérdésre. Than Károlynak a balneológiában, illetőleg a krenotherapiában korszakot alkotó kezdeményezése, hogy a vizek összetételét nem az egyenértékek nyomán kikalkulált vegyületekben, de az ionok szerint kell feltüntetni, mert ez az egyetlen önkényességtől mentes elemzés, s ez felel meg annak a ténynek, hogy a vízben a sók javarésze dissociált állapotban van, fölhívta a figyelmet az ionok hatásának elemzésére, s bár ma az egész pharmakotherapiában uralkodó irányelvvé vált, az ásványvizek hatásmódjának jelzett különbségét nem oldotta meg. Tudjuk azt is, hogy a palackozott vizekben a vegyületek egész sora szenved változást. A szénsav elillanása, baktériumok hatása, s más körülmények, a vas, mangan, arsén, kovasav, jód stb. vegyületek lecsapódására, vagy átalakulására vezetnek, de ez az átalakulás épp úgy nem magyarázza meg a hatásváltozást, mint a forrásvíz chemiai elemzése a hatást. Ha a chemiai kutatás nem ígért eredményt, a physikai tulajdonságok felé fordult az érdeklődés, s az osmosis-nyomásviszonyok élettani fontosságának fölismerésével valóban bővült krenotherapiai megértésünk, de a források nemzőjét még ez sem leplezte le. Jött a rádium. Az emberek ezrei szent áhítattal itták a 116,000 Voltos vizet, vakon bízva ennek szörnyű erejében, hiszen a villamos világítás árama pedig az agyoncsaphatja az embert, csak rongyos 110 Volt. Az üzleti szellem szította a tüzet, a fürdők vagyonokat áldozva mérették forrásaik emanatio-tartalmát, s a piaczot elárasztotta nem egy laza lelkiismeretű gyár kétes értékű „radiumos“ vízzel, hirdetve, hogy fölösleges már minden fürdőkúra, hiszen a gyógyító forrásvíz megtalált hatóanyaga pontos adagokban potom néhány koronákért otthon élvezhető. Az ilyen fajtájú radium- és emanatiotherápia már megbukottnak tekinthető. Kitűnt, hogy a megfigyelések nagy része túlnyomóan becsületes tévedés; kitűnt, hogy az ásványvizek értéke még ott sem áll arányban a radioaktív képességgel, ahol éppen az emanatiónak tulajdonítottak gyógyító hatást. (Köszvény, rheuma stb.) Igaz, hogy a radioaktivitás dolgában nagy a különbség a friss és a palaczkozott víz között, de éppen ez a példa mutatja, hogy a kimutatható különbségeket nem szabad gondos és speciális kutatás nélkül a szóban forgó probléma megoldásának tekinteni. Az ásványvizek kutatásának iránya mindenkor mint finom műszer jelzi az exakt természettudományokban érvényesülő áramlatokat. Természetes, hogy legújabban a colloidok kutatása kezd homloktérbe jutni. Tudjuk már régen, hogy colloidok vannak az ásványvizekben. Loutry már 1875-ben kimutatja — dialysis segítségével — a colloidok jelenlétét, s újabban a colloidok kölcsönös kicsapása (Salignat és Comagne), ultramikroskopos vizsgálat (Dániel) s a katalyiáló képesség kimutatása útján vannak bizonyítékaink arra, hogy az ásványvizek colloidokat tartalmaznak. Speciálisan az utóbbi eljáráshoz, az ásványvizek hydrogénsuperoxyd bontó képességének megítéléséhez volna néhány szavam. Az ásványvizek H2O2 bontó képességét először Glenard vizsgálja Vichy vizein. Kimutatja, hogy Vichy minden vize katalysál, kivéve a „Celestin“-t. Utána Krieg vizsgálja meg a németországi és ausztriai vizek egész sorát. Vizsgálataiból kiderül, hogy igen sok friss ásványvíz katalysál; ez a képesség már 24 órai állás után elvész. Forralásra a katalysáló képesség sokszor visszatér, sőt olyan vízben is megjelenik, melynek eredetileg H2O2 bontóképessége nem volt. A forralt víz szűrése, papirosszűrőn, fokozza a bontóképességet, míg a Chamberlain-szűrőn átszívott folyadékban nincsenek katalyiáló anyagok.