Budapesti Orvosi Újság, 1914. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1914-07-02 / 27. szám
356 BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1914. 27. szám. és salvarsan combinatiójában a maximálisan hatványozott therapiás effektus vehető fel. A syphilisnek óriási elterjedtségénél fogva a szegényebb néposztályban, amelynél a salvarsan kiterjedt alkalmazása, már annak magas áránál fogva is, egyelőre, sajnos, kivihetetlen, a therapeutának kötelességszerű törekvése, hogy további lehetőségek kigondolásával az intensív kúra kivihetőségét kialakítsa. Az organikus aliphatikus higany-arsen-praeparatumok (enesol stb.) szinte drágák ahhoz, hogy a szegény- és pénztári praxisban kiterjedt alkalmazást nyerjenek. E végből oly irányban kísérleteztünk az ismert antiluetikumokat: higanyt, arsent, jodot egyszerű anorganikus combinatióval egyesítsük, hogy ilyképpen ezeknek „egy ütésben" való adagolásával combinatiós therapiát létesítsünk. Az oldatok, melyek könnyen és olcsón nagy arányban előállíthatók, a három egyirányú gyógyanyagot tartalmazzák, melyek egymást specifikus hatásukban hatványozzák. A kiindulási pontot a már évszázad óta ismeretes liquor hydrosodalis arsenici et hydrargyri Donawani képezte, amelyet Ricord, Colles, Taylor és mások a XIX. század első felében sokszorosan alkalmaztak és ajánlottak. HgJ 2 JK és AsJo sókból, amelyek Merck révén is be, N N szerezhetők, egy-egy()(), N , N 20 és 10 oldatot állítottunk elő. (HgAsJoK). Mindkét említett só savanyú oldatban dissociál, HJ keletkezik. A két „Puffer“ keverése által a dissotiatiót visszaszorítjuk, utóbbinak további visszaszorítását a fentnevezett oldatokhoz megfelelőleg 0'28, 0'56, T4 és 2'8 cm3 40°/o-os NaOH-oldatnak 100 cm8-re való hozzáadásával értük el. A resultáló oldatok egész gyengén alkalikusak és nevezetes tulajdonságuk, hogy (serum) fehérjét még nyomokban sem csapnak ki, tetszőleges feles mennyiségben adva sem. Az oldat baktericid ereje a mellett a sublimatéval vetekszik. Az oldatok előállítása. Rendesen az oldatot 250 cml mennyiségben állítottuk elő, tehát a II. és III. oszlopban feltüntetett sómennyiségek negyedrészét használtuk. A 40%-os NaOH-oldat megfelelő mennyiségét egy 1/io cnv’-re osztott pipettával utána mértük. Ezen oldatokat eddigelé 30, a legkülönbözőbb stádiumban levő luesesnél alkalmaztuk, anélkül, hogy káros hatást észlelhet- tünk volna. Két kilós házinyúl 2 cm3, 8 kilós kutya 8 cm3 oldatot is kár nélkül elbírt izom közé adva. Nagyobb anyagok alkalmazásánál a kísérleti állatok haemorrhagiás nephritisben betegedtek meg. N . Felnőtteknél rendesen mn és oldatot alkalmaztunk 1—2 20 50 köbcentiméter mennyiségben a farizmokba vagy subcutan. Intravénás alkalmazással is próbálkoztunk néhányszor. Gyermekeknél a gyengébb N 100 oldat alkalmazandó. Ily módon 2—5 napi időközökben kényelmesen adagoltuk az alaphatikus Hg- és As-készítményekkel (enesol, asurol, embarin stb.) adagolt szokásos hatómennyiségeket. Például a N vizelet nap-nap után való kontrollja mellett oldatból 2 cnv’-t 20-szor egymás után adagoltunk, vagyis 40 napi kúra alatt 40 cgr. Hg-t, 16 cgr. As és T69 gr. jódot. Az eddigelé általunk kezelt relative kisszámú eset kapcsán természetesen semmiképpen sem kívánunk a részünkről inaugurált eljárás használhatóságáról vagy czélszerűségéről végleges ítéletet formálni. A lueses tüneteknek főleg friss esetekben való gyors visszafejlődését, a Wassermann-reactio prompt eltűnését illető tapasztalataink mindenesetre a mellett látszanak érvelni. A további csak nagyobb anyagon végezett gyógykísérleti sorozatból foghat kialakulni. Ezen előzetes közleménynyel egyelőre csak az a czélunk, hogy az érdekelt kartársaknak az eljárást esetleges kipróbálásra átutaljuk. Gr. HgJalK 1 L. Aq. D. Gr. AsJ3 lL.Aq.D. -f- cm3 40°/o Hg-As-J NaOH 100 cm3 tartalom 1 cm3-ben N 100 6T9 j 4-54 0-28 2 mgr. 0-8 mgr. 8 mgr. N 50 ' 12-38 908 0-50 4 mgr. T5 mgr. 16 mgr. N 20 30-5I 227 1-4 1 cgr. 4 mgr. 4 cgr. N • 10 61-9 45-4 2-8 2 cgr. 8 mgr. 8 cgr. A csecsemők emésztési zavarainak diaetetikus gyógykezeléséről. (Továbbképző előadás.) Irta : Kovács Bertalan dr., Nagyvárad. Nehéz feladatot tűztem ki magamnak, a midőn a csecsemők emésztési zavarainak diaetetikus gyógykezeléséről a mai felfogást híven visszatükröztető ismertetést óhajtok nyújtani. A csecsemőkori pathologia egy olyan fejezetéből szakítok ki részleteket, mely ma a tudományos discussio előterében áll, ahol napról-napra újabb tudományos vizsgálatok és az ezekből leszűrt eredmények járulnak hozzá az eszmék tisztázásához, ahol az ellenkező nézőpontok megütköznek és a nézetek még sok tekintetben forrongásban vannak. Másrészről azonban a csecsemőpathologiának éppen ezen fejezete az, mely az utolsó évek alatt egy alig képzelt fejlődést ért el, mely az eddigi ingatag alap helyett ma már egy számos vizsgálat és megfigyelés által támogatott biztos hasison épült fel. Fundamentális változás állt be az emésztési zavarok aetiológiájának mai és az ezelőtti kór felfogása között, és ezen új nézőpont a gyakorlati therápia irányát is gyökeresen megváltoztatta. Azon újabb nagyjelentőségű vizsgálatok, melyek a csecsemők emésztési zavarainak pathogenesisét tisztázták, egyszersmind a gyakorlati therápiát is új, nagyjelentőségű, értékes vívmányokkal gazdagították. Nem lehet itt célom, erre különben a rendelkezésemre álló rövid idő sem elegendő, hogy a csecsemők emésztési zavarainak gyógykezeléséről részletekbe hatoló, kimerítő ismertetést nyújtsak. Feladatomat már megoldottnak fogom tekinteni, ha azon alapelveket sikerül kellően jellemeznem, melyek szerint ma a csecsemők emésztési zavarainak gyógyítását végezzük. Ezen alapelvek ismerete egyrészt fogalmat fog nyújtani a diaetetikus therápia mai állásáról, másrészt megkönnyíti, hogy a gyakorlatban előforduló rendkívül változatos, meghatározott kórformákba sokszor igen nehezen besorozható eseteknél is megfelelő útbaigazítást találjunk. A csecsemők emésztési zavarainak therápiája mindig lépést haladt azoknak pathogenetikai felfogásával. A mai felfogást megelőzte az emésztési zavarok kórbonctani és bakteriológiai felfogása. Ha végigtekintünk az idevonatkozó betegségek régebbi nomenclaturáján, a patholog-anatómiai nézőpont mindenütt uralkodik. Gyomorhurut, bélhurut, colitis mucosa stb. voltak a megelőző kor betegedési elnevezései. Ezen körülmény természetesen is a kórboncttani és bakteriológiai aera idején, de újabban mindinkább bebizonyosodott, hogy a kórbonctani elváltozásokat specifikusnak nem lehet tekinteni, mert a legkülönbözőbb klinikai kórképek gyakran ugyanazon elváltozásokkal járhatnak. Ezenkívül az újabb bonczolási technika nagyon sok elváltozást postmortalisnak ismert fel. Hogy az emésztési zavaroknak ezen alapon való felosztása nem számolt kellőleg a klinikai jelenségekkel, még inkább a mai pathogenetikai felfogás ismertetésénél fog kitűnni. Czernyé az érdem, hogy a csecsemők emésztési zavarait a későbbi kor hasonló megbetegedéseitől önállóan tette vizsgálat tárgyává. A különbség a két kor emésztési zavarai között igen szembetűnő. A csecsemőkorban a lokális gyomor-, bélzavaroknak többnyire másodrendű szerepük van, a kórképek lényegét a bértractuson kívül az intermediaer anyagcsereforgalomban lejátszódó folyamatok alkotják. Ezért Czerny