Budapesti Orvosi Újság, 1920. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1920-06-03 / 23. szám

1920. 23. szám BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG nélkül biztosan számíthatnánk arra, hogy recidivától mentes marad. Sokszoros tapasz­talat, hogy intelligens, magával törődő és a baj jelentőségét megértő beteg ilyen kezelés mellett sokkal biztosabban marad gyógyult, mint az indolens, a­ki a pálczi­­kázást hanyagul vagy egyáltalán nem végzi. Otthoni kezelésre l°/C-os cuprum alumi­­natumos amylum-glycerin-kenőcsöt szoktam rendelni a pálczika-massagehoz, úgy hogy reggel kenőcscsel, délután kenőcs nélkül használja a beteg a pálczikát, esetleg csak másodnaponként a kenőcsöt. A kifordító­ műszer erős massáló hatásáról már fent szóltam ; mint elvileg ide is tartozót csak újra meg kellett említeni. IV. Kóros részeket tartalmazó képletek kiirtása in toto. Ide tartozó műtétek az egyszerű kötőhártya-excisio és a kombinált (kötőhártya- és tarsusporc) excisio. Az ide tartozó eljárások eredete igen régi időkbe nyúlik vissza; a kötőhártya-excisiót rendszeresen először 1820-ban kezdték végezni Rust és Walther­, később feledésbe ment, míg 1874-ben Galezowski és Richet újra ajánlották. A kötőhártya és tarsusporc excisiója Heisrath-tól és Jacobson­tól származik, 1882-ből, majd Kuhnt és később Blaskovics tökéletesítette az eljárást. Már Heisrath így adja meg a műtéti indicatiót: „ha a medicamentosus therapia nem használ, vagy ha ez bár eredményes, de könnyen recidivál a trachoma". Kuhnt eleinte meglehetősen conservativ álláspontra helyezkedett, azt látván, hogy conservative gyógyított, intelligens beteg recidivamentes maradhat, ha reinfectióra nincs alkalom. Később azonban trachomával nagyon elárasztott vidékre kerülvén, azt látta, hogy reinfectiós alkalomnak állandóan kitett betegek, a­kik conservativ thera­­piára meggyógyultak, gyakran recidiválnak. Ezért oda concludált, hogy az excisio adott esetben nem nélkülözhető, habár csonkító eljárás, mely csak akkor jogosult, ha a körülmények conservativ therapiával elérhető maradandó gyógyulást nem engednek meg. Az ellenvetésekkel, különösen Terrier azon kijelentésével szemben, hogy „Texa­sien n’agit pas sur la cause mem­e de la maladie", arra az elvi alapra helyezkedik, hogy az okot ugyan nem, de a reinfectio lehetőségét megakadályozhatja az excisio, lévén az infectio és tehát a reinfectio praedilectionalis helye mindkét áthajlás és to­vábbi legmakacsabb fészke a tarsusporc kötőhártyai felülete az őt borító kötőhártyá­val. Ezeknek eltávolításával tehát a talajt rántjuk ki a betegség alól. Ismeretes, hogy úgy theoretikus, mint tapasztalati alapon milyen sok vitára adott alkalmat ez a kérdés. Ellene hozták fel főképpen a kötőhártya szövetveszteségét, míg a porcz nagyobb részének feláldozását nem igen tartották jelentősnek; a műtétek védői ellenben a kötőhártya spontán zsugorodására utaltak, mely végeredményben nem lenne kisebb mértékű, továbbá a tarsus spontán degenerativ elváltozására és heges difformitására s a műtéti radikalizmus érdekében hangsúlyozták a gyógyulás gyorsí­tását, a corneának pannustól való megvédését, illetve a már meglevő pannus gyógyu­lását, a tarsusdifformitás megszüntetését és végül a recidiva, illetve reinfectio elkerülését. Mielőtt e sokféle szempontot illetően állást foglalnánk, szabatosan meg kell határoznunk, hogy Kuhnt és követői szerint tulajdonképpen mit metszünk ki. Az alsó áthajlásban kisebb-nagyobb szélességben magát az áthajlási redőt. A felső szemhéji és áthajlási kötőhártyán, ha egyszerű kötőhártyakimetszésről van szó, úgy az Kuhnt szerint rendesen a tarsus convex szélétől az áthajlás hátsó (bulbaris) határáig ter­jed, ha pedig kombinált excisio történik, úgy a hátsó (felső) határvonal ugyanaz, míg az elülső, a porczot átvágó metszés a szemhéjszéltől 2­5—3 mm.-nyire esik. Mindjárt ki kell jelentenem, hogy­ ilyen terjedelmű excisiókra az egyébként némely esetben megfontolandó indicatiókat egyáltalán nem tudom vonatkoztatni. Az alsó áthajlás excisióját absolute czéltalannak tartom és veszedelmesnek. Czéltalannak, mert úgy tapasztaltam, hogy éppen nem az áthajlás az, a­mely adott esetben a gondos conservatív kezelésnek makacsul ellenállhat, hanem inkább a tar­­salis kötőhártya. De ezzel is többnyire meg lehet küzdeni gondos kaparás- és expres­­siókkal, az áthajlást rendesen sokkal könnyebb rendbehozni. Ezt a felfogásomat támogatja

Next