Budapesti Orvosi Újság, 1920. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1920-06-03 / 23. szám

364 1920. 23. szám. BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG sem duzzadt, tapintásra serczeg, a bőr piszkos sárgásbarna színűvé vált, helyen­ként livid árnyalattal és az elszínesedés fokozatosan haladt előre. A mellen, arczon és homlokon hasonlószínű foltok léptek fel, melyeknél azonban a kékesvörös szín inkább előtérbe lépett. 12 órával az in­­fectio után bekövetkezet a halál. Sectio helyett a hozzátartozók vonakodása miatt csak a c­ombot lehetett bemetszeni és az teljesen a gázphlegmone képét mutatta, a Frankel-féle gázbacillust ki is tenyésztet­ték. A coffein-oldat a kórházi gyógyszer­­tárban készült, de már bacteriológiai vizs­gálata megejthető nem volt. Feltűnő, hogy a közölt esetekben gyakori az összefüggés az influenza­­pneumonia és a gázphlegmone között; ennek okát talán állatkísérletek adhatnák meg. Lehetséges, hogy a coffein-oldat fractionált sterilizásakor maradnak benne virulens bacteriumok vagy spórák. (Med. Klinik, 1920, 7. sz.) Braun Miksa dr. A szív és az aorta syphilitikus megbetegedéseinek neosalvarian the­­rapiája. (K. Kothny és A. Muller-Deham, Wien.) Ehrlich maga volt az első, ki óva intett a salvarsannak szívelváltozások ese­tében való alkalmazásától; aggodalmait a szerzők nagy része magáévá tette és teszi még ma is. Tény, hogy a salvarsan-in­­jectio nem indifferens beavatkozás, két­szeresen nem az egy megbetegedett szívre nézve és érthető, hogy a salvarsannak gyakran súlyos mellékhatásai a legtöbb szerzőt arra késztette, hogy kifejezetten syphilitikus szívelváltozás esetében is nél­külözze ezt a hatalmas antisyphiliticumot. Sieskind szerint az antisyphilitikus therapia teljesen fölösleges, mert ha a parazitákat sikerült is elpusztítani, a syphilitikus szív és érelváltozás a maga következményeivel maradandó. Spiethoff mint absolut contra­­indicatiót állítja fel az aortainsufficientiát és stenosist, továbbá az aneurysmát, még akkor is, ha a szív kitűnően kompensált állapotban van. A salvarsan perhorreská­­lása idők múltával meglehetősen csökkent és a contraindicatiók nagy tere erősen megszűkült. Isaac, Kromajer, Lesser, de különösen Weintraud nagyszerű eredmé­nyeket látnak a szer alkalmazásától. Laubry, Vaquez kombinált higany, jód, salvarsan therápiát űznek, az elért javulást azonban inkább az előbbi két szer javára írják. A salvarsan adagolási módja, a kezdő dosis nagysága sokáig foglalkoztatja a szerzőket. Ellentétben Sch­oltmüller­rel, ki a gyógy­kezelést 30 d­grammal kezdi, Weintrand és Romberg ezt a dosist felette veszélyes­nek találván, kezdő dosisnak 15 d­gram­­mot ajánlanak. E czikk szerzői, a Wenke­­ene­r-klinika assistensei, 16 esetük rész­letes ismertetését köztik. A betegek na­gyobb része aorta litesben szenvedett és mindnyájuknál könnyebb vagy súlyosabb alakban stenocardiás tünetek voltak ész­lelhetők. A klinikán bevett szokás, hogy a therapiát minimális, úgyszólván homeo­­pathikus dosissal, 5 d­grammal kezdik, a­mit igen lassan, fokozatosan visznek fel maximálisan 45 d­grammig; a beteg 3—4 naponkint kapva az injectiókat, összesen DG 2 3 gm. neosalvarsant kap ; utána higanykúra, befejezte után ismétel­ten az előbb vázolt neosalvarsan-kúra. Az eredmények kitűnőek voltak. A mes­­aortitises eseteknél a közérzeten kívül, a heves anginás rohamok tartósan megja­vultak, öt aneurysma esetében a tűrhetet­len, kisugárzó fájdalmak alaposan csök­kentek. A javulás objectíve is észlelhető volt, a szív alakelváltozása, a szívzörejek visszafejlődtek, sőt egy aneurysmás eset­ben a hiányzó egyik radiális pulsus ismét tapintható lett, az aneurysma-zsák fel­tűnően megkisebbedett. A pathológusok (Oberndorfer) mindinkább hangoztatják azt a tényt, hogy a syphilises aorta töké­letesen meggyógyulhat; mennél korábbi, mennél energikusabb a specifikus kezelés, a kilátások annál biztatóbbak. A vázolt minimális dolírozás, mely a szerzők hét évi tapasztalatának eredménye, lehetővé teszi, hogy salvarsan-mellékha­­tásokkal úgyszólván sohasem találkozunk. {Wiener kiin. Wschrift, 1920, 4. sz) Sírnok Oszkár dr. Elméleti orvostudományok. Kórtan. Myxoedemás és egészséges egyén kreatin és kreatinin anyagcseréje thyreoidin hatása alatt (Beumer-Iseke, Düsseldorf) annyiban szenvedett változást.

Next