Budapesti Orvosi Újság, 1923. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1923-01-04 / 1. szám

BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1923. 1. szám. óta általában elfogadjuk, hogy az uterus nem annyira suspendáltatik a szállagos, mint inkább alátámasztatik az izomkészülék által. Ezt látszik bizonyítani különben közlendő két esetünk is. Tény az, hogy e két factor bármelyike szenvedjen is épségében akár szaka­dások, veleszületett defectus volta, avagy rugalmasságának elvesztése folytán, az ered­mény a méh helyzetváltozása, végső eredményben pedig annak descensusa, illetőleg prolapsusa lesz. A tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek túlnyomó többségében a prolapsusra való ezt a dispositiót az előrement szülések adják. Sok szülés, még ha spontán folyt is le, de különösen ha elhúzódó volt, még inkább, ha spontán vagy műtéti sérülésekkel járt, már eleve praedisponál a későbbi prolapsusra. Ha a füg­gesztő-, illetőleg támasztókészülék ilyen mechanikus bántalmazottsága fennáll, akkor állandó nehéz testi munka, vagy a medenc­e zsírszövetének hirtelen megfagyása még fokozhatja ezt a dispositiót és lassanként vagy hirtelen különösebb trauma nélkül is előidézi a prolapsust. Támogatja e feltevést a méhelőeséseknek a lefolyt háborúban és utána tapasztalt jelentékeny megszaporodása. A sok szülés mellett a nehéz testi munka már előbb is a munkásosztály asszonyait tette az előesések­ főrészeseivé, már csak azért is, mert ezeknél a szülések következtében előállott primaer medenczefenék és gázdefectusokat gyakran nem kellőképpen kezelik. Nem ritkán látjuk a fentebb vázolt dispositio alapján a méhelőesést hirtelen lesoványodással járó megbetegedéseknél (tuberculosis) fellépni, különösen ha azok köhögéssel és ezáltal a hasűri nyomás állandó fokozásával járnak együtt. Tényleg a gyakorlatban ez az oktani magyarázat az esetek túlnyomó számá­ban ki is elégít, de mint a közlendő két esetből is látni fogjuk, vannak méhelőesések, melyeknek aetiológiájában más tényezők is szerepelnek és a­mely tényezők a tan- és kézikönyvekben általában nem találnak kellő méltánylásra. I. eset: B. L., 48 éves nőbeteg. Általános anamnesise ránk nézve jelentőségtelen. Első menses 15 éves korban, mindig rendesen ismétlődött, tartam, erősség tekintetében a rendestől eltérést nem mutatott, csak erős görcsökkel járt. 17 évi házasság daczára gravid nem lett. 8 éve esik elő a méhe, vizeletét azóta nem tudja tartani. A beteg általános vizsgálata nem mutat kóros eltérést. A genitalis vizsgálatkor a hüvelyt teljesen kifordulva találjuk, a kifordult hüvelyzsákban, melyen gyűrű okozta sarjadzó nyomási barázdát látunk, fekszik a szondázáskor 5^2 cm. hosszúnak talált méh. A szondázás továbbá azt mutatja, hogy a méh e csekély hosszának nagyobb fele is a collumra esik és hogy a belső méhszár a szonda számára alig átjárható. A medenczefenék hiányos, a levator­­szárak satnyák és csaknem harántul futnak. Diagnosis: Prolapsus uteri totális. Hypoplasia uteri. Mit mond ez a lelet? Azt, hogy igen kicsiny, hypoplasiás typusú (hosszú collum, kis corpus, szűk belső méhszáj) uterussal van dolgunk. Megmagyarázza a 17 évi házasság ellenére fennálló sterilitást és a mindenek szerint mechanikus dysmenorrhoeát. A therapia természe­tesen csak műtéti lehetett. Tekintettel a nagy cystokele által okozott domináló hólyagpanaszokra, Schauta-féle interpositio és plastica végzése vézetett tervbe. Műtét 1922 február 27.-én. Nagy babérlevél­alakú lebeny lepraeparálása a mellső hüvelyfalról. Feltolva a hólyagot, a peritoneum áthajlási redőjét megnyitjuk. Betapintva kitűnik, hogy az uterus corpus a hüvelykujjpereznél alig valamivel nagyobb, közvetlenül az uterus sarkánál tapinthatók a kicsiny ovariumok, melyeknek ligamentum ovariije oly rövid és merev, hogy az uterus corpusát az ovariumok nélkül kibuktatni nem sikerül. E­miatt nem is erőltetjük az interpositiót annál is kevésbbé, mert a kis uterus amúgy sem volna alkalmas peletta. A peritoneum nyílását tehát újra zárjuk, a hólyagot erősen redőzzük. A hüvely sebszéleit csomós öltésekkel egyesítjük és a hólyagot jó magasra feltolva, a belső méhszáj magas­ságában a méhfalat is átöltő varratokkal vaginaefixatiót végzünk. Az ezután végzett magasra fel­vezetett hátsó kolporrhaphiánál a levatorszárak satnyasága rendellenes lefutása miatt csak nehezen sikerül izmos medenczefeneket kiképezni. Sima gyógyulás után a beteg márczius 12.-én távozik. II. eset: H. J., 49 éves nőbeteg. Anamnesis jelentőség nélküli. Első menses 17 éves korá­ban, azután négyhetenként rendes tartammal és erősséggel. 29 év előtt I. szülés. Bár igen nehéz volt és sokáig tartott, spontán folyt le. Gátja berepedt, de el nem varratott. Gyermekágy láztalan. 1916-ban egyik női klinikán operálták gátrepedése miatt, melyet ismét összevarrtak. Egy hónappal később ugyanott rendetlen vérzései miatt méhkaparást végeztek nála, a vérzések azonban nem szűntek, e miatt azután Röntgen-besugárzásokat kapott. Vérzése azóta végleg megszűnt, de szédül, feje fáj, hevülései, gyakori szívdobogásai vannak. Már a Röntgen-kezelést követő évben, 1917-ben észrevette, hogy a méhe előesik és évek óta már mérsékelt erőlködéskor is a szeméremzése előtt

Next