Budapesti Orvosi Újság, 1923. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1923-01-04 / 1. szám
BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1923. 1. szám. óta általában elfogadjuk, hogy az uterus nem annyira suspendáltatik a szállagos, mint inkább alátámasztatik az izomkészülék által. Ezt látszik bizonyítani különben közlendő két esetünk is. Tény az, hogy e két factor bármelyike szenvedjen is épségében akár szakadások, veleszületett defectus volta, avagy rugalmasságának elvesztése folytán, az eredmény a méh helyzetváltozása, végső eredményben pedig annak descensusa, illetőleg prolapsusa lesz. A tapasztalat azt mutatja, hogy az esetek túlnyomó többségében a prolapsusra való ezt a dispositiót az előrement szülések adják. Sok szülés, még ha spontán folyt is le, de különösen ha elhúzódó volt, még inkább, ha spontán vagy műtéti sérülésekkel járt, már eleve praedisponál a későbbi prolapsusra. Ha a függesztő-, illetőleg támasztókészülék ilyen mechanikus bántalmazottsága fennáll, akkor állandó nehéz testi munka, vagy a medence zsírszövetének hirtelen megfagyása még fokozhatja ezt a dispositiót és lassanként vagy hirtelen különösebb trauma nélkül is előidézi a prolapsust. Támogatja e feltevést a méhelőeséseknek a lefolyt háborúban és utána tapasztalt jelentékeny megszaporodása. A sok szülés mellett a nehéz testi munka már előbb is a munkásosztály asszonyait tette az előesések főrészeseivé, már csak azért is, mert ezeknél a szülések következtében előállott primaer medenczefenék és gázdefectusokat gyakran nem kellőképpen kezelik. Nem ritkán látjuk a fentebb vázolt dispositio alapján a méhelőesést hirtelen lesoványodással járó megbetegedéseknél (tuberculosis) fellépni, különösen ha azok köhögéssel és ezáltal a hasűri nyomás állandó fokozásával járnak együtt. Tényleg a gyakorlatban ez az oktani magyarázat az esetek túlnyomó számában ki is elégít, de mint a közlendő két esetből is látni fogjuk, vannak méhelőesések, melyeknek aetiológiájában más tényezők is szerepelnek és amely tényezők a tan- és kézikönyvekben általában nem találnak kellő méltánylásra. I. eset: B. L., 48 éves nőbeteg. Általános anamnesise ránk nézve jelentőségtelen. Első menses 15 éves korban, mindig rendesen ismétlődött, tartam, erősség tekintetében a rendestől eltérést nem mutatott, csak erős görcsökkel járt. 17 évi házasság daczára gravid nem lett. 8 éve esik elő a méhe, vizeletét azóta nem tudja tartani. A beteg általános vizsgálata nem mutat kóros eltérést. A genitalis vizsgálatkor a hüvelyt teljesen kifordulva találjuk, a kifordult hüvelyzsákban, melyen gyűrű okozta sarjadzó nyomási barázdát látunk, fekszik a szondázáskor 5^2 cm. hosszúnak talált méh. A szondázás továbbá azt mutatja, hogy a méh e csekély hosszának nagyobb fele is a collumra esik és hogy a belső méhszár a szonda számára alig átjárható. A medenczefenék hiányos, a levatorszárak satnyák és csaknem harántul futnak. Diagnosis: Prolapsus uteri totális. Hypoplasia uteri. Mit mond ez a lelet? Azt, hogy igen kicsiny, hypoplasiás typusú (hosszú collum, kis corpus, szűk belső méhszáj) uterussal van dolgunk. Megmagyarázza a 17 évi házasság ellenére fennálló sterilitást és a mindenek szerint mechanikus dysmenorrhoeát. A therapia természetesen csak műtéti lehetett. Tekintettel a nagy cystokele által okozott domináló hólyagpanaszokra, Schauta-féle interpositio és plastica végzése vézetett tervbe. Műtét 1922 február 27.-én. Nagy babérlevélalakú lebeny lepraeparálása a mellső hüvelyfalról. Feltolva a hólyagot, a peritoneum áthajlási redőjét megnyitjuk. Betapintva kitűnik, hogy az uterus corpus a hüvelykujjpereznél alig valamivel nagyobb, közvetlenül az uterus sarkánál tapinthatók a kicsiny ovariumok, melyeknek ligamentum ovariije oly rövid és merev, hogy az uterus corpusát az ovariumok nélkül kibuktatni nem sikerül. Emiatt nem is erőltetjük az interpositiót annál is kevésbbé, mert a kis uterus amúgy sem volna alkalmas peletta. A peritoneum nyílását tehát újra zárjuk, a hólyagot erősen redőzzük. A hüvely sebszéleit csomós öltésekkel egyesítjük és a hólyagot jó magasra feltolva, a belső méhszáj magasságában a méhfalat is átöltő varratokkal vaginaefixatiót végzünk. Az ezután végzett magasra felvezetett hátsó kolporrhaphiánál a levatorszárak satnyasága rendellenes lefutása miatt csak nehezen sikerül izmos medenczefeneket kiképezni. Sima gyógyulás után a beteg márczius 12.-én távozik. II. eset: H. J., 49 éves nőbeteg. Anamnesis jelentőség nélküli. Első menses 17 éves korában, azután négyhetenként rendes tartammal és erősséggel. 29 év előtt I. szülés. Bár igen nehéz volt és sokáig tartott, spontán folyt le. Gátja berepedt, de el nem varratott. Gyermekágy láztalan. 1916-ban egyik női klinikán operálták gátrepedése miatt, melyet ismét összevarrtak. Egy hónappal később ugyanott rendetlen vérzései miatt méhkaparást végeztek nála, a vérzések azonban nem szűntek, e miatt azután Röntgen-besugárzásokat kapott. Vérzése azóta végleg megszűnt, de szédül, feje fáj, hevülései, gyakori szívdobogásai vannak. Már a Röntgen-kezelést követő évben, 1917-ben észrevette, hogy a méhe előesik és évek óta már mérsékelt erőlködéskor is a szeméremzése előtt