Budapesti Orvosi Újság, 1936. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1936-07-09 / 27-28. szám
tilt) BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1626 — 27—28. száma dások elhelyeződését illetően még nem teljesen egyöntetű az elnevezés. A legcélszerűbb és a bonctani viszonyoknak leginkább megfelelő az Israel-féle elnevezés, melyet a legtöbb szerző, így Illyés is használ. Perinephritisnek nevezzük a vese saját tokjának gyulladását, mely a rostos tok beszűrődéséhez, majd heges zsugorodásához vezetve okoz tüneteket. Epinephritis alatt azt értjük, ha a gyulladásos folyamat a vese saját tokja és a fascia retrorenalis, illetve a vese elülső felszínén fekve a saját tokkal és a hashártyával egybefüggő fascia renalis között helyezkedik el. A gyulladások ezen fajtája részint vesemegbetegedésekkel kapcsolatos, kifejlődhet azonban áttéti úton a húgyutak épségben hagyása mellett a vesetok alatti veserészben fellépő gyulladások eseteiben, továbbá akkor, ha az áttéti gyulladás a fascia renalis alatti zsírszövetben, illetőleg kötőszövetben telepszik meg. Bár a kéregalatti áttéti gennyedések — átmenetet képezve a húgyúti megbetegedések és a vesekörüli gyulladások között — nem tartoznak szorosan tárgykörünkbe, a tünetek, a kórismérés és a műtéti megoldás tekintetében azonban e helyt kell velük foglalkozni, annál is inkább, mert ezek a megbetegedések a ritkább és kevésbbé ismertek közé tartoznak, korai felismerésük és a korán végzett célszerű műtéti beavatkozás pedig nemcsak a súlyos általános tüneteket szünteti meg, hanem a legtöbb esetben a vese megmentését is eredményezi. A vesekörüli gyulladások harmadik fajtája: a paranephritis, a fascia retrorenalis mögötti, a csípőtányérba is lenyúló zsírszövet áttéti megbetegedése. Ez az, amit vese körüli, vagy paranephritikus tályog néven ismerünk és a leggyakrabban látunk és amely — miután a gennyedés a laza zsírszövetben rövid idő alatt nagy kiterjedést érhet el és a bőrfelülethez legközelebb fekszik, úgyhogy gyakran azon is lobos hatást vált ki — könnyen kórismérhető és műtéti megoldása is a legegyszerűbb. A vesekörüli gyulladások mindhárom fajtája különböző állapotban kerülhet vizsgálatra és a vizsgálat és megfigyelő orvosi tapasztalat fogja azt megmutatni, hogy milyen fokú a gyulladás és így milyen gyógykezelést igényel. A vesekörüli gyulladások ugyanis a fertőzés hevességétől függően lehetnek felszívódásra még alkalmas savós gyulladások, gyorsan beolvadó, nagy széteséssel járó gennyes folyamatok és idülten lezajló nagy környékbeli kötőszövetes hatásmegnyilvánulással járó gyulladások. Ezek közül az áttéti folyamatok inkább az első két formában jelentkeznek, míg az idült gennyes-kötőszövetes formák húgyúti megbetegedésekkel kapcsolatosan szoktak fellépni. Noha a megbeszélésre kerülő vesekörüli gyulladások mind áttéti folyamatok, mégis a vese, vagy vesekörüli szövetek részéről egyes esetekben olyan megelőző elváltozások foroghatnak fenn, melyek a gyulladást keltő bacteriumok megtelepedését, illetőleg elszaporodását elősegítik. Legfőkép a vesét és vesekörüli szöveteket ért külerőszaki behatások azok, melyek alkalmasak a talaj előkészítésére. A fedett vesesérülések mellett főleg a vesén, vagy vese körül végzett beavatkozás után léphet fel a vesétől független gyulladásos folyamat, mint azt legutóbb volt alkalmunk észlelni, amikor is 34 éves nőbetegünknél, 9 évre a vesegümőkór gyanúja miatt történt kétoldali vesefeltárás után a bal vese körül, a vesekörüli pólyán kívül ökölnyi tályogot nyitottunk meg. A folyamat kiinduláspontja minden valószínűség szerint a betegnél évek óta fennálló súlyos fekélyes hólyagfolyamat volt, amely miatt annak idején a vesefeltárás is történt. A felső húgyutak amellett többszöri vizsgálat szerint teljesen épeknek bizonyultak. Ugyancsak sérülésre és részben vérkeringési zavarokra vezethetők vissza azok a folyamatok, amelyekben a vese rendellenes helyzetével kapcsolatban alakul ki a kórkép. Az erősen mozgó, a veseágyból a hasüreg mögé leszálló vándorvese eseteiben azt látjuk, hogy az állapot sokáig súlyosabb panaszokat nem okoz, hirtelen azonban erős görcsös jellegű fájdalmak támadnak, az általános tünetek pedig vesekörüli gyulladáshoz hasonló, ha nem is olyan súlyos állapotra utalnak. Az ok ilyenkor az, hogy a rendellenes helyzetbe került vese körül részint a megváltozott keringési viszonyok, részint a kívülről hosszú ideig észrevétlenül beható kisebb sérülések a vesekörüli szövetekben reaktív elváltozásokat hoznak létre, amelyeknek eredményeképen a vese rendellenes helyzetében rögzítődik és így benne vizelet és viszeres pangás keletkezvén, görcsös fájdalmak lépnek fel. A rendszerint csak alig lázas (subfebrilis) hőemelkedések mutatják a folyamat gyulladásos természetét, de egyúttal azt is, hogy súlyos fertőzésről nincsen szó. A kór ismét a tapintási lelet, amellyel a fájdalmak helyén a kissé elmosódott szélű, nehezen mozdítható, vagy teljesen rögzített, a légzési mozgásokat nem követő, de az ágyéki tájék felől átdobódó vesét tapintjuk és az árnyékot adó ureter katheterrel, vagy a veseüreg töltésével végzett röntgensugaras vizsgálat szolgáltatják. Egyszerű savós gyulladás esetén ágynyugalomra, borogatásokra és a rendszerint pangó béltartalom rendszeres kiürítésére a tünetek pár nap alatt zajlanak le és a vese vagy magától, vagy esetleges későbbi vizsgálat során végzett tapintáskor rendes helyére kerül. A veseműködés