Budapesti Orvosi Újság, 1941. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1941-07-03 / 27. szám
314 szás — 21. szám. BUDAPESTI ORVOSI UJSAG görögdinnye, túl hideg aludt tej. A legtöbb esetben a gyomorhurutot az okozza, hogy a nagy mennyiségű, nem jól megrágott, nehezen emészthető étel bomlik a gyomorban, a gyomorfal izomzatúnak múló paresise következik be, a gyomor nem továbbítja a pangó gyomortartalmat; innen van az esetleg csak sok órával az ártalmat jelentő étel elfogyasztása után bekövetkező hányás. A bélbe mégis bekerülő bomló tartalom okozza a vékony- és vastagbélhurutot; azért veszedelmes a hideg szénsavas ital, mert az erőset fokozza a vékonybél-peristaltikát, ily módon a béltartalom változatlanul kerül a vastagbélbe, ahol aztán rohamosan erjed, illetve bomlik. A székletésben a káros anyag sokszor mutatható ki egyszerű rátekintéssel (gyümölcs, stb). Mindezen elváltozás sokkal könnyebben következik be sokkal kisebb diaetahibára és sokkal súlyosabban folyik le azokon, akiknek lappangó, idősült gyomorhurutjuk, vékony- illetve vastagbélhurutjuk van. Könnyebben rontja el a gyomrát nyáron tehát a savhiányos, a rossz fogazatos ember, akinek gastroenterostomiája van, vagy akinek a gyomra részben el van távolítva és az olyan, aki hasmenésre hajlik. Az ilyen ember pl. a nyári meleg csábításának kitéve, az első pohár hideg sörtől megkapja az ominózus, talán ismét sokáig elhúzódó hasmenését. A nyár beálltával a kezelő- illetve háziorvosnak szinte kötelessége külön felhívni a már e szempontból ismert betegeinek figyelmét a fenyegető ártalmak elkerülésére. Könnyen romló étel fogyasztása persze a fertőzés révén hoz létre gyomorbélhurutot. Ez komolyabb jelentőségű, megelőzése tehát mindenképpen nagyfontosságú. A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Gyermekklinikájának közleménye. (Igazgató: Halniss Elemér dr. egyetemi ny. r. tanár.) Toxicosis és vértherapia Irta: Takáts István dr. egyetemi gyakornok. Mióta Csapó és Kerpel vizsgálatai fényt derítettek azokra a biochemiai folyamatokra, melyek a toxicus csecsemő szervezetében és különösen vérsavójában végbemennek, azóta tudjuk, hogy ezen súlyos kórkép igen bonyolult osmoticus és vízháztartási elváltozások eredője és a Bessau és Marriott által hangoztatott exsiccosis csak gyökere a toxicosisnak, de nem azonos azzal. Anélkül, hogy ennek részletes tárgyalásába kívánnánk bocsájtkozni, ezúttal egy olyan kérdést tettünk vizsgálódásunk tárgyává, mely talán így, ilyen formában még nem szerepelt, mégpedig a toxicus csecsemőknek vérrel való kezelését. Mindenki előtt ismeretesek a Hainiss által kidolgozott alapelvek a toxicosis kezelését illetőleg, amelyben az éheztetést követő, lassan emelkedő női tejjel való táplálás és a kiszáradt szervezetnek parenterális folyadékbevitellel való kezelése játsszák a főszerepet. Utóbbiban már elég régen szerepet kapott a transfusio is, melyet Hainiss előzetes vérlebocsájtás után dextroseval kombinálva sokszor kis adagban ajánl. A dysenteriás véres székletnél a vérzést csillapító hatás is szerepet kap. Amerikai szerzők szintén a megelőző vérlebocsájtás utáni transfusiót dicsérik, mellyel igen jó eredményeket értek el, így Robertson alimentáris intoxicatióknál a régi 60%-os halálozás helyett e módszerrel a betegeknek csupán 42%-át vesztette el. Cross ilyen kezeléssel 73%-ról 39% -ra szállította le az acut intoxicatiók mortalitását. Meyer L. F. alimentáris intoxicatióknál a hasüregbe vitt vértől látott jó hatást. Schiek tartós infusióval kívánja a vért dextroséval együtt a vénába vinni. Schiff 30 ccm vért adott testsúlykilogrammonként, de ennek hatását nem tartja meggyőzőnek. Opitz a transfusiónak nyolcféle hatását említi, melyek közül intoxicatiónál szeszerepelnek a következő faktorok: a folyadékbevitel, a vérnyomás emelése, valószínűleg fajazonos vérfehérjét pótló hatása, az általános teljesítőképesség fokozása és a szervezet resistentiájának emelése kész immunanyagokkal, továbbá a szervezet immunanyagképzésének megmozgatása révén. Mindezen meggondolások alapján alkalmaztunk a budapesti gyermekklinikán transfusiót toxicus csecsemőknél és ezek közül 33-at (2 hetestől 15 hónaposig terjedő életkorig) az 1935—1940. évekből foglaltunk össze táblázatban (lásd a mellékelt táblázatot), ahol fel van tüntetve a betegek száma és a betegség kimenetele.* Betegeink 33%-a gyógyult meg teljesen, 15% javultan, 7% változatlan állapotban távozott, míg 45%-át a betegeknek elvesztettük. Tekintve, hogy a változatlanul hazavitt gyermekek is valószínűleg meghaltak, teljes bizonyossággal csak a betegek 48%-át mondhatjuk megmentettnek, ami a kórkép rendkívül súlyos voltát tekintve, nem kicsiny szám. A transfusio technikai kivitele a következő: kellően kivizsgált, csoportazonos véradó, venapunctióval nyert vérét 1:40 arányban steril 3%-os Nacitricum-oldattal keverjük és az így alvadásban gátolt vért langyos melegen a gyermek vénájába, esetleg sinusba inficiáljuk. A citrátos transfusiót először Hustin E. és Agote Luis, illetőleg Lewisohn alkalmazták egymástól füg 0-2 + 0) 2 ° ■*-n ül H. O '-O “3 vr^ 0 .29 2® o M vS O (D £ o -2 o a_o tje w'x TJ M ‚4 (1)13 'Co A trans- ® g BS £ „ £ Ad 25 l^OS ›1~ fundalt g° •§ Sti £ CO O-M ›D ^ 2 esetek cva wo w-a, “la O száma 23 1 8 1 33 Gyógyult 9 — 1 1 11 116 gyermek, Javult 4 — 1 — 5 ( az esetek 48%-a Változatlan 1 — 1 — 2 Meghalt 9 15 — 15 * Az eredeti részletes táblázatot, mely a kapott vérátömlesztések számát és a testsúlykilogrammokra eső kapott vérmennyiséget is feltünteti, helyszűke miatt nem közölhetjük.