Budapesti Orvosi Újság, 1942. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1942-07-02 / 27. szám
1942. — 27. szám. BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 327 Az eredményt nem szabad lebecsülni, mert már az is sikerként könyvelhető el, ha minden szövődménytől mentes, rögzített ízületet kapunk. A térdizület teljesen megtartotta a mozgékonyságát. Kérdés, hogy ez minek tudható be! Semmiesetre sem szabad leértékelni a szervezet védekező és újjáépítő munkáját, melynek értékes támogatására sietett a megfelelő módon alkalmazott csukamájolaj. Az anyaságnak, a szoptatásnak nem egyszer kellemetlen velejárója a gennyes emlőgyulladás, amelynek sokszor a sebész kése vet véget, ami az elválasztó működés időleges megszűntét jelenti. 34 é. hatodszor szült nő (8615/40) jobboldali emlőgyulladással jelentkezik. A jobb emlő felsőkülső negyedében 2 egymás felett fekvő diónyi, hullámzást adó elváltozás, amelyekből szárcsapoláskor gennyet kapunk. Ezt leszívjuk és 3—3 ccm csukamájolajat fecskendezünk vissza, 2 nap múlva lázitalan, gyógyultan távozott. Ellenőrző vizsgálat 4 hét múlva: az emlőben beszűrődés nem észlelhető, szoptat. Ez nem jelenti azt, hogy minden emlőgyulladást csukamájolajjal kezelhetünk. Lesznek olyan esetek, amelyekben ezzel a beavatkozással nem érhető el eredmény. Az arra alkalmas esetekben az eljárás azonban feltétlenül megkísértendő, mert egyszerű, alig fájdalmas, kiesik a felvágás alatti altatás, a rettegett szálló és kötésváltások. Előnyei a rövid gyógyulás, nem marad vissza az emlőt eltorzító heg, forradás és a kellemetlen tejsipoly (Pagliai). Tályogokat kezelhetünk úgy, hogy a genny leszívása után az üregbe csukamájolajat fecskendezünk vissza. 6. fiú (8931/40) 2 hét óta növő „daganattal" kerül kórházba. A jobb lapockacsúcsának megfelelő kis almányi tályogból a gennyet leszívjuk és 5 ccm csukamájolajat fecskendezünk vissza. A genny górcsövi vizsgálata: igen sok gennysejt és diplococcusok. 2 heti megfigyelés után gyógyultan távozott. 10 év leányt (9813/40) kétségbeesett anyja hozza, mert csigolyagyulladást állapítottak meg nála. A bal lapockatövis fölött diónyi, meleg tapintatú tömörület, amelyből 15 ccm gennyet szívunk le és 5 ccm csukamájolajat fecskendezünk vissza. A 38,5 C fokú láza másnapra leesett és a gyermek 1 hét múlva gyógyult. A röntgenfelvétel a lapockán és a gerincoszlopon elváltozást nem mutatott. A legszembetűnőbb eredményeket azonban égési sérüléskor értük el és ezek közül ismertetünk egy esetet: 27 év férfi kalibájában puliszkafőzéshez készült, hirtelen rosszul lett és arccal a tűzbe esett. Az arcon, a hajas fejbőrre is ráterjedő, elszenesedett bőr. Az égett terület szélein hólyagok és bőrpír. Kezelés: 4°/#-os csersavoldatos kötés, 3. nap után csukamájolajas kötés, a 6. nap után csukamájolajas gipszálarccal látták el, amelyet 10 nap múlva eltávolítva az arc hámmal fedett, csak a homlokon és a jobb szem alatt volt kb. pengő nagyságú, be nem hámosodott terület. Az égések kezelésében az évek folyamán más és más eljárások alakultak ki: mészvíz + lenolajos kötés, kefével való ledörzsölés stb. Amerikai szerzők a csersav-adatos kezelést alkalmazták. 2—5°/6-os cser savoldattal beborogatják az égett testrészt. Löhr ajánlatára bevezették az inguentalannal való kezelést és pedig az égések mind az öt (Goetze), illetőleg hat fokában (Dupuytren). Vannak szerzők, akik az égéseknek hármas szakaszra való beosztását elhagyják és helyette az előbbi beosztást követik, mely a bonctani követelményeknek legjobban megfelel (menschen): bőrvörösödés (erythema), hólyag (bulla), irhaégés (porium), bőralatti égés (tela subcutanea), elszenesedés. Ennek megfelelően alakul ki a lefolyásban négy szakasz, ú. m. azonnali shock-hatás, az égés következtében előálló zavarok (fertőzés stb.), gyógyulás vagy halál. Kroemer azt írja egyik közleményében, hogy a tannin- és ingyentalankezelés értékéről különbözők a vélemények. Löhr és Zacher mindkét eljárást ki- A csecsemő- és gyermekgyakorlatban 0 »13audi« * LEVERKUSEN___________________________________ ELDOFOEM Forgalomba hozza: MAGYAR PHARMA GYÓGYÁRU R. T., BUDAPEST - KOLOZSVÁR a gyorsan és biztosan ható antdiarrhoiium