Budapesti Szemle. 1858. 3. kötet, 7-10. szám

7–8. szám - KÉPEK AZ EMBERI MIVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL. – I. China és India. Csengery Antaltól

már a legrégibb időkben három fő hatalom emelkedik ki a töb­biek fölött. Csak a nevek változtak utóbb, mint Lassen kifejti, s Brahma, V­i­s­n­u és Szíva állottak elő. A legrégibb vedai istenek azonban még szembetűnőleg nyers természeti erők képviselői. Hiában keresünk rendet, rendszert ezen istenek névsorában, kik részint azonosak a fenebb érintett három fő istenséggel, részint alájuk rendelvék, részint semmi erkölcsi viszonyban nem állanak azokkal. A nagy világharmóniá­ból még csak egyes hangok ütik meg fülünket. Általában a régi védák gondolatvilága még igen gyermekes, éretlen, homályos : az isteni alakok csak árnyképek, egymásba folyók. Nem egyes ember kép­zeletének levén alkotásai, a határozatlanság, ellenmondások ter­mészetesek. A legrégibb vedai istenek még csak nem is szellemek, hanem maga a természet sokalakúságában, különféle nyilatkozatá­ban. Szellemibb felfogásnak csak halvány csillámai mutatkoznak, a mindinkább kifejlő természet­imádás mellett. Csak a költői kép­zelem világa szelídíti a felfogás ama nyerseségét, mely az isten­ség erkölcsi fenségét még nem érti, s csupán a külfényben festi a dicsőített hatalmak magasztos voltát. Hiszen kezdetben maguk az istenek is enyészetnek vették alája, mint maga a természet, csupán a halhatatlanság itala (amrita) biztosítja fenmaradásukat. De ha az ind vallásos szemlélet kezdetén az istenek tarka soka­ságával találkozunk, s a természetben levő egység csak gyönge sejtelemképen mutatkozik , lassanként kifejlik az egység érzete : a háromság egysége, a lét ama három oldala, melyeknek képvi­selőit, mint mondók, már a brahmanismus kifejlése előtt fölta­láltuk Varunasban, Indiában és Agniban. Az emberi lélek nem tudja mindjárt egy főbb okra vinni vissza az élet és természet különböző tüneményeit, melyek talán sehol sem nyilatkoznak oly éles ellentétekben, mint India ege alatt. Októberben — írja Pel­letan, — egész Közép-Indián keresztül az észak-keleti musszon szél fú, s vele hőség és szárazság áll be. Ilyenkor a nap, meg­fosztva mintegy sugárkoronájától , egy vulkán kráterének tüzes színét viseli : égető por tölti el a légkört, égni látszik a levegő, s a harmat gyorsan elpárolog a parázs földről. A növény hervad­tan hajtja le leveleit, s a lihegő tigris karcsú derekával a mo­csárban fetreng, mely háromnegyed részben már kiszáradt. Az élet mindenütt kihalni látszik. De az utolsó perczben az Indus

Next