Budapesti Szemle. 1858. 3. kötet, 7-10. szám

7–8. szám - KÉPEK AZ EMBERI MIVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL. – I. China és India. Csengery Antaltól

Óriási nagyság, elefánt fő emberi torzón, több fej, sok kar és kéz fejezék ki isteneik szobrán az ember fölötti hatalmat. Tiszta idom helyett természet elleni jelkép, szépség helyett csillogó czifraság, eszményi helyett szörnyeteg. Csak a női alakok képez­nek némileg kivételt, a­mit természetesnek fogunk találni, ha meggondoljuk, hogy az ind szellemben magában is több a nőies szendeség, mint a férfiasság; több a lágyság, mint az erő. Az ind festészetet csak az újabb időkből ismerjük; félreismerhetlenül magán hordja a külbefolyás jeleit. Keleti származását a túlságig eleven színezés, s a részletek kivitelére fordított kicsinyes gond mutatja főleg. Az ének és zene a cultusban is szerepel ugyan a legrégibb időktől fogva; a nép előtt is kedves, s a tudósok nem egy könyvet írtak a zene elméletéről; sőt a hangjegyek ismeretét is tőlök tanulták az arabok , mégsem vitték nagyobb tökélyre a művészet ezen ágát. Manu épen megvetőleg szól a zenéről és az énekesekről. Az egyoldalú eszményiség hazája leginkább kedvező volt a költészet kifejlődésének. Az ind világnéz­et ködös, mysticus lég­körében korlátlanul csaponghat a képzelem. De e költészet nem a való és eszményiség ölelkezése. A­mint Brahma magából teremté a világot, az ind költő is maga teremt, álmodik mintegy világot magának. Már fenebb mondom, hogy az ind történetírás eposz , a bölcselem és költészet is összefoly. S a­hol a tartalom nem válik külön, a forma közt sem lehet különbség. A prosa versek­kel vegyül a mesékben , s bölcselmi munkák rythmicus alakban jelennek meg. Az ind költészet is lyrával veszi kezdetét, s az eposzon keresztül megy által a drámába. A didaxis azonban át­vonul mindeniken. A legrégibb lyra a védákban természetesen vallásos; igen egyhangú, szűk gondolatkörben mozgó, mindig ismétlő , kifejezéseiben rövid , töredékes, pattogó , gyakran tüzes érzelmeiben, merész költői képekben. Utóbb a világi lyra is ki­fejlett; sok bensőség, gyöngédség jellemzi, de a képzelem itt is túlcsapong. A brahmánok szigorúbb, szellemibb szemlélődése el­lenében a két világi várna derültebb, érzékiebb világnéz­etével találkozunk az epicus költészetben, mely a vedai korszak után fejlett ki. Oly népnél, mely fegyverrel szerez új hazát, s hol oly korán kifejlett a lovagi rend, szükségkép ki kellett fejleni a köl­tészet ezen nemének is. Két nagy hősköltemények : a Ramajana

Next