Budapesti Szemle. 1858. 3. kötet, 7-10. szám

7–8. szám - KÉPEK AZ EMBERI MIVELŐDÉS TÖRTÉNETÉBŐL. – I. China és India. Csengery Antaltól

lalkozók a hinduk, de igen szorgalmasak, a­kiknek közöttök dol­gozniok kell. Nem a bátorság hiánya miatt kerülik a fáradságot, a veszélyeket : nyugalmuk megzavarásától félnek. Szerencse, hogy oly földre vezette a sors az ind népet, mely erőfeszítés nélkül is dúsan táplálja az embereket, s a­melynek termékeit már a leg­régibb időktől fogva keresték a világ távolabb népei *). A föld­mivelés Indiában távolról sem áll azon fokon , mint a chinaiak­nál. Manu is megvetőleg szól e foglalkozásról, mely vassal has­gatja fel a földet és az abban levő állatokat. Az alsó várna­­azonban, mely kizárólag iparára van utasítva, hogy megélhessen, ritka tökélyre vitte az iparűzés némely ágait. Ind találmánynak mondják az aczélkészítést; nagy ügyességet tanusítanak a hinduk más fémek, s a drágakövek feldolgozásában is, valamint a gya­pot és egyéb kelmék szövésében. Általán véve a hindu ipar nem oly sok nemű , mint a chinai, de több áruczikk készítésében nem kevésbbé bámulatos ügyességgel bírnak, s a formák és színek megválasztásában izlésük kitűnő. Gépeket a hindu nem igen ismer; műszerei jobbára tökéletlenek; tíz ujja végzi legnehezebb mun­káit ; mindazáltal — úgymond Chevalier **) — azok a mesés fi­nomságú kendők, a légből szövötteknek látszó könnyű fátyolok, és drága gyöngyökkel rakott selyem szövetek mindenkit csodál­kozásra gerjesztenek. E keleti példányokhoz úgy állanak az eu­rópai gépek termékei, mint a próza a költészethez. Mily külön­féleség az egységben, minő öszhangzása a színeknek, mily gaz­dagság a legegyszerűbb készítés mellett. Azon színek, melyek ná *) India termékei közöl kiemeljük különösen a kóku­s pálmát, melyről az ind példaszó azt tartja, hogy 99 dologra alkalmas, a száza­dikat csak az emberi rövid ész nem képes kitalálni; továbbá a rizst, mely kiválólag ind növény, mint neve is mutatja (v r i h i, e gyökből v r i k , nőni), s Nagy Sándor idejében még csak Baktriában, Lusianában és az Eufrates alsó részein volt elterjedve. A bors növénytani neve (piper, ettől : p­i­p­p­a­­­i) szintén indiai eredetre utal. Említendő továbbá a fahéj, c­z­u­k­o­r­n­á­d, gyapot, mely utóbbi már Nagy Sándor katonáinak feltűnt; említendők, fa- és illatszerein kívül, India drága­kövei s az elefánt­csont. Az elefánt használata a háborúban is onnan terjedt el Sándor hadjárata után. Lassen, I B. **) A londoni világmű­zárlat leírásában. A Journ. des Débats 1851. juniusi számai. Különösen szép azon hely, hol a jeles nemzetgazda pár­huzamot von kelet és nyugot ipara közt.

Next