Budapesti Szemle. 1859. 6. kötet, 18-20. szám
20. szám - A LEGÚJABB MAGYAR LYRA. – Harmadik közlemény. – Erdélyi Jánostól
ságán kívül, ami régi dolog, és egyetemes vád, van egy két sajátságos hazai adat, és pedig első, hogy a mi legnevesb ítészeink egyúttal költők valának épen mint a németeknél Lessing, Schiller, Goethe, hanem azon különbséggel hogy nem legnagyobb költők is ezek módjára: Kazinczy, Kölcsey, Bajza. A híres faaxima : „könnyű a másét bírálni", s az ebből folyó balhit sokképen szolgált akadályul hatásuknak. Imné egy kis adoma. Kölcsey, hol, hol nem. Ítéletet mond a Kisfaludy S. „Dobozi és hitvese" regéjéről és pedig oly értelemben, hogy jobb lett volna balladává csinálni azt. A regék föltétlen csudáiért semmi sem bánthatta inkább és Kölcseynek becsületében álló feladattá lön balladát irni ugyanazon tárgyról; s ez lett volna, mint én hagyományosan tudom, „Dobozijának" (Rabló jön és . . .) eredete. — Igaz, hogy ez talpraesett gyakorlatiasság, de lehet e minden itész Kölcsey ? Heine, Herder s azok a nagy emberek, kik Hornert valaha bírálták, magyarázták hogyan védhetnék meg jó akaratukat s belátásuk erejét ily törvényszék előtt ? Ha egyedül csak Iliász vagy Odüsszea írásával alapíthatná meg hitelét az itész, ugy még nem volna mai nap sem fölfedezve a kritika. Azonban mind sűrűbben kezdtek hivatkozni embereink az alkotó elmékre, a poétás tehetségekre. Kisfaludy Sándor óta Petőfi Sándorig a lángész adta süker szemrehányás lett, az itészetnek. Petőfi és Arany költői útjaiknak méltatása ma is idevágó példa. Uram, őrizz meg a lángelméktől , ha így van. Velük az előítélet és középszerűség nyer diadalt, és Mephisto csak hazudja mesterét, midőn palástjába öltözik. Abból, hogy a lángelmének gyöngéi, hiányai hamar eltanulhatók, még nem lesz vád a kritika ellen, sőt inkább ott áll be az ítészet szüksége, fontos szerepe, hogy a föltétlen csodálókat, kik öntudat nélkül képesek elveszni másban, riaszsza, figyelmeztesse , saját maguk önségére támaszsza. E nélkül úgy is minden törekvés füstbe megy, ítészé, költőé egyaránt. Egy más hazai balhit, mely nehezíti az ítészet útját, Kölcsey szerint, a magyar polgári alkotványban gyökeredzik. Ugyanis az alkotványos élet „a nemzet egész lényére, gondolkozására s módjaira természetesen nagy befolyást von; s innen a leghasznosb s legártatlanabbul gondolt intézetek sem lelhettek közkedvességet, hanem ha fenálló szokás szerint, az aristokraták gyűlésében megvitatva, s helybenhagyva voltanak. A közdolgok együtt -folytatásába beleszokott, de a literátori helyheztetésekkel ismeretlen magyar figyelmessé lön, midőn egyszer egy magános író szokatlan példával előállott s ítéletét valamely más íróról nyomtatásban elmondá. Szólam, igy gondola magában, szabad; de ez a nyomtatott ítélet nem egyéb végzésnél; végzést pedig csak forma szerint összegyűlt törvényhatóság tehet. Ezen hibásan alkalmaztatott princípiumból származott a hit, hogy ítéletet hozni, szükséges nyelvújítást ajánlani s több ilyenek, csak bizonyos, erre a