Budapesti Szemle. 1885. 44. kötet, 106-108. szám

108. szám - RIP VAN WINKLE. Beszély. Irwing Washington után, angolból. – Ács Zsigmondtól

elüldögélni nedves sziklán oly hosszú és nehéz horgászvessző­vel, mint egy tatár lándzsa s halászni egész Istenadta nap minden zúgolódás nélkül, habár horgába egyetlen halacska sem harapott. Órákig elhordozta vállán a puskát, gázolva er­dőkön és mocsárokon keresztül, hegynek föl, völgynek le, csak hogy egynéhány mókust vagy 7 vadgalambot lelőjön. A legne­hezebb munkában sem tagadta meg segélyét szomszédjától; első ember volt a vidéken minden olyanforma alkalmaknál, ha kukoriczát fosztani, ha kőkerítéseket építeni kellett; azon kívül a falu asszonyai őt szokták fölhasználni üzeneteik elhor­dására, s mindennemű oly kisebb szolgálatokra, melyeket az ő kevésbbé előzékeny férjeik nem tettek meg. Rip kész volt mindenki dolgát eligazítni — kivéve a magáét, mert házi mun­kát végezni és saját birtokát rendben tartani, az neki — tiszta lehetetlenség volt. Csakugyan meg is tette a nyilatkozatot, hogy haszon­talan dolgozni az ő mezei birtokán ; az egész vidéken az a legátkozottabb folt; minden ott visszájára üt ki — s úgy is ütne ki az ő ellenére is. Kerítései szüntelen széthullottak; tehene eltévelyedett vagy a káposzták közé szabadult; az ő mezején a gaz hamarább felnő, mint akárhol másutt; az eső­nek akkor kelle szakadnia, mikor ő valami külső munkát vé­gezett ; oly annyira, hogy bár ősi öröksége holdankint szét­olvadt, míg utoljára nem maradt fönn csak egy darabka folt kukoriczára s krumplira, még az is a legrosszabbul megmun­kált majorság volt a vidéken. Gyermekei is oly rongyosok és vadak voltak, mintha senkiéi sem volnának. Fia, Rip, az ő képére és hasonlatos­ságára nemzett gyerkőct, ígérkezett, hogy atyjának elavult öltönyeivel szokásait is örökölni fogja. Rendesen ott lehetett látni anyja sarkában, mint a csikót, apja eldobott bugyogójá­ban, mit nagy ügy gyes-bajjal emelgetett egyik kezével, mint szép hölgy rossz időben uszályát. Mind a mellett Rip egyike volt azon boldog halandók­nak, kik bohó, szívós kedély mellett könnyen veszik a világot, esznek fehér kenyeret vagy feketét, a­melyikhez kevesebb gonddal-bajjal jutnak, s inkább éheznének egy fillér mellett, hogysem egy aranyért dolgoznának. Ha magára hagyják, tö­kéletes megelégedéssel fütyülte volna végig az életet, de neje tele­rúgta füleit heverésével, gondatlanságával s a romlással.

Next