Budapesti Szemle. 1887. 52. kötet, 130-132. szám
130. szám - ÉRTESÍTŐ - Justh Zsigmond: Káprázatok. – e.s
fogékonyságot mutat irántuk: Stendal mellett Cicero is ott van a listán. S mint a fiatal szerelmes imádottja nevét minden lehető és lehetetlen dologgal egybe kapcsolja, ő is minduntalan értékesíti irodalmi reminiscentiáit, alakjai nagyobb olvasottsága érdekében. De úgy hiszszük, a hatásra nézve csalódik. Alakjai becsét akarja ez által emelni; talán némely esetben az írói nevek említése által föl kívánja gerjeszteni az olvasóban is azon képzeleteket, melyeket azok ő benne ébresztettek. Csakhogy az olvasó nem megy lépre s oly randal egykedvűséggel hallja, hogy Claus és társa a szép Zürichben Cicerót olvassa, mintha azt értené meg felőlök, hogy vajas kenyeret esznek. Éz így jár szerzőnk egy másik dologgal is. Túlságos sokat magyaráz, ott áll alakjai háta mögött s ő maga mondja el, hogy azok mit éreznek, hogyan éreznek. A mit gyakorlottabb kéz kéthárom vonással megrajzol, ahhoz szerzőnk egész psychológiai apparátust használ, mint mikor a kezdő fogorvos operaturi örömében minden műszerét kirakja betege előtt. Aabelle Mariette') például a Fehér lap czímű elbeszélésben ilyen kipéczézett alak, kis salon -squelette, melynek minden csontja zörög, ha megrántják a zsinórt. Sziite érezni, hogy a fiatal szerző hogyan okoskodja maga elé. Amit az alakból valóban látott, nem egyéb, mint egy-egy mozdulat, mosoly , a többi meglehetősen érdektelen constructio. Valóban szeretném, ha több közvetetlenség volna elbeszélőnkben ; ha nem iparkodnék annyira problémákat szerkeszteni, nem törekednék annyira műveltnek látszani, annyira psychologiai elméletek ismerője lenni, hanem a helyett visszaszállna magába s bátorsága volna, inkább köznapiasnak mutatkozni, mint csak keresettnek. Még mily sok idő áll előtte ! Miért akar minden áron précieux lenni, mikor jobbra is van tehetsége? Meg vagyok győződve, hogy szerzőnk egy egyszerű érzelmes történetet jobban meg tudna írni, mint ahogy a Nirvána tanát novellizálja s egyszerűbb igényű rajzai talán szebbek lesznek, mint azok, melyek mögött szenvelgő világnézet rejtőzik. Mert úgy rejtve ki-ki kandikál a könyvből írójának még friss benyomásokra képessége, rokonszenves lénye, érzelmi finomsága ; kár azt túlfinomítani és mindenesetre inkább mulatságos, mint imponáló, mikor egy franczia tanuló csalódását egy zürichi csaplárleányban a Buddhismussal stb. egy rímbe foglaljuk, «Etwas grün» — jegyezné meg a száraz humorú német. Szülte mondanám, figyeljen szerzőnk inkább mestereinek technikájára, mint szellemére ; feledje egyelőre olvasmányait s kb-