Budapesti Szemle. 1888. 55. kötet, 139-141. szám

139. szám - IDŐSB GÖRGEY ISTVÁN MUNKÁJA (II.) - Hunfalvy Páltól

Magam is Debreczenben lévén, némi tudásom van a képviselők különböző árnyalatairól. A­kik a hadseregre, azaz Görgeyre, gyanakodtak, azok valának, kik vele egyetértettek volna, ha ismerik vala váczi proclamátióját. De ezt a képviselők elől Kos­suth és tanácsosai rejtegették, s azért ők nem bíztak soha Gör­geyben; viszontag, hogy elámítsák, előtte gyanúsították az igazán tehetetlen képviselőket. Azt vethetné valaki föl, hogy hisz Görgey egy nappal előbb, azaz márczius 9-dikén, járt Debreczenben, s jelen volt az ünnepélyes rend­osztogatásnál. De a néhány óra alatt, melyet Debreczenben töltött, reá érkezett-e Görgey a képviselők gon­dolkodásával megismerkedni, nem tudom, nem is hiszem. Én is tanúja lévén a rendosztogatásnak a debreczeni városháza tere­mében, ott látom először Görgeyt, meg is nézem jól. Előttem betett könyv vala ő, melyben nem olvashattam, zárkózó termé­szetűnek hittem. Én csakugyan gyanakodtam reá, mert egészen Kossuth emberének tartom vala, a­ki Kossuthtal együtt ellátha­tatlan jövendőnek hajtja az országot. Szerény állásomnál fogva természetesen nem tolakodok hozzá, nem válték vele egy szót sem. Tudomásomra sem jutott, hogy más kép­selőkkel beszél­gett-e Görgey. Görgey István könyvében is ezt olvasom: ((Párt­emberek, sőt lelkiismeretlen történetírók is, reá fogják Arthur bátyámra, hogy már ekkor a képviselők békepártjával Debre­czenben conspirált Kossuth ellen , holott bátyám tényleg épen ekkor teljes egyetértésben volt az elnökkel. A Kossuth ünne­pélyénél jelen volt képviselők közül pedig még azt az egyetlent is, kit még Széchenyi István gróf közlekedési minisztériumában történt egyetlen beszélgetése óta ismerősének mondhatott, most hamarjában föl nem ismerte és csak utólag az útban eszmélt reá, hogy ez Kovács Lajos lehetett. Másrészről Kovács Lajos hogyan kívánhatta, kereshette volna Görgey Arthur szövetségét, az a Kovács Lajos, a­ki az 1848. évi szeptember 30-dikai cse­pelszigeti haditörvényszék ítélete és végrehajtása felöl oly fölfogással van, hogy «az némileg csatlakozott gróf Lamberg két nap előtti fátumához». (II. 9. 10.) Bizonyos tehát, hogy Görgey véleménye a debreczeni képviselők felöl csak Kossuthék informatiójából származott, ki az napon maga­dja Klapkának. «Egy szerencsés véletlen Görgey tábornokot épen most Debre­czenbe hozta, a­hol alkalmam volt vele személyesen tanács­kozni. Olyannak találtam, a­milyennek magamban mindig kép-

Next