Budapesti Szemle. 1892. 72. kötet, 190-192. szám

192. szám - ÉRTESÍTŐ - Keményfy Dániel: Történeti tanulmányok. – H. K.

és mélyebb értelemben, melyet a modern philologia megállapított. Ne nyomorítsunk meg tíz embert egyazon föladat megoldásával, mikor ezt egy ember is kényelmesen elvégezheti. 1. Történeti tanulmány­ok. Irta Keményfy Dániel. Székesfejérvár­ott. Nyomatott Számmer Kálmán könyvnyomdájában. 1892. Csak a tartalomjegyzékre kell pillantanunk, hogy meggyőződ­jünk a kötet változatos tartalmáról. Tomory Pálról és a mohácsi vészről szól az első tanulmány és Deák Ferenczről az utolsó. Köz­ben azután különféle alakok vonulnak föl a különböző századokból, Apafi, II. József, a magyar testőrök, Széchenyi, Wesselényi, a ma­gyar költők és tudósok, sőt Deáknál sem állapodik meg a szerző, át­átcsap az egykorú történetre is, különösen a véderő-vitára. Örömmel lapoztuk végig a kötetet. Nem mintha új szempon­tok, vagy valami kiválóbb történeti alakítás kötötték volna le figyel­münket. A szerző nem lép föl nagy követelésekkel. Szerény, de érde­mes munkát végez. Nagy érdeklődéssel olvassa a magyar és az általá­nos történetre vonatkozó könyveket s igyekszik világosan s minél kevésbbé száraz formában tájékoztatni másokat is olvasmányai tar­talmáról. Úgy látszik, hogy különösen az ifjúságot kívánja olvasói­nak. Óhajtjuk, hogy minél több olvasója legyen, többnyire hasznos okulást meríthetnének e könyvből. E hasznos tanulság csak gyara­podnék, ha a szerző kerülné például az ily jellemzést: Apafi . . . premier minisztere, Teleki volt a legnagyobb cselszövő. Ez a Cse­reire emlékeztető mondás az Apafi udvartartását ismertető tanul­mányban fordul elő, melynek czíme : Az utolsó fejedelmi udvar Er­délyben. Az egész tanulmány igen érdekes olvasmány, de ha már­ Telekit is meg kellett említeni benne, mégis csak többet, vagy leg­alább mást kellett volna róla mondani. Különben el kell ismernünk, hogy a szerző nagy méltánylattal szól az erdélyi udvar nemzeti hivatásáról, az igaz, hogy nem mindig szerencsés kifejezésekkel, mert h­a azt mondjuk, hogy «Erdélynek fejedelmi kora rikítóan viselte magán a magyar jelleget", itt a rikítóan szót még gáncsnak vehetné valaki. De mégis ki kell emelnünk e méltánylatot a protestáns feje­delmek iránt, mert tudnunk kell, hogy a szerző katholicus egyházi férfiú, vagy h­a világi is, buzgó híve egyházának. Felekezetisége csak egy helyütt zavarja erősen a történeti tár­gyilagosságot és pedig a Tomori Pál és a mohácsi vész czímű tanúi-

Next