Budapesti Szemle. 1895. 84. kötet, 226-228. szám
227. szám - MAGYARORSZÁG KÜZDELMEI AZ OZMÁNOKKAL. – Acsády Ignácztól
annál szorosabban a magyar államhoz simultak volna, meghajoltak előtte, ha a király vagy hadai megjelentek körükben, hogy engedelmességre kényszerítsék őket. De mihelyt a magyar hadak elvonultak, Moldvában, Havasalföldön Szerbiában és Boszniában megint megbomlott a hűbéri viszony s ez apró fejedelmek egyikének sem jutott eszébe, hogy ezzel önnönmagát teszi védtelenné s kiszolgáltatja országát az egyre fenyegetőbben közeledő török hatalomnak. Lajos király ismételve hódolatra kényszerítette őket. 1365-ben a bolgárokat vette meg s birtokba vette Bodon várát, a mai Viddint, hogy ezzel is határt szabjon a török terjeszkedésnek. Mindazonáltal a hűbéres országok engedelmességben tartása nem sikerült, minek elsősorban Szerbia adta meg az árát, mely megveretve, már 1375-ben adófizetője lett a szultánnak. Már ez időben, melynek rövid ismertetésével kezdi Kupehvieser altábornagy elbeszélését, részt vettek egyes magyar vitézek, talán kisebb csapatok is a török elleni küzdelemben, de szerző határozottan kétségbe vonja, hogy ez években magyar hadsereg, még kevésbbé pedig maga Nagy Lajos király harczolt volna a törökkel. Ez okból a hagyománynyal ellentétben azt hiszi, hogy a mária-zelli búcsújáró hely templomát a király nem a törökön vívott győzelem emlékére vagy bármi öszszeköttetésben a török harczokkal építtette. Ha e templomépítés valamely, a Balkánon aratott diadallal áll kapcsolatban, ez — nézete szerint — csak az 1365-iki sikeres bolgár hadjárat lehet. A második eszköz, melyet Nagy Lajos király a végből alkalmazott, hogy Magyarország erejét a török részről fenyegető veszedelmek ellen biztosítsa, hogy erőssé és keleti állása megtartására képessé tegye, a saját családi hatalmának öregbítése volt. Megszerze magának a lengyel koronát s ezzel államát Európa akkor egyik legnagyobb birodalmává tettte. Hogy ez a hatalom halála után se csökkenjen, házasságok útján igyekezett annak állandóságot szerezni. Két leányát Európa legnagyobb uralkodó házainak sarjával jegyezte el s szerző helyesen mondja, hogy Nagy Lajos király 1382-ben azon megnyugtató tudattal várhatta halála pillanatát, hogy birodalma biztonságáról elegendőképen gondoskodott. Többet is kellett volna-e tennie a törökök ellen, nem vette-e észre a török részről fenyegető veszedelmet, vagy nem tartotta elég komolynak, ez olyan kérdés, melyet szerzővel együtt már sokan fölvetettek a nélkül, hogy eldöntötték volna. Nem is lehet azt eldönteni soha s feszegetése meglehetősen fölösleges időpazarlás. Tegyük föl, hogy hadjáratot indít s megveri a törököt. Ezzel el lett volna hárítva a