Budapesti Szemle. 1898. 96. kötet, 262-264. szám

262. szám - ÉRTESÍTŐ - Gauthier: Les grands poetes hongrois: Arany, Petoefi – Szigetvári Ivántól

Az első fordítást 1855-ben adta ki Thales Bernard; az ő utánaa következőkből fölemlítünk néhányat. Dozon­a János vitézt fordí­totta le néhány lyrai költeménynyel együtt; Polignac említett kö­tete tizenöt költeményt tartalmaz tőle, míg a legnagyobb gyűjte­mény*) két­százat, mind prózában. Petőfi tehát legalább szám sze­rint elég gazdagon van már bemutatva a francziáknak, sőt talán még az irodalomra is gyakorolt némi hatást, legalább Kont mun­kájában**) ezt olvassuk: Jacques Richard a imité quelques poésies. Arany eddigelé szerényebb figyelemmel kénytelen beérni,, mindamellett A. Saissy, ki hosszabb ideig lakott Budapesten, Des­bordes-Valmore és Ujfalvy tőle is fordítottak néhány költeményt, a Polignac gyűjteménye is tartalmaz tizenhetet. Önálló kötet — tudtunkkal még nem jelent meg műveiből és a szóban lévő köteten is Petőfivel osztozik. Mindamellett így is nagy fontosságú ez rá nézve, mert az egész Toldit (a trilógia első részét tartalmazza) és mert verses fordítás. Ez utóbbi körülményt külön kell kiemelni, minthogy a fran­cziáknál nemzeti szokás — nem épen követendő — költőket is­prózában fordítani (Shakspere, Goethe, Az ember tragédiája, Do­zon és Desbordes-Valmore említett fordításai stb.) Örülünk, hogy a Toldi ettől megkíméltetett. Gauthier úr, a fordító, köztünk él, hazájának budapesti alcon­sula, azonban az előszóban ő maga mondja, hogy nyelvünket csak nagyon tökéletlenül ismeri, azért fordítása úgy készült, hogy hiva­taltársa, André Tynayre úr, szó szerint lefordította neki Toldit és János vitézt. Ilyen módon tehát két fordító munkája van előttünk: az egyik tudja nyelvünket, a másik pedig költő­i sikerrel fordította Puskin műveit is.). Az előszó nem mondja, de művét összehasonlítva az eredeti­vel, arra a meggyőződésre jutunk, hogy teljes tartalmi hűségre tö­rekedett és azt el is érte. Nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy e for­dítás az igazi Toldit nyújtja a francziáknak, a kötött forma korlá­tozása ellenére is. Hogy a franczia költői nyelvnek mily fokát érte el a fordító s általában a franczia olvasóra mily hatást tett fordí­tása, azt legilletékesebben a franczia kritikusok ítélhetik meg. A hűség ellen igazán alig egy pár nem jelentékeny hibát *) Petoefi Sándor. Traduction par H. Desbordes Valmore et Ch. E. Ujfalvy. Paris, 1871. **) Kont: La Hongrie littéraire.

Next