Budapesti Szemle. 1900. 102. kötet, 280-282. szám

280. szám - VERSEGHY ÉS A NYELVÚJÍTÁS. (I.) – Madarász Flóristól

Verseghy úrtól felállított philosophiai talpigazságokat a ma­gyar nyelvnek bővítésére és csinosítására nézve szem előtt tartsa.» Horváth ez időben még nem ismeri személyesen Ver­seghyt, azonban igen nagy tisztelője, grammatikájának és Feleletének legbuzgóbb terjesztője. Sághyhoz, az egyetemi nyomda felügyelőjéhez küldi 1819 január 7-én kelt levelében*) a jutalomkérdést, hogy közölje ezt Verseghy­vel, mint a kit ő legjobban szeretne a lexikon szerkesztésére megnyerni. Tanult és szorgalmas férfiúnak tartja és azt hiszi, hogy «alkalmatos­ kézre a dolog nem kerülhetne». A jutalmon felül (300 váltó forint) még néhány akó borral is kívánna neki kedveskedni.­­ Verseghy grammatikai elveit minden írásában hintegetni iparkodik, mert «a jót csak ilyenképen lehet megvalósítani­­. A jutalomkérdést ne is iktassa Sághy az újságba addig, míg Verseghy nem nyilatkozik, hogy magára vállalja-e ezt a mun­kát, vagy nem ? Verseghy ebben az időben teljes visszavonultságban él Budán a vizivárosban, abban a kis házacskában, melyet Ositzki Jánossal, József nádor házfelügyelőjével közös pénzen vett. A sok czivakodás egészen elkeserítette. Egyik későbbi levelében írja: «Csak vetekedés az én életem még vénségemben is! Pedig egész életemben nem tudom, hogy bántottam volna valakit, ha csak engem balgatagul, vagy gorombául meg nem támadt. De el is untam volt már a czivódást és ha a felséges Helytartó­ Tanács nem provocált volna, soha még más nyel­ven sem irtam volna semmit a magyar nyelvről. Ha pedig ezután a veszprémi urak fel nem biztattak volna, soha biz én magyarul semmit sem irtam volna ... A ki tudja és meggon­dolja azokat az alacsony szivű marakodásokat, melyeket a magyar literatúra miatt a magyar literatoroktól szenvednem kellett, melyek még régi, szelid ch­arakteremet is alig hogy meg nem szilajították, sajnálkodással nézi inkább, mint megvető rosszalással ama harapós heveskedéseimet és a gyanakodásra nagyon kész hajlandóságomat, mely belőllem koronkint kirobban.**) Ámde azért elveiből nem enged sem­mit sem. «Az ellenfél akármit csináljon, engemet ugyan *) 1819. 2. sz. levél. **) 1822. 27. sz. 1. Budapesti Szemle, CII. kötet, 1900.

Next