Budapesti Szemle. 1901. 108. kötet, 298-300. szám
298. szám - ÉRTESÍTŐ - Nyílt levelek a szerkesztőhöz: - I. Kollányi Ferencztől
bok, mint a regék és mesék, szóhagyomány útján szálltak nemzedékről nemzedékre, de szerkezetek, nyelvek, célzásaik kétségtelenné teszik, hogy részben igen régi időre mennek vissza. A bábjátékból fejlődött már Indiában a műdráma, elsősorban a bohózat. Az indus komoly drámák néha igen terjedelmesek ; van darab, mely 15 óráig tartott (egész éjjel); de még az ily darabra is mindig következett a bohózat, tehát mint a görögöknél vagy németeknél és egyebütt. E bohózat főalakja, mely azonban a komoly darabokban is nagy szerepet visz, a bohócz, kinek neve Vidniaka azaz gáncsolódó, gúnyolódó. Fő jellemző vonásai: kis ember (törpe), kopasz fejjel és nagy hassal; csúf és mégis hiú, tudatlan és mégis mindenbe ártja magát, félénk és mégis arczátlan ; igen veszekedés, folyton ütlegelik ; nagyon falánk. Ki ne ismerne rá e rajzban a német Hanswurstra vagy Kasperlére, a magyar Paprika Jancsira, kiknek rokonai minden európai nemzetnél találhatók? Indiából került a bábjáték Jáva szigetére, innen a perzsákhoz és utóbb a törökökhöz, kiknél a bohócz neve tudvalevőleg Karagöz. Perzsiában a bábjátékot elsősorban a czigányok űzték és e bolygó nép hozta valószínűen e kedvelt népmulatságot Nyugat országaiba. A czigányok még ma is kitűnően értik a bábjátékot és az oláhoknál főleg ők e művészet mesterei. Íme Pischel érdekes tanulmányának főadatai, melyek remélhetőleg további kutatásokra fognak ösztönözni. Ez annál kívánatosabb, mert a bábjáték valóságos népköltészet, a nép számára a népből származik, és mint ilyen a különböző nemzeteknél a nép eszejárásának, képzeletének, kedély világának hű tükre, a folklóre becses, de eddig még nem sokba vett tárgya, mely művelődéstörténeti szempontból is figyelmet érdemel. h. g. Nyilt levelek a szerkesztőhöz. I. Tisztelt szerkesztő úr ! A Budapesti Szemle legutóbbi számában egy névtelen írótársam ismertetvén A veszprémi püspök királyné koronázási jogának történetéről írt munkám tartalmát, jónak látta erről a következő ítéletet mondani: «Kollányi műve a nyomtatásban eddig megjelent adatok pontos fölhasználásával készült, semmivel sem viszi ugyan előbbre a kérdést, mert hiszen