Budapesti Szemle. 1919. 179. kötet, 511-513. szám

511. szám - AZ IRODALOM HALOTTAI - Berczik Árpád búcsúztatója. – Beöthy Zsolttól - Dóczy Lajos ravatalánál. – Kozma Andortól

AZ IRODALOM HALOTTAI. Bérczik Árpád búcsúztatója. 1919. jul. 19. – jul. 16. Boldogult társunk, a Kisfaludy-Társaság nevében búcsúzom tőled. Régi, tisztelő, szerető, bús magyar barátaid nevében, kikhez fájó szívvel csatlakoznak társaid­ az Akadémiából és a Petőfi-társaság­ból. Hosszú és érdemes pályádat, melyen kísértünk, szívednek és elmédnek aranyos derűje ragyogta be s ezt a derűt félszázad óta nyájasan, hálásan, tapsok között sugározta vissza az egész magyar olvasóközönség. Emberi és írói valódnak olyan jellemző vonása volt a mosoly, hogy ha keleten élsz, valószínűleg a mosolygás atyjá­nak neveztek volna el. Ez a mosolyod szívednek egyszerű tisztaságá­ból s nemes eszményeidben való hitedből fakadt. Akkor aratta legnagyobb diadalát, mikor összeolvadhatott vele szívednek rajongó lelkesedése a magyar lélek iránt, nyelve iránt, kedves és dicső múltja iránt, Himfy dalaiban. Még nem hűlt ki szíved, de ezt a bol­dog mosolyt nemzetünk balvégzete, tragikus sorsfordulata meg­fagyasztotta ajkadon. Így távozol tőlünk, másképp, mint a­hogy közöttünk jártál. Imádsággal veszünk búcsút tőled, imádsággal olyan jövendőért, melyre majd ha alátekintesz, szellemalakodra térjen vissza régi boldog mosolyod. Isten veled! Isten velünk! " Beöthy Zsolt, Dóczy Lajos ravatalánál.­­ 1919 aug. 30. A Kisfaludy-Társaság nevében mély fájdalommal búcsúzom tőled szeretett társunk, Dóczy Lajos! Te, a­ki abban a fényes, reményteljes időben jelentél meg s let­tél jelentős irodalmunkban, mikor a magyar a tetszhalálból új életre ébredt, te romokba dőlt remények sötét idejében távozol. Szomorú symbolismus van ebben. Mert hiszen te egész valóddal, egyénisé­geddel, ragyogó optimismusoddal, közéleti működéseddel és írói alkotásaiddal nem csupán részese, hanem része is voltál az 1867-iki koronázással ránk virradt biztató korszaknak. Kedves játszi sugár voltál a gazdag fényözönben s a k­­ép oly természetes, mint fájdal­

Next