Budapesti Szemle. 1924. 197. kötet, 567-570. szám
568. szám - SZÍNHÁZI SZEMLE - Nemzeti Színház: - Passio. – V. G.-tól - Vörösmarty: Czillei és a Hunyadiak. – V. G.-tól
e tréfa szebben is elképzelhető. Ezt nagyrészt Kis Ferenc játéka hozta magával, az új Petruccioé, akin nem érzett, hogy nyersesége alatt tréfa, fölény és szerelem rejlik . Katán inkább láttuk, hogy a darab vége felé keresztül lát a szitán. A Shakespeare-ciklus mellett a színház nagy vállalkozása a Passió-játék volt. Ez kockázatos, sőt merész vállalkozás, mert más e szent jeleneteket előre fölébredt hangulatban, falun, ismeretlen emberektől végig nézni, kikben hagyományt és meghatottságot tehetni fel, mint a Kerepesi útról lépni be s mindenféle szerepben százszor látott színészekre ismerni Krisztusban és az apostolokban. Nekünk ez visszás volt, a közönség nagyobb részének nem. A színház a Greban-féle patinás szöveget választotta s ezzel a passió-játékok egész korát élesztette föl, e játékok és közönségük felfogását, lelki világát. De éppen ebben szakadék is nyilt e szent játékok régi s új közönsége közt. Az első képben az ördög erősen fogadkozik, hogy keresztre feszítteti Jézust és ez meg is történik, az utolsó kép a Golgotha ; az ördög így diadalmaskodik. A valódi passió-játéknak ez volt a tárgya, ma ez kissé csonkának érzik a megdicsőülés híján : rá kell jönnünk, hogy a valódi passió épp ez volt. Egyes képek igen szépen, festőien voltak rendezve, pl. Krisztus megcsúfoltatása az oszlop tövén (a megostorozás azonban brutálisan hat a mai idegekre). Kár, hogy a Pilátus előtti jelenetben nem követték Munkácsy képét, mint ahogy az utolsó vacsoránál Lionardo festményét másolták a színpadra, megelevenítve ; ez áhítatos és művészi gondolat volt, minden részletében kidolgozva, pl. amint Krisztus alakja kimagaslott az asztalra hajló tanítványok közül; a lábmosás tizenkétszer ismétlődő mozdulatait Abonyi Géza kezének gyönyörű mozgásával széppé emelte s változatossá is tudta tenni; ő általában igen szépen mozgatja kezeit. E nagy feladatok mellett, sajnos, kevesebb gond jutott a magyar drámákra. Vörösmarty felséges művének, a Czillei és a Hunyadiaknak fölelevenítése szándéknak elismerésre méltó, de kivitele nem volt szerencsés. Nem, még részletekben sem. Bajos az egyszerűsítést odáig vinni, hogy ha egy asztalt tolnak ez előfüggöny elébe, az Czillei írószobája, ha meg egy padot tesznek ki, akkor már Ágnes terme. Nem tartjuk szükségesnek a jó játékhoz a pazar kiállítást, de zavar, ha Hunyadi László kocsis csizmában ágál s Cilléi fejére operettebe való sisakot tesznek. A Shakespeare-ciklusban nem volt ily könnyen véve semmi, s ez nem igazság. A szövegen tett változtatások sem szerencsések. Kimaradt a darabból Szilágyi Erzsébet — aminthogy Jászai az egész esztendőből kimaradt, az évvégi classikus ciklusból is —