Budapesti Szemle. 1926. 202. kötet, 584-586. szám
586. szám - SZÍNHÁZI SZEMLE - Zilahy Lajos: Zenebohócok. – vg-tól
a tervtől a közel befejezésig, vagy inkább a Széchenyi által be nem fejezésig, mintegy jelképe Széchenyi törekvéseinek, művének s műve megszakadásának. Ez annál szerencsésebb gondolat, mert e hídban Széchenyi maga is élete művének mintegy jelképét látta, 48 tavaszán hozzákapcsolta életét, sorsát, a nemzetét is. A híd a darabban mintegy Széchenyi egész munkásságának képe, eszméinek megtestesítője s így a cselekvény magva. Az író úgy beleélte magát tárgyába, hogy jeleneteibe jelképi erőt tud lehellni ott is, ahol azokat képzeletéből meríti. Ilyen főkép a fiatal káplán jelenete, aki az utolsó felvonás elején plébániáért folyamodni jó, később, mikorra visszarendelik, már a honvédek vörös sapkája van a fején s nem vágyik parochiára. Rendkívüli művészettel vonja össze az író Széchenyi sorsát és lelki rajzát az utolsó jelenetben, midőn felesége és orvosa tanácskoznak, el akarják vinni Pestről, Döblinget említik, — de hogyan mondják meg neki? Ekkor egyszerre belép a szomszéd szobából, hol iratait szegezte le ládákba. Széchenyi maga kezd elutazásáról beszélni s arról, hogy eszébe jut egy csendes hely, amelyet valaha látott: Döbling. Ebben benne van a beteg ravaszsága, aki kihallgatta orvosát, gyöngédsége feleségéhez, amint megkönnyíti, magára vállalja ez elhatározást ; benne marcangoló önvádjának hatalma, önkorbácsolása, az egész tragédia. Herczeg Ferenc írói pályájának legnagyobb dicsősége, hogy a társadalmi élet eleven s többnyire derűs rajzával szakítva, nemzeti katasztrófánk óta hazafias irányba fordul. A Nemzeti Színház másik nagy sikere Zilahy Lajos Zenebohócok c. színműve. A szerzőnek nem csekély érdeme, hogy munkáiból melegség, közvetlen érzés árad ; e műve sincs annak híjával s ezen sarkallik hatása, ámbár a szerző mintha inkább bizonyos külsőségekben keresné azt. A darab azzal kezdődik, hogy a zenekarból két bohóc kapaszkodik fel a színpadra ; rögtönzött komédiát akarnak játszani s a közönségtől kérnek tárgyat. Feláll egy titkos, sokszor visszautasított drámaíró és felviszi nekik darabját. E kettős előhang sok egy darabhoz, de kétségtelen, hogy szellemesen van egymáshoz fűzve a darabhoz is, mely részben az érvényesülni nem tudó művészről, másrészt szerelemről szól, mivel a bohócruhába bújt leány csinos dalt énekelt. A kettős előjáték két húrt üt meg s a darabnak két alapeszméje, vagy inkább érzése van. A mellőzött író itt opera-szöveget írt, melyhez egy óraadásból élő zenemester szerzett zenét. A darabot nem tudják elfogadtatni; félreértésből pártfogásért egy artista-ügynökhöz fordulnak, ki a zenetanítót s leányát kész elvinni külföldre zenebohócoknak. El is mennek. Ez a probléma ezzel az első felvonás végén jóformán be is van fejezve.