Budapesti Szemle. 1926. 203. kötet, 587-589. szám

589. szám - BELGRÁDI DIPLOMÁCIA ÉS MAGYAR EMIGRÁNSOK A SZABADSÁGHARC UTÁN. — Hajnal Istvántól

BELGRÁDI DIPLOMÁCIA ÉS MAGYAR EMIGRÁNSOK A SZABADSÁGHARC UTÁN. I. (Küldetés egy kicsiny országba. — Külügyi helyzet­kép.) A húszéves császár minisztereinek egyik tanácskozásán szóba került többek közt Radosavljevics alezredesnek bel­grádi főkonzuli kinevezése is. A miniszterelnök, egyúttal külügyminiszter, ellenezte azt. Nyúlánk testére öntött fehér tábornoki ruhája, közöm­bös szép férfi arca alig árulta el azt, hogy ő, Schwarzenberg herceg, Európa legvakmerőbb és legcinikusabb diplomáciai gyilok­forgatója mostan, ő nem szerette ott látni ezt a rác tisztet a szerb fővárosban. Eszébe sem jutott, hogy a szerb nemzeti érzésnek hizelegni igyekezzék ilyen kinevezéssel. Egyszerűbb nyitját szokta ő keresni mindig az útjába került problémáknak, mint a tömegérzelmek sodrával való úszkálást. De a többi miniszterben még mindig volt valami maradék az 1848-as ideák lágy hangulatából , érzelgő méltánylásából a nemzeti érzéseknek. Radosavljevics, félig-meddig véletlenül kerülve ideiglenesen erre a helyre, egész jól megfelelt fel­adatának a pár hónap alatt, mit eddig ott töltött. S aztán nem is lenne célszerű a szerbeket elkedvetleníteni azzal, hogy elhívják tőlük az alezredest, csak azért, mert az is szerb ember. Alig másfél esztendő telt el a «bolond év», 1848 óta, amely évben a világ többi népeivel együtt a szerb is megmozdult, úgy érezvén, hogy itt az ideje az összes szerbek függetlenségé­nek , hogy elérkezett «a nemzetek aranykora». ők maguk mondták ezt így a magyaroknak, kik nem akarták megérteni, hogy a boldogság, mely felé most már teljes erővel rohan a világ, csak úgy lehet tökéletes, ha azok a nagy eszmék érde­kében odaadják saját országuk egy szép részét a szerbeknek.

Next