Budapesti Szemle. 1927. 207. kötet, 599-601. szám
600. szám - A KÖLTÉSZET LÉNYEGE ÉS FORMÁJA. — Marót Károlytól
dolatiságunk egy állatiból való automatikus javulás útján észrevétlen mintegy belénk «evoluálódik», hihetetlen mérvben adott tápot, hogy az érték- és fejlődésgondolat, amelyen ez az elképzelés alapult, önkéntelen velejárója gondolkozásunknak. A jobb belátást tehát okvetlenül meg kellett előznie a gondolkozás mindenhatóságába vetett hit megrendültének, ami a racionalizmus századaiban egyelőre be nem következhetett. Szinte máig tartott csakugyan, amíg a legkülönfélébb filozófiai iskolákban megtanultuk magunkat magunk ellen, a fejlődés- és értékgondolatok kikapcsolásával látni, amely látószögből aztán a fentebb «elsőnek» jelzett tudatállapot is mindjárt más színben fog megmutatkozni. Annyi lesz csak nevezetesen, hogy van egy tudatállapottípus, melyben kifelé fordulnak életünk komplexitásának intenzitásérzetei, ritmusai, taktikája és sztatikája, befelé a gondolatiság , benne tehát pillanatnyilag annullált (potenciálissá csökkent) gondolatiság mellett jellegzetesen dissociatív-ekstatikus vonások uralkodhatnak. S éppily kényszerűen másul majd a «második», a normális tudatállapottípusunk is olybá, hogy eseteinek szükségkép ezen, a potenciából kifejlendő és lassanként felnövendő gondolatiság kisebbnagyobb mértéke lesz az uralkodó és determináló vonása. Ezzel adva vannak aztán a két tudatirány valóságos (hamisítatlan) fokozatai és fejlődési lehetőségei. Első tudattípusunknak nevezetesen szükségkép egy olyanfajta tudatállapot lesz alsó határa, amelyben a csak potenciális gondolatiság mellett a homloktérben áll a substanciális életrész és tart majd a preedicatív színezés legalsó fokozatáig. Ezzel szemben a második típusnak a pályáját a substanciális alkotórésznek a predicatív forma mögött való fokozatos eltűnése jelzi, fel egészen a legtompítottabban és legburkoltabban jelenő életrész felett legjobban úrrá váló predicativum - a tudás és «tudomány» — fokozatáig , ahol az éltető felfoghatatlanság — habár persze nem csökkenő, csak elrejtődő — energiájával, már-már eltűnni látszik a gondolat sűrű szövevényében. Egy ilyen «első» tudatállapotunk t. i. világosan képes már mindazt érthetővé és lehetővé tenni, aminek vélt ért-