Budapesti Szemle. 1927. 207. kötet, 599-601. szám

600. szám - A KÖLTÉSZET LÉNYEGE ÉS FORMÁJA. — Marót Károlytól

dolatiságunk egy állatiból való automatikus javulás útján észrevétlen mintegy belénk «evoluálódik», hihetetlen mérv­ben adott tápot, hogy az érték- és fejlődésgondolat, amelyen ez az elképzelés alapult, önkéntelen velejárója gondolkozá­sunknak. A jobb belátást tehát okvetlenül meg kellett előznie a gondolkozás mindenhatóságába vetett hit megrendültének, ami a racionalizmus századaiban egyelőre be nem következ­hetett. Szinte máig tartott csakugyan, amíg a legkülön­félébb filozófiai iskolákban megtanultuk magunkat magunk ellen, a fejlődés- és értékgondol­atok kikapcsolásával látni, amely látószögből aztán a fentebb «elsőnek» jelzett tudatálla­pot is mindjárt más színben fog megmutatkozni. Annyi lesz csak nevezetesen, hogy van egy tudatállapot­típus, melyben kifelé fordulnak életünk komplexitásának intenzitásérzetei, ritmusai, taktikája és sztatikája, befelé a gondolatiság , benne tehát pillanatnyilag annullált (poten­ciálissá csökkent) gondolatiság mellett jellegzetesen dis­sociatív-ekstatikus vonások uralkodhatnak. S éppily kény­szerűen másul majd a «második», a normális tudatállapot­típusunk is olybá, hogy eseteinek szükségkép ezen, a potenciá­ból kifejlendő és lassanként felnövendő gondolatiság kisebb­nagyobb mértéke lesz az uralkodó és determináló vonása. Ezzel adva vannak aztán a két tudatirány valóságos (hamisítatlan) fokozatai és fejlődési lehetőségei. Első tudat­típusunknak nevezetesen szükségkép egy olyanfajta tudatálla­pot lesz alsó határa, amelyben a csak potenciális gondolati­ság mellett a homloktérben áll a substanciális életrész és tart majd a preedicatív színezés legalsó fokozatáig. Ezzel szem­ben a második típusnak a pályáját a substanciális alkotó­résznek a pr­edicatív forma mögött való fokozatos eltű­nése jelzi, fel egészen a legtompítottabban és legburkoltab­ban jelenő életrész felett legjobban úrrá váló predicativum - a tudás és «tudomány» — fokozatáig , ahol az éltető fel­foghatatlanság — habár persze nem csökkenő, csak elrejtődő — energiájával, már-már eltűnni látszik a gondolat sűrű szövevényében. Egy ilyen «első» tudatállapotunk t. i. világosan képes már mindazt érthetővé és lehetővé tenni, aminek vélt ért-

Next