Budapesti Szemle. 1930. 219. kötet, 635-637. szám

637. szám - SZEMLE - 2. Emlékezés Bartóky Józsefre. – Kosztolányi Dezsőtől

alakjaik által, különben történetük feszítőereje megsemmisülne. Közvetlenségük nem a költő közvetlensége. Bizonyos burkolt, át­szellemült közvetlenség ez. Eltűnődtem azon, vájjon miért hallgatott oly sokáig, miért halogatta mondanivalóját élete végére, amikor úgyszólván körmére égett a munka? Azt hiszem,­ a szemérme szabódott az ellen, hogy kitárulkozzék, mindaddig, amíg lehetett. Első munkája egy kötet állatmese. Aki állatmesét ír, az álarcot hord, alibit igazol. Nem a királyok vérengzőek, csak az oroszlánok, nem a politikusok ravaszok, csak a rókák, nem az emberek szemtelenek, csak a legyek. Az érzések lázadása ez, az érzések rabszolgalázadása. Aesopus, az állatmeseírók őse, rabszolga volt. Miután az állatmesékben az ő rejtezkedő lírája bátorságra kapott, meglelte igazi terét és keretét a novellában, mely még mindig takargatja az érzést, de több alkalmat nyújt, hogy az közelebbről is megnyilatkozzék. Novellái igazi novellák. Újabban a műfajok határvonalai eltolódtak, összemosódtak. E. M. Forster azt írja, hogy minden olyan történet, mely több mint ötezer szó, regény. Ezt én legföljebb elmés kajánságnak tartom. El tudok képzelni olyan novellát is, mely ötszázezer szó, s olyan regényt is, mely ötezer szó sincs. Sőt ha egy könyvből egyetlen oldalt hallok, megállapíthatom, hogy regényből való-e vagy novellából. Gyökeres különbség van e két elbeszélés-fajta között, mégpedig nem a kör­nyezetrajz vagy a korf­estés tekintetében, mely végre csak külsősei,­, hanem belső mivoltában, művészi céljában. A regény az egész élet. Mindenekelőtt az idő múlását érezteti. Hervadnak, sárgulnak itt a naptárok. Önmagába zárt kerekség ez. Azok az ajtók, melyek ide vezetnek, csukva vannak s ha kinyílnak, mindig valami jelentős ember lép be, még ha mellékalak is, hátán a sorssal. Azok a bútorok, melyeket itt látunk, már első pillanatra is­merteknek rémlenek s minden kopásukhoz megannyi emlék fűz minket is. A novella az élet kivágott körszelete, rész az egészből, a véletlenség izgalmával. Csak az órák ketyegnek itt, csak a perc­mutatók percegnek. Ajtói mintegy tárva-nyitva vannak s azokon bárki besétálhat, mint futóvendég. Bútorai érdekes újságok. Törté­nései meglepetések. Esetleg jelképei az életnek. Ennek a műfajnak finom kisplasztikusa ő. Alakokat mintázott, kiket vidéken figyelt meg, falusi gyerkőcöket, kisvárosi hivatalno­kokat, majd vajúdó korunk alakjait , katonákat, akik hazatérnek a frontról, cselédeket, akiket lopás miatt jelentenek föl, nyomorultakat és nyomorékokat, a jazz-band őrültjeit, a pesti utca szegényeit, a

Next