Budapesti Szemle. 1933. 230. kötet, 668-670. szám
669. szám - IRODALOM - 1. Zilahy Lajos új regénye. – (Zilahy Lajos: A lélek kialszik.) – Kéky Lajostól
kozik sorsukba s háromezer mérföld távolságban, Hollywoodban, ismét találkoznak, mikor már végkép lemondtak egymásról. Nem sokáig tart boldogságuk ; a leány másnak a menyasszonya, az ifjú pedig, megunva a sivár életharcot, hazaindul, de sorsa ellen hiába küzd, a leány varázsa nem engedi elszakadni tőle. Leugrik az elindult hajóról, jó sorsa kenyeret juttat nekik Honoluluban s ezzel megpecsételtnek érzi jövőjét, hogy ott, Oahu szigetén kell leélnie életét. Maga a tárgy könnyen csábíthatta volna a kalandos regény útjára az írót. Nagy messzeségekbe visz magával bennünket, a mi világunktól elütő voltában kimeríthetetlen érdekességű világot tár föl előttünk, folyton és tarkán váltakozó különös alakok közé és sajátságos környezetekbe sodródik hőse. A szerencsekergetők nemzetközi társadalmának érdekes képei vonulnak el előttünk : mindenfelől összeverődött alakok s a szerencsepróbálásnak mindenféle fortélyai. Milyen megkapóan érdekes, mikor azt írja le a szerző, hogyan töri a fejét a földkerekség másik felén, Honoluluban, két odahányódott magyar egy pesti utca nevén, amely sehogysem akar eszükbe jutni. Mindezeken az átéltség frissesége érzik ; látjuk, mennyire belejátszanak az egész történetbe az író hollywoodi útjának élményei s mily fogékony lélekkel szívta magába az új világ újszerű benyomásait. De kiérzik a szerző pompás megfigyelő képessége s nagyszerű érzéke is a jellemző részletek, a beszédes apróságok iránt. Zilahy Lajos azonban nem kalandokat akart halmozni, hanem lélektanilag mélyítette el a történetet. Az életnek gyötrelmes kettéhasadását akarta éreztetni, mikor lassanként elszakad minden szál, mely egy embert múltjához fűzött, mikor kezd a mult meghalni a lélekben s a romok fölött egy egészen más lélek kezd alakulni. De a mult mégsem tud egészen meghalni s ezt az időnként hazafájó, múltba visszarévedező lelkiállapotot igen finoman elemzi az író. Szinte az egész regény azt a sajátságos érzelmi állapotot boncolja, hogy miért nem tud megnyugodni az élet biztos révében egy ember, aki oly keserves életharcok közt kereste és találta meg végre ezt a révet. A regényen végesvégig mintegy két érzés viaskodik egymással : az óhazától való elszakadás fájdalma s az új hazához való kapcsolódás kényszerűségének sejtelme. A regény emlékirat formájában van írva, a szerző magával a hőssel foglaltatja írásba. Terve a «homesickness»-nek, a honvágynak egy gyötrő órájában fogan meg benne, mikor kis családja távollétében minden addiginál fájdalmasabban hasít bele szívébe a biztos tudat, hogy sohasem látja többé hazáját s a kemény férfi hörögve, fúradozva zokog. Ekkor határozza el, hogy megírja életét magyarul.