Budapesti Szemle. 1933. 230. kötet, 668-670. szám
669. szám - IRODALOM - 1. Zilahy Lajos új regénye. – (Zilahy Lajos: A lélek kialszik.) – Kéky Lajostól
«azzal a szándékkal, hogy a hazai emlékeit és magyar lelke maradványait önmaga számára megmentse az enyészettől. Nagy elmélyedéssel, finoman világítja meg az író egész fejlődésében ezt a sajátságos érzést, a lélek otthon gyúlt lángjának lassú lohadását. A gyermekkori emlékekből már csak egypárat fog el teljességében a hős visszaszálló emlékezése, annál többet megvillanó kis részletekben, inkább csak a halk pillanatok apró emlékeit keltegeti életre. Mily tisztán s mennyire hangulatkeltően támadnak életre a hős hazafáró emlékezésében, visszaálmodozásaiban ezek az apró emlékfoszlányok! Erősen érezzük, hogy mikor Amerikába került, az otthon hazahívó szava még túlharsogta lelkében az új világ minden lármáját. Haza akart menni, de aztán Amerikában marasztja az első könnyű pénzszerzési alkalom. Az történik vele, ami a többi emberrel, aki Amerikában ragad . «Ha pénzük nincs, nem tudnak hazamenni ; ha pedig pénzhez jutnak, újra szerencsét akarnak próbálni. Mint a kártyás a kártyaasztalnál.)) A vagyonszerzés, a pénzhajszolás végső célja nála még nagyon sokáig az, hogy visszaszerzi otthon az elúszott apai vagyont. Életébe még folyton belejátszanak az otthoni képek, amerikai benyomásai még álmaiban is otthoni eseményekbe fonódnak bele. Még gyakran érzi fájdalmas megdöbbenéssel, hogy félszívvel mindig hazajár, az amerikai színeket és hangokat az otthoniakkal hasonlítgatja össze, a tengert a pusztával; mintha két lélek laknék benne és ebben a két lélekben ugyanazok a dolgok kétféleképen tükröződnének. Még úgy hordja magában a honvágyat, mint valami sötét és nehéz lelki betegséget; soha, de soha nem akar belenyugodni abba, hogy örökre Amerikában kell maradnia ; az tartja benne a lelket, hogy mindennek vége lesz egyszer, vége lesz ennek a rabságnak. De a sors már készíti egy amerikai kis leány kezével a láncot, mely örökre odaköti Amerikához. Ekkor már, ahogy hazatérését tervezgeti, feljajdul lelkében a gondolat, hogy fájna odahagynia Amerikát. «Visszagondoltam — írja — ennek az (Amerikában töltött) öt esztendőnek minden nyomorúságára, és ezek az emlékek most megszépülnek bennem, mert én éltem ezekben az emlékekben, az én küzdelmes fiatalságom. Valami olyat éreztem, hogy a könnyek sokkal jobban odaforrasztják az embert sorsának valamely állomásához, mint a boldogan töltött évek. És arra gondoltam, hogy milyen mély távlatokba száll a pillantásom máma, szinte az egész földgolyót átfogja és minden ember sorsát megérti. Ezt Amerikának köszönhetem. Mi lett volna belőlem, ha otthon maradok?» Lassanként egyre tompábban és csak nagyon, nagyon messzi-