Budapesti Szemle. 1935. 238. kötet, 692-694. szám

692. szám - VICTOR HUGO. – Radó Antaltól

VICTOR HUGO. Halála 50. évfordulója alkalmából. A mult század közepe tájának világtörténeti jelentőség­­ évében, 1848-ban, nálunk is, Franciaországban is egy nagy költő jutott be a törvényhozó testületbe : itten Vörösmarty Mihály, Párizsban Victor Hugo. Körülbelül egyidősek voltak. Amaz 1800-ban, emez 1802-ben született ; irodalmi pályájuk is körülbelül ugyanazon időtájt kezdődött, a húszas évek legelején; mindkettő gyorsan emelkedett a hírnév útján, úgyhogy mikor 40-dik évüket elérték, nemzetük mindkettőt mint a költői irodalom legnagyobb mesterét ünnepelte. Mind­kettő megújítója volt a nyelvnek és a verselésnek, mindkettő mint lírai és epikus költő aratta legjelentékenyebb babérait és a mellett a dráma terén is ragyogó alkotásaik voltak, •— a francia mint regényíró is európai dicsőséghez jutott — s végül mindkettő kivette részét nemzete politikai küzdelmei­ből,­a francia nagyobb hevességgel, szenvedélyesebben, a ma­gyar csöndesebben. De ezzel aztán meg is szakad a párhu­zam ; legfeljebb még abban egyezett költői pályájuk, hogy nemzetük fejedelmi temetést rendezett számukra. A magyar költőt a végső tisztesség gyászpompája igen korán érte, a nemzetünket 49-ben sújtott katasztrófa testileg-lelkileg is annyira megtörte, hogy rövid ideig tartó bujdosás után már csak nagynéha használta írótollát, mely aztán 1855-ben végképpen kihullott kezéből. Ellenben Victor Hugo hazáját nem tiporta le az abszolutizmus ; bujdosóvá, száműzötté lett ő is, de csak 1851 végén, akkor, amikor a köztársasági alkotmányt III. Napóleon államcsínyje eltörölte. Otthagyta ugyan szülőföldjét, de 20 évig tartó száműzetése alatt is mun­kát munkára halmozott, sőt midőn a porosz-francia háború elsöpörte a császárságot és ő 69 éves korában visszatérhetett Budapesti Szemle. 238. kötet, 1946. július. 1

Next