Budapesti Szemle. 1936. 241. kötet, 701-703. szám

703. szám - EMLÉKEZÉS JUSTH ZSIGMONDRA. – Anonymustól

A nyolcvanas évek folyamán határozta végre el magát Justh Zsigmond, hogy nem lesz se politikus, se sociológus, hanem író. Miként egy évtizeddel előbb egyik napról a má­sikra vált zenésszé, még­pedig nagyon jó zenésszé, hasonló önbizalommal kezdte meg írói pályafutását. Mert ezen esetben sem kételkedett megírandó köteteinek sikerében, s ezt első szárnypróbálgatásai teljesen igazolták is. Igaz, hogy mindezek a gyorsan egymás után megjelenő elbeszélések már régen ott éltek lelkében. A Válaszutak, a Puszta könyve, A pénz legendája — hogy csak párat említsek — személyes megfigyeléseket és érzelmeket tükröznek vissza. A Válasz­utakban elemzett nemzetközi egyetemi fiatalság törekvései, küzdelmei első­sorban azért kötik le figyelmünket, mert azon­nal érezzük, hogy nem költött dolgok, hanem óráról-órára lepergett események pontos feljegyzése. Ugyanezt a be­nyomást kelti a Puszta könyve is. Szinte látjuk az írót, amint ott mereng a szentetornyai kúria tornácán s önkéntelenül az ő szemével kezdjük nézni az egész tanyát és népét. Hogy Tót uram vagy Zsuzsi néni, az aratók és gányók csakugyan olyanok-e, mint ami nőknek festi őket, csaknem mellékes, mert amit ábrázol, az teljesen őszinte, olyan, amilyennek ő látta és hitte, sőt, mi több, másokkal is el tudta hitetni. Mint fentebb is említem, sugalló, szinte delejes ereje tekint­hető valódi kiváltságának, amire felette jellemző eset a híres, bizáncinak nevezett terem története. Míg Esterházy­ utcai dolgozószobájában főleg a Goncourt-ok befolyása alatt, az akkor újból felkapott barokk bútorokat gyűjtötte, Szente­tornyán Sardou nagy hatást keltett Theodora című drámá­jának díszletét igyekezett megvalósítani. Az alföldi, fehérre meszelt, deszkapallós, zsalugáteres hajlék, ahol talán éppen a zöld zsalugiter volt az egyedüli jel, ami némileg a Bos­porusra és a távoli Keletre emlékeztetett, az igazat meg­vallva, kevéssé bizonyult alkalmasnak arra, hogy a hatalmas Justinianus császárnak és a szeszélyes, fényűző császárnénak mozaikokkal ékített átriumává változhassék. Erős és mű­vészi lelkületeket azonban ilyen kicsiségek nem zavartak sohasem, legkevésbbé pedig Justh Zsigmondot terveiben, így minden habozás nélkül a falu ácsával egy pódiumot és

Next